A viktimológia kialakulásához a sértett fókuszba való visszahelyezése teremtette meg az alapot. A francia felvilágosodás gondolkodója J. J. Rousseau megfogalmazása szerint "a bűnösre kiszabott halálbüntetés célja, hogy ne essünk áldozatul egy gyilkosnak." Megkerülhetetlen az olasz Cesare Beccaria és az angol utilitartisa, Jeremy Bentham munkásságának említése. Előbbi De Delitti e Delle Pene, Bűntett és büntetés című munkája kiemeli a magánemberek biztonságának megteremtését mint társadalmi célt, utóbbi szerint a jog célja a lehető legnagyobb haszon nyújtása a társadalom részére, elmélete kidolgozása során kitüntetett figyelmet fordított a bűncselekmények sértettjeire. Kiemelte, hogy a sértettek részére szolgáltatandó elégtétel kettős célú, egyrészt egyfajta kárpótlásul szolgál a sértett részére, másfelől a "vétek" elkövetője így szabadulhat az ezzel kapcsolatos rossz érzésektől.
A viktimológia életre hívója az a felismerés volt, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez a jogrend sérelmén felül általában csatlakozik egy sérelmet szenvedett fél, aki nem kizárólag a büntetőeljárás szükségképpeni alanya, de az elkövetővel való kapcsolata szerint a bűncselekmény megtörténtében is van szerepe. Benjamin Mendelsohn munkássága ezt a témakört járja körbe az 1946-os New bio-psycho-social horizons című művében. Igazi áttörést a viktimológia mint tudomány fejlődésében Hans von Hentig hozott, aki nem csak a jog, de az orvostudomány terén is elmélyült tudással rendelkezett. Tanulmányozta a bűncselekmények kialakulásának okfolyamatát. The Criminal and his Victim című 1948-as munkájában elemezte a tettes és a sértett közötti kapcsolat típusait. A bűncselekményhez vezető faktorok közül a szervi-alkati tényezőket, szociálbiológiai összetevőket, geofizikai jelenségeket, az áldozatok jellemzőit emelte ki, górcső alá vette az áldozattá vált és nem vált személyek közötti különbségeket, kitérve a hajlamok, életstílus és egyéb jellemzők vizsgálatára.
A viktimológia jelenleg az áldozattá válás három szintjét különíti el: primer, szekunder és tercier. Az első esetben az áldozattá válás konkrét bűncselekmény következménye, a második esetben azt a hatóság eljárása eredményezi, azaz nem a bűncselekmény közvetlen eredménye, azt az intézmények és egyének áldozathoz való nem megfelelő viszonyulása okozza. Utóbbi pedig a környezet, esetlegesen a média közvetítésével következik be, akár évekkel később a bűncselekmény elkövetése után. Az áldozattá válás osztályozható az érintettség szerint a közvetlen és közvetett, az elsődleges, másodlagos, harmadlagos, valamint az egyszeri vagy többszöri kategóriák mentén. Az áldozattá válás alapját képezheti a személyes kvalifikáltság, gondolva a hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyekre, vagy éppen az akaratnyilvánításra, védekezésre képtelen személyre. Kiemelten sérülékeny áldozattípusok a tizennyolc éven aluliak, mentálisan sérült személyek, valamint a mozgássérültek, ebben a körben az érintett bűncselekmények pedig jellemzően családon belüli vagy szexuális erőszak körébe vonhatóak.
Az áldozattá válás témaköre nem vizsgálható a látencia kérdésének körüljárása nélkül. Az egyén félelme, bizonytalansága, korábbi rossz tapasztalatai, szégyenérzete, vagy éppen részéről a hatóságok nehéz megközelíthetősége egyaránt vezethet a bűncselekmények rejtve maradásához. A folyamatot ez egyes hatóságok is tovább generálhatják, az esetleges felderíthetetlen ügyek "hanyagolásával".
A nemzetközi jog, ezen belül is a bűncselekmények és a hatalommal való visszaélés áldozataival kapcsolatos igazságszolgáltatás alapelveiről szóló 1985. évi ENSZ Deklaráció 1-3. pontja szerint: "Az áldozatok olyan személyek, akik egyedileg vagy kollektíven sérelmet szenvedtek, beleértve a fizikai és a mentális sérüléseket, érzelmi szenvedéseket, gazdasági veszteségeket, alapvető jogaik -olyan tevékenységgel vagy mulasztással történő - lényeges korlátozását, amelyek sértik a tagállamok hatályos büntetőjogi normáit, értve alatta olyan normákat is, amelyek a bűnös hatalmi visszaéléseket tiltják. Áldozat alatt értendők a közvetlen áldozat családtagjai és azon személyek is, akik sérelmet szenvedtek el, mert beavatkoztak az áldozat segítése érdekében, vagy az áldozattá válás megelőzése érdekében."
