A jelenlegi kontinentális jogi kultúrák többek között azon az alapon is osztályozhatóak, hogy a kereskedelmi jogot a magánjogon belül a polgári jogtól független jogágként kezelik-e. Amennyiben létezik ezen önállóság, az több szinten is tetten érhető, így a jogalkotás (önálló kereskedelmi törvénykönyv), a bírósági szervezet (önállóan szervezett kereskedelmi bíróságok), a jogtudomány (önálló kereskedelmi jogi dogmatika) vagy az egyetemi jogi oktatás területén. Az egyes nemzeti jogi kultúrák persze nem teljesen következetesek. Az egyetemi oktatás például mindenütt (így Magyarországon is) a polgári jogtól többé-kevésbé elkülönített stúdiumként tárgyalja a kereskedelmi jogot (igaz, sokszor csak a társasági jogra redukálva), még akkor is, ha nincs önálló kereskedelmi jogi kódex; és viszont, még azokban az államokban is (pl. Franciaországban), ahol van önálló kódex, a dogmatika hangsúlyozza a kereskedelmi jog általános kötelmi jogi alapjait.
Jelen tanulmány célja, hogy a francia kereskedelmi jog emancipációját, főbb jellemzőit, egyes intézményeit a történeti módszert felhasználva, elsősorban leíró jelleggel bemutassa, különös tekintettel a kereskedelmi gyakorlat kiemelkedő szerepére. A tanulmány első részében a francia kereskedelmi joggal és jogelmélettel általában, míg a másodikban egyes - a francia kereskedelmi jog fejlődése szempontjából jelentős - intézményekkel és a vonatkozó jogalkotással konkrétabban kívánok foglalkozni, megjegyezve, hogy a rendelkezésre álló hely szűkössége miatt igen fontos kérdésekre (pl. társasági jog) egyáltalán nem tudok kitérni.
Jogtörténeti tény, hogy a magánjog - illetve annak része, a polgári jog - időben jóval a kereskedelmi jog megjelenése előtt fejlődött ki. Nem volt ez másként francia földön sem. A Római Birodalom a barbár népek invázióinak hatására az V. században összeomlott, megszüntetve ezzel Nyugaton a jog uralmát, és a társadalom a középkor homályában egy primitívebb állapotba csúszott1. Mindemellett a jog territorialitásának elvét, legalábbis ami a magánjogot illeti, a törvények perszonalitásának elve váltotta fel, minden etnikai csoport megőrizte saját jogi hagyományát, bárhol is élt2; a frankok sikerének egyik kulcsa éppen az volt, hogy a meghódított népeknek meghagyták, hogy továbbra is saját személyes joguk szerint éljenek3. A különböző etnikai csoportok azonban az idővel egybeolvadtak, és a megszülető feudalizmussal - a mai francia terülteken a Regnum Francorum kialakulásával - a jog adott területen újra egységessé vált, függetlenül az ott élő emberek származásától. A római jog évszázadok sötét feledését is áttörő fénye pedig rögvest utat mutatott, mihelyt arra - a társadalmi viszonyok fejlődése következtében - ismét kulturális igény mutatkozott. Így a Meroving dinasztia megalapítása (481) után kezdődő száli-frank magánjogi fejlődés is - a kontinentális jogokhoz hasonlóan - többek között a római jogi hagyományra kezdett építkezni. A római jog iránti igény a kereskedelmi jogból azonban hiányzott.
A jogban kereskedelem alatt a szó közgazdasági jelentésénél többet értünk. Közgazdaságtanilag a kereskedelem az áruk és szolgáltatások forgalmazását és elosztását jelenti, de nem az előállítást. A jogban ezzel szemben a kereskedelmi jog kiterjed az iparra, tehát a termelésre is. A francia kereskedelmi jogban az iparos is kereskedő, a kézműves viszont már nem.
