A tanulmány célja a kollektív munkajog és a kollektív igényérvényesítés fejlődésének és jelentőségének bemutatása, továbbá jövőbeli kihívásainak elemzése. A téma aktualitását és a kutatás motivációját az európai munkajogban és szociális jogban bekövetkező változások támasztják alá. Ezen változások egyaránt indokolhatóak a technika rohamos fejlődésével, valamint az általa gerjesztett társadalmi és munkavégzési reformokkal.[2] A tanulmány felépítése - a téma követhetőségének megőrzése végett - a következőképpen épül fel: a bevezetésben a kollektív munkajog intézményrendszerének vázlatos áttekintésével célom az, hogy az alapvető, klasszikus munkajogi intézmények esszenciális értékét hangsúlyozzam, valamint azon tézist is bizonyítani szándékozom, miszerint a munkajog elválaszthatatlan részét képezik ezen intézmények. Az esszenciális jelleg és a kollektív munkajog kialakulásának rövid történeti áttekintésén túl a tanulmány kitér utóbbi tartalmi formálódására és a téma központi magját képező garanciális jogok, valamint a kollektív munkajog összefonódására is. A tanulmány ezeken túl szót ejt a jelenben és a jövőben rejlő kihívások vizsgálatáról, egyúttal arra a kérdésre is keresi a választ, hogy a modern típusú munkaviszonyokban, az individuális munkavégzés felértékelődése mellett milyen szerep juthat a kollektív igényérvényesítésnek.
1. A kollektív munkajog és a kollektív igényérvényesítés alapkérdései
1.1. A kollektív munkajog garanciális oldala
1.2. A kollektív szerződés mint a garanciális jogok érvényesítésének eszköze
2. A szociális védelemhez való alapjog kapcsolata a kollektív munkajoggal
3. A garanciális jogok jelentősége a modern munkaviszonyokban
4. Egy új megközelítés, avagy a legitim jogsértésekkel tűzdelt magánjog
5. A kollektív garanciák kérdése az európai színtéren
6. Következtetések
A kollektív munkajog gyökerei és a kollektív igényérvényesítés kezdetei egészen a 19. századig nyúlnak vissza, ugyanis ekkor a társadalmi és gazdasági fejlődés olyan szintre ért el, amely lehetővé tette a munkavégzés szabályozásának az átalakítását és a kezdeti munkásvédelmi mozgalmak megindulását.[3] A változások egyik fő mozgatórugója volt az ipari forradalom, ugyanis az ipar fellendülése előtt a munkajog - a ma ismert formában - nem létezett és kezdetleges, legfőképp magánjogi eszközökkel szabályozták a munka területét.[4]
A kollektív igényérvényesítés megjelenése nóvumnak számított a korban, és ezen igényérvényesítési lehetőség alapozta meg a munkajog, avagy a "munkásvédelmi jog" létrejöttét is, amellyel a korszellemet átható szerződéses liberalizmusnak a foglalkoztatás területén kialakult ellentmondásait és az ezek nyomán jelentkező feszültségeket igyekeztek tompítani.[5] Ezért a 19. században a munkajog feladata olyan alapvető érdekek védelmében realizálódott, mint a gyermekmunka tilalma, a bér- és munkaidő-tárgyalások megszervezése, vagy a keresőképtelen állapot esetén fellépő minimális ellátásokra való jogosultság. E garanciális jogcsoport az idők folyamán lényegében nem változott, csak kibővült.[6]
Néhány évtizeddel később, amikor a munkajog már általánosan bevett szabályozási eszközként funkcionált, Hugo Sinzheimer a következőképpen fogalmazott a kollektív munkajogról és annak fontosságáról: "az egyetlen eszköz, amely a tőke és a munkaerő közötti egyensúlytalanságot valamilyen módon le tudja küzdeni".[7]
A tartós munkavégzési jogviszonyokban megjelenő egyensúlytalanság pedig nem másban gyökerezik, mint az individu-
- 10/11 -
