Ez a tanulmány egy korábbinak a folytatása, mely megpróbálja bemutatni az EK tagállamok által 1968. szeptember 27-én aláírt Brüsszeli Konvenció, illetve a 44/2001 EK Tanácsi Rendelet joghatósági szabályait a magyar nemzetközi magánjogi törvényerejű rendelet rendelkezéseivel való összevetésben. A Rendelet 2002 márciusától lépett a Konvenció helyébe, Dániára azonban nem terjed ki a hatálya, ezért Dánia és a többi tagállam vonatkozásában továbbra is a Konvenció alkalmazandó. A korábbi tanulmány bemutatta a kizárólagos és az általános joghatósági szabályokat, ismertetésük azonban a különös joghatóság szabályinak bemutatásával válik teljesebbé.[1]
A Konvenció különös joghatóságnak nevezi az itt felsorolt joghatósági okokat, amelyek természetüket tekintve igazából választható, vagylagos joghatósági okok: a felperes megindíthatja az eljárást az általános joghatósági ok szerinti bíróság előtt, de ehelyett választhatja az 5-6.a. cikkelyben megjelölt joghatósági okok által kijelölt bíróságot is.
A vagylagos joghatósági okok alapja a jogvita és a joghatósággal felruházott bíróság közötti igen szoros kapcsolat.[2] Fontos azonban hangsúlyozni, hogy csak az 5-6. a. cikkben felsorolt joghatósági okok alapíthatják meg az adott bíróság joghatóságát, és nem képezheti joghatóságuk alapját pusztán az a tény, hogy a jogvita és az a bíróság, amely előtt a keresetet indították, igen szoros, tényleges kapcsolatban áll egymással.[3]
Felmerült a tervezet kidolgozásánál, hogy a vagylagos joghatósági okokra önmagukban, a Konvencióból eredően lehessen-e hivatkozni, avagy csak akkor, ha azt az érintett állam belső joga is elismeri, vagyis kettős jogalap kell alkalmazhatóságukhoz. Ennek azért volt jelentősége, mert a Konvenció többi szabályától eltérően a vagylagos joghatósági okok egyben illetékességi okok is, közvetlenül jelölik ki az eljárni jogosult bíróságot, nemcsak az államot. A Konvenció tervezetét kidolgozó bizottság végül az első változat mellett döntött, mivel így a felperesnek elegendő csak a Konvenciót ismernie, és nem kell tekintettel lennie az érintett belső jogra, továbbá így tudják hathatósabban elősegíteni a Konvenció végrehajtását, és nincs szükség arra, hogy a szerződő államok belső joganyagukat az 5. és 6. cikkely rendelkezéseihez igazítsák.
A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Nmtvr.) követi a Konvenció logikáját, s különös joghatóság alcím alatt sorolja fel azokat az okokat, amelyek a lakóhely mellett megalapozhatják a magyar bíróságok joghatóságát.
- 311/312 -
A Konvenció 5(1) cikkelye két részre bontható, az első fele a szerződéses jogviszonyból eredő jogvitákra vonatkozóan állapít meg vagylagos joghatóságot, a másik része pedig ezek közül nevesít egy speciális szerződésfajtát, a munkaszerződést, amelyre külön rendelkezéseket fogalmaz meg. A Rendelet azonban az időközben bekövetkezett jogfejlődés hatására a munkaszerződésből eredő jogvitákra vonatkozó joghatósági szabályokat külön cím alatt foglalta össze a biztosítási és a fogyasztói szerződések mintájára.
1. Az Effer SpA v Hans-Joachim Kantner ügyben[4] olyan előkérdést vizsgált meg az EK Bíróság (EKB), amelynek eredménye nemcsak az (1) bekezdés, de az egész 5. cikkely alkalmazása szempontjából jelentőséggel bír. Ez a kérdés lényegében pedig az volt, hogy a vagylagos joghatóság szerinti bíróság előtt indítható-e eljárás, ha a kereset alapjául szolgáló jogviszony fennállását, amelyen a vagylagos joghatóság alapul, az alperes vitatja.[5] Helyes értelmezés szerint a joghatóság elbírálása szempontjából csak az vehető figyelembe, hogy a felperes mire alapította a kereseti követelését, s nincs jelentősége annak, hogy az alperes ennek a jogviszonynak a létezését vagy érvényes létrejöttét vitatja. Egyébként ezzel a kifogással az alperes azonnal rövidre zárhatná a jogvitát, de a bíróságtól sem várható el, hogy a joghatóságáról való döntés érdekében érdemi kérdéseket kezdjen vizsgálni. Nem is beszélve arról, hogy ha azt állapítaná meg a bíróság érdemi döntésében, hogy a felek között nem állt fent a felperes által állított jogviszony, akkor a res judicata áttörhető lenne egy másik tagállam bírósága előtti perléssel.
