Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Lencse Zsuzsanna: Munkaerő-piaci helyzetkép (Jegyző, 2011/3., 37. o.)

Az országba 2008 őszén begyűrűzött pénzügyi, gazdasági válság következményei a munkaerő-piacra is rendkívül kedvezőtlen, több évre elhúzódó hatással voltak. 2011-ben Veszprém megye kilenc foglalkoztatási körzetében azonban már javuló tendenciák mutatkoznak.

Veszprém megyében 2008. év végétől intenzíven megnőtt a munkaügyi szervezetnél nyilvántartott álláskeresők száma. 2008-ban 1,4 ezer, 2009-ben pedig 1,5 ezer főre vonatkozó csoportos létszámleépítést hajtottak végre a megyében működő cégek, de az egyéb létszámleadások következtében is sokan elveszítették állásukat. A megye munkaerő-piacán tartósan érvényesültek a kedvezőtlen folyamatok, mely a regisztrált állástalanok 2009. évi 20 ezer fő feletti számában is megmutatkozott. Ilyen sokan előtte 1993-1994-ben szerepeltek a megyei munkaügyi szervezet regiszterében. A 2009. évi mélyponthoz képest 2010-től már kedvező elmozdulások tapasztalhatók, a csoportos létszámcsökkentési bejelenések ebben az évben már csak 300 főre vonatkoztak. A nyilvántartott álláskeresők 2010. évi megyei átlagos száma 19 976 főt ért el, mely már kisebb (1050 fővel 5,0%-kal) az előző évi adatnál. (Az állástalanok 2009. évi átlaga 21 026 fő, a 2008. évi 13 906 fővel szemben.) 2011-ben a havi zárónapok mindegyikén már kevesebb álláskereső szerepelt a regiszterben, mint egy évvel korábban. Az első öt hónapban az állásra várók átlagos száma 20 152 fő volt, az előző év azonos időszakában mért 22 572 fővel szemben.

A megye munkaerő-piaci helyzetének alakulását a kilenc foglalkoztatási körzet földrajzi fekvése, egymástól eltérő társadalmi, gazdasági környezete, a térségek helyi adottságai alapján mutatkozó különbségek határozzák meg. 2011-ben márciustól a foglalkoztatási körzetek mindegyikében folyamatosan mérséklődött a regisztrált álláskeresők száma. Tendenciaszerűen jellemző, hogy a tavaszi hónapokban nő az álláskínálat, ugyanis elindulnak a szezonális munkák a mezőgazdaságban, építőiparban, a Balaton-parti idegenforgalomhoz kapcsolódó területeken. A tavaszi hónapoktól a Balaton-parti körzetekben lényegesen nagyobb ütemben mérséklődik, majd ősztől az átlagosnál nagyobb mértékben nő a nyilvántartásban szereplő állásnélküliek állománya. (Balatonfüreden a legnagyobb és legkisebb havi számadat közti különbség 2010-ben 2,7-szeres, Balatonalmádinál 1,8-szeres, Tapolcán 1,7-szeres volt.) A legtöbb álláskeresőt Pápa, Veszprém, valamint Ajka körzetekben regisztráltak május végén, de ez havonta jellemző, mert ez a három a lakosságszám alapján a legnépesebb körzet. A májusi zárónapon a legkevesebb a nyilvántartottak száma Balatonfüred és Balatonalmádi körzetekben. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest hét kistérségben csökkent a munkára várók száma, legnagyobb mértékben Ajka (25,1%) és Sümeg (22,4%) körzetekben.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére