Dr. Szeibert Orsolyának "Az élettársak és vagyoni viszonyaik" című átfogó műve 2010-ben jelent meg a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában. A mű alcíme ("különös tekintettel a magyar ítélkezési gyakorlatra és a házasságon kívüli partnerkapcsolatok szabályozási megoldásaira Európában") a téma némi szűkítésére utal, ez azonban ne tévessze meg a könyvet kezébe vevő olvasót. A házasságon kívüli partnerkapcsolatokra vonatkozóan hihetetlenül széles körű áttekintést ad a szerző - nem csak térben, de időben is.
A téma aktualitására maga a szerző is kitér, hiszen közismert, s statisztikai adatokkal is alátámasztott tény az élettársi kapcsolatok számának jelentős emelkedése mind hazánkban, mind egész Európában; s az évtizede zajló kodifikációs folyamat is felszínre hozta a jogi szabályozás igényét. Mindezek mellett pedig nem szabad megfeledkezni az azonos nemű élettársak azon igényéről sem, hogy partnerkapcsolatukat a jog elismerje, s minél szélesebb körben szabályozza. Az író már a mű elején felhívja az olvasó figyelmét, hogy elsősorban a különnemű élettársak viszonyait kívánja vizsgálni, s csak a téma szempontjából feltétlenül szükséges mértékben kíván kitérni az azonos neműek párkapcsolatára. Ez indokoltnak is látszik, hiszen az azonos nemű, együtt élő személyek kapcsolatának szabályozására irányuló igények csak az utóbbi néhány évtizedben láttak napvilágot, s az élettársakon belül jóval szűkebb társadalmi réteget jelentenek, mint a külön nemű élettársak.[1]
A téma vagyoni viszonyokra való szűkítésének hátterében pedig az áll - ahogy az a könyvből is kitűnik -, hogy a házasságon kívül együtt élő személyek vonatkozásában az együtt élés ideje alatt keletkezett vagyonszaporulat sorsának rendezése jelentett problémát évszázadok óta, s csak a közelmúltban merült fel a személyi viszonyok rendezésének, az egymás iránti felelősség növelésének kérdése. A házasságon kívül született gyermekek jogi sorsa a XX. század derekán rendeződött Európa-szerte[2], így érthető, hogy ezzel a szerző nem kíván részletesen foglalkozni. A Csjt[3]. ugyanis nem tesz különbséget a szülő-gyermek kapcsolatot illetően a tekintetben, hogy a gyermek házasságból, vagy házasságon kívül született-e.
Dr. Szeibert Orsolya művét nyolc - gondolatilag jól elkülöníthető - szerkezeti részre bontja. Az általános kérdések körében foglalkozik a házasságon kívüli partnerkapcsolatok fogalmának meghatározásával, kitér rá, hogy még a különböző európai jogrendszerekben sem jelenti mindenhol ugyanazt e fogalom. Egyre több országban jelenik meg a kötelező, vagy fakultatív regisztráció, de még az élettársi kapcsolatok kötelező regisztrációját előíró országokban is mindig lesznek olyanok, akik regisztráció nélkül élnek érzelmi, gazdasági közösségben. Nehéz tehát egységesen meghatározni, hogy mely országban mit ért a jogalkotó élettársi kapcsolat alatt. S akkor még - jegyzi meg a szerző - az sem biztos, hogy ugyanazt tekintik-e a jogászok, a szociológusok, s a hétköznapi ember élettársi kapcsolatnak.[4]
Többször leszögezi az író, hogy az élettársi kapcsolat a házassághoz képest értelmezhető intézmény; s ezt az álláspontot jól tükrözi ezen együttélési forma történetének bemutatása is. A második nagy szerkezeti részben részletes áttekintést ad a mű a házasság és a házasságon kívüli együttélési formák történeti alakulásáról a római jogtól - a germán jogon keresztül - egészen a XX. századig, feltérképezve az Európában lezajlott változásokat, a kapcsolati formák alakulását. Bemutatja, hogy a házasság intézménye mellett, milyen szabályozott, vagy nem szabályozott egyéb együttélési formák alakultak ki. De az érdekes történeti tablóból nem csak azt tudhatjuk meg, miként változtak a házasságon kívüli együttélési formák (hogyan lett a büntetőjog által is szankcionált kapcsolati formából mára társadalmilag elfogadott intézmény), hanem azt is, hogy maga a házasság intézménye is milyen jelentős változásokon ment keresztül az évszázadok alatt (pl. a keresztény szentségből miként lett felbontható "szerződés").
