A személyek szabadságának egyik igen értékes eleme, hogy bizonyos nemzetközi tényállások esetén megválaszthatják a jogviszonyaikra irányadó jogot és az eljáró fórumot. Az utóbbi évtizedekben a jogválasztás biztosítása hívó szó lett mind az EU, mind a különböző államok nemzetközi magánjogában. A felek autonómiája már nemcsak a szerződéses kapcsolatokban, de a dologi jogi, kártérítési, családi vagy öröklési viszonyokra alkalmazandó jog kijelölésében is teret nyert, adott esetben általános részi szabályokkal kiegészülve. A személy nemcsak autonómiája révén tartozik a nemzetközi magánjogi szabályozás körébe, de létezésének, státusának különböző metszetei, sajátosságai vagy éppen sérülékenysége, védelme révén is. Ennek jegyében az új magyar Kódex részletesen kibontja a jogképességre, cselekvőképességre, névviselésre, gondnokságra, a jogi személyek személyes jogára és a személyhez fűződő jogok megsértéséből eredő tényállásokra irányadó jog meghatározását.
A felek autonómiájáról van szó, ha maguk dönthetnek a jogviszonyukra alkalmazandó jogról (jogválasztás), illetve az eljáró bíróságról (fórumválasztás). Ez utóbbi külön tanulmányt érdemlő kérdéskör, amely a joghatóság szabályozásához kapcsolódik. Az elmúlt évtizedekben a jogválasztás körének bővülését, kiteljesedését figyelhetjük meg a nemzetközi magánjogban.[1]
1. A 2017. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Kódex, illetve: Nmj. tv.) a jogválasztást jóval szélesebb körben biztosítja, mint a korábbi hazai szabályozás. Elődje, az 1979. évi 13. tvr. mintegy féltucatnyi rendelkezésben tartalmazott utalást valami módon erre az autonómiára: jogválasztásra, illetve fórumválasztásra. Míg az új Kódexben több mint kétszer annyi helyen szerepel, de ez nem egyszerűen mennyiségi változás, hanem minőségi ugrás, szemléletbeli változás. Ahogy a Kódex indokolása világosan megfogalmazza, a "törvény abból indul ki, hogy a magánjogi jogviszonyokban tág teret kell engedni a felek autonómiájának, hogy a jogszabályi keretek között a felek lehetőség szerint maguk rendelkezzenek jogviszonyaikról, jogvitáik rendezésének módjáról." Ez a tétel mintegy vezérfonalként húzódott végig a törvényalkotás folyamatának egészén, és testet ölt a különböző rendelkezésekben.
2. Tekintettel arra, hogy a jogválasztás számos helyen megjelenik a Kódexben, célszerű volt bizonyos közös szabályokat megfogalmazni az általános rendelkezések között, annak érdekében is, hogy ne kelljen újra és újra ismételni a visszatérő normákat. Ennek jegyében a Kódex rögzíti, hogy fő szabály szerint kifejezettnek kell lenni a jogválasztásnak, illetőleg garanciális jellegű annak rögzítése, hogy harmadik személyek szerzett jogait nem sértheti. A jogválasztásról szóló megállapodás létrejöttére és érvényességére annak az államnak a joga irányadó, amelynek joga a megállapodás létrejötte és érvényessége esetén az adott jogviszonyra alkalmazandó lenne. Ugyanakkor van egy további kedvezmény, mert a jogválasztást akkor is létrejöttnek és érvényesnek kell tekinteni, ha megfelel a megállapodás megkötése helye szerinti állam jogának.
3. Ez tehát az általános rendelkezés, ami a különös jogválasztási rendelkezéseknek keretet ad. Hasonló generális
- 509/510 -
norma található a lengyel nemzetközi magánjogi törvényben, illetve tömörebb megfogalmazásban a holland polgári törvénykönyv kollíziós jognak szentelt 10. könyvében.
A hazai szabályozást illetően kérdés, hogy nem lehetett-e volna még kiegészíteni az általános rendelkezést a jogválasztásról, mert vannak még olyan normák, amelyek időről időre visszatérnek a Kódexben. Ilyen például a jogválasztás időbeli korlátozása. Számos rendelkezésben szerepel, hogy a jogválasztásra legkésőbb a perfelvételi szakban a bíróság által megállapított határidőn belül van lehetőség. Ez újra és újra megjelenik a Kódexben.[2] Tehát van egy rendszertani szempont, hogy ha indokolt a perfelvételi szakban lezárni a jogválasztás lehetőségét, akkor ezt inkább az általános rendelkezésben volna célszerű rögzíteni az ismétlések helyett. Egyébként kibontakozhat vita arról, hogy egyáltalán indokolt-e a jogválasztást a perfelvételi szakra, a bíróság által megállapított határidőn belülre korlátozni. Egyrészt lehet azzal érvelni, hogy van egyfajta pergazdaságossági szempont vagy pervezetési észszerűség, hogy időben el kell dönteni: milyen jog alapján bíráljuk el a vitát, és ennek megfelelően befogadni a bizonyítási indítványokat. Mások viszont úgy vélik, hogy ez mégis autonómiát szűkítő megoldás, mert a felek miért ne mondhatnák azt másodfokon, hogy eddig ugyan nem választottak jogot, de utóbb úgy nyilatkoznak, hogy a svájci jog alkalmazása, és a vita ennek alapján történő eldöntése mindegyikük számára megnyugtató volna.