Az 5(1) cikkely eredeti változata szerint a szerződésekkel kapcsolatos ügyekben a kérdéses kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt is perelhető az alperes. Ez a rendelkezés három értelmezési kérdést is felvetett. Nevezetesen, hogy mit kell a szerződéssel kapcsolatos ügy, illetve a kérdéses kötelezettség alatt érteni, végül hogy mi tekintendő a teljesítés helyének.
A Bíróság több döntésében értelmezte a "szerződéssel kapcsolatos jogvita" fogalmát tekintettel arra, hogy a modern jogrendszerekben vannak olyan jogintézmények, amelyek tiszta, egyértelmű osztályozása nehéz, illetve az egyes tagállamokban eltérő a megítélésük. Így például egy szervezet és tagjai közötti tagsági jogviszony a Bíróság álláspontja szerint éppen olyan szoros viszonyt teremt a felek között, mint egy klasszikus magánjogi szerződés, tehát az 5(1) cikkely szempontjából ez is szerződéses jogviszonynak minősül.[6] A termékfelelősségen alapuló igény a Bíróság szerint viszont nem vonható az 5(1) cikkely hatálya alá, mert nem olyan kötelezettség vitás, melyet az egyik fél önként vállalt a másikkal szemben.[7]
Egy szerződésből a feleket rendszerint nem egy, hanem több, egymáshoz kapcsolódó jog illeti és kötelezettség terheli, illetve az eredeti szerződéses kötelezettség helyébe más, a jogszabályok által meghatározott kötelezettség (pl. kártérítés) léphet. A Bíróság szerint a joghatóság alapja csak az a kötelezettség lehet, amely alapján az eljárást megindították, másik oldalról nézve: arról a kötelezettségről van szó, amely megfelel a felperes azon jogának, amelyre az a keresetét alapozta.[8]
T. C. Hartley szerint különbséget lehet tenni pozitív (tevőleges) kötelezettség, amelynél az 5(1) cikkely szerinti joghatóságot az a hely határozza meg, ahol ezt a tevékenységet ki kellett volna fejteni, és negatív kötelezettség (tartózkodás, abbahagyás, tűrés) között, amelynél az a hely az irányadó, amelyre vonatkozóan ezt a kötelezettséget valamilyen tevőleges magatartással megsértették.[9] Az utóbbival kapcsolatosan a Bíróság a Besix[10] ügyben leszögezte, hogy ugyan az 5(1) cikkely akkor is alkalmazható, ha az érintett kötelezettség nem tevésre, hanem tartózkodásra irányul. Ám, ha nincs meghatározva az a földrajzi terület, ahol ezt teljesíteni, kell, akkor a teljesítési helyek, s ezáltal a számba jöhető fórumok nagy mértékű megsokszorozódása által előidézett jogbizonytalanság a Konvenció alapvető célkitűzései ellen hat, s ezért az érintett kötelezettség teljesítési helye mint vagylagos joghatósági ok nem vehető figyelembe.
Ha a kereset alapjául egy adott szerződésből eredő több kötelezettség megszegése szolgál, akkor az"accessorium sequitur principale" elvét kell alkalmazni, vagyis a nemzeti bíróságnak ki kell választania a megjelölt kötelezettségek közül az alapvető vagy főkötelezettséget, amelynek jogi sorsát fogják osztani a járulékos kötelezettségek.[11] Ha a nemzeti bíróság azt állapítja meg, hogy a keresetben több olyan jogot érvényesített a felperes, amelyek közül egyik sem tekinthető fő-, és a többi mellékkötelezettségnek, vagyis egyenrangú kötelezettségekről van szó, akkor a bíróság nem ala-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