De - ahogy arra már korábban utaltam - nem csak időben, térben is széles kitekintést ad a szerző. A magyar jogtörténeti fejlődést bemutató harmadik részt követően szinte egész Európára kiterjedően vizsgálja az elmúlt évtizedek jogalkotási eredményeit. Nem csak a hatályos szabályozás ismertetését, hanem az odáig vezető út bemutatását is feladatának tekintette Dr. Szeibert Orsolya. A Svédország, Dánia, Norvégia, Franciaország, Hollandia, Belgium, Spanyolország, Németország, és Ausztria által kialakított szabályozási modelleket részletesen bemutatja, s ismerteti az angolszász megoldást is. A részletes jog-összehasonlító munka alapul szolgálhat a kodifikációs folyamatban részt vevő szakemberek számára, átvételre érdemes jogi megoldásokat tár fel, melyek a hazai viszonyokhoz igazítva hazánkban is alkalmasak lehetnek az élettársi kapcsolatok szabályozására.
Az élettársakra vonatkozó magyar jogi szabályozást és bírói gyakorlatot bemutató szerkezeti részt is a közelmúltbeli visszatekintéssel indítja a szerző, kitérve a XX. század első felében érvényesülő ágyassági szerződésre, valamint bemutatva a Polgári Törvénykönyvnek[5] 1977-ben bekövetkezett módosításának alapjául szolgáló bírói gyakorlatot. A jogintézmény közelmúltbeli fejlődésének bemutatását indokolja, hogy ezen változások ismerete segít jobban megérteni a hatályozás szabályozást. Érthetővé válik, hogy miért a Ptk., és miért nem a Csjt. tartalmazza jelenleg az élettársakra vonatkozó szabályokat, s talán világossá válik, miért ilyen szűkszavú a szabályozás. Talán még kevésbé csodálkozunk azon, hogy a Ptk. milyen szűkszavúan szabályozza az élettársak vagyoni viszonyait, ha eszünkbe jut, hogy a Csjt. a házasság - mint régebb óta, részletesebben szabályozott, és társadalmilag hosszú időn át elfogadottabb intézmény - esetében is meglehetősen röviden foglalkozik a házastársi vagyonközösségre vonatkozó szabályokkal.
Ahogy a házassági vagyonjog esetében is kiemelkedő jelentősége van a bírói gyakorlat ismeretének, úgy élettársak esetében ez hatványozottan igaz. Ahogy az a szerző által feldolgozott számtalan jogesetből is kitűnik, a házasságon kívüli kapcsolatban együtt élők esetén a kapcsolat megszűnésekor még nehezebb lehet a vagyoni viszonyok rendezése, mint házastársak esetében. Sok esetben az is jogvita tárgyát képezheti, hogy a felek kapcsolata elérte-e azt a szintet, hogy őket a jog szempontjából élettársaknak lehet tekinteni, így a Ptk. erre vonatkozó szabályai szerint lehet-e vagyoni viszonyaikat rendezni, vagy pusztán a közös tulajdon szabályai alkalmazhatók. A kialakult joggyakorlat ilyen részletes, összefoglaló bemutatása nagyban segítheti a jogalkalmazók (bírók, ügyvédek) munkáját.
A joggyakorlatban - a szűkszavú polgári jogi szabályozása miatt - felmerült, hogy a házassági vagyonjogban használatos fogalmak (közös vagyon, külön vagyon) mennyiben alkalmazhatók az élettársak viszonyában, az élettársak vagyonközössége hasonlít-e, s ha igen, mennyiben a házassági vagyonközösséghez. Itt is megjelenik tehát, hogy az élettársi kapcsolat a házassági életközösséghez képest határozható meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