Érdekes módon a most hatályba lépő Kódexben egyébként sincs mindenhol jelen ez az időkorlát, mert például 44. § (5) bekezdésében, a követelésre alapított biztosítékra alkalmazandó jog meghatározásánál nincs olyan megszorítás, hogy csak a perfelvételi szakban a bíróság által meghatározott időn belül kerülhet sor jogválasztásra. Viszont a szerződéseknél, a Kódex 50. § (2) bekezdésében, újra megjelenik ez a korlátozás. Így egyenetlenség maradt a szabályozásban, amit egy további általános rendelkezés, ha valóban szükséges, kiküszöbölhetne.
4. A jogválasztás leghagyományosabb területe a szerződési jog: a külföldi elemet tartalmazó szerződésre a felek megválaszthatják az alkalmazandó jogot. Viszont a Kódexben a felek autonómiájának valamilyen mértéke számos más helyen is megjelenik. Az általános rendelkezés mellett[3] a jogválasztás kifejezetten biztosított a cselekvőképesség jövőbeni korlátozása esetére tett nyilatkozat[4], vagy a névviselés tekintetében[5], illetve a személyhez fűződő jogok megsértése vonatkozásában.[6] Házastársak, élettársak vagyoni viszonyai esetében szintén.[7] Ehhez jönnek a különböző dologi jogok: az irányadó jog megválasztása ingó dolog átruházása és jogfenntartás[8], illetve a dologi jogi joghatások tekintetében.[9] Természetesen megmaradtak a már jól ismert, autonómiát biztosító rendelkezések a kötelmi jog területén, a szerződésekhez[10] és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokhoz kapcsolódva.[11] Érvényesül az autonómia a fórumválasztást illetően is, azaz a joghatósági megállapodás lehetősége vagyonjogi ügyekben.[12]
5. Ugyanakkor mindig szem előtt kell tartanunk azt, hogy a hazai nemzetközi magánjogi törvény másodlagos jellegű abban az értelemben, hogy nemcsak a nemzetközi szerződések előzik meg az alkalmazását, ha vannak releváns nemzetközi szerződések, ha nem az Európai Unió rendeletei is. Ahogy a Kódex 2. §-a fogalmaz: "E törvény rendelkezéseit olyan kérdésekben kell alkalmazni, amelyek nem tartoznak az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés hatálya alá." Márpedig ezen a területen számos uniós rendeletről beszélhetünk, a legismertebb talán a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogot meghatározó Róma I. rendelet[13], de említhető a szerződésen kívüli kötelmi viszonyoknál irányadó Róma II. rendelet[14] vagy a házasság felbontásánál, a különválásnál alkalmazandó jogra vonatkozó Róma III. rendelet[15], és a sor még folytatható volna.[16]
Tehát gazdag európai uniós jogi koordináta-rendszer rajzolódik ki, és az említett rendeletek megelőzik a Kódex alkalmazását. Ha egy külföldi elemet tartalmazó szerződés fekszik előttünk, és az alkalmazandó jogot keressük, például egy fuvarozási szerződésnél, akkor nem a magyar Nemzetközi Magánjogi Kódexben találjuk meg a megoldást, hanem a Róma I. rendeletben azzal, hogy itt is a jogválasztás a fő szabály.[17] Viszont, ha a Róma I. rendelet valamilyen szerződést kizár tárgyi hatálya alól, például
- 510/511 -
a választottbírósági megállapodásokat, akkor rögtön jelentőséghez jutnak a Nemzetközi Magánjogi Kódex szerződésekre alkalmazandó jogot meghatározó rendelkezései. Egyébként a hivatkozott uniós rendeletekben is sokszor az első lehetőség a jogválasztás, tehát a felek autonómiájának támogatása az uniós normákban is erőteljesen jelen van, akár a házasság felbontásával[18] vagy öröklési szerződésekkel összefüggésben is.[19]
6. A felek autonómiája különböző formában és mértékben tör utat magának a Kódexben: Van, amikor a jogválasztás csak kifejezett, máskor pedig hallgatólagos is lehet a kötelmi jogviszonyoknál.[20] Lehet egyoldalúan élni[21] a jogválasztás lehetőségével, ám jellemzően a felek együttesen választhatják meg az alkalmazandó jogot. Van, amikor adott egy "menü", hogy mely jogok közül lehet választani, más esetekben viszont a döntés ebből a szempontból "korlátlan", mert nincs előzetes lista arról, hogy miből lehet választani. De további különbségek is megjelenhetnek, hogy adott-e időkorlát a jogválasztásra vagy nincs ilyen szűkítés. Van, amikor a magyar jog választása külön is feltűnik opcióként[22], és előfordul, amikor maga az igényt érvényesítő állam is − kulturális javak visszakövetelése esetében − választhat jogot[23], nem csak magánszemélyek.
Ami a jogválasztás "korlátlan" lehetőségét illeti, ez a kötelmi jogviszonyoknál jelenik meg[24], ahol a legrégebben bevett ez az intézmény. Megjegyzendő, hogy a jogválasztás a világ nem minden részében magától értetődő. Latin-Amerika számos államában ma sem elfogadott az, hogy a felek külföldi elemet tartalmazó szerződéseikre jogot válasszanak[25], de az európai jogrendszerekben, így az Európai Unió tagállamaiban ez a jellemző. Sőt adott esetben nincsen elvárás abban a tekintetben sem, hogy valamiféle érdemi kapcsolat legyen a jogviszony, adott esetben a szerződés és a választott jog között. Így egy német és egy magyar fél között kötött szerződésben, melynek minden eleme Németországhoz és Magyarországhoz kapcsolódik, ki lehet kötni a svájci jogot vagy éppen az angol jogot is. Igaz, vigyázni kell, mert az angol jog vagy helyette a svájci jog alkalmazásának más és más következményei lehetnek a felek jogaira, helyzetére. Egyik vagy másik jog választása, egyik vagy másik félnek előnyösebb lehet.
