Dr. Dudás Ferenc: Sallangmentes jelenlét, avagy mit tanulhatunk gyermekeinktől és unokáinktól? (Jegyző, 2024/3., 49-50. o.)

Tegyünk kísérletet egy saját önismereti utazás megvalósítására. Ezt leginkább azzal támogathatjuk, ha kíváncsiak vagyunk és leszünk önmagunkra, mivel az önismeret mindig egy sajátos használati utasítás önmagunkhoz. Fontos mások véleménye, de még annál is fontosabb, hogy helyes és reális legyen a saját önképünk/énképünk. Mert nem jó, ha túlértékeljük magunkat, de annál még károsabb önmagunk alulértékelése.

Hozzáértők szerint az embernek naponta mintegy négyezer gondolata támad. Még annak is, aki úgy gondolja, hogy nem gondol semmit. Igen, ebből pontosan az következik, hogy minden 14-15 másodpercre jut egy új gondolat. Nem is csoda, hogy ebből fakadóan - a hol jár az eszem üzemmódban - folyton elkalandozunk. Így azon se csodálkozzunk, hogy nem tudunk mindig a lényegre koncentrálni. Nem beszélve arról, hogy emiatt gyakran kerülünk távol a 100%-os teljesítéstől. E mindennapos sajátos állapot fókuszba helyezése azért rendkívül fontos, mivel alapvetően befolyásolja és meghatározza koncentrációs teljesítőképességünket, illetve annak mindenkori hatásfokát.

Mi felnőttek azt gondoljuk és azt képzeljük, hogy általában mindig tudjuk, merre van az a bizonyos előre. Pedig ha önkritikusan szembenézünk önmagunkkal, akkor képesnek kell lennünk belátni azt, hogy ez egyáltalán nem így van. Mivel ha tetszik, ha nem, gyakran elmerengünk, s eltávolodunk. Emiatt az élet természetes és üzemszerű velejárója az, hogy nem arra figyelünk és koncentrálunk, ami az adott helyzetben elvárható és amely éppen a legfontosabb.

Pedig érdemes lenne példát venni róla és tanulni tőle:

Nekem a fentiek kapcsán mindig az jut eszembe, amikor az unokáimmal bújócskázom vagy legózom, pontosabban ők legóznak, mivel én ebben nem igen ragyogok ki a tömegből. Visszatérve a képre és a legutóbbi emlékeimre, amit látok rajtuk, az a teljesen felszabadult önfeledtség. Érezni, hogy csak erre koncentrálnak, teljesen képesek kizárni a külvilág zavaró jelenségeit. Magával ragadó és a teljes bevonódást inspiráló, ahogyan csak az itt és most létezik számukra. Ők tudják, hogy az azonnali események és történések megelőzik mindazt, ami ezen kívül van. Nem olvastak róla, de azt is tudják, hogy fókuszálni kell. Semmi más nem számít, semmi más nem érdekes. Csak az, amit éppen akkor csinálunk. S ezt fejezik ki jelképesen és valóságosan is az egyéb közös játékok jelszavai is. Például itt emelném ki a közös hintázás világgá kiáltott szinte mágikus mantráját: "Egyszerre megyünk, káposzta a fejünk!"

Most nézzünk rájuk és közösen keressük meg annak lehetséges okát, hogy miért jelenthet ez számunkra is értelmes kapaszkodót, illetve nyújthat lelkesítő inspirációt. Íme:

A gyerekekre visszatérve, a kérdés szakértői ezt nevezik ún. sallangmentes jelenlétnek, amelyre mi felnőttként sajnos egyre kevésbé vagyunk képesek. Pedig a legtöbb élethelyzetben nagy szükségünk lenne rá, mivel a kérdés szakértői szerint:

• az ember csak akkor lehet eredményes, ha leginkább azzal és oly módon foglalkozik, amely iránt magas szintű az érzelmi elkötelezettsége;

- 49/50 -

• az ember figyelme akkor nem kalandozik el, amikor leginkább képes a lényeges és általa fontosnak tartott dologra úgy koncentrálni, hogy képes kizárni minden külső zavaró tényezőt;

• az embert mindig az érzelmei terelik vissza arra és ahhoz, ami tényleg érdekli. Ezt igazolja az is, hogy mindig a körül forognak a gondolataink, akit vagy amit szeretünk.