"…akinek korlátlan hatalma van az írott vagy íratlan törvény értelmezésére,
valójában maga a törvényhozó"2
E tanulmány az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az egyezményben részes államok alkotmánybíróságai közötti kapcsolat rövid elemzését célozza, különös tekintettel Magyarországra. Ebben az elemzésben különbséget teszek az EJEE (azaz az Egyezmény) és az alkotmánybíróságok, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága (vagy röviden: a Bíróság) és az alkotmánybíróságok kapcsolata között.
Az Egyezmény - pontosabban, anyagi jogi rendelkezéseinek - legfontosabb sajátossága, hogy alkotmányos jellegű kérdéseket szabályoz, másként megfogalmazva, olyan tartalommal bír, mely rendes körülmények között egy tipikus európai alkotmányban található. Az alapvető, az alkotmányos vagy az emberi jogok - bár fogalmilag nem azonosak - elég hasonlóak egymáshoz, hogy egymást fedő területeket találjunk közöttük. Ez önmagában elkerülhetetlen kapcsolatot teremt az alkotmányos kérdések és az Egyezmény között, és ezzel együtt versenyhelyzetet hoz létre a Bíróság és azon nemzeti fórumok között, melyek hatáskörrel rendelkeznek a nemzeti alkotmány értelmezésére. Emellett, az eltérő értelmezés könnyen vezethet többé-kevésbé nyílt konfliktushoz a nemzeti alkotmányos bírói fórumok és a Bíróság között.
A jelen tanulmány szerkezete a következő. Először az Egyezményben részes államok kötelezettségének mint sajátos nemzetközi kötelezettségnek a természetét vizsgálom meg. Másodszor, megpróbálok vázlatos áttekintést adni az Egyezménynek a részes államok belső jogforrási rendjében (jogrendszerében) elfoglalt alkotmányos helyéről és jogi státusáról. Azután áttérek a magyarországi vonatkozásokra, elemzem az Egyezménynek a magyar jogrendben elfoglalt jogi státusát, az Alkotmánybíróságnak az Egyezményhez és a Bíróság gyakorlatához való viszonyulását. Az utolsó szakasz az Alkotmánybíróság és a Bíróság konkuráló gyakorlatával foglalkozik, beleértve azokat az eseteket is, amikor a Bíróság úgy találta, hogy a magyar alkotmány bizonyos rendelkezései ellentétesek az Egyezménnyel (továbbá egy másik esetet is, ami egy alkotmányos rendelkezésre vonatkozott). Éppen egy Magyarország elleni ügyben született meg az a precedens, mellyel a Bíróság megállapította hatáskörét akkor is, amikor a nemzeti alkotmány Egyezménnyel való kompatibilitásának kérdése merült fel. A Bíróság egy újabb keletű alapdöntésében hivatkozott e döntésére: "Az a tény, hogy a jelen ügy a nemzeti alkotmánynak az egyezménnyel való kompatibilitását veti fel, irreleváns (Rekvényi v. Magyarország)". [Sejdic és Finci v. Bosznia-Hercegovina (GC) 29. bek.]
Tanulmányom legfontosabb tétele, hogy lényegi különbség van az Egyezmény és az alkotmánybíróságok kapcsolata, illetve a Bíróság és az alkotmánybíróságok kapcsolata között. Míg az Egyezmény emberi jogi védelmi rendszerében részt vevő államok alkotmánybíróságai (legalábbis bizonyos körülmények között) eléggé hajlanak arra, hogy az Egyezmény autoritását vagy kötelező erejét magukra nézve elfogadják, addig ugyanettől a Bíróságnak az Egyezményt értelmező esetjoga tekintetében inkább vonakodnak. Másként megfogalmazva, az alkotmánybíróságok hajlanak arra, hogy fenntartsák maguknak a végső értelmezés jogát. Következésképpen, még azokban az államokban is, ahol elismerik az Egyezmény alkotmányos vagy kvázi-alkotmányos rangját, az alkotmánybíróságok a Bíróság joggyakorlata vonatkozásában ugyanezt nem fogadják el.
Végül is, a kapcsolat - némi indokolt eltéréssel, de mégis - nagyon hasonlít az Európai Bíróság és a nemzeti alkotmánybíróságok - így különösen a német Bundesverfassungericht, melyhez az Európai Unió más alkotmánybíróságai, mint a francia Conseil constitutionnel vagy a cseh és a lengyel alkotmánybíróság is csatlakozott - immáron nem is leplezett konfliktusához. Az alapvető kérdés azonos: az Egyezmény (az Európai Unió esetében, a Szerződések) vonatkozásában kié a végső értelmezés hatalma? A végső és megváltoztathatatlan értelmezés hatalma kétségtelenül elsőbbséget jelent. Nem állítom, hogy a "bíróságok harca" az EJEB és az alkotmánybíróságok között ugyanolyan jelentőségű és annyira drámai, mint az Unión belül, de állítom, hogy az alapminta azonos.