7. Más területeken viszont, ahol újonnan jelenik meg a jogválasztás, egy zártabb rendszerrel találkozunk, csak a tényállással érdemi kapcsolatot mutató, külön nevesített jogok közül lehet választani. Például névviselésnél a személyes jog, az állampolgárság joga, illetve magyar jog jöhet számításba[26] vagy a cselekvőképesség jövőbeli korlátozásánál az állampolgárság mellett megjelenik a szokásos tartózkodási hely szerinti jog, valamint a vagyontárgy fekvési helyének joga, mint alternatíva.[27] A házastársak vagyoni viszonyaira az állampolgárság, a szokásos tartózkodási hely szerinti állam joga, vagy a lex fori választható, ugyanígy az élettársak esetében is.[28] Nyilvánvalóan nagyon érzékeny jogviszonyokról van szó, nem egy adásvételről, hanem adott esetben a legszemélyesebb családi kapcsolatokról, melyekhez sok közrendi jellegű megfontolás is fűződhet, ezért itt nem megengedett a korlátlan jogválasztás. Azaz valamilyen tartalmi kapcsolatnak kell fennállnia, tehát nem fordulhatunk például a francia joghoz, ha a tényállás egyáltalán nem kötődik Franciaországhoz, az állampolgárság vagy a szokásos tartózkodási hely vagy egyéb előre rögzített tényezők alapján.
Ez a zárt taxáció keretében érvényesülő jogválasztás a kötelmi jogon kívül a Kódex egészében uralkodó. Ugyanezt látjuk az ingó dolgok tulajdonjogának átruházása esetében is, ahol a dologi jogi joghatást illetően ugyan lehetséges a jogválasztás, de vagy a dolog fekvési helye vagy a dolog rendeltetési helye szerinti jogot kell alkalmazni.[29] Mégis, mindenképpen új az autonómia kiterjesztése ezekre a területekre, ha korlátozott szabadságról van is szó.
8. Olyan, korábban nem nevesített kérdésekkel is foglalkozik az új Kódex, mint a jogellenesen külföldre vitt kulturális javakhoz fűződő tulajdonjogi igények, ahol az igényt érvényesítő államot illeti meg a jogválasztás lehetősége, a 46. § szerint dönthet, hogy az eljárásban, saját jogát vagy annak a másik államnak az anyagi jogát alkalmazza, amelynek a területén a dolog a tulajdonjogi igény elbírálásának időpontjában fekszik. A belga nemzetközi magánjogi törvényben ezzel azonos rendelkezést találunk. Lényegében annak méltányolásáról van szó, hogy a műalkotások természetüknél fogva mások, mint a tömegével előállított árucikkek, a műkincseket különleges kapcsolatok fűzhetik országok történelméhez, hagyományaihoz. kultúrájához. Egyedi minőségről, értékről és kötődésről van szó, ezt honorálja a nemzetközi magánjog. Miként a Kódex indokolása is jelzi, ez a rendelkezés elő-
- 511/512 -
nyösebb helyzetbe hozza az igényt érvényesítő államot azzal, hogy ha számára a lex originis kedvezőbb szabályokat tartalmaz, mit a lex rei sitae, akkor választhatja ezt a jogot. Analóg szabályt tartalmaz a Kódex az eredeti tulajdonos birtokából jogellenesen kikerült tulajdonjogi igényre irányadó jog tekintetében is.[30] Ugyanakkor a jóhiszemű birtokos mindkét esetben igényelheti a dolog fekvése szerinti állam joga által nyújtott védelmet, ha a lex originis ezt nem biztosítja.
A kötelmi jogviszonyoknál lehetőség nyílik az úgynevezett hallgatólagos jogválasztás elismerésére, melyről korábban nem szólt a hazai szabályozás. Ha a jogválasztás nem kifejezett, annak a szerződés rendelkezéseiből vagy az ügy körülményeiből egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az 50. § (1), illetve a 63. § (1) bekezdése szerint.
9. Jogválasztás belföldi jogviszonyok körében a Kódex új megoldása. Az új Kódex 50. § (4) bekezdése rögzíti, hogy, ha a szerződés csak egy állam jogához kapcsolódik, akkor a jogválasztás nem sértheti e jog azon szabályait, amelyektől megállapodással nem lehet eltérni, tehát nem ütközhet kógens normákba. (Tartalmilag megegyező szabályt találunk a szerződésen kívüli jogviszonyokra vonatkozó jogválasztás tekintetében is.[31]) Azaz, ha tisztán belföldi tényállásról van szó, mondjuk egy debreceni és egy budapesti fél közötti szerződésről, akik valamilyen okból a Német Polgári Törvénykönyv, a BGB alá kívánják rendelni a jogviszonyukat. Nem különösebben gyakori példa ez, de bizonyos keretek között, és ezt a hivatkozott rendelkezés megerősíti, erre mégis mód van. A kógens szabályoktól azonban nem térhetnek el a felek, így például a magyar Ptk. érvénytelenségre vonatkozó rendelkezéseitől sem.
Itt fölvetődhet a kérdés, hogy ha a Kódex, miként azt deklarálja, a külföldi elemet tartalmazó magánjogi jogviszonyokra vonatkozik, akkor miért is foglalkozik olyan tényállásokkal, ahol belföldi ügyletről van szó. Erre azt lehetne válaszolni, hogy akkor, amikor külföldi jogot választanak egy tisztán belföldi jogviszonyban, ezzel − ugyan a felek külön döntése révén −, de mégis megjelenik egy külföldi elem. Tehát, az említett Debrecen-Budapest pillérű jogviszonyban a külföldi elem pontosan az, hogy a német jogot, a BGB-t kötik ki a szerződők. Tény, hogy ez egy konstruált tényező, nem abból adódik, hogy például az egyik fél telephelye Berlinben van, de mégis külföldi elemnek tekinthető. Ezt értékelni lehet, de csak az úgynevezett anyagi jogi értelemben vett, azaz kógens normákat nem érintő jogválasztás tekintetében. (Igaz, ez a lehetőség tulajdonképpen akkor is létezne, ha az új Kódex nem szentelne külön bekezdést ennek a kérdésnek, hiszen a szerződési szabadság jegyében dönthetnének úgy a felek, hogy - legalábbis a diszpozitív normák tekintetében - a német magánjog alá rendelik ezt a jogviszonyt, tehát megtehetnék, hogy a BGB-nek az adott szerződésre vonatkozó rendelkezéseit egyszerűen beillesztik szerződésükbe.)
