Az első német közlekedési jogi napokat 1963. január 25-én rendezték Goslarban. A közlekedési jogi napok középpontjában a nyolc munkacsoportban folyó szakmai tanácskozások állnak. A vitát több szakreferátum vezeti be. Tartalmilag a közlekedési jog szinte egyetlen területe sem marad ki a tanácskozáson. Mindenekelőtt a közlekedési jog anyagi és szankciós jogi kérdései, valamint az eljárási kérdések vannak előtérben, azonban az idők folyamán a polgári jog, ezen belül pedig különösen a biztosítási jog kapott jelentőséget. Ennek következtében az érdeklődés egyre inkább a semleges bírói álláspont felől az egyes szakmai csoportok hivatásbeli prioritásai felé tolódott el.
A munkacsoportok megbeszélései során az ellentétek olykor keményen összeütköznek.
Az ajánlások éppen ezért gyakran kompromisszumon alapulnak. Ezzel elkerülhető a véletlenszerű többség dominanciája és megakadályozza a közlekedési jogi napok egyoldalú állásfoglalását.
Az első közlekedési napok óta dokumentálják az eredményeket. Az évente megjelenő kötetek tartalmazzák az összes referátumot és az ajánlásokat, és így érdekes történeti betekintést adnak a német és az európai közlekedési jog fejlődésébe.
A személyi sérüléses károk egyezséggel történő rendezése
1. A munkacsoport szűk többséggel azon a véleményen van, hogy a BGB (a német Ptk.) 843. § (3) bekezdésének megváltoztatása - azaz megadni a járadék és a tőkésítés közötti választás jogát a károsultnak - nem szükséges, mert az a működő jogi gyakorlatból indul ki.
Ezzel szemben a munkacsoporton belül egy kisebb csoport azon a véleményen van, hogy szükséges a változtatás, mert szükségesnek tartják a tőkésítés bírósági kontrollját.
2. Az egyezség vagy bírósági eljárás során történt tőkésítésnél a futamidő mellett (mint a halálozási helyzet javulása, a nyugdíjba vonuláskori életkor, különösen az önállóknál és a fiatal károsultaknál) a személyhez kötött jövőbeli változásokat (mint a munkabéremelés, szakmai előmenetel vagy visszasorolás), a munkahelymegtartás és a csőd kockázata, előzménybetegségek és a gazdasági körülményeket (mint a tőke kezelési költsége, a tőke hozamának adója, a nemzetgazdasági helyzet alakulása) is figyelembe kell venni. A tőkésítési megállapodásnál mégis alapvetően a felek megállapodására marad, hogy a tőke összegét milyen számítási paraméterek szerint számolják ki.
A munkacsoport kártételek szerinti, az adott esetre vonatkozó dinamizációt ajánl, feltéve, hogy ezt eddig a jövőbeli változások előrejelzésekor még nem vették figyelembe.
Szűk többséggel azt ajánlják, hogy a károsult számára a felelősségbiztosítás költségére tegyék lehetővé, hogy a tőkésítési összeget független szakértő számítsa ki.
3. A tőkésítésre kalkulált tőkeösszegnek a bírói gyakorlat értelmében elegendőnek kell lenni ahhoz, hogy a károsult abba a helyzetbe kerüljön, hogy a tőkecsökkenés és a kamatok hozama a járadékot fedezze.
A munkacsoport azon a véleményen van, hogy a jelenlegi alacsony kamatfázisú időszakban a BGH (a német Szövetségi Felsőbíróság) által az akkori alacsony kamatfázisú időszakban, 1981-ben elfogadott 5%-os kamat túl magas.
A munkacsoport többsége orientációs segédletül legfeljebb 3%-os kamatlábat ajánl alapul venni a tőkésítésnél a futamidőhöz képest és az egyedi eset figyelembevételével.
4. Amennyiben gyermekbalesetnél konkrét támpontok állnak rendelkezésre a nagy összegű tőke nem rendeltetésszerű felhasználására, a gyermek érdekében vagy járadékfizetésben kell megállapodni, vagy a tőkésítési összeget biztonságos módon befektetni.
- A konferencia munkájára, az ott elfogadott ajánlások részletes ismertetésére következő számaink valamelyikében visszatérünk. - A szerk. ■
Visszaugrás
