"Természetesen akarok védőügyvédet.
De még annál is fontosabb, hogy jó tolmácsom legyen."[1]
Tanulmányom ötletének fontolgatása során több jogalkalmazótól megkérdeztem, mi a véleménye a tolmács szerepéről a büntetőeljárásban. Mondhatom, válaszaik nem mutattak túl nagy változatosságot. Többnyire azt mondták, még nem gondolkoztak el a kérdésen, mivel nem is tulajdonítanak neki nagy jelentőséget. Mások szerint a tolmácsok fontos, ám "észrevétlen" munkát végeznek az igazságszolgáltatás során. Egy olyan válaszadóval is találkoztam, aki véleménye szerint a probléma rendkívül marginális, ezért nem érdemes figyelemre. Mivel tolmácsként - illetve fordítóként - napi rendszerességgel veszek részt bírósági eljárások különböző részeiben, és évek során azt tapasztaltam, a tolmács igenis fontos, esetenként központi szerepet is kaphat egy-egy eljárás során, munkáján illetve részvételén (vagy hiányán) ítéletek és fellebbezések is múlhatnak. Elhatároztam, kísérletet teszek annak - nem kimerítő jellegű, részben (magyar) emberjogi aspektusú - bemutatására, hogy milyen szerepet játszik a tolmács a büntetőeljárásban.
A statisztikai adatok tükrében az látszik, hogy például 2005-ben 7366 külföldi személy követett el bűncselekményt Magyarországon.[2] Ha azt feltételezzük, hogy minden egyes elkövető egy ügy - amire persze se okunk, se adatunk nincs -, ez akkor is közel hét és félezer ügy. (Az esetek száma a többes külföldi elkövetők esetén sem lebecsülendő.) Ilyenformán 2005-ben a külföldiek aránya az összes ismertté vált bűnelkövető körében 5,5% volt (az 1996-os 3,9%-os arányhoz képest).[3] Bár részvételük a hazai bűnözésben továbbra sem mondható jelentősnek, a növekedési arány figyelemre méltó.
A külföldi terhelteken túlmenően 2005-ben a külföldi sértettek száma is nőtt, a megelőző évhez képest mintegy 3%-kal, 7914-ről 8182-re.[4] Eljárási - a vizsgálatom alapját képező tolmácsolási - hibák esetén minden ilyen esetben fennáll a lehetősége az érintett külföldiek - magyar Alkotmány által is - garantált emberi jogai - pl. az ártatlanság vélelme, a védelemhez való jog, a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének, így - újabb érvvel bővítve - úgy véltem és vélem, érdemes a kérdést közelebbről vizsgálni.
Végül a témaválasztást - nézetem szerint - az is aktuálissá teszi, hogy hazánkban ma még megoldatlan probléma a tolmácsoknak a büntető - de mondhatjuk bármilyen bírósági, hatósági - eljárásban való közreműködésére való felkészítése és képzése. Mivel ez a terület láthatóan még nem találta meg útját az amúgy egyre inkább fejlődő tolmácsképzésbe(n), feltételezem, hogy a problémát nem csak a jogásztársadalom tekinti marginálisnak. Miközben egymás után szaporodnak az Európai Unióhoz kapcsolódó tolmácsolásra kiképző programok, a bírósági (egyéb hatósági) tolmácsoknak továbbra sincs önálló képzése, kamarája vagy akár etikai kódexe. Tanulmányomban - a magyar ombudsmani eseteken keresztül is - igyekszem bemutatni, hogyan kapcsolódnak mindezek a hiányosságok a jogállamiság kérdéséhez, és miért oly fontos mindezek haladéktalan pótlása.
A bírósági tolmácsolás sajátos jellemzőinek vizsgálata előtt érdemes egy pillantást vetni a szakma kialakulására. Bár egyes szerzők szerint a tolmácsolás gyakorlata a fáraók koráig megy vissza,[5] a modern konferenciatolmácsolás története még igencsak gyermekkorú: az első olyan eset, ahol elektromos berendezést alkalmazó szimultán tolmácsolást alkalmaztak egy tárgyalás során, az a II. világháborút követő nürnbergi per volt.[6] Ezen eljárás során a tolmácsok voltak azok, akik különös szerepüknél fogva lehetővé tették, hogy a bíróság hallja a borzalmas tettekről szóló beszámolókat, és egyben ők biztosították, hogy a vádlottak tisztességes eljárásban részesüljenek.[7]
A bírósági tolmácsolás által támasztott követelmények komplexek, számos feladatot hárítva az igazságszolgáltatásban dolgozó tolmácsokra a cross-linguistic (nyelveken átívelő) illetve a cross-cultural (kultúrákon átívelő), megfeleltetések közvetítése terén. Azt is világosan kell látni, hogy mikor bírósági tolmácsolásról beszélünk, ezen nem szigorúan tárgyalótermi munkát értünk: ide tartozik az egyéb helyszíneken, rendőrségen, fogdában, büntetésvégrehajtási intézményben, bevándorlási hivatalban stb. végzett munka is. Bármelyik helyszínen is zajlik, a tolmácsolás célja, hogy lehetővé tegye a fél számá-
- 50/51 -
ra, hogy részt vegyen az eljárásban, és kommunikációs kapcsolatot biztosítson közötte és az eljáró hatóság között, ezzel hatékony üzenetközvetítést és sikeres törvényes eljárást eredményezve.
Mivel a bírósági tolmácsok a jogi ügyek - gyakorlatilag - minden területén dolgoznak, különböző életkorú, kulturális hátterű, társadalmi státusú és kommunikatív képességű emberekkel találkoznak. Ezért általános ismeretekkel kell rendelkezniük a különböző kulturális elemekről, illetve a formális jogi nyelvtől a kollokviális kifejezéseken keresztül a szlengig terjedő széles nyelvi tudással kell bírniuk a szókincs terén. A pontos tolmácsolást és a nyelvi, valamint kulturális szakadékok áthidalását lehetővé tévő képességeken kívül a tolmácsoknak át kell látniuk a törvényi folyamatokat és eljárásokat. Továbbá titoktartást kell tanúsítaniuk, és részrehajlás nélkül kell dolgozniuk. A kifogástalan tolmácsolás nem csak a fél megnyilvánulásainak pontos közvetítését jelenti, hanem magában foglalja bizonyos etikai standardok betartását, ezzel biztosítva a törvényes eljárások integritását.
A fent vázolt kontextusban a tolmácsolásnak olyan etikai szempontoknak és standardoknak kell megfelelnie, amelyek betartásával a tolmácsok hatékonyan működhetnek és elkerülhetik az ügy eldöntésének bármilyen módon való veszélyeztetését. Ennek tükrében most azt vizsgálom meg, milyen szerepet is játszik a tolmács az eljárásban, miben különbözik a bírósági tolmácsolás az úgynevezett köznapi szituációkban alkalmazott tolmácsolástól, és milyen készségekre van szükség a funkció ellátásához.