Hozzátehetjük, ugyanez a szemlélet megjelenik a Róma I. rendelet jogválasztás szabadságát biztosító 3. cikkében is. Sőt innen eredeztethető a magyar norma is. Az uniós rendelet szerint, ha a jogválasztás időpontjában valamennyi, a jogviszonyra vonatkozó egyéb lényeges tényállási elem más államhoz kapcsolódik, mint amelynek jogát választották, a felek választása nem sértheti a másik állam azon jogszabályi rendelkezéseinek alkalmazását, amelyektől megállapodás útján nem lehet eltérni. Tehát a rendelet szintén az anyagi jogi jogválasztást engedi, azaz a diszpozitív szabályok kiváltásának lehetőségét.
10. A jogválasztás szabályozása meglehetősen cizellált. Ennek jegyében az új Kódex a választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jogról is külön rendelkezik 52. §-ában, hangsúlyozva, hogy a felek megválaszthatják a választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jogot.[32] Tehát ez a megállapodás, bár adott esetben egy szerződés része, klauzulája vagy cikke, bizonyos mértékig külön él. Viszont, ha ilyen jogválasztás nincsen a választottbírósági megállapodás tekintetében, akkor az alapjogviszonyra választott jog lesz az alkalmazandó, ennek hiányában pedig az alapjogviszonyra jogválasztás hiányában irányadó jog.
11. Az új Kódexből az is következik, hogy a felek a szerződés különböző részeire különböző jogot is választhatnak. Ez logikusan levezethető az 50. §-ból, amely szerint "...Választásukkal a felek a szerződés egészére, vagy annak csak egy részére alkalmazandó jogot határozhatják meg". Azaz megtehetik, hogy egy részére meghatároznak jogot, a másikra nem. De az is következik az idézett rendelkezésből, hogy lehetséges, hogy egy szerződésre, amit egy osztrák és egy magyar fél kötött, az osztrák jogot választják, azonban azzal, hogy a szerződés létrejötte és érvényessége tekintetében mégis a magyar jogot kell alkalmazni, ha vita merül fel. Nem túl gyakori megoldás, de néha-néha megjelenik. Nem véletlenül biztosított ez a lehetőség, és nem véletlenül adja a Róma I. rendelet is ugyanezt a felhatalmazást. A Kódex indokolása további helyeken is utal a dépeçage (feldarabolás) megengedettségére: arra, hogy a jogviszonyt, ha ezt a felek célszerűnek tartják, a jogválasztás szempontjából fel lehet szabdalni. Az óvatosság persze mindenképpen indokolt, mert nem bizonyos, hogy − a példánál maradva −, az osztrák meg a magyar jog minden tekintetben jól illeszkedik egymás-
- 512/513 -
hoz. Előfordulhat, hogy mind a bíróságot, mind a feleket nehéz helyzetbe hozza, ha a szerződés egyik felére az egyik jogot kell alkalmazni, egy másik részére pedig, bár kapcsolódik az előző részhez, egy másik jogot.
12. Nehéz kitérni a kérdés elől: egyáltalán miért létezik jogválasztás intézménye a nemzetközi magánjogban? Az egyik érv bizonyosan az előreláthatóság szempontja. Hiszen az a legbiztosabb, ha a felek előre eldöntik, hogy jogviszonyaikra, ahol erre lehetőség van, milyen jogot választanak. És akkor tudnak számolni ennek a választásnak a következményeivel, hogy milyen hatással van az egyik vagy a másik félre. Azt is lehetne mondani, hogy általában véve bízzunk az érdekelt felekben. Ez lényegében a szubszidiaritás elvének érvényesülését jelenti, tehát, hogy a döntést az alkalmazandó jogról azokra bízzuk, akik a legjobban ismerik az adott jogviszonyt, a közvetlenül érintett szereplőkre.