Az Európa Tanács alkotta áldozat fogalom a 2006/8. számú ajánlás 1.1. pontjában található, eszerint "áldozat az a természetes személy, aki valamely tagállam büntetőjogába ütköző tevékenység vagy mulasztás következményeként sérelmet, így különösen testi vagy mentális sérülést, érzelmi szenvedést avagy gazdasági veszteséget szenvedett. Ugyancsak áldozat alatt értendő a konkrét áldozat családja vagy eltartottja is.
Az Európai Unió áldozat meghatározását a 2001/220/IB kerethatározat 1. cikke adja, mely szerint "Az áldozat természetes személy, aki valamely tagállam büntetőjogába ütköző tevékenység vagy mulasztás közvetlen következményeként sérelmet, így különösen testi vagy mentális sérülést, érzelmi szenvedést avagy gazdasági veszteséget szenvedett." Ezen kerethatározat az áldozati jogok katalógusát is tartalmazza az alábbiak szerint: tisztelethez és elismeréshez való jog, meghallgatáshoz és bizonyíték szolgáltatásához való jog, információhoz való jog, kommunikációs garanciákhoz való jog, speciális támogatáshoz való jog, a büntetőeljárással kapcsolatos kiadások megtérítéséhez való jog, védettséghez és védelmezéshez való jog, az elkövető általi kárjóvátételhez való jog a büntetőeljárás keretein belül, mediációhoz való jog a büntetőügyekben, jog azon nehézségek figyelembevételéhez, melyek abból erednek, hogy a bűncselekményt nem abban az országban követték el, ahol lakik.
További definíciót ad a 2012/29/EU irányelv 2. cikk (1) bekezdés a) pontja a következő tartalommal. "Áldozat a természetes személy, aki közvetlenül bűncselekmény következtében sérelmet szenvedett - ideértve a fizikai, szel-
- 1238/1239 -
lemi vagy érzelmi sérülést, gazdasági hátrányt. A közvetlenül bűncselekmény következtében életét vesztett személy családtagjai, akik e személy halála folytán sérelmet szenvedtek, ugyancsak áldozatok." Az irányelv bővíti az áldozati jogok körét, célja, hogy a bűncselekmények áldozatai megfelelő tájékoztatásban, támogatásban és védelemben részesülhessenek. A tájékoztatás és támogatás körébe vonható többek között a megértéshez való jog, az illetékes hatósággal való első kapcsolatfelvételtől kezdődően a tájékoztatáshoz való jog, a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog, az áldozatsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáférés joga és az ezen szervek által nyújtott áldozatsegítő szolgáltatásokban foglalt támogatáshoz való jog. A büntetőeljárás során az áldozatnak - a teljesség igénye nélkül - joga van a meghallgatáshoz, jogi segítségnyújtáshoz, költségtérítéshez, vagyontárgyai visszaszolgáltatásához, illetőleg az elkövető általi kártérítésről büntetőeljárás keretében történő döntéshez.
Kiemelt érdekként fogalmazza meg az irányelv a specifikus védelmi szükségletekkel rendelkező áldozatok elismerését és támogatását.
Az áldozatvédelem kapcsán megkerülhetetlen a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői eljárás taglalása, melynek definícióját a 2006. évi CXXIII. törvény adja: "A közvetítői eljárás a bűncselekmény elkövetésével kiváltott konfliktust kezelő eljárás, amelynek célja, hogy a büntetőeljárást lefolytató bíróságtól, illetőleg ügyésztől független, harmadik személy (közvetítő) bevonásával - a sértett és a terhelt közötti konfliktus rendezésének megoldását tartalmazó, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a terhelt jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő - írásbeli megállapodás jöjjön létre."
A mediáció alkalmazási feltételeit a Büntető Törvénykönyv fogalmazza meg, a közvetítői eljárás személy elleni, közlekedési, vagyon elleni, élet, testi épség és egészség elleni, emberi szabadság elleni, emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni, valamint szellemi tulajdonjog elleni vétség esetén alkalmazható, amennyiben az elkövető beismerő vallomást tett és a cselekmény ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő.