A tolmácsok morális, szakmai és törvényes kötelessége a beszélő üzenetének teljes jelentését átadni.[8] Mivel ők biztosítják a kapcsolatot a résztvevők, az ügyészek/ügyvédek és a bíróság között, hihetetlen hatalommal bírhatnak a tárgyalóteremben. Ezért feladatuk nem csak a beszélők üzenetének kódolása és dekódolása, hanem a fordítás ekvivalenciájának biztosítása az eredeti nyelv ténylegesen elhangzott szavainak megőrzésén keresztül, mindenféle elvétel és hozzáadás nélkül. Ezenkívül meg kell tartaniuk az összes non-verbális elemet, úgymint például a hangszínt, illetve a szüneteket. A gesztusokat és az arckifejezéseket illetően megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint ezek interpretálására nincs szükség, hiszen a tárgyalóteremben jelen lévők láthatják a terheltet vagy a tanút, ezért fölösleges, hogy a tolmács bármilyen mozdulatot ismételjen meg, vagy reprodukáljon egy-egy arckifejezést. Másrészről pedig azt is el kell ismernünk, hogy az ilyen nem nyelvi elemek gyakran kultúrához kötődnek, és ilyenkor a tolmácsnak ezen non-verbális konvenciók tisztázása érdekében igenis be kell avatkoznia. Végül, amennyiben - félreértés vagy más tényezők, pl. fáradtság vagy gyors beszéd miatt - tolmácsolási hibák fordulnak elő, erről a feleket értesíteni, a hibát pedig javítani kell.
Ahogy fent már említettem, a tolmács feladata, hogy a forrásnyelvi szöveg üzenetének minden egyes elemét átadja anélkül, hogy ahhoz hozzátenne, abból elvenne, annak stílusát leegyszerűsítené vagy feljavítaná. Más szóval a pontosság jelentése ebben a kontextusban az, hogy fenntartsa az eredeti üzenet hangvételét és regiszterét még akkor is, ha az nem az adott helyzetbe illő, sértő vagy értelmetlen. Az úgynevezett "szó szerinti" fordítás követelménye zavart okozhat egyesekben.
Álljon itt egy példa annak megvilágítására, milyen precizitást követelnek meg a jogi szövegek a tolmácstól, illetve milyen korlátokat is állítanak elé. Ha például egy tanú a következő választ adja: "Én, hát, nem is tudom ... feltételezem ... igen, azt hiszem, láttam ott ezt az embert", a tolmács verziója nem szorítkozhat pusztán arra, hogy "Úgy gondolom, láttam ott ezt az embert," hanem tükröznie kell a forrásnyelven megmutatkozó bizonytalanságot is.
Ennek az igen magas szintű pontosságnak az oka, hogy a tolmács a nyelvet nem értő - és azon nem beszélő - személy hangja.[9] A tolmács feladata azt biztosítani, hogy egy, az adott nyelvet nem beszélő személy ugyanannyit megértsen az eljárásból, mint egy ugyanolyan tanultsági és értelmi szinten álló, ám a szóban forgó nyelven beszélő személy. A tolmács felelős azért, hogy a nyelvet nem ismerő terheltet olyan - és nem jobb vagy rosszabb - helyzetbe hozza, mint egy másik laikust, aki érti az adott, köznapi szintű nyelvet. Fontos tehát, hogy belássuk, a tolmács feladata nem az, hogy a féllel megértesse az eljárást.
Ahogy azt az Egyesült Királyság Közszolgálati Tolmácsok Etikai Kódexe megfogalmazza: "A tolmácsoknak minden esetben tiszteletben kell tartaniuk a titoktartási kötelességet, semmilyen módon nem használhatják saját hasznukra a munkájuk során tudomásukra jutott információt."[10] A tolmácsok szerepe tehát a tárgyaláson vagy az eljárással kapcsolatban elhangzó információ teljes titoktartására korlátozódik. A tolmácsnak az üggyel kapcsolatos tudását az ügy megértésére és a releváns terminológiára kell korlátozni. Semmilyen, az információ manipulálását lehetővé tevő, illetve az ügy kimenetére hatást gyakorló részlet kiszivárogtatása nem megengedett.
Természetesen amikor a tolmács az ügyvédet az ügyfelével való kommunikáció területén segíti, a tolmácsra az ügyvéd-ügyfél titoktartás szabályai vonatkoznak, ezért semmilyen információt nem szolgáltathat ki a kommunikációról ebben az esetben is.
- 51/52 -
Talán az egyik legfontosabb kérdés, amely a jogi kontextusban kihatással van a tolmács megítélésére és megbízhatóságára, az a részrehajlás-mentesség, ami speciális korlátokat állít a tolmács elé, akinek ezáltal el kell határolnia magát a terhelttől, a tanúktól, illetve az eljárás más személyeitől is. Mivel a tolmács egymással szemben álló felek között fennálló kontextusban dolgozik, fennáll annak a veszélye, hogy azt az oldalt képviseli, akinek egy adott ügyben dolgozik. Ezzel szemben a tolmács a bíróság "alkalmazottjaként" lép fel, akinek feladata a bíróság(hatóság) (ki) szolgálása. Ennek elsőszámú feltétele, hogy a tolmács ne kerüljön érdekellentétbe, azaz az ügyben szereplő egyik félhez (a terhelthez, egy tanúhoz, a védőhöz vagy angolszász modellben egy esküdthöz) se fűzze közeli viszony, illetve ne legyen érdekelt az ügy kimenetelében (például pénzügyi érdekeltség egy perben álló cégben).[11]
Egy tolmács esetében akkor is fennállhat érdekellentét, amennyiben korábban ő is áldozata volt a szóban forgó bűncselekménynek, ebben az esetben ugyanis nem tudna pártatlan maradni. Ez kifejezetten igaz a szexuális töltetű bűncselekményekre. Hasonló érdekellentét áll fenn abban az esetben is, ha a tolmács szoros munkakapcsolatban állt a védelemmel az ügy előkészítése során, majd a vád tanúinak tolmácsolt. Még ha a tolmács biztos is abban, hogy fenn tudja tartani semlegességét, egy ilyen érdekellentét aláásná a tolmács szerepéhez elengedhetetlen bizalmi kapcsolatot.[12]
A tolmács nem fejezheti ki személyes véleményét, illetve nem vonhat le olyan következtetéseket, amelyek akár pozitív, akár negatív módon színezhetik a tolmácsolási folyamatot. A tolmács kötelessége, hogy leplezze érzelmeit, személyes reakciói ne legyenek, az eljárás során semleges hozzáállást tanúsítson.
A tolmács által sokszor igen nehezen betartható, ám rendkívül fontos követelmény, hogy tevékenységét kizárólag a tolmácsolásra korlátozza. Különösen vonatkozik ez arra, hogy a tolmácsok semmilyen körülmények között nem adhatnak jogi tanácsot, és nem működhetnek közre ügyvédként. A tolmácsok gyakran találják magukat olyan helyzetben, ahol a terheltnek csak velük áll módjában kommunikálni, ezért nekik tesznek fel kérdéseket az üggyel, véleményükkel vagy javaslatukkal kapcsolatban. Bár a tolmács gyakran érezhet kísértést, hogy megmagyarázza a jogi gyakorlatot vagy tényekre vonatkozó kérdéseket válaszoljon meg, különösképpen olyan terheltek esetében, akiket nem képvisel védőügyvéd, a szakma előírásai félreérthetetlenül kimondják, hogy ez megengedhetetlen viselkedés.