13. Igaz, lehet sorolni az ellenérveket is, de ezekre többnyire jól lehet válaszolni. A kifogások jelentős része az állam jogalkotó, jogalkalmazó hatalmához kapcsolódik, egyfajta szuverenitáscsökkenésként tekintve a jogválasztásra. Ez az, amit Dél-Amerika számos államában nem fogadnak el, hogy törvény és bíróság helyett a felek mondják meg, hogy milyen jog alá rendelik jogviszonyukat. Felvetődhet, hogy miként lehet a közrendet védeni, ha egy olyan jogot választanak, amelynek egyes rendelkezései a fórum jogának alapvető értékeivel ütköznek? Vagy hogyan lehet a gyengébb felet, a fogyasztókat a munkavállalókat védeni, ha egy kevésbé fejlett jogot választanak? De erre mind lehet választ, ellenérvet hozni. Hiszen kivételes eszközként rendelkezésre áll a közrendi záradék, ami a jogrendszer kemény magját, társadalompolitikai alapjait védi. Léteznek feltétlen alkalmazást követelő imperatív szabályok, közöttük fogyasztókat védő normák is. Tehát, a felvetett ellenérvek ellensúlyozhatóak, illetve megfelelő eszközrendszer áll készen az aggályok orvoslására. Ezzel együtt néhány területen, így különösen a családi jog és az öröklési jog viszonyaiban, még hátra van annak teljes körű, gyakorlati igazolása, hogy a felek autonómiája valóban kölcsönösen előnyös megoldás a felek számára, és a mintául szolgáló EU-rendeletekben célszerű volt-e jogválasztás megengedését levezetni az EU belső piacának működéséből és az EUMSZ V. Címéből, "A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségről"[33]
14. Átgondolandó továbbá, hogy melyek a legtávolabbi gyökerei a jogválasztásnak, a felek autonómiájának? Itt visszamehetünk az egyén szabadságához, az alkotmányjogi értelemben vett szerződés elmélethez, amely szerint egykoron a polgárok számos jogot ráruháztak az államra, így a jogalkotó és igazságszolgáltató hatalmat is. Viszont, amikor a jogrendszerek ütközéséről, együttállásáról van szó, amikor két naprendszer közötti mezőben vagyunk és már egyik nap vonzása sem egyértelműen elég erős, tehát a gravitáció ingadozik vagy ki is oltják egymást a gravitációs mezők, akkor előáll az a helyzet, hogy az állami jogalkotás és jogszolgáltatás által nyújtott biztonság és jogbiztonság nem érvényesül kellő mértékben, mert több jog követel magának alkalmazást. Itt segíthet a felek jogválasztása, és feléled, a német jogirodalomban taglalt "Vorstaaliches Recht", az egyén államot megelőző szubjektív joga, arra nézve, hogy maga szabályozza viszonyait, vagy legalábbis válasszon egy jogrendszert.[34] Egy párhuzamos érvelés szerint a jogrendszerek választhatósága egyébként is üdvös, hiszen a felek autonómiája a különböző jogrendszerek közötti versenyt és ezáltal a fejlődésüket is támogatja.[35]
A személy nemcsak autonómiája révén tartozik a nemzetközi magánjogi szabályozás körébe, de létezésének, státusának különböző metszetei, sajátosságai vagy éppen sérülékenysége, védelme révén is. A Kódex II. fejezete tartalmazza a személyekre vonatkozó normákat, három nagyobb cím alá sorolva azokat, nevezetesen: az ember mint jogalany, a jogi személy és a személyhez fűződő jogok megsértése.
1. Az ember mint jogalany cím önmagában is több kapcsolódó területet fog át, mégpedig a személyes jog, a névviselés, a gondnokság alá helyezés szabályozását, az ügyeinek vitelében akadályozott személy képviseletére, valamint az eseti gondnokságra, továbbá a holtnak vagy eltűntnek nyilvánításra vonatkozó rendelkezéseket. Mint arról már korábban szó volt, új norma foglalkozik a nagykorú cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli korlátozása esetére tett jognyilatkozat kérdéseivel. A felsoroltak közül azokat emeli ki a tanulmány, ahol jogpolitikai kérdések, kodifikációs megfontolások merültek fel vagy új jogintézményről van szó.
2. A Kódex megőrzi a személyes jog, azaz személyek jogrendszerben elfoglalt státusára irányadó jog hagyományos, átfogó kategóriáját - eltérően például a cseh
- 513/514 -
vagy a lengyel nemzetközi magánjogi törvényektől -, de azzal, hogy e gyűjtő cím alatt már differenciált kollíziós normákat találunk, nem egyetlen kapcsoló szabályt. A 15. § szerint az ember jogképességét, cselekvőképességét és személyiségi jogait személyes joga alapján kell elbírálni. A főszabály továbbra is az állampolgárság elvét követi, azaz az ember személyes joga annak az államnak a joga, amelynek az állampolgára. Ugyan az elmúlt évtizedekben a szokásos tartózkodási hely mint kapcsoló szabály egyre több nemzetközi egyezményben és törvényben felváltotta az állampolgárság elvét, Magyarország azonban sajátos helyzetben van. Egyrészt azért, mert az országhatáron túl élő magyarok közül igen nagy számban szereztek magyar állampolgárságot. Másrészt pedig azért, mert több százezer magyar állampolgár dolgozik külföldön, elsősorban az Európai Unióban, élve a személyek szabad mozgásának lehetőségével, akiknek a szokásos tartózkodási helye nem Magyarországon van, ugyanakkor remélhetően nem végleges elvándorlásról van szó. Az állampolgárság kifejezte közjogi kötődést az egyik esetben sem volt indokolt gyengíteni.
Viszont a lehetséges tényállások sokszínűségére válaszol több kisegítő szabály, így például akinek több állampolgársága van és egyik állampolgársága magyar, személyes joga a magyar jog, kivéve azonban, ha a másik állampolgárságához szorosabb kapcsolat fűzi. Akinek pedig több állampolgársága van, amelyek egyike sem magyar, személyes joga azon állampolgársága szerinti állam joga, amelyhez az adott ügy lényeges körülményeire tekintettel a legszorosabb kapcsolat fűzi.
3. Külön szakasz rendelkezik az ember névviseléséről, a korábbi szabályozáshoz képest szélesebb terjedelemben, önálló szakaszban, nemcsak a születési névre, hanem a házassági névre is adva rendelkezéseket. Ezen a területen sem elhanyagolható az Európai Unió jogának hatása. A névviselés szabályozása ugyan továbbra is tagállami hatáskör, de - mint annyi területen - itt is figyelembe kell venni az Európai Bíróságnak az alapvető gazdasági szabadságokat biztosító, az Unió állampolgárságával és a megkülönböztetés tilalmával összefüggő joggyakorlatát. Mindenekelőtt a Garcia Avello[36], valamint a Grunkin és Paul[37] ügyeket érdemes említeni. Az első ügyben az Európai Bíróság kimondta, hogy az uniós joggal ellentétes, ha valamely tagállam közigazgatási szerve nem ad helyt olyan kiskorú gyermekek vezetéknevének megváltoztatása iránti kérelemnek, akik e tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, és ennek, valamint egy másik tagállamnak az állampolgárai, a kérelem pedig arra irányul, hogy a gyermekek azt a vezetéknevet viselhessék, amelyre a másik tagállam joga és hagyománya alapján jogosultak lennének.