Az Egyezmény a nemzetközi jog szabályai szerint a szerződő államok számára kötelezettségeket keletkeztető szerződés. Mindenesetre, az Egyezmény különleges szerződés, mely nagymértékben és lényegesen eltér a tipikus nemzetközi szerződésektől, melyek kölcsönös kötelezettségeket keletkeztetnek a részt vevő felek között. Ez helytálló minden olyan szerződésre, mely belső joguk vonatkozásában állami kötelezettségeket tartalmaz. A klasszikus nemzetközi jog szemszögéből az ilyen szerződések természetesen számos tekintetben atipikusak.
A legfontosabb, hogy az "emberi jogok" mint nemzetközi jogi kötelezettségek önmagukban nem alkalmasak arra, hogy a szuverenitás pajzsán áthatoljanak, vagyis hogy az egyéneket ténylegesen jogokkal ruházzák fel. A nemcsak a jogi nyelvben használatos emberi jogok alatt a H. L. A. Hart munkáiból jól ismert értelemben vett általános jogokat értem, vagyis azokat a normákat, melyek megállapítják minden ember alapvető jogi státusát egy politikai közösségben. Másképpen megfogalmazva: az emberi jogok mint általános normák átlagos mércét határoznak meg egy jogrend elfogadhatóságához. Jogi értelemben az emberi jogok tiszteletben tartására az állam által szerződésben vállalt kötelezettség azt jelenti, hogy az állam köteles törvénybe iktatni és/vagy hatályban tartani meghatározott tartalmú jogi normákat, illetve a kötelezettséget arra, hogy ne tartson érvényben bizonyos tartalmú normákat. Például a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló 1979. évi egyezmény (közismert nevén: CEDAW) megköveteli, hogy a részes államok hatályban tartsák azokat a jogi normákat, melyek kizárják a nőkkel szembeni diszkriminációt, és ne iktassanak törvénybe, illetve ne tartsanak hatályban olyan jogszabályokat, melyek hátrányosan különböztetik meg a nőket. Következésképpen, a nemzetközi jogban az emberi jogi kötelezettségek lényegében minden egyes állam jogrendjének tartalmára vonatkozó kötelezettségeket jelentenek. Az emberi jogi egyezmények alapvető célja így az, hogy a jogrendszerek kötelező minimális közös tartalmát különféle, a részes államok számára kölcsönös jelentőséggel bíró kérdésekben biztosítsák.
Az Egyezmény anyagi jogi rendelkezései (1-18. cikkely és az anyagi jogi tartalmú jegyzőkönyvek) valójában azt követelik meg, hogy az alapvető vagy alkotmányos jogok egy köre a részes államok jogrendjének része legyen. Ezek a szabályok szükségszerűen alkotmányos jogok (vagy alapvető alkotmányos jogok - Grundrechte, droits fondementaux), és így elkerülhetetlenül minden állam alapvető alkotmányos szabályainak a részét képezik. Ezért értelmezésükre és alkalmazásukra a belső jogrendben az alkotmányos értelmezés módszereiként elfogadott elméletek, gyakorlatok és irányelvek megfelelően irányadók. Ráadásul, az egyezmény ezen alkotmányos természetű jogok védelmét megerősíti az Egyezményben garantált jogok bírói védelmével. Ez kiemelkedően fontos, mivel a nemzetközi közjogra hagyományosan az államok egymás közötti kölcsönös kapcsolatai és magatartása irányadó, ahol az alkotmányos rend mint belső mag minden állam szuverenitásához tartozó, s a nemzetközi jog hatályán kívül eső kérdés marad. Az ENSZ Alapokmány tagállamok belügyeibe való beavatkozást tiltó 2. cikk 7. bekezdésének szavaival élve egy állam alkotmányos rendjére úgy szokás tekinteni, mint ami "lényegileg valamely állam belső joghatóságába tartozik". Az emberi jogi egyezmények fogalmilag tényleg az államok belügyeibe való be nem avatkozás elvének sérelmét jelentenék, ha az államok maguk nemzetközi szerződésben ne vállaltak volna tiszteletben tartásukra kötelezettséget.. Ami azt illeti, az emberi jogok hatékony nemzetközi védelme előfeltételezi a részes államok közös alkotmányos értékeinek létezését.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