A pontos, szakszerű tolmácsoláson és a semleges, részrehajlásmentes viselkedésen túl a tolmácsnak további, a szakmájához kötődő elvárásoknak megfelelő magatartást kell tanúsítania. A hivatásos tolmácsokkal szemben támasztott alapvető elvárás, hogy a különböző ügyekre megfelelőképpen felkészüljenek. A tárgyalás megkezdése előtt végezzenek kutatást, győződjenek meg az ügy természetéről, illetve a releváns terminológiáról. Amennyiben a tolmács nyelvi nehézség miatt nem tudja munkáját teljes hatékonysággal ellátni, erről tájékoztatni köteles az érdekelteket, és vissza kell lépnie az adott ügytől, hogy ezzel ne veszélyeztesse az igazságszolgáltatás folyamatát. A hivatásos tolmáccsal szembeni elvárás, hogy nyelvi készségeit állandóan fejlessze, és lépést tartson a nyelv és területe fejlődésével.
A tolmácsnak, mint a terhelt jogainak védelmezőjeként tanúsított magatartását szét kell választani az angolszász típusú (common law) esküdt-, illetve az európai, bíróközpontú rendszerben. A common law hagyomány által dominált Egyesült Államokban működő bírósági tolmácsok gyakorlatát nagymértékben befolyásolja az eljárásnak ellenfelek küzdelmén alapuló, szóbeli és nyilvános jellege, és főleg az esküdtszék jelenléte. A polgári jogi tradíciók által meghatározott európai bíróságoknál dolgozó tolmácsok más elvárásokkal néznek szembe.
Az amerikai büntetőügyek ellenfelek küzdelmén alapuló, a laikusokból álló esküdtszék meggyőzésére irányuló szóbeli tárgyalása sokkal inkább "színpadi előadást" eredményez, mely során a közreműködő tolmács a megszerkesztett előadás részesévé válik. A tolmács nagy hatással lehet arra a képre, amit az esküdtszék a tanúról vagy a terheltről kialakíthat.
Ennél is fontosabb szerep jut a tolmácsnak a terhelt megfelelő eljáráshoz való jogának biztosításában: minden, a tárgyalóteremben elhangzott dolog szimultán tolmácsolásával ő gondoskodik a terhelt "jelenlétéről".
Bár a terheltnek az eljárás minden mozzanatánál való jelenléti jogát az amerikai esetjog már régóta elismeri (Lewis v. United States, 1892), a "nyelvi jelenlét" fogalmát - azaz azt, hogy a terhelt nem lehet jelen saját tárgyalásán, amennyiben nem érti az eljárás nyelvét - csak az Arizona v. Natividad (1974) -ügyben ismerték el.[13] Egy kaliforniai ügyben mond-
- 52/53 -
ták ki először, hogy egy kétnyelvű védőügyvéd kinevezése nem elég a terhelt tolmácsoláshoz való jogai biztosításához.[14]
Bár a polgári jogi (civil law) rendszer alapvető tulajdonságai megmaradtak, az utóbbi évtizedekben Európa is számtalan jelentős reformot élt meg: egyre nagyobb hangsúly helyeződött a terhelt jogaira, és a nagyközönség növekvő betekintést nyert az igazságszolgáltatás folyamatába. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint "a nyilvánosság megnövekedett érzékenységet mutat az igazság tisztességes módon történő szolgáltatása iránt."
Gyakorlatilag minden európai ország garantálja a tolmácshoz való jogot azon terheltek számára, akik nem beszélik az eljárás nyelvét. Az 1950-ben az Európa Tanács által elfogadott Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló Egyezmény 6. cikke többek között garantálja, 1) hogy a terhelt személyesen jelen lehessen ügye bírósági tárgyalásakor, illetve, 2) a terheltet "egy általa értett nyelven" tájékoztatni kell a vádakról, valamint "ingyenesen tolmács segítségét kell számára biztosítani, amennyiben nem érti vagy nem beszéli a tárgyalóteremben használt nyelvet."[15]
Az ügyvédek - érthető módon - igencsak vonakodnak a tanú kikérdezésének kulcsfontosságú folyamatát bármilyen mértékben is átadni olyan tolmácsoknak, akik készségeit, képesítését és esetleges elfogultságát illetően nem rendelkeznek információval. Még az olyan rendszerekben is, ahol garantált, hogy a bírósági tolmácsolást igen magasan kvalifikált, nagy tapasztalattal rendelkező tolmácsok lássák el, az ügyvédek kifejezett bizalmatlanságot tanúsítanak a tolmácsokkal szemben. Ahogy Dunnigan és Downing megállapítja: "Amikor a dolgok balul ütnek ki a kétnyelvű tárgyalóteremben, az indulatok leginkább a tolmácsok ellen fordulnak."[16] Kétségtelen, hogy a tanúvallomás tolmácsolása egy rendkívül érzékeny kérdés, és a tolmácsnak nagy körültekintéssel kell eljárnia, hogy ne avatkozzon be az ügyvéd azon erőfeszítésébe, hogy a bizonyítékot egy figyelmesen előkészített módon tárja az esküdtek elé. De mi a helyzet a terhelt azon jogával, hogy megértse az eljárást és részt vegyen saját védelmében? A bírósági tolmács igazi dilemmája akkor merül fel, mikor a bíróság alapvető információt közvetít a terhelt felé annak reményében, hogy az megfelelő választ fog adni. De mi van akkor, ha az adott fogalom nem létezik a célnyelvben (mondjuk a célnyelvi jogrendszer különbözősége miatt), vagy ha a célnyelvben nem létezik a szó megfelelője. Sajnos elmondható, hogy ezek a különbségek inkább jelentik a szabályt mint a kivételt.[17]
Jelen tanulmányomban tárgyalt magyar eseteket az Állampolgári jogok országgyűlési biztosának hivatalába küldött panaszok közül válogattam. Kutatásom során összesen 34 olyan esetet találtam, amelyben a tolmács valamilyen szerepet játszott, de csak hét olyat, ahol a panasz maga a tolmács közreműködéséhez kötődött. Ezek részletes bemutatása és elemzése következik az alábbiakban.
A panasz: a panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalához, mert sérelmezte, hogy férje - aki 1994. november 15-én verekedésbe került egy szórakozóhelyen, mely eseményt követő szabálysértési eljárás után (mivel tartózkodási engedélye lejárt) három évre kiutasították az országból - az eljárás során nem kapott tolmácsot, ennek következtében - mivel a magyar nyelvet nem ismeri tökéletesen - a kiutasító határozat elleni fellebbezési jogáról lemondott.
A panaszos által a kiutasító határozat felülvizsgálata céljából különböző fórumokhoz benyújtott kérelmek nem jártak eredménnyel, és a bíróság előtti megtámadásra a másodfokú eljárás elmaradása miatt nem volt lehetőség.
A tényállás: M. A. bosnyák állampolgárt verekedés és személyazonosság igazolásának megtagadása miatt állították elő 1994 október 15-én. Mivel az intézkedést követően kiderült, hogy útlevele 1993 augusztus 31-én lejárt, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az ország területéről három évre kiutasította. M. A. az előtte november 16-án, magyar nyelven kihirdetett határozat ellen nem fellebbezett, azonban november 17-én kérte a határozatban szereplő kiutasí-tási időpont és kilépő határállomás megváltoztatását. Ez alkalommal felesége is elkísérte a rendőrségre. A kérésnek megfelelően módosított határozatot tudomásul vette, ellene panasszal nem élt, és november 20-án elhagyta az országot.