Nincs lehetőség a mediáció alkalmazására, amennyiben az elkövető többszörös vagy különös visszaeső, cselekményét bűnszervezetben követte el, a bűncselekmény halált okozott, illetve ha szándékos bűncselekményét az elkövető a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt, a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt, vagy próbára bocsátás, vádemelés elhalasztásának tartama alatt követte el. Szintén kizáró ok a korábbi sikeres mediációtól eltelt két éven belüli szándékos bűncselekmény elkövetése.
A Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 221/A. § rendelkezései szerint az ügy abban az esetben utalható közvetítői eljárásra, ha a gyanúsított már a nyomozás során beismerő vallomást tett, vállalja és képes is a sértett kárát megtéríteni vagy a bűncselekmény káros következményeit más módon a sértett számára jóvátenni. További feltétel, hogy a közvetítői eljáráshoz mind a gyanúsított, mind a sértett járuljon hozzá, emellett a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel a bírósági eljárás lefolytatása mellőzhető legyen, illetőleg megalapozottan feltehető legyen, hogy a bíróság a tevékeny megbánást a büntetés kiszabásakor értékelni fogja. Kiemelendő, hogy a büntetőeljárás folyamán - fenti feltételek fennállta esetén is - kizárólag egyetlen alkalommal vehető igénybe a közvetítői eljárás lehetősége.
A szabálysértésekről, szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény lehetőséget ad a közvetítői eljárás szabálysértési eljárás során történő alkalmazására. A közvetítői eljárás céljaként jelöli meg a törvény, hogy a szabálysértés következményeinek jóvátételét és az eljárás alá vont személy jövőbeni jogkövető magatartását elősegítse. A közvetítői eljárás során arra kell törekedni, hogy az eljárás alá vont személy és a sértett között a közvetítői eljárás céljának elérését elősegítő megállapodás jöjjön létre.
Nem ad lehetőséget a törvény a mediáció lefolytatására, amennyiben az eljárás alá vont személy ellen korábban szabálysértési eljárás indult, az annak során alkalmazott közvetítői eljárás eredményes volt, és az eredményes közvetítői eljárás befejezésének időpontja óta egy év még nem telt el.
Hazánkban kiemelendő az Igazságügyi Hivatal szerepe az áldozatsegítés terén, mely módszertani munka kidolgozásában, képzések tartásában, egységes informatikai rendszer kialakításában, belföldi és nemzetközi kapcsolatok építésében, valamint hatósági ügyintézésben ölt testet.
A területi áldozatsegítő szolgálatok kiegészítésképp hatósági szolgáltatás nyújtása keretében azonnali pénzügyi segély és hatósági bizonyítványok kiállítása terén járnak el, nem hatósági szolgáltatás keretében pedig elősegítik az áldozatok érdekérvényesítését, példának okáért pszichológussal való kapcsolatfelvétel megkönnyítésével. Mindemellett kapcsolatteremtő és ismeretterjesztő szerepük igen fontos.
Az Európai Uniós támogatással rendelkező Tett PROJEKT 3 pillérrel erősítette meg a támogatási rendszert: létrehozásra került egy áldozatsegítő vonal (06 80 225 225), lelki segítségnyújtás történik pszichológusok bevonásával, emellett önkéntes segítők működnek közre. A második ütem célja a civil szervezetek és az áldozatsegítésben közvetetten érintett állami szervezetek és intézmények becsatornázása az állami Áldozatsegítő Szolgálat munkájába. Ennek elérése érdekében megvalósítandó az ellátórendszer hatékonyságának növelése - az állami és nem állami szervezetek helyi együttműködésének kialakításával -, valamint a szolgáltatások fejlesztése és összekapcsolása.
Kiemelendő, hogy önmagában az Áldozatsegítő Szolgálat tevékenysége nem alkalmas az áldozatok támogatására, fontos, hogy valamennyi szakember, akivel az áldozat a bűncselekmény elkövetését követően találkozik, megfelelő felkészültséggel és empátiával közelítse meg az áldozat "speciális élethelyzetét". Mindez a különböző szakmai területek szoros és megfelelő szakmaisággal kitöltött együttműködését feltételezi.
Lábjegyzetek:
[1] Titkár, Országos Bírósági Hivatal
Visszaugrás
