1. Az elektronikus kereskedés újabb kihívás a magyar jogalkotás számára, nemcsak a jogharmonizációs kötelezettség, de elsősorban az új szerződéskötési technikák, módszerek térhódítása következtében.
Az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL)[1] is kidolgozott egy modell-törvényt az elektronikus kereskedésre vonatkozóan, amely nem kötelező ugyan az egyes államokra, de nagyon sok ország figyelembe vette jogalkotása során, így Ausztrália, Hong Kong, továbbá az Egyesült Államokban elfogadott "The Uniform Electronic Transactions Act" is az UNCITRAL modell-törvényén alapul. Néhány európai országban is - az uniós szabályozást megelőzően - már szabályozták az elektronikus aláírást (Németországban, Olaszországban, Franciaországban 1997-ben).
Az Európai Unió jogalkotásában kiemelt fontosságú az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó jogszabályok egységesítése a tagországok jogrendszerében. Az elektronikus üzletvitel fejlődéséhez elengedhetetlen a hitelesség, amely azt jelenti, hogy az egymástól térben is időben különböző helyen lévő partnerek közötti üzenetváltások, joghatások kiváltására alkalmas jognyilatkozatok megbízhatóak legyenek. Ily módon az elektronikus kommunikáció és kereskedelem szükségessé teszi az "elektronikus aláírást" és az adatok hitelesítését segítő kapcsolódó szolgáltatásokat. Ezt az igényt ismerte fel az Európai Unió akkor, amikor megalkotta az Európai Parlament és a Tanács 1999. december 13-i 1999/93/EK Irányelvét az elektronikus aláírások közösségi programjáról.[2]
Az elektronikus aláírásról szóló Irányelv megelőzte az elektronikus kereskedés átfogó szabályozását. Az Európai Parlament és a Tanács ugyanis 2000. június 8-án fogadta el az információs társadalom szolgáltatásainak a tagállamok közötti szabad áramlását biztosító jogi keretek létrehozása érdekében az elektronikus kereskedésről szóló 2000/31/EK Irányelvet.[3] Az Irányelv legfontosabb része a szerződési jog szempontjából mindenképpen új korszakot jelentő szabályozás, amely az elektronikus úton történő szerződésjogi módot szabályozza. Az Irányelv a tagállamok kötelezettségévé teszi, hogy jogrendszerük ne akadályozza az elektronikus eszközök használatával történő szerződéskötést és ne képezze a szerződések érvényességének akadályát pusztán az a tény, hogy az ilyen szerződéseket elektronikus eszközökkel kötötték.[4]
Általában a nemzetközi kereskedelmi szerződésekre az elfogadott normák alakszerűségi követelményt nem írnak elő, a szerződés bármilyen eszközzel bizonyítható, beleértve a tanúbizonyítást is. UNIDROIT nemzetközi kereskedelmi szerződésekre kidolgozott szabályai,[5] vala-
- 179/180 -
mint az Unión belül létrehozott bizottság által kidolgozott Európai Szerződési Alapelvek[6] szerint sem kell a szerződést írásban megkötni vagy tanúsítani, sem bármilyen egyéb formai követelmény nem vonatkozik rá, a szerződés létrejötte bármilyen eszközzel bizonyítható, beleértve a tanúkat is.
A különböző jogrendszerekben az okirat a kereskedelmi szerződéseknél megjelenhet, mint érvényességi követelmény, vagy bizonyítási eszközként funkcionálhat; bizonyítja a szerződés létrejöttét, tartalmát. Különösen tömegügyleteknél, fogyasztói szerződéseknél jellemző az előre kidolgozott általános szerződési feltételek használata, amely általában akkor válik a szerződés részévé, ha lehetővé tette a kidolgozója, hogy a szerződő fél annak tartalmát megismerje. Ily módon szükségképpen írásba kell foglalni ezen szerződési feltételeket.
Az Irányelvnek az a célja, hogy elősegítse az elektronikus aláírások alkalmazásának jogi elismerését mind a magánszektorban, mind az állami, igazságszolgáltatási, közigazgatási, adó és egyéb szektorban. Bizonyos területek azonban kívül esnek az elektronikus aláírás felhasználhatóságán; az Irányelv szerint pl. öröklési jogban, családjogban, közjegyzői okiratok, hatósági regisztráláshoz kötött szerződések körében. A nemzeti szabályozásnak kell megteremteni az elektronikus aláírással foglalkozó szervezetek felügyeleti rendszerét, az Irányelv szerint állami, de magánszerv is felruházható a feladat ellátásával.
Az Irányelv jogi keretet teremt az elektronikus aláíráshoz és bizonyos hitelesítési szolgáltatásokhoz a belső piac megfelelő működése érdekében.
2. Az elektronikus kereskedés újabb kihívás a magyar jogalkotás számára nemcsak a jogharmonizációs kötelezettség, de az új szerződéskötési technikák, módszerek térhódítása következtében elsősorban. Jogalkotásunk viszonylag korán követi az európai szabályozást. Már az elmúlt év őszén Kormány határozat született "Az elektronikus aláírásról szóló törvény szabályozási alapelveiről és az ezzel kapcsolatban szükséges intézkedésekről",[7] amely szerint a Magyarországon kialakult gazdasági, üzleti és jogi viszonyok, az igénybevevők, illetve a fogyasztók érdekeinek védelme, továbbá egy új jogintézmény iránti bizalom növelése és a jogbiztonsághoz fűződő érdek teszi indokolttá a hitelesítés-szolgáltatók állami felügyeletét. Ezt az állami felügyeletet a Hírközlési Főfelügyelet (továbbiakban: HIF) látja majd el. Tanulmányunk megírásának időpontjában a Kormány már a törvényjavaslatot is elfogadta, s amennyiben a Parlament megtárgyalja és elfogadja, az elektronika "bevonul" a "jog világába" hazánkban is, amely nemcsak szerződési jogunkban jelent majd változásokat.
Tanulmányunk első részében az aláírási Irányelv hitelesítés-szolgáltatáshoz kapcsolódó felelősségi szabályait tekintjük át, majd kitérünk arra, hogy a jelenlegi polgári jogi felelősségi rendszerbe beillethető-e az Irányelv által megkövetelt felelősségi szabály, avagy új felelősségi tényállással szükséges gazdagítani a magyar felelősségi rendszert.
Az elektronikus aláírás a kapcsolódó eljárásokkal együtt alkalmas arra, hogy biztosítsa az aláíró egyértelmű azonosíthatóságát, az aláírás tényének letagadhatatlanságát, továbbá azt, hogy az elektronikus aláírással ellátott irat tartalma nem változott meg az aláírás művelete óta. Erre szolgál az aláírás-tanúsítvány.
A szakirodalom szerint[8] különbség van az elektronikus aláírás és a digitális aláírás között. A gyakorlatban sokféle megoldás alakult ki, hogyan lehet egy elektronikus levelet, iratot aláírni (pl. begépelni a nevet, kézzel írt aláírás scannelése, "elfogadom" linkre kattintás stb.).
1.1. A digitális aláírások kriptográfiai módszerrel készülnek, s a legelterjedtebb módszer a nyilvános kulcs kriptográfia. A nyilvános kulcsú eljárások lényege a következőkben foglalható össze:
- egy adott kulcsnak csak egy tulajdonosa lehet,
- lehetővé teszi az aláíró személyének egyértelmű meghatározását,
- az aláírónak kizárólagos lehetősége van aláírás készítésére,
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