A vizsgálat megállapításai: a kiutasításról szóló eredeti illetve módosított tartalmú határozatokat magyar nyelven hirdették ki M. A., majd a második alkalommal M. A. és felesége előtt. M. A, nyelvismeretére vonatkozóan a vele lefolytatott szabálysértési eljárás során az egyik tanú azt nyilatkozta, hogy "M. kiválóan beszél magyarul." Az igazságrendészeti intézkedés megértését és elfogadását erősíti
- 53/54 -
meg az a tény is, hogy M. A. csak a távozási útvonal és időpont tekintetében kérte a határozat megváltoztatását. A panaszos beadványából nem derül ki, hogy legalább a második, módosított tartalmú határozat esetében miért nem élt férje a fellebbezés jogával. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a megértési problémák fel sem merülnek.
Az idegenrendészeti törvény[19] lehetővé teszi, hogy a hatóság - amennyiben a külföldi érti a magyar nyelvet - határozatát magyarul hirdesse ki. A törvény nem határozza meg a nyelvismeret szintjét sem. Ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatala azt a következtetést vonta le, hogy a konkrét esetben nem történt jogsértés, mikor az eljáró hatóság nem az eljárás alá vont személy anyanyelvén, illetve nem tolmács közreműködésével hirdette ki a határozatát.
A panasz: K. E. a Hivatalnál előterjesztett beadványában azt sérelmezte, hogy az ellene indított büntetőeljárás során az őrizetbe vételkor nyomban kihallgatták, noha ittas állapotban volt, mindamellett sem román tolmács kirendelésére irányuló kérelmét, sem pedig a kirendelt védővel való kapcsolat felvételére, illetve házastársa értesítésére irányuló kérését nem teljesítették.
A tényállás és a vizsgálat megállapításai: K. E. román állampolgár panaszos ellen a Budapesti Rendőrfőkapitányságon emberölés bűntette miatt indult eljárás. Az 1996 december 27-én történt őrizetbe vételt követő, 1997 január 2-án lezajlott folytatólagos kihallgatáskor a panaszos úgy nyilatkozott, hogy tolmácsot nem igényel, mivel magyar származású és magyar anyanyelvű. Márpedig a Be. megsértésével kapcsolatos jogkövetkezmények[21] nem az állampolgársághoz, hanem az anyanyelvhez fűződnek, így nem történt jogsértés.
A panasz: a török állampolgárságú panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert állítása szerint az ellene folytatott büntetőeljárás során fenyegetéssel bírták vallomásra, nem biztosítottak számára megfelelő tolmácsot, emiatt védekezni sem tudott és a nyomozás iratait sem ismerhette meg.
A tényállás: a nyomozás során a nyomozó hatóság K. A. tolmácsot rendelte ki. A tolmács tevékenységét a gyanúsított az első ügyészi kihallgatáson kifogásolta. Az 1996 január 16-i kihallgatáson a hatóság már újabb tolmácsról gondoskodott. A terhelt - szintén török állampolgárságú terhelttársával együtt - első gyanúsítotti kihallgatásán még úgy nyilatkozott, hogy a tolmácsot jól érti.
A panaszos 1996 január 16-án történt ügyészi kihallgatásán úgy nyilatkozott, hogy az eljáró hatóságok ellen nincs panasza, és nem kívánt élni a saját anyanyelvű írásbeli vallomás jogával sem. Erre a lehetőségre a nyomozó hatóság már az első kihallgatása során kioktatta.
A vizsgálat megállapításai: A rendőrség eljárásával kapcsolatos sérelmek kivizsgálására az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte a legfőbb ügyészt, aki a lefolytatott vizsgálat alapján megállapította, hogy a büntetőeljárásban a panaszos jogai nem sérültek sem a védelem biztosítása, sem a megfelelő tolmácsolás biztosítása terén. A tolmács működésével kapcsolatban a bíróság másodfokú határozata külön indokolást is tartalmazott. A vizsgálat eredményeként a panasz tárgyában a legfőbb ügyész nem talált okot az ügyészi intézkedésre.
A panaszos sérelmeit a vizsgálat nem találta megalapozottnak, ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosának hivatala megszüntette a vizsgálatot.
A panasz: az Afganisztánért Alapítvány Kuratórium képviseletében eljáró panaszos azt sérelmezte, hogy négy afgán állampolgárnak a BRFK-nál történt meghallgatásánál igénybe vett - munkavállalási engedéllyel nem rendelkező - tolmács személye elleni kifogásra alapított panaszt az ügyészség alkotmányos visszásságot előidéző módon utasította el.
A tényállás és a vizsgálat megállapításai: az Afganisztánért Alapítvány Kuratórium képviseletében eljáró panaszos azért tett feljelentést a Budapesti Rendőrkapitányság Külföldieket Ellenőrző Osztály Kényszerintézkedési és Ügyeleti Alosztálya állományában szolgálatot teljesítő rendőrőrmester ellen, mert több afgán állampolgár meghallgatásához tolmácsként G. S. afgán származású menekültet alkalmazta, noha nevezett ellen büntetőeljárást indítottak, a meghallgatottak nyelvjárását nem beszélte, és munkavállalási engedélye sincs. Elfogultságára is figyelemmel, továbbá politikai, szakmai és jogállás-beli összeférhetetlenségére tekintettel tolmácsként nem lehetett volna alkalmazni.
A Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatala a nyomozást bűncselekmény hiányában megtagadta. A Fővárosi Főügyészség a nyomozást megtagadó határozat elleni panaszt elutasította. A határozat indokolása szerint a tolmácsként alkalmazott személy ellen nincs büntetőeljárás folyamatban, és arra vonatkozóan sem merült fel adat, hogy a meghallgatott afgán állampolgárok kifogást emeltek volna
- 54/55 -
a tolmács személye ellen. Továbbá azt sem jelezték, hogy a tolmácsolást nem értik. Ezért a tolmács személyével kapcsolatban a büntetőeljárási törvényben meghatározott kizáró körülmények nem állnak fenn.
A külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény 51. §-a szerint az idegenrendészeti ügyekben az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Az adott esetben a hivatkozott törvény 4. § (2) és (3) bekezdésében felsoroltak alapján Magyarországon tartózkodó afgán állampolgárok meghallgatásakor igénybe vett tolmács alkalmazásakor nem a büntetőeljárási törvény előírásai, hanem az 1957. évi IV. törvény 34. §-ban írt rendelkezés irányadó. Eszerint idegen nyelv használata esetén - ha azt az ügyintéző nem beszéli - tolmácsot kell alkalmazni, akire a szakértőre vonatkozó rendelkezések az irányadók. A tv. 32. § (2) bekezdése szerint pedig szakértőként - indokolt esetben - szakértelemmel rendelkező személy közvetlenül is kirendelhető. Az adott esetben ezen rendelkezés alapján igénybe vett tolmács alkalmazása nem ütközik az államigazgatási eljárás utalt szabályaiba.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a panaszban leírt sérelem ugyan összefüggésbe hozható a hivatkozott alkotmányos joggal, azonban nem érinti annak lényeges tartalmát. Ezért a hivatal a panaszt az 1993. évi LIX. törvény 19. § (2) bekezdése alapján elutasította.
