Szalma József: A munkaszerződés, a szolgálati szerződés és a kollektív szerződés (MJ, 2014/1., 52-57. o.)

Az új Ptk. mint a munkaszerződés jogszabályi háttere és a Munka Törvénykönyvének vonatkozó jogszabályai

I. A munkaszerződés polgári jogi és közjogi jellegéről szóló álláspontok és kodifikációs hatásuk

Az új magyar Polgári Törvénykönyv (2013)[1] rekodifikációs irodalma (1998-2013) behatóan foglalkozott a munkaszerződés kérdésével, többek között azzal, hogy a kódexben helye van-e a munkaszerződésnek. Attól függően, hogy a szerzők a munkaszerződést magánjogi (polgári jogi), vagy "sajátos", ún. munkajogi jellegűnek minősítették, megoszlottak a tudományos vélemények arról, hogy e szerződésnek van-e, vagy nincs helye az új Ptk.-ban. A magánjogi álláspont síkraszállt a munkaszerződés Ptk.-ba való felvételére, mégpedig alapjaiban és részleteiben is, a közjogi azonban amellett tette le voksát, hogy ennek a szerződésnek továbbra is, teljes egészében a Munka Törvénykönyvében (a továbbiakban Mt.)[2] van helye. E két pólus között helyezkedtek el azok a vélemények, amelyek a megosztott szabályozást javasolták, vagyis azt, hogy a munkaszerződés alaprendelkezéseit, azaz polgári jogi vonatkozásait, lényeges elemeit, az új Ptk.-ban kellett volna szabályozni, a részleteit, "sajátosságait" pedig az Mt.-ben.[3] Voltak olyan álláspontok is, amelyek szerint, amennyiben az új Ptk. nem venné fel a munkaszerződést, és az Mt.-re maradna e szerződés teljes szabályozási köre, tekintettel e szerződés túlnyomó kötelmi jogi jellegére, maradna a szabályozási kapcsolat, ugyanis a Ptk. szerződési jogszabályainak általános része óhatatlanul háttérszabályokként szerepelnének. Az új Ptk. végül is "kihagyta" a munkaszerződést és ezt továbbra is az új Mt. (2012) vette át. Ezzel ugyan nem dőlt el a munkaszerződés jogi jellegére vonatkozó vita, de mindenesetre időszerűvé vált a Ptk. háttérjogszabályi elmélete.

II. Az antik római jogi magánjogi álláspont

A munkaszerződés eredete a római jogra vezethető vissza, mégpedig a magánjogi jellegű bérleti szerződések körében. A római jogban három válfaja ismeretes: a location conductio rei (dologbérlet), a locatio conductio rei faciendi (vállalkozói szerződés), locatio conductio operarum (munkaszerződés vagy munkabérlet).[4] A munkaszerződés alatt a római jog a szabad ember munkájának igénybevételét értette, munkában töltött idő szerint fizetett pénzért, munkabérért. Habár a munkabérlet alatt a római jog elsősorban a testi munkát értette, e fogalom alá tartozott a szellemi munkavégzés is (pl. orvosi, oktatói, mérnöki stb.).[5] A római jogi jogfelfogás, mely szerint a munkaszerződés a munka bérlete, különösképpen a francia Code civil megfelelő rendelkezéseiben recipiált, de hatást gyakorolt a többi klasszikus kontinentális polgári törvénykönyv szabályaira is.

III. A klasszikus európai polgári jogi kódexek magánjogi (polgári jogi) álláspontja; a magyar jogirodalom álláspontja és a hatályos magyar szabályozás; a munkaszerződés polgári jogi jellemzői

Az európai XIX. (osztrák 1811. évi ÁPtk-ABGB[6], német Ptk-BGB[7], 1896, francia Ptk. - Cc, 1804)[8] és a

- 52/53 -

XX. századi (svájci Kt - OG, 1911[9], olasz Ptk - Cc, 1942 stb.) magánjogi (polgári jogi) kódexek rendre, alapvonulatában szabályozzák a munka-, azaz a szolgálati szerződést. Érthető, hiszen e szerződés a munkáltató (munkaadó) és a munkavállaló[10] között létrejövő, lényegében magánjogi megállapodás[11], melynek értelmében a munkáltató kötelezi magát, hogy a munkavállalónak tartós vagy ideiglenes munkaviszonyát biztosítja, meghatározott munkakör végzése céljából, a szerződésben megszabott munkabérért (munkadíjért).[12] A munkaszer-