4. Az idézett értelmezésnek megfelelően a Kódex 16. §-a szerint az ember névviselésére a személyes joga, vagy kérelmére a magyar jog alkalmazandó. Azonban akinek több állampolgársága van, születési nevének viselésére bármelyik állampolgársága szerinti jogot választhatja. A házassági névviselésre pedig a felek együttes kérelmére bármelyik házastárs állampolgársága szerinti jog, vagy a magyar jog alkalmazandó. A jogalkotó tehát a felek autonómiájának kiterjesztésével válaszolt a különböző jogok egymásnak feszülésére, illetve az Európai Bíróság esetjogából adódó követelményekre.
5. Ugyanez a jelenség, a jogválasztás esetköreinek szélesedése, érzékelhető másutt is a Kódexben: Külföldi példák nyomán a 19. § új intézményt szabályoz, meghatározza a nagykorú cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli korlátozása vagy érdekeinek védelmére való képességének hiánya esetére tett jognyilatkozatára alkalmazandó jogot, a jognyilatkozat keletkezésekor fennálló szokásos tartózkodási hely szerinti állam jogára utalva. Azonban ettől eltérően a nagykorú cselekvőképes személy írásban tett nyilatkozatban választhatja: a) annak az államnak a jogát, amelynek állampolgára, b) annak az államnak a jogát, ahol korábban szokásos tartózkodási helye volt, vagy c) meghatározott vagyontárgy vonatkozásában annak az államnak a jogát, amelynek területén a vagyontárgy van. Az alkalmazandó jog kiterjed a jognyilatkozat létrejöttére, érvényességére, terjedelmére, módosítására és visszavonására. Ilyen jognyilatkozat tárgya tipikusan a vagyonkezelés vagy a személyes gondoskodás, például az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban bevett gyakorlat szerint.
6. A jogi személyek személyes jogának meghatározását illetően az államok hagyományosan két elv, a tényleges székhely, illetve az angolszász gyökerű bejegyzés, azaz az inkorporáció elvének alkalmazása közül választanak. Még az újabb kodifikációk is eltérő utat követnek ebben a tekintetben: míg a cseh és a bolgár törvények az inkorporációs elvet követik, addig a belga és a lengyel kódexek megőrizték a tényleges székhely elvét.[38] A kérdéskör mikénti szabályozásának komoly jelentősége van a társaságok nemzetközi mozgása, illetve határon átnyúló szerveződése, illetve vállalatcsoportok kialakulása következtében, amelyre számos példát találunk. Így például az Air Berlin az Egyesült Királyságban bejegyzett részvénytár-
- 514/515 -
saság (Plc.) volt, központja viszont Berlinben működött.[39]
7. Az elmúlt évtizedekben a jogi személyekre irányadó jog meghatározása az érdeklődés középpontjába került, lévén, hogy az Európai Bíróság ítéletei - közvetve bár, de - ezen a területen is erős hatást gyakoroltak, korrekcióra kényszerítve több állam joggyakorlatát. A letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseket értelmezve az Überseering ügyben[40] hozott döntés előírta, hogy a más tagállamból érkező gazdasági társaságok jogképességét és perképességét el kell ismernie a fogadó államoknak, a létesítés szerinti állam jogának megfelelően. A Centros és az Inspire Art ügyekből[41] pedig adódik, hogy egy másik tagállamban fióktelepet létesítő társaságra a társaság bejegyzési helye szerinti állam joga alkalmazandó, a fogadó állam ebben az esetben sem támaszthat többletkövetelményeket.[42] A hazai szabályozást ezek a tektonikus mozgások nem rengették meg, tekintettel arra, hogy az 1979-től fogva az inkorporáció elve alapján határozta meg a társaságok személyes jogát, így nem okozott gondot a külföldön bejegyzett társaságok elismerése Magyarországon.
8. A Kódex tehát a korábbi modellre épít, azonban kibővítve a szabályozást, illetve az anyagi jog terminológiai változásaihoz igazítva a kollíziós normákat. A 22. § szerint a jogi személy személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a jogi személyt nyilvántartásba vették. Kisegítő kapcsoló szabályként jelenik meg a székhely elve: ha a jogi személyt több állam joga szerint vették nyilvántartásba, vagy a létesítő okiratban megjelölt székhely államának joga szerint nyilvántartásba vételére nincs szükség, személyes joga annak az államnak a joga, ahol a létesítő okiratában megjelölt székhelye van. Utolsó megoldásként pedig a központi ügyintézés helyének joga jelenik meg: ha a jogi személy a létesítő okiratban megjelölt székhellyel nem rendelkezik, vagy több ilyen székhelye van, és egyik állam joga szerint sem vették nyilvántartásba, személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a központi ügyintézés helye van. Megjegyzendő, hogy a Kódex fentebb ismertetett rendelkezései - például a szerződésekre irányadó kollíziós normáktól eltérően - nem adnak lehetőséget a jogválasztásra, és arra, hogy a jogi személy személyes jogát (lex societatis) valami módon feldarabolják, figyelemmel a társaság létének különböző országokhoz vezető szálaira.