ális munkajog magját képező munkavállalói és munkáltatói hierarchiában. Azaz a felek számára rendelkezésre álló eszközök miatt olyan erőkülönbség, illetve ebből következő hatalmi elem jelenik meg a jogviszonyban, amely a döntés jogát az esetek túlnyomó többségében a munkáltatónak vindikálja.[8] Az így kialakult egyenlőtlenség legalább látszólagos kiegyenlítésére és legitimálására jöttek létre a már említett garanciális jogok, amelyeket a kollektív munkajog védelmez, és törekszik ezeken keresztül az individuális viszonyokban legalább a formális egyenlőség megteremtésére.[9] E formális egyenlőségre és jogvédelemre a múltban és a modern munkaviszonyok esetében is óriási szükség van. A modern munkaviszonyok esetében ennek szükségességét jelzi, hogy a technikai fejlődés által felgyorsított világban fontos, hogy az általános, állami jogalkotásnál a rugalmasabb és gyorsabb reagálóképességű kollektív igényérvényesítés kontraktuális módon rendezni tudja a felek közötti jogviszonyt, ezzel minimalizálva, esetleg megelőzve a gazdasági egyenlőtlenségből fakadó jogsérelmeket.[10]
A fenti okokból kifolyólag a modern munkajog struktúrája sem képzelhető el az individuális és a kollektív munkajog korrelatív kapcsolata nélkül,[11] mivel a technikai fejlődés és a társadalmi átalakulás következtében létrejövő változások csak még kiszolgáltatottabbá teszik a munkavállalói réteget a munkáltatói oldallal szemben. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy a kollektív munkajog és a kollektív igényérvényesítés érdekvédő és garanciális funkciójának szükségessége vitathatatlan.[12] Ennek hiányában ugyanis a munkajog deregulációja következtében a szociális jogvédelem könnyen visszasüllyedhet preindusztriális szintre.[13]
A kollektív munkajog garanciális oldalát teszik ki azon, taxatíve nem rendszerezhető legalapvetőbb munkavállalói (alap)jogok, amelyeknek érvényesülése esetén a munkaviszony hierarchikus felépítéséből adódó egyenlőtlenség által okozott jogsérelmek a minimálisra csökkenthetőek.[14]
Ilyen garanciális alapjogok a nemzetközi közösség által is elismert és a történeti fejlődés termékeként létrejött, a munkafeltételeket és a díjazási és bérezési rendszert érintő szabályozási minimumkövetelmények és relatív diszpozitív szabályok, amelyek legfőképp a felek közötti kollektív megállapodással módosíthatók.[15] Ezen garanciális munkavállalói alapjogok fontosságát jelzi, hogy ezek nagy része több nemzeti és nemzetközi dokumentumban önállóan is megtalálható. E jogok és védendő szociális érdekek fontosságát mutatja az is, hogy a kezdetekkor létrejött garanciális jogok köre folyamatosan bővül, és azok jelenleg szerves részét képezik a legtöbb nemzeti munkajogi rezsimnek.[16]
A kollektív munkajog és a fent említett garanciális jogok viszonyát olyan, sajátos szimbiózis jellemzi, amely a garanciális jogok védelmében és azok kikényszeríthetőségében materializálódik. Ezt erősíti meg a Szociális Jogok Európai Bizottságának 2018-as ítélkezési összefoglalója[17] is, amelyből kitűnik, hogy "[a] kollektív munkajogban való részvételhez és a kollektív alkuhoz és cselekményekhez való garanciális jog képezi az alapját más szociális alapjogokban való részesülésnek."[18] A kollektív munkajog ezért a munkajogi koncepción belül is oly speciális közvetítői feladatot lát el, amelynek eredményeképpen olyan egyedi közeg keletkezik, amelyben a munkavállalók szociális természetű, garanciális jogainak és a munkáltató tipikusan piaci szemléletű magatartásának a találkozása elkerülhetetlen.[19] E speciális és sokszor kényszerű kooperáció abban testesül meg, hogy az individuális munkajog keretein belül erőfölényben lévő munkáltatóval egy szintre léphet a munkavállalók tömege, és a mindkét oldalt érintő kérdésekben tárgyalóképes partnerként vehet részt az egyeztetésben. Az így kialakult tárgyalási pozíció pedig megfelelő lehetőséget kínál arra, hogy a szociális és gazdasági kérdésekben a felek kooperatív módon együttműködve, olyan konszenzusos döntéseket hozzanak, amelyeket kontraktuális módon legitimálnak. [20] E folyamat pedig jelentős mértékben előmozdíthatja a garanciális elemek érvényesülését és a munkavállalók jogos érdekeinek védelmét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