- 53/54 -

ződés mint kötelmi szerződés tételesen kötelező tartalmi elemei, doktrináris szemszögből, lényeges elemei a munkakör[13] és a munkabér.[14] Ezek nélkül a munkaszerződés nem jön létre. Tartalmazhat azonban mellékes kikötéseket is, melyek nem tekinthetők e szerződés "konstitutív", szerződést létrehozó (jogkeletkeztető) elemeinek. A főkötelezettségek előirányzása feltételével, a mellékkötelezettség hiányában is, létrejön az érvényes munkaszerződés. A munkaszerződés magán-, azaz kötelmi jogi jellegét alátámasztja, hogy két meghatározott fél - munkaadó és munkavállaló - között jön létre és csupán közöttük vált ki joghatást. Ami azt jelenti, hogy relatív szerkezetű, harmadik személyre hatályt ki nem váltó kötelem. E szerződésnek meghatározott vagy meghatározható tárgya van, ezek a munkavégzés és a munkabér. Magánjogi jellege van annálfogva is, hogy a visszterhes, kommutatív és konszenzuális, a hatályos magyar jogban pedig, főszabályként a formális szerződések[15] ismérveit tartalmazza. Visszterhes, mert a felek között kölcsönösek a szolgáltatások[16]; kummutatív, mert a felek kölcsönös szolgáltatása előre ismeretes. Tehát nem aleatorius - szerencse jellegű szerződésről van szó, melynél a szolgáltatások jövőbeni bizonytalan eseménytől függenének. A polgári jogi kódexek többsége konszenzuálisnak tartja, de vannak olyanok is, melyek érvényét a törvényben rá nézve előirányzott kötelező alaki kellék kiállításától teszik függővé. A kontinentális jogrendszerekben a szóbeliség a főszabály, vagyis a munkaszerződés konszenzuális (formátlan), azaz egyszerű (szóbeli) akaratmegegyezéssel is megköthető, ami alól a törvény kivételt tehet, a kötelező (legtöbbször írásbeli) forma (lényeges alaki kellék - forma ad solem­nitatem) előirányzásával.

A munkaszerződés polgári jogi jellegét nem változtatja meg az a tény, hogy a munkaszerződést, a Munka Törvénykönyve (Mt.), szabályozza és utóbbi számos kényszerítő jogszabályt fűz hozzá, pl. formakényszer, vagy a lényeges tartalmi elemek tekintetében, továbbá az, hogy a munkaszerződéshez számos közjogi, különösképpen a munkavállaló javára szóló szociális jog fűződik.

IV. A kollektív munkaszerződés a külföldi és a magyar jogban

A munkaszerződést egyedi, azaz individuális szerződésnek is nevezi a jog-összehasonlítási irodalom, ily módon "szembehelyezi" azt az ún. kollektív (munka)szerződésekkel.[17] Míg a munkaszerződésnek alapvető célja és joghatása a munkaviszony létrehozásában nyilvánul meg[18], ezzel szemben a kollektív munkaszerződés (a német jogban - Tarifvertrag)[19], egymagában nem keletkeztet munkaviszonyt. Utóbbinak alapvető célja

- 54/55 -

nem magánjogi, hatása a meglévő munkaviszonyra nézve szociális, tehát közjogi jellegű.

A kollektív munkaszerződés rendeltetése szerint a szociális béke elérése[20] a munkaadó és a munkavállaló között, ennélfogva felei érdekeltek és kötelesek az együttműködésre.[21] Előzetes egyedi munkaszerződés hiányában, a kollektív szerződés nem hoz létre munkaviszonyt, bírói úton érvényesíthető alanyi jogokat és kötelezettségeket. Ugyanis tárgyát a Tarifvertrag koncepció szerint, a csoportosan adott munkakörökre nézve (pl. egy ipari termelői vállalkozásban az összes mérnöki munkakör), az egyedi munkaszerződésre nézve kötelező minimális munkabér meghatározása képezi. A kollektív munkaszerződés egymagában, egyedi munkaszerződés hiányában, ugyan nem hoz létre munkaviszonyt, de a munkaszerződés fennállta esetében, ezen keresztül igen.