A bankok befektetési szolgáltatási tevékenységének szigorú szabályozása és a verseny éleződése nyomán bevezetett devizahitel elnevezésű termék jogilag nem hitel, illetőleg kölcsön.
Bár a szolgáltató a szerződés elnevezése szerint kölcsönszerződést ajánlott, a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások tömeges ügyletkötései során megkötött szerződések nem felelnek meg a kölcsönszerződés jogi kritériumainak. Az ügyfeleket nem a szerződéskötéskor kölcsönös akaratnyilvánítással elfogadott konkrét tőkeösszeggel terhelték meg a pénzügyi szolgáltatók, hanem a devizapiac által, a devizapiaci értékelés nyomán utóbb (a szerződés megkötése után) kialakuló áron számított, a szerződéskötéskor nem kiszámítható tartozást eredményeztek az ügyletek.
A megkötött szerződések így a kötelező törvényi tartalmi elem - úgy mint a meghatározott összegszerűség - hiányában kölcsönszerződésnek nem minősíthetőek, és a folyósítással sem váltak érvényes kölcsönszerződéssé.
A felek között létrejött ügyletek alapján a deviza alapú kölcsönszerződés elnevezésű megállapodás tárgya egy összetett befektetési termék volt, amely több befektetési eszközt is magában foglalt, úgy mint több deviza csere-ügyletet (swap), forward ügyletet és az ár(folyam)-különbözet megfizetésére szóló külön megállapodást (CfD).
Ezeket az eszközöket a bankoknak a befektetési szolgáltatás törvényi szabályai szerint kellett volna értékesíteniük.
Mivel nem köthető befektetési szolgáltatási szerződés olyan ügyféllel, akinek kockázatviselő képessége az ügyletből eredő kockázatot nem képes viselni, az kockázatviselő képesség előírt előzetes vizsgálata kimutathatta volna, hogy a mára már devizahiteleseknek nevezett magánszemélyek nagy részével nem is jöhetett volna létre a devizahitel-szerződés.
Az adósok kárán kívüli súlyos következménnyel járt a devizahitelezéssel összefüggésben a bankok közötti határidős ügyletek létrehozása, a kölcsönök "átcsomagolása" azért is, mert az addig biztonságos jelzálogpiac kockázatossá vált. Sőt az is tapasztalható, hogy a jelzálogpiacot az "átcsomagolásos" ügyletek aláásták.
Az addig konzervatív banki szemléletmódot felváltotta a neoliberalizmus elveit tükröző szemlélet.
A bankok a jogalkotók által a közérdek érvényesítésére kötelezett gazdasági társaságok[1], amelyek működését és a hitelezési piac működését az állam többször bankkonszolidáció útján is garantálta. A gazdaságossági szempontok azt vetik fel, hogy a devizahitelezéssel kapcsolatban a szerződések peren kívüli rendezése, további jogalkotás és felügyeleti intézkedés szükséges.
A tanulmányomban felsorolt érvek alapján - reményeim szerint - egyértelműen bizonyítható, hogy a devizahitelesek ügyében folyó jogi eljárásokban abból kell kiindulni, hogy a szerződési dokumentáció szerinti ügylet nem felel meg a kölcsönszerződés törvényi tényállásának, minősíteni kell tehát a létrejött ügyletet, és nem lehet egyszerűen az egyoldalú módosítás, illetőleg az árazás tisztességtelensége kérdéskörében mozogva rendezni a jogi helyzetet.