Az ügyben a panaszos azt kifogásolta, hogy az eljárás során nem biztosították számára anyanyelvének használatát (nem biztosítottak tolmácsot számára), a fellebbezését pedig elutasították. A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelménye, valamint a diszkrimináció tilalma sérelmének gyanúja.
A panasz: a panaszos 1998. március 28-án, a békéscsabai piacon az egyik műszaki cikkeket árusító személy asztalához ment, ahol az árus nem kívánta őt kiszolgálni, tekintettel arra, hogy korábban már volt közöttük nézeteltérés. A kiszolgálás megtagadását szóváltás követte, majd a panaszos felemelt az elárusító asztalról egy fűrészt, mellyel ráütött az árusra. Erre válaszul az eladó egy emelővassal a panaszos bal kezére ütött. Az ügyben verekedés szabálysértése miatt a Békéscsabai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított a panaszos és az árus ellen, majd azt az árussal szemben felelősségre vonást kizáró ok - jogos védelem - miatt az eljárást megszüntette.
A panaszos szerint megalapozatlanul, a diszkrimináció tilalmának megsértésével indult ellene eljárás a Békéscsabai Rendőrkapitányságon. Sérelmezte, hogy a hatóság határozata szerint elkövette a verekedés szabálysértését. A határozat indokolásában a hatóság rögzítette, hogy a személyi igazolvánnyal rendelkező, magyar állampolgárságú elkövető (a panaszos) kérte orosz tolmács közreműködését, melynek költségeit az állam viseli.
A másodfokú határozat szerint a panaszos fellebbezésében kérte, hogy a szabálysértési hatóság a határozatot anyanyelvére (orosz nyelvre) lefordítva küldje meg részére, továbbá sérelmezte, hogy az elsőfokú szabálysértési hatóság az 1998. április 22-én tartott tárgyaláson nem biztosította tolmács jelenlétét, a következő tárgyalásra szóló idézés szerint pedig a panaszosnak - mint elkövetőnek - kellett volna tolmácsról gondoskodnia. Ezenkívül a panaszos kifogásolta az elsőfokú hatóság tárgyalásvezetési gyakorlatát, kétségbe vonva a tárgyaláson jelenlévő tolmács szakértelmét, melyre tekintettel megtagadta a tárgyalási jegyzőkönyv aláírását.
A vizsgálat megállapításai: A fellebbezést elbíráló rendőri szerv határozatában rámutatott, hogy a szabálysértési eljárás rendjét szabályozó Sztv. a szabálysértési hatóságokra nem ír elő olyan törvényi kötelezettséget, miszerint az eljárás alá vont nem magyar állampolgár részére a határozatot anyanyelvére fordítva kell kézbesíteni. Ezért a panaszosnak postán kiküldött és általa személyesen átvett magyar nyelvű, elsőfokú határozatot kézbesítettnek kell tekinteni.
A másodfokú határozat indokolása utalt arra is, hogy bár az Sztv. nem tartalmaz előírásokat az anyanyelv-használati jogról, az elsőfokú szabálysértési hatóságnak mégis tolmácsot kellett volna bevonnia az eljárásba; továbbá, a Békéscsabai Rendőrkapitányság szabálysértési hatósága mulasztást követett el, mert a második tárgyalásra kiküldött idézésben a panaszost kötelezte arra, hogy gondoskodjon tolmácsról.
A másodfokú hatóság megállapította, hogy az első fokon eljáró rendőri szerv már eljárása során, határozathozatal előtt orvosolta az ügyben feltárt mulasztásokat. Ezt bizonyítja, hogy az 1998. május 5-i tárgyalásra gondoskodott tolmács kirendeléséről, és a panaszost először mint tanút, majd mind elkövetőt tolmács közreműködésével meghallgatta. A meghallgatáson részt vett tolmács szerepelt a tolmács névjegyzékben, nyelvtudásával kapcsolatban kétség nem vetődött fel.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megkereste az Országos Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztály Rendészeti Osztálya vezetőjét, és felkérte a panaszos szabálysértési ügyének kivizsgálására. Ennek során az úgy találta, hogy az első- és másodfokú hatóságok jogsértést nem kö-
- 55/56 -
vettek el. Miután a panaszos az első szabálysértési tárgyaláson kijelentette, hogy csak az anyanyelvén hajlandó nyilatkozni, a második tárgyalásra gondoskodtak tolmács jelenlétéről. A tolmács az ellenérdekű fél jegyzőkönyvbe foglalt korábbi vallomását, valamint a panaszos jelenlétében meghallgatott tanú nyilatkozatát lefordította. Az a körülmény pedig, hogy a panaszos nem írta alá jegyzőkönyvbe foglalt vallomását, nem okozott törvényességi problémát sem a hatóság, sem a tolmács részéről, és nem adott okot a tolmácsolás hitelességének kétségbevonására sem.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapításai szerint azzal, hogy a Békéscsabai Rendőrkapitányság az első tárgyalás során nem biztosította a tolmács jelenlétét, továbbá mikor a második tárgyalásra kiküldött idézésében a panaszost arra kötelezte, hogy maga gondoskodjon tolmácsról, alkotmányos visszásságot okozott a védelemhez való joggal és a tisztességes eljárás következményeivel összefüggésben. Tekintettel azonban arra, hogy az elsőfokú szabálysértési hatóság mulasztását már eljárása során észlelte és orvosolta, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlást nem tett.
Eljárása során az ombudsman megállapította, hogy az aktuálisan hatályos Sztv. - azon kívül, hogy a 61. § (3) bekezdése tartalmazza, miszerint "az állam viseli azt a költséget, amely annak következtében merült fel, hogy az elkövető a magyar nyelvet nem ismeri." - nem írja elő, hogy mikor kell, illetve mikor lehet tolmácsot igénybe venni a szabálysértési eljárásban. A törvény e hiányossága joghézag megállapítására alkalmas, mely - az eljárásban meghallgatott, de a magyar nyelvet nem ismerő személy érdekeire is - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz.[25]
Összességében a panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa nem állapított meg olyan alkotmányos emberi joggal kapcsolatos visszásságot, melynek orvoslása érdekében ajánlást kellett volna tenni.
A panasz: a szlovák állampolgárságú, előzetes letartóztatásban lévő panaszos, akit a Szegedi Rendőrkapitányság fogdájában tartottak fogva, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének hivatalához intézett beadványában alkotmányos jogainak a fogda személyzete általi megsértését panaszolta. Sérelmezte, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság által folytatott nyomozás során tolmács hiányára hivatkozással megakadályozták abban, hogy ügyvédjével beszéljen.
A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal és az 57. § (3) bekezdésében foglalt védelemhez való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A vizsgálat megállapításai: a panaszos ellen jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Őrizetbe vételét követően a Szegedi Rendőrkapitányság fogdájában helyezték el. Az itteni fogdában történt fogva tartás időtartama alatt a fogdai nyilvántartásban szereplő adatok alapján csak két alkalommal fogadott látogatót. Ebből egy esetben védőjével, egy esetben pedig a szlovák konzulátus képviselőjével beszélt. Panaszosnak távbeszélőn is volt lehetősége a kapcsolattartásra, a beszélgetéseknél tolmács minden esetben jelen volt.