A kereskedelmi jog nyilván akkor alakulhat ki, amikor a társadalomban a kereskedelmi tevékenység meghalad egy kritikus mértéket; ez azonban önmagában nem elegendő. A Római Birodalomban ugyanis a kereskedelem mind térben, mind értékben jóval meghaladta a XII-XIII. századi európai kereskedelmet, mégis, az önálló kereskedelmi jog csak ez utóbbi időszakban kezdett kialakulni. Hiába voltak Rómában például kizárólag a tengeri kereskedelemre vonatkozó szabályok, a római jogászok sosem ismerték el a kereskedelmi jog létezését4. A kereskedelmi jog kialakulásának tehát van egy jogon kívüli (nem jogi) és egy jogon belüli (jogi) oka. Ez utóbbi ok az adott jogrendszer ugyancsak kritikus mértékű fogyatékossága; a korabeli magánjog olyannyira nem tudta kielégíteni a kereskedők igényeit, hogy érdekükben egy rendszerbe foglalható külön joganyag, jogág - a kereskedelmi jog - kialakítására volt szükség. A konjunktúra visszatérése a XII. századtól pedig egy valóságos kereskedelmi forradalmat produkált; egy új társadalmi osztály, a mercatores osztálya alakult ki, amely mintegy újra feltalálva a kereskedelmet az üzlet fejlődése érdekében egy sajátos jogi szabályozásnak érezte szükségét5. Éppen ezért a kereskedelmi jog speciális intézményeinek gyökereit nem a római jogban, hanem a középkori consuetudo mercatorumban lehet fellelni. Ezen autonóm ius mercatoria geneziséhez és kibontakozásához továbbá kölcsönösen sok szállal kapcsolódik a középkori autonóm város kialakulása és fejlődése6. A modern kereskedelmi intézmények túlnyomó része (bank, társaság, váltó, csőd) a középkori nagy, főként olasz városokban követett kereskedelmi szabályokból és gyakorlatból, illetve a különböző régiók szárazföldi kereskedőit meghatározott időpontokban összegyűjtő nagy vásárok gyakorlatából ered7. A kereskedelmi jog kialakulását megkönnyítette - vagy legalábbis kevésbé akadályozta - az is, hogy III. András pápasága idején, a XII. század végén az egyház kereskedelemmel szembeni pozíciója megenyhült8.
A kereskedelmi jog fejlődése a polgári joghoz képest mintegy ellentétes jegyeket mutat fel, mely ellentétek a kereskedelmi jog önállóságát, a polgári jogtól való önállóságra törekvését is magyarázzák. A kereskedelmi jog kialakulása ugyanis egyrészt a perszonalitás elvének és a helyi szokásoknak a felelevenítésével, a római jog erőteljesebb kritikájával ill. mellőzésével, a jogélet "jogásztalanításával" - a kereskedelmi ügyekben döntő bírák nagyobb része nem jogász volt -, az üzleti gyakorlatnak a dogmatikához képest történő előtérbe helyezésével járt, továbbá sokkal inkább nemzetközi (európai) keretek között fejlődött. Az egyetemeken a római jogot a mindennapi jogi élettől függetlenül vizsgálták; a középkori egyetemeken a jog, mint a morál, Sollen és nem Sein9. Ezzel szemben a kereskedelmi gyakorlatnak konkrét és használható megoldásokra volt szüksége, függetlenül ezen megoldások filozófiai kidolgozottságától, elvont helyességétől. Paradoxont használva úgy is fogalmazhatunk, hogy a kereskedelmi jog az üzlet, és nem a jog világa.
Kétségtelen továbbá, hogy a kereskedelmi jog dogmatikai alapja a kötelmi jog, hiszen a kereskedelmi tevékenység szerződéskötések útján valósul meg. S noha léteznek a kereskedelemben használt speciális szerződésekre a polgári jogi szerződések általános jogától eltérő szabályok is (így például a vásárban nyújtott kölcsönök után érvényes volt a kamat kikötése10, vagy például a római jogi ex nudo pacto actio non oritur római jogi elv lerontása11), a kötelem autonóm kereskedelmi jogi fogalmáról, de még annak kimunkálására irányuló kísérletről sem beszélhetünk. Egyes szerzők szerint a kereskedelmi jog nem is más, mint a kötelmi jog mechanizmusainak sajátos módon történő felhasználása12. A kereskedelmi jog tehát felfogható a polgári jog egyik ága, a kötelmi jog önállósulásának is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
