Az emberi jogok fejlődéstörténete a francia forradalommal vett máig ható dinamikus lendületet, amikor is elsőként történt meg az emberi és polgári jogok deklarálása az "Ember és polgár Jogai"1 címmel. A deklaráció elsőként tesz különbséget univerzális emberi jogok és állampolgári jogok között.2 Az előbbiek minden embert megilletnek, míg a polgári jogok csak meghatározott embercsoportra terjednek ki. Az emberi jogok értelmezésében természetjogi felfogás érvényesül. A Deklarációval szemben leggyakrabban megfogalmazott vád az volt, hogy a jogok érvényesülésének nincs biztosítéka, azonban a dokumentum XVI. cikkelye szerint, az az állam, amely nem biztosítja e jogok érvényesülését, semmilyen alkotmánnyal nem rendelkezik.3
Az emberi jogokat számtalan módon lehet csoportosítani: kialakulásuk szerint, a gyakorlásuk módja szerint, megjelenési formájuk szerint, az általuk szabályozott viszonyok szerint. Tekintve, hogy jelen tanulmány célja bemutatni a nyugdíjbiztosítás, mint emberi jog kialakulását és fejlődését, én csak a jogok történeti csoportosítását fogom elvégezni. Ennek megfelelően megkülönböztetünk első, második és harmadik generációs emberi jogokat.4 Másik oldalról megállapítható az is, hogy a jogok generációkba történő "besorolása" nem csak az adott emberi jog kialakulási időpontjára utal, hanem tartalmára, az általa szabályozott életviszonyok jellegére is, mivel a hasonló jellegű emberi jogok hozzávetőlegesen egy időben alakultak ki.
Elsőként szólnunk kell az első generációs jogok rendszeréről. Ezen jogokat a szakirodalom egységesen (politikai)szabadságjogoknak nevezi.5 Közös jellemzőik, hogy a felvilágosodás eszméit vallják és az abszolút monarchia abszolút jellegét kívánják korlátozottá tenni. A jogok mindegyike az állam passzivitását követeli a meghatározott életviszonyok területén. Az állam oly módon juttathatja őket érvényre, hogy nem avatkozik be, tartózkodik a jogok korlátozásától. Ebbe a kategóriákba tartoznak a gyülekezési jog, egyesülési jog, lelkiismereti- és vallásszabadság, magántulajdon szentsége, személyi szabadság, emberek közti egyenlőség.6
Az emberi jogok története során a XIX. század második felében jelenik meg az úgynevezett gazdaságiszociális-kulturálisjogok (a továbbiakban: szociális jogok) elismerésének az igénye. Az emberi jogok eme családjába a következő jogok tartoznak:
- gazdasági jogok: munkához való jog, megfelelő munkakörülményekhez való jog, pihenéshez (fizetett szabadsághoz való jog), sztrájkjog, szakszervezeti jogok, kényszermunka tilalma;
- szociális jogok (szűkebb értelemben véve): társadalombiztosításhoz való jog, egészségügyi ellátás joga, lakhatási jog, megélhetéshez való jog, gyermekek, anyák, idősek, rokkantak speciális védelme;
- kulturális jogok: oktatáshoz, művelődéshez való jog, a tudomány, az oktatás, a művészetek szabadsága.7
Ezen jogokat a tudomány második generációs jogoknak nevezi. Ezen jogcsalád - ellentétbe az első generációs jogokkal - nem az állam passzivitását igényli, hanem épp ellenkezőleg, az állam tevékeny beavatkozását követeli a civil társadalom viszonyaiba8. A korabeli liberálkapitalizmus világa már-már tarthatatlanná vált. A mindennemű állami beavatkozástól mentes piaci viszonyok "egyenlősége" tömegeket kényszerí-tett nyomorba, kilátástalanságba. A földjeiktől megfosztott jobbágyok a városokba kényszerítve két kezük munkájából tudták csak magukat és családjukat fenntartani, de a munkaerő korlátlan rendelkezésre állása miatt kénytelenek voltak vállalni az embertelen munkakörülményeket. A formális egyenlőség ellenére a munkavállalók nem tudtak jelentős eredményeket elérni a munkafeltételek, munkakörülmények javítása terén. Önerőből - köszönhetően a rendkívül alacsony munkabéreknek is - képtelenek voltak hatékony önsegélyezési, nyugdíjazási, egészségbiztosítási ellátásokat maguknak megszervezni.
Eme tarthatatlan állapotokról és az állam szociális téren fennálló kötelezettségeiről 1891-ben XIII. Leó értekezik a Rerum Novarum ... című pápai enciklikájában.
A szociális jogok XIX. századi megjelenése nem jelenti azt, hogy az állam korábban ne vállalt volna szociális téren szerepet.9 E tevékenységet főként ellátó egyháztól a felvilágosodás eszméinek köszönhetően az állam szekularizálódott, de a szociális ellátó rendszereket az egyház már nem tudta olyan hatékonyan fenntartani, így az állami kötelezettségvállalás igénye is megjelent.
Az államok fontosnak tartották, hogy minél magasabb színvonalon gondoskodjanak állampolgáraikról, s ezen kötelezettséget jogi garanciákkal is biztosítsák. Így születtek - már a XX. század elején - a különböző szociális alkotmányok, mint például az 1919-es Weimari Alkotmány, az 1923-as román alkotmány, hogy csak néhányat említsünk.
A II. Világháborút követően Európa nyugati felén megvalósítják a jóléti államokat, melyek tovább bővítették a polgárokat megillető ellátások, szolgáltatások rendszerét. Ennek az időszaknak jellemző tendenciája az is, hogy a szociális jogok "elnemzetköziesedtek". E folyamatban jelentős szerepük volt a háború után alakult nemzetközi szervezeteknek. Elsőként említhetjük az ENSZ szerepét, mely keretében 1966-ban fogadták el a Gazdasági- Szociális- Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát. Az Európa Tanács, illetve az Európai (Gazdasági) Közösség intézményei regionálisan foglalkoznak a szociális jogok hatékonyabb érvényesítésével.
Sajátos, de mindenekelőtt szégyenteljes megoldást eredményezett a nagyhatalmak jaltai megállapodása, melynek értelmében Európa közép-keleti államai Szovjet befolyás alá kerültek. A világ kettéosztottsága szociális téren is megfogalmazódott. Amíg a nyugati államok polgárainak tételesen meghatározott módon érvényesültek alkotmányos szociális jogai, addig keleten végre nem, vagy részlegesen végrehajtott program-jellegű, államcélként meghatározott, kikényszeríthetetlen szociális jogok érvényesültek. Mivel a szocialista államokban minden termelőeszköz állami tulajdonban volt, az állam volt tekinthető egyedüli munkáltatónak. Ennek tudható be, hogy a munkabér és szociális ellátások közötti határok elmosódtak, ami további értelmezési kérdéseket vetett fel.10
Az emberi jogok harmadik generációs csoportja a XX. század második felében nyert megfogalmazást. Ezen jogok születése is összefüggésben áll társadalmi különbségekkel. Ebben az esetben nem a kapitalista társadalom egyenlőtlenségeit, hanem a fejlett és fejlődő világ országai közti különbségek leküzdésére hívták őket életre.11 E kategóriába tartoznak a kommunikációs jogok, környezethez, illetve az egészséges környezethez való jog, az emberiség közös örökségéből való részesedés joga, adatvédelemhez való jog, fogyasztóvédelmi jog, tisztességes piaci versenyhez való jog, hogy néhányat említsek.12
A szociális jogok kialakulásának és fejlődésének áttekintése után, lássuk, miképp szabályozza őket a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény hatályos szövege.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