A vizsgálat megállapította, hogy a panasz nem alapos, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a hatóságok eljárásában nem állapított meg.
A vizsgálat során beszerzett és áttekintett dokumentációk, a panaszos meghallgatásáról készült jegyzőkönyvek arról tanúskodtak, hogy a panaszos számára a fogda lehetőségein belül valamennyi jogosultság gyakorlását biztosították, e jogosultságok gyakorlásában nem korlátozták. Alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságra utaló adat, tény, körülmény a vizsgálat során nem merült fel.
A panasz: a német állampolgárságú panaszos a kiskorú gyermekével szemben Siófokon foganatosított rendőri intézkedés jogszerűségét sérelmezte. Állítása szerint a fiának nem engedték meg, hogy élelmet és az asztmájára szedett gyógyszert magához vegye a fogdára kísérése előtt; a fogva tartás a rendőrség által megjelölt időpontnál tovább tartott; a kihallgatáson pedig védő nem volt jelen.
A panaszos kifogásolta, hogy az intézkedéssel szemben tett panaszát elutasító rendőrségi határozat elleni fellebbezésre nyitva álló 8 napos határidő nem volt elegendő a határozat lefordítására és így a jogorvoslat előterjesztésére. Az ügyben alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanújára tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese vizsgálatot rendelt el.
A megállapított tényállás: a panaszos fiatalkorú fiának gyanúsítottként való kihallgatásán - a jegyzőkönyv tanúsága szerint - volt jelen tolmács. A panaszos fiának gyanúsítottként való kihallgatása német nyelvű tolmács, valamint német nyelvet beszélő kirendelt védő jelenlétében történt. A gyanúsított
- 56/57 -
a jegyzőkönyvet az anyanyelvére történő fordítást követően aláírta. A rendőrkapitány megállapította, hogy a panaszos fiának előállítására jogszerűen került sor, eljárási jogsértés nem történt, a fogvatartott pedig emberséges bánásmódban részesült. A panaszos fia sem kihallgatása, sem pedig a lefoglalás alatt nem tett ellenvetést, illetve panaszt.
A vizsgálat megállapításai: az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a siófoki rendőrkapitány állításai ellentétesek az iratokkal, illetve a vonatkozó jogszabályokkal. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese az iratok alapján megállapította, hogy a rendőri intézkedés elleni panaszt a panaszos 8 napon túl terjesztette elő, a rendőrkapitány ugyanakkor - határidőben - elbírálta. A panaszt elutasító határozat tartalmazta, hogy ellene 8 napon belül fellebbezésnek van helye a felettes szervhez.
Az Alkotmánybíróság 24/1999. (VI. 30.) AB határozatában kifejtette, hogy "a jogorvoslati jog tényleges gyakorlásának egyik elengedhetetlen feltétele, hogy a jogorvoslat benyújtására megfelelő idő álljon rendelkezésre". A 8 napos határidő a magyar állampolgárok számára elegendő lehet a fellebbezés benyújtására, a külföldiek számára viszont - a határozat lefordításának szükségessége miatt - nem. Mind a büntető mind a polgári, mind az államigazgatási eljárásban előterjeszthető igazolási kérelem a határidők elmulasztása miatt, az Rtv.-ben szabályozott jogorvoslati eljárásban azonban nem szerepel ez a jogintézmény.
Mindezekre tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a jogi szabályozás hiányossága visszásságot okoz a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben, ezért azt a javaslatot nyújtotta be a belügyminiszternek, hogy a 8 napos határidők elmulasztása esetén igazolási kérelmet lehessen előterjeszteni.
Végül álljon itt egy aránylag friss, eljárási szabálysértés esetét illusztráló büntetőügy 2005-ből:
Az ügy: A kerületi bíróság B. B. vádlott bűnösségét közúti veszélyeztetés bűntettében, garázdaság vétségében, rongálás vétségében, 2 rendbeli közokirathamisítás bűntettében, magánokirat-hamisítás bűntettében és jogellenes belföldi tartózkodás vétségében állapította meg. Ezért, mint különös visszaesőt, halmazati büntetésül 2 évi börtönre, a Magyar Köztársaság területéről való 8 évre történő kiutasításra és 3 évi közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélte.
A másodfokú eljárás során a védő az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta azzal, hogy az elsőfokú eljárás során a tolmácsolási feladatokat végző személy nem felelt meg a jogszabályban[28] megkövetelt feltételeknek. Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság arra mutatott rá, hogy az elsőfokú bírósági tárgyalás szakaszában a perrendi szabályok megváltoztak, bár a tolmács igénybevételére vonatkozó előírások lényegesen nem változtak. Az utalt jogszabály szerint a bíróságnál, ügyészségnél, illetve nyomozó hatóságnál elsődlegesen az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodának kell ellátnia a tolmácsolást. A szükséges nyelvben jártas tolmács hiányában azonban a bíróság illetékessége szerinti jegyzőnél nyilvántartott személyt kell kirendelni.[29] A másodfokú bíróság állásfoglalása szerint a nem vizsgázott tolmács igénybevétele a Be. 375. § (1) bekezdése szerint úgynevezett relatív eljárási szabálysértés. Ez a körülmény az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését csak akkor eredményezheti, ha a részt vevő személyek törvényes jogainak a korlátozása folytán lényeges hatást gyakorol az eljárás lefolytatására.
Mivel a vádlott a kirendelt tolmács személye és nyelvismerete ellen soha nem emelt kifogást - éppen ellenkezőleg, már a nyomozás során is úgy nyilatkozott, hogy a tolmácsot megérti és közreműködését elfogadja -, nem volt törvényes indok a fellebbezésekkel megtámadott határozat hatályon kívül helyezésére.
A felvetett esetek a problémák két fő területét - a tolmács munkájához és az eljárás szabályozásához kötődő kérdéseket - illusztrálják. Az erre válaszul adandó lehetséges megoldásokat is ugyanezen két terület szerint vizsgálom meg.
Jogvégzett tolmács - nyelvtudós jogász? A jogi tolmácsolás és fordítás egy fontos és különleges terület, amely alapos és széles körű oktatást, képzést, gyakorlatot és tudást igényel. A bírósági tolmácsoknak képeseknek kell lenniük pontosan, hűen és részrehajlás nélkül tolmácsolni, hiszen a törvényi folyamatokra is kiható eljárásokban, illetve tevékenységekben alkotmányos kérdések is felmerülhetnek. Emellett a bírósági tolmács munkája megterhelő és sok stresszel jár. Tevékenysége, szóválasztása, képzettsége, illetve a speciális terminológia ismeretének hiánya, a szerep vagy a szakmai felelősség ismeretének hiánya negatívan hatnak a bírósági eljárás kimenetelére és az igazságszolgáltatásra. Ez a tényező pedig nem csak az eljárás nyelvén nem beszélő személy esélyegyenlőségére, eljárási jogaira, életére és szabadságára van negatív kihatással, de érinti továb-
- 57/58 -
bá a bíróság azon képességét, hogy igazságot szolgáltasson, illetve a védőjét, hogy hatékonyan részt vegyen az eljárásban, valamint kihat a nyomozásra, az ügyészi munkára és az áldozat életére.