9. A Kódex a korábbinál bővebb példálódzó felsorolást tartalmaz arra nézve, hogy a jogi személy személyes joga milyen státuszkérdésekre terjed ki. Ennek értelmében a jogi személy jogállását, így különösen a jogi személy jogképességét, létrehozását és megszűnését, törvényes és szervezeti képviseletét, személyhez fűződő jogait, szervezetét, tagjainak egymás közötti jogviszonyait, tagjai és a jogi személy közötti jogviszonyokat, valamint a jogi személynek, a tagjainak és vezető tisztségviselőinek a jogi személy kötelezettségeiért való felelősségét a jogi személy személyes joga szerint kell elbírálni. Új elem az 1979. évi 13. tvr.-hez képest a Kódexben, hogy a szakasz rendelkezései a jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyokra is megfelelően irányadók.
10. A felsorolásnak fontos jelentősége lehet bizonyos minősítési kérdések eldöntése szempontjából is. Az ismertetett felsorolás alapján például a munkavállalók gazdasági társaságok felügyelőbizottságában való kötelező részvételét előíró, több kontinentális jogrendszerben megjelenő normák társasági jogi természetűek, azaz szervezeti kérdésként a társaság személyes jogához tartoznak. Tehát a Ptk. 3:124. §-a a munkavállalói részvétel feltételeiről akkor alkalmazandó, ha a társaság személyes joga magyar. Viszont egy az Egyesült Királyságban bejegyzett, ezért angol személyes joggal rendelkező társaságon nem kérhetőek számon akkor sem, ha a társaság székhelye Magyarországon van, hacsak nem minősítjük feltétlen érvényesülést követelő, imperatív normának a munkavállalói részvételről szóló "Mitbestimmungsrecht" szabályait.
11. Különösen nehéz kérdés a személyhez fűződő jogok megsértése esetére alkalmazandó jog megfelelő kijelölése. Olyan összetett területről van szó, amely felöleli a személy becsületéhez, a jóhírnévhez, magánéletének tiszteletben tartásához fűződő jogokat, amely tehát határterület a közjog (alkotmányjog, büntetőjog) és a magánjog között. A magánjogon belül is több oldalról, mind a szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyok, mind a személyekre vonatkozó szabályozás oldaláról megközelíthető. Az anyagi jogi szabályozás lényegében a véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltóság, személységi jogok védelme között igyekszik megfelelő egyensúlyt találni, figyelemmel az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatára is.[43]
- 515/516 -
12. Ezen a területen a szabályozás továbbra is tagállami hatáskörben marad, mert a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló Róma II. rendelet hatálya nem terjed ki a magánélet és a személyiségi jogok megsértéséből eredő kötelmi viszonyokra[44] - az erre irányuló eredeti javaslat ellenére. Ez a helyzet az ismételt kezdeményezések ellenére sem változott, ami annál is inkább sajátos, mert az uniós szabályozás másik pillérét adó joghatósági szabályok erre a területre is kiterjednek[45] és az Európai Bíróság is iránymutató döntéseket hozott ezen a területen.[46]
13. A legtöbb országban a személyhez fűződő jogok megsértéséből eredő nemzetközi tényállásokra nem állapítanak meg külön kapcsoló szabályokat, hanem a szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyra alkalmazandó jogot megállapító hatályos szabályokat alkalmazzák. Több kivétel is van azonban e szabály alól, például Belgium, Bulgária, Litvánia, Románia és hagyományosan Magyarország.[47] Az 1979. évi 13. tvr. annak idején az ember mint jogalany cím keretében főszabályként a jogsértés helyén és idején irányadó jog alkalmazásáról rendelkezett. A Kódex folytatja az önálló szabályozás hagyományát, immáron önálló címet és szakaszt szentelve a személyhez fűződő jogok megsértésének és a korábbitól eltérő kollíziós normákat rögzítve. Az önálló rendelkezés azt is jelzi, hogy a jogsértés sértettje nemcsak természetes, hanem jogi személy is lehet. Az új szabályozás figyelemmel volt négy évtized változásaira, az elektronikus média és különösen internet megjelenésére, a sértettek érdekeinek előtérbe helyezésére. Az interneten elkövetett jogsértés esetén gondot okozhat a jogsértés helyének (a jogsértő tartalom feltöltésének) azonosítása, és ha sikerül is, nem bizonyos, hogy a jogsértés helyén érvényesülő, adott esetben a sértettnek alacsonyabb szintű védelmet biztosító jogrendszert célszerű alkalmazni. Továbbá ezen a területen is megjelenik az autonómia, de ez a sértett fél egyoldalú jogválasztásának biztosítását jelenti.
14. A Kódex 23. szakasza szerint a személyhez fűződő jogok megsértésére a sértett szokásos tartózkodási helyének - jogi személy esetén a létesítő okirata szerinti székhelyének - jogát kell alkalmazni. E jog alapján kell megítélni, hogy történt-e jogsértés, és e jog szerint kell megállapítani a jogsértés következményeit. Akinek személyhez fűződő jogát megsértik, legkésőbb a perfelvételi szakban a bíróság által megállapított határidőn belül választhatja a) annak az államnak a jogát, ahol érdekeinek központja található, b) annak az államnak a jogát, ahol a jogsértő szokásos tartózkodási helye - jogi személy esetén létesítő okirata szerinti székhelye - található, vagy c) a magyar jogot. A fenti normákat a személyhez fűződő jogok sérelmének a veszélye esetén is alkalmazni kell. A jogválasztás cizellált szabályai figyelemmel vannak a személyek nemzetközi mobilitására, üzleti kapcsolataikra, jelenlétükre különböző államok médianyilvánosságban, amelynek következtében a sértett szokásos tartózkodási helyétől elválhat érdekei központja. A széles körű jogválasztás biztosítása egyértelműen a sértett érdekeinek hangsúlyozott figyelembevételére utal. ■
JEGYZETEK
* A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvényt bemutató sorozat harmadik tanulmánya (Szerk.).