A bankok története során sokszor voltunk tanúi annak, hogy a szigorú szolgáltatási szabályok vagy a tartalékolási, illetve szavatoló tőke kötelezettség elkerülésére vagy embargós korlátozások kikerülésére, illetőleg verseny- vagy árazási előny megszerzése érdekében "új termék" került forgalomba. Így keletkezett például a letéti jegy. A jelenség nem új. "Ami új, az az 1990-es évektől a pénzügyi innovációban bekövetkezett időbeli és térbeli gyorsulás és kiterjedés, és a másodlagos piacok felemelkedése, amelyeken az új termékkel kereskednek, valamint a hitel derivatívák megjelenése, amelyekkel a hitel kockázatot áthelyezik és azzal kereskednek".[2]
"A pénzügyi termékek és szolgáltatások innovációja különféle hatásokat vált ki, s ez bonyolulttá teszi az értelmezésüket, még inkább a kezelésüket, felhasználásukat. Az innováció működhet a haladás segítőjeként, s közép- és hosszú távon hozzájárulhat a pénzpiacok hatékonyságának növeléséhez, ám a pénzügyi közvetítők által létrehozott innovációk rövidebb távon kedvezőtlen hatásokat kelthetnek. Ilyen a piacok hatékonyságának és áttekinthetőségének romlása, a tökéletlen működésük, amit e szereplők, például a bankok a maguk javára kiaknázhatnak. Napi tapasztalat, hogy az innovációk a pénzügyi közvetítők intézményi modelljeiben is átalakulásokat idéznek elő. Ez különösen veszélyes, mert módosítja működésük tartalmát és meghatározó jellemzőit anélkül, hogy a külső megjelenésükben komoly változás mutatkozna meg. Kritikus jelentőségűvé vált, hogy az új struktúrákban az ügyletek kockázatai egészen másként oszlanak meg a szolgáltatók és az ügyfelek közt, nemegyszer az utóbbiak tudta nélkül".[3]
Új szakmai kifejezés a kockázat áthárítását szolgáló innováció[4]. Problémás területként határozzák meg a szakemberek e téren, hogy követhető-e a hitelkockázat áthelyezése a hitel derivatívák által, és a milyen mértékben fogja át az ügyletben résztvevők tudata a komplex instrumentumok miben létét.
Tanulmányom célja annak bemutatása, hogy a deviza alapú hitelezés megítélése során a bankok tevékenysége nem hitel-, illetőleg kölcsönszerződések létrehozására irányult, és nem is azt eredményezte, hanem a tőkepiaci kockázatáthelyezés érdekében - kilépve a hagyományos hitelközvetítői szerepkörből - árnyéktevékenysége lett meghatározó. "A bank már nem a pénzügyi források közvetlen előállítója és közvetítője", hanem "a tőkepiac elérhetőségi pontja", "a bank ajánlata a valóságtól eltérő, hamis elvárásokat generál ügyfeleiben", és az eljárási és termék innováció szerinti folyamatban "az eladott befektetési termékek teljesítménye nem a bank szol venciájához, hanem a tőkepiachoz és harmadik személyek teljesítéséhez kapcsolódik".[5]
Tanulmányom nemcsak arra keres választ, hogy a kölcsönszerződésnek nevezett ügylet valóban kölcsönszerződés-e egyáltalán, hanem annak további elemzés szükségességét is felveti abban a kérdésben, hogy a bankok történetében bekövetkezett "evolúciós változás"[6], a tőkepiac által befolyásolt innováció és ennek alapját képező neoliberális (piaci hatásokat engedő, szabályozásellenes) szemlélet eredményeképpen bekövetkezett pénzügyi rendszerbeli változások, a bankok hagyományos szerepkörét átvevő befektetési banki túlsúly, "a bankok működésének új útja"[7] megfelel-e az EU elmúlt húsz évi jogalkotási tevékenysége során kialakított fogyasztóvédelmi szabályoknak, beleütközik-e a tisztességtelen piaci magatartás tilalmába. A tanulmány tárgya az, hogy a bankok mint befektetési szolgáltatók befektetési szolgáltatási tevékenységének szabályozása harmonizációjaként hatályba léptetett magyar befektetési szolgáltatási törvény rendelkezéseinek vagy kísérlet volt az Investment Services Directive - Markets in Financial Instruments Directive (MiFID), a felügyeleti ellenőrzés, jelentési kötelezettség megkerülésére. (Az EU elmúlt húsz évi jogalkotási tevékenységének nem kis része a fogyasztóvédelmi szabályok, a tisztességtelen piaci magatartás szabályozása és tilalma, valamint a bankok mint befektetési szolgáltatók befektetési szolgáltatási tevékenységének szabályozása. Ehhez járult a Investment Services Directive - Markets in Financial Instruments Directive (MiFID), a felügyeleti ellenőrzés, jelentési kötelezettség az alábbi ügyletekről: opció (O), warrant (W), future, forward (F), contract for Difference (CdD), total return swap (TRS), spread bets (X), swap (S), credit default swap CDS (Z), komplex derivatív (K).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