Ezért alapvető fontosságú, hogy a tolmácsok képzésének illetve annak tanúsításának, valamint a tolmácsok érvényes és megbízható vizsgáztatásának rendszere kiépüljön. Sokan, akár még az igazságszolgáltatás területéről is úgy gondolják, hogy a nyelv ismerete önmagában elégséges ahhoz, hogy valaki törvényszéki tolmácsként működjön közre. Sajnos, ez nem így van. Még egy igen magasan képzett kétnyelvű beszélő esetében sem garantált, hogy az illetőből megfelelő bírósági tolmács válik. És akkor még nem is beszéltünk az egyéb, elsősorban etikai kérdésekről.
Mi is akkor a megoldás? Ha elfogadjuk, hogy a tolmács a bírósági munka résztvevője, mi több, a bíróság egyik "tisztségviselője", azt is be kell látnunk, ezáltal specifikus kötelességei vannak, etikai irányelvek és szakmai felelősségek kötik. A tolmács a jogi eljárásnak tartozik lojalitással.
Mindezen okok miatt szükség van egy olyan rendszerre, amely biztosítja az összes, bírósági munkára kijelölt tolmács képesítésének és minősítésének (képességeinek) ellenőrzését. A kérdés, amely ezzel kapcsolatban azonnal felvetődik: az eljárás előtt vagy során ki dönt a tolmács kompetenciájáról, a tolmácsolás megfelelőségéről? Az idegen nyelvet legtöbbször nem beszélő bíra? Vagy a terhelt, akinek érdekében a tolmács közreműködik? Elégséges-e, ha a terhelt elfogadja a közreműködő tolmács munkáját? Másodsorban, mivel nincs tolmácskamara, nincs etikai kódex, illetve nincs minőségbiztosítási rendszer, ki kompetens dönteni azokban az esetekben, mikor a tolmács munkáját illetően kifogás merül fel? Egy lehetséges - külföldi - megoldás a kérdések utólagos könnyebb eldöntésére a tolmácsolás rögzítése (hangfelvétel készítése) és bizonyos ideig való megőrzése.
A tolmácsok képesítését illető döntést olyan egyéneknek kell meghozni, akik gyakorlattal rendelkeznek a nyelvi és tolmácsvizsgáztatás technikái területén, illetve széles körű tudással rendelkeznek a speciális terület speciális követelményeit illetően. (Hazánkban ezt a folyamatot megkönnyítené a külföldi példák segítségül hívása: az USA-ban Kalifornia volt az első állam, mely bevezette saját vizsgáztatási és minősítési programját. Mivel azonban a vizsga igen alacsony követelményeket állított, a kritika hatására a rendszert átalakították és szigorúbbá tették. De a legtöbb európai bíróság is rendelkezik valamely, a tolmácsokkal szemben felállított válogatási rendszerrel: bizonyos helyeken a tolmácskészségeket és a jogi rendszerre vonatkozó tudást tesztelő formális vizsgáktól a leendő tolmács szakmai hátterének megvizsgálásán keresztül a jelentkező önéletrajzának átfutásáig terjed.)
Ami tehát a képesítést illeti, szükséges a leendő tolmácsok széles körű képzése, amelynek a következőkre kell kiterjednie: 1) a bírósági tolmácsolás gyakorlatát meghatározó szabályok; 2) alapvető jogi eljárások és azok megnevezése; 3) a tolmácsolási technikák fejlesztésének módszerei. (Ehhez persze képzési programokat és anyagokat kell kidolgozni, ami egyrészt nem nehéz - lévén az eljárás nyelve, azaz a forrásnyelv mindig az adott ország nyelve, azaz azonos -, másrészt pedig a benne rejlő piaci lehetőségek miatt anyagi megtérüléssel kecsegtet.)
Ami az eljárás szabályozását illeti, felvetődik a kérdés, miért is van az, hogy bár az egész szakma a tolmácsolás minősége miatti aggodalmát fejezi ki, mégis, ha a tolmácsolás körül valamely kifogás keletkezik, az szinte kizárólag az eljárással kapcsolatos. Bár több panasz tartalmazza azt a látszólag üres megállapítást, miszerint a panaszos kifogásolta a tolmácsolás minőségét, illetve panaszt emelt a tolmácsolás ellen, az általam a fentiekben bemutatott esetekből megállapíthatjuk, hogy kivétel nélkül minden - alapos vagy alaptalan - panasz mögött valamely olyan szabálytalanság állt, melyet az eljárásért felelős hatóságok követtek el, vagy a panaszos vélelmezése szerint követtek el. Kutatásom során nem találkoztam egyetlen olyan dokumentált illetve megalapozott esettel sem, amely a tolmács által elkövetett hibán (magatartáson) alapult volna. Ebből adódik tehát a következtetés, hogy bár a tolmácsképzés területén is rengeteg hiányossággal és tennivalóval szembesülünk, a panaszok és szabálysértések nagy részét csírájában meg lehetne akadályozni, ha az eljárási szabályokat az arra illetékesek szigorúan betartják.
Benmaman, Virginia, "Interpreter Issues on Appeal." Newsletter of the National Association of Judiciary Interpreters and Translators. Fall 2000, Vol. IX. No. 4.
Berger, Vincent, Case Law of the European Court of
Human Rights (The Round Hall Press, Dublin, 1989)
Berk-Seligson, Susan: The Bilingual Courtroom: Court Interpreters in the Judicial Process (Chicago and London: The University of Chicago Press, 1990)
Dunnigan, Timothy and Bruce T. Downing, "Legal interpreting on Trial: A Case Study," in Marshall Morris (ed.), Translation and the Law, 1995.
Edwards, Alicia, The Practice of Court Interpreting (Amsterdam & Philadelphia: John Benjamins, 1995)
Egyesült Királyság Közszolgálati Tolmácsok Országos Nyilvántartás Etikai Kódexe. 4. fejezet: "Etikai és szakmai kérdések"
Fenyvesi Csaba-Herke Csongor-Tremmel Flórián, Új magyar büntetőeljárás. (Dialóg Campus Kiadó, 2004)
Gaiba, Francesca, The Origins of Simultaneous Interpretation. The Nurenburg Trial (Ottawa: University of Ottawa Press, 1998)
González, Roseann D., Victoria F. Vásquez, and Holly Mikkelson, Fundamentals of Court Interpretation: Theory, Policy and Practice (Durham, NC: Carolina Academic Press, 1991)
- 58/59 -
Harris, B., "Foreword: A landmark in the evolution of interpreting," in Carr, S., Roberts, R., Dufour, A., and Steyn, D. (eds.) The Critical Link: Interpreters in the Community, Amsterdam, Philadelphia: John Benjamins Publishing Co., 1997
Hewitt, W.E., Court Interpretation: Model Guides for Policy and Practice in the State Courts, (Williamsburg, VA: National Center for State Courts, 1995)
Jacobs, F. and White, R., The European Convention of Human Rights (Oxford: Clarendon Press. 1996)
Marshall Morris, ed. Translation and the Law, American Translators Association Scholarly Monograph Series, Volume VIII (Amsterdam and Philadelphia: John Benjamins Publishing Co., 1995)
Melinkoff, D., The Language of the Law (Boston, Toronto: Little, Brown and Co. 1963)
Mikkelson, Holly, "A Job No One Had Ever Done Before." Newsletter of the National Judiciary Interpreters and Translators. Vol. IX, Nos.1-2, Winter-Spring 2000
Mikkelson, Holy, Introduction to Court Interpretation (Manchester UK and Northampton MA: St. Jerome Publishing, 2000)
Mikkelson, Holy, The Court Interpreter as Guarantor of Defendant Rights. www.acebo.com
Morris, R., "The moral dilemmas of court interpreting," in The Translator, (1995) 1 (1): 25-46
www.najit.org (A National Association of Judiciary Interpreters and Translators - Törvényszéki Tolmácsok és Fordítók Országos Egyesülete - honlapja) ■
JEGYZETEK
[1] "Of course I want a counsel. But it is even more important to have a good interpreter." Reich Marshal Herrmann Göring Birodalmi Marsall szavai, melyek megjelentek Francesca Gaiba: The Origins of Simultaneous Interpretation. The Nurenburg Trial. 7. o-n.