[1] Az akarati autonómia elfogadásához vezető útról lásd Basedow, Jürgen: Theorie der Rechtswahl oder Parteiautonomie als Grundlage des Internationalen Privatrechs. Rabels Zeitschrift. Band 75. 2011. 32-59., illetve Weller, Marc-Philippe: Vom Staat zum Menschen: Die Methodentrias des Internationalen Privatrechts unserer Zeit. Rabels Zeitschrift. Band 81. 2017. 747-780.
[2] Nmj. tv. 23. § (2), 28. § (3), 30. §, 45. § (1), 50. § (2), 59. §, 63. § (2).
[3] Nmj. tv. 9. §.
[4] Nmj. tv. 19. § (2).
[5] Nmj. tv. 16. § (2) (3).
[6] Nmj. tv. 23. § (2).
[7] Nmj. tv. 28. § (1) és 36. §.
[8] Nmj. tv. 44. § (3).
[9] Nmj. tv. 45. § (1).
[10] Nmj. tv. 50. § (1).
[11] Nmj. tv. 63. §.
[12] Nmj. tv. 99. §.
[13] Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK Rendelete, (2008. június 17.), a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I.).
[14] Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK Rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Róma II.).
[15] A Tanács 1259/2010/EU Rendelete (2010. december 20.) a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról.
[16] Az EU rendeletek és tagállami magánjogok együttéléséről lásd: Somssich Réka: Cohabitation of EU Regulations and National Laws in the Field of Conflict of Laws. ELTE Law Journal. 2015/2, 67-79.
[17] Róma I. rendelet, 3. cikk.
[18] Róma III. rendelet 5. cikk.
[19] Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4.) az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről (Róma IV.) 22. cikk.
[20] Nmj. tv. 50. § (1) és 63. § (1).
[21] Nmj. tv. 16. § (1)-(2) és 59. §.
[22] Nmj. tv. 16. § (1) és 23. § (2).
[23] Nmj. tv. 46. § (1).
[24] Nmj. tv. 50. § és 63. §.
[25] Basedow: i. m. 34-35.
[26] Nmj. tv. 16. § (2) (3).
[27] Nmj. tv. 19. § (2).
[28] Nmj. tv. 28. § (1), 36. §.
[29] Nmj. tv. 45. § (1).
[30] Nmj. tv. 47. §.
[31] Nmj. tv. 63. § (3).
[32] Részletesen lásd Bán Tamás - Nemessányi Zoltán: A választottbírósági szerződésre alkalmazandó jog meghatározása. In: Berke Barna - Nemessányi Zoltán: Az új nemzetközi magánjogi törvény alapjai. Budapest, hvg-orac Kiadó, 2016. 225-239.
[33] Az ezzel kapcsolatos kételyekről lásd Vrellis, Spyridon: The Professio Iuris in EU Regulations. ELTE Law Journal, 2015. 2, 9-29.
[34] Basedow: i. m. 54-56.
[35] Maultzsch, Felix: Party Autonomy in European private international law: uniform principle or context-dependent instrument? Journal of Private International Law. 2016. Vol. 12. No. 3. 466-491.
[36] C-148/02. sz. ügy, Carlos Garcia Avello v. Belgian State, EBHT (2003) 11613.
[37] C-353/06. sz. ügy, Stefan Grunkin és Dorothee Regina Paul, EBHT (2008) I-07639.
[38] A legújabb hazai irodalomból lásd Szabados Tamás: A jogi személyek a nemzetközi kollíziós magánjogban. In: Berke-Nemessányi: i. m. 114-135.
[39] Weller Marc-Philippe - Thomale, Chris: Companies. In: Basedow, Jürgen, Rühl, Giesela, Ferrari, Franco, de Miguel Asensio, Pedro (szerk.): Encyclopedia of Private International Law. Volume 1., 401-411.
[40] C-208/00. sz. ügy, Überseering BV v. Nordic Construction Baumanagement GmbH (NCC), EBHT (2002) I- 9919.
[41] C-212/97. sz. ügy, Centros Ltd and Erhvervs- og Selskabsstyrelsen, EBHT (1999) I-1459.; C-167/01. sz. ügy, Kamer van Koophandel en Fabrieken voor Amsterdam v. Inspire Art Ltd., EBHT (2003) I-10155.
[42] Szabados: i. m. 115.
[43] Kuipers, Jan-Jaap: Personality Rights. In: Basedow, Rühl, Ferrari, De Miguel Asensio (szerk.): i. m. Volume 2. 1350-1359., különösen 1357.
[44] Burián László: A Róma II. rendelet, különös tekintettel a személyiségijog-sértésekre. In: Berke-Nemessányi: i. m. 279-295. Továbbá Erdős István: Javaslatok a személyhez fűződő jogok kollíziós szabályozásának kialakításához az új nemzetközi magánjogi törvényben. In: Berke-Nemessányi, i. m. 104-113.
[45] Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. (Brüsszel Ia. rendelet.) HL L 351, 20.12.2012, 1-32.
[46] C-68/93. sz. ügy, Fiona Shevill, Ixora Trading Inc. Chequepoint SARL and Chequepoint International Ltd v Presse Alliance SA. EBHT (1995) I-00415. és C-509/09 és C-161/10 sz. egyesített ügyek, eDate Advertising GmbH és társai kontra X és Olivier Martinez és Robert Martinez kontra Société MGN LIMITED, EBHT (2011) I-10269.. Bemutatja Burián: i. m. 291-292.
[47] Kuipers: i. m. 1356.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest).
Visszaugrás