[2] Jelentés a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája és cselekvési programja 2005. évi végrehajtásáról. Budapest, 2006. április. 69. o.
[3] i. m. 69. o.
[4] www.police.hu
[5] Harris, B. (1997) Foreword: A landmark in the evolution of interpreting. Carr, S., Roberts, R., Dufour, A., és Steyn, D., szerk. The Critical Link: Interpreters in the Community. Amsterdam, Philadelphia: John Benjamins Publishing Co. 1-3. o.
[6] Mikkelson, Holly: A Job No One Had Ever Done Before. Newsletter of the National Judiciary Interpreters and Translators. Vol. IX, Nos.1-2, Winter-Spring 2000
[7] A különleges munkára különleges eljárással választották ki a tolmácsokat: például a jelölteknek 10 fát, 10 autóalkatrészt, 10 mezőgazdasági berendezést kellett megnevezni két nyelven. Nem meglepő, ezen a vizsgán sok városi "fiú" elbukott. A válogatáson megfelelt személyek szimulált tárgyaláson vettek részt, ahol az IBM által a tárgyalásra kifejlesztett berendezés használatát is meg kellett tanulniuk.
[8]Mikkelson, Holy (2000) Introduction to Court Interpreting. Manchester UK and Northampton MA: St. Jerome Publishing, 49. o.
[9] Roseann D. González, Victoria F. Vásquez, and Holly Mikkelson, Fundamentals of Court Interpretation: Theory, Policy and Practice (Durham, NC: Carolina Academic Press, 1991), 16.o.
[10] Egyesült Királyság Közszolgálati Tolmácsok Országos Nyilvántartás Etikai Kódexe. 4. fejezet: "Etikai és szakmai kérdések"
[11] A Greenpeace környezetvédő aktivistái elleni pert kétszer is megszakították, mert az aktivistákat védő ügyvéd azt kifogásolta, hogy a kirendelt tolmácsok a Paksi Atomerőműnek dolgoztak. A védelem kifogására a bíró két másik tolmácsot hívott be, de később azokról is kiderült, hogy szerződéses viszonyban állnak az erőművel. A védő indítványára - megfelelő tolmácsok feltalálása érdekében - a bíró ekkor egy időre felfüggesztette a tárgyalást.
[12] Egy, a tolmács szerepével kapcsolatban felmerülő kérdés, hogy milyen esetekben élhet a tolmács a tolmácsolás megtagadásával személyes ellenérzései, netalán "félelmei" miatt. Egy megyei bírósági elnök arról számolt be egy 2000. évi interjúban, hogy a bírák munkáját sok esetben hátráltathatja a szakértői háttér, illetve a tolmács hiánya. Egy kábítószer-termesztő ügyében például 10 angol tolmácsból kilenc nem vállalta el a felkérést, egy pedig nem volt elérhető. www.zalamedia.hu/egerszeg
[13] Mikkelson, Holy: The Court Interpreter as Guarantor of Defendant Rights. www.acebo.com
[14] People v. Chavez (1981)
[15] Jacobs, F. és White, R. (1996): The European Convention of Human Rights. Oxford: Clarendon Press. 122-123. o.
[16]Timothy Dunnigan and Bruce T. Downing: "Legal interpreting on Trial: A Case Study". In Marshall Morris, (ed.), Translation and the Law, 108. o.
[17] Ezt a tételt személyes tapasztalom által is csak megerősíteni tudom. Számos alkalommal találtam, hogy amerikai vagy angol nyelvterületről származó ügyfél esetében a jogrendszerek közötti eltérés a tolmácsolás nehézségéhez vezetett. Mit tehet ilyenkor a tolmács? Az ideális megoldás, hogy talál egy olyan szót (kifejezést), amely összefoglalja a koncepciót. Ez persze egyrészt nem lehetséges minden nyelven, másrészt pedig még így is elképzelhető, hogy a kifejezés nem bír értelemmel a terhelt számára a jog kontextusában. És még akkor is fennáll a dilemma, hogy a tolmács megszegi szakmája etikai szabályait. A kérdés továbbra is fennmarad: a tolmács csupán részrehajlás nélküli fordítógép, avagy nyelvi és kulturális híd-e.
[18] Polt Péter. 1997. március
[19] A külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény 49. §: Az idegenrendészeti ügyekben a közigazgatási és bírói eljárások során hozott határozatokat a külföldi anyanyelvén vagy az általa értett más idegen nyelven, szóban is ki kell hirdetni. Idegen nyelv használata esetén - ha az eljáró hatóság képviselője azt nem beszéli - tolmácsot kell alkalmazni. A tolmács díját és költségeit az állam viseli.
[20] Gönczöl Katalin. 1997. október. 6.
[21] A Be. 80. § (1) bekezdése szerint akkor kell tolmácsot igénybe venni, ha nem magyar nyelvű személy az eljárás során anyanyelvét kívánja használni. Ez a rendelkezés a Be. 8. § (2) bekezdésében előírt ahhoz az alapelvhez kapcsolódik, amely szerint a büntetőeljárásban mind szóban, mind írásban mindenki az anyanyelvét használhatja.
[22] Gönczöl Katalin. 1999. március 10.
[23] Gönczöl Katalin. 1997. október 6.
[24] Polt Péter. 1999. december 8.
[25] A Szabálysértésekről szóló, 2000. március 1-jén hatályba lépő 1999. évi LXIX. törvény az esetet követően került megalkotásra.
[26] Takács Albert. 2002. december 12.
[27] Takács Albert. 2004. június 4.
[28] 24/1986. (VI.26.) MT rendelet a szakfordításról és tolmácsolásról, egységes szerkezetben a végrehajtásról szóló 7/1986. (VI.26.) IM rendelettel.
[29] Vhr. 6/C. § (2): Ha az OFFI-nak a szükséges nyelvben jártas tolmácsa nincs, továbbá a nem budapesti székhelyű bíróságnál a tolmácsolásra a bíróság illetékességi területén a jegyzőnél nyilvántartott tolmácsot kell kirendelni.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tolmács és fordító.
Visszaugrás
