Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Kukorelli Sándor - Dr. Kovács Péter: Népszámlálási feladatok a jegyzőknél (Jegyző, 2011/4., 21-22. o.)

Mindig nehéz az újonnan jelentkező feladatokat a meglévő hivatali apparátus rendszerébe integrálni, a napi munka mellett újabb terhet tenni az ügyintézők vállára. Így van ez a népszámlálás esetében is. Az országgyűlés döntése értelmében a természetes személyekről és a lakásokról nép- és lakásszámlálást a 2011. október 1-jén 0 órakor fennálló állapot alapulvételével kell megtartani.

Magyarországon az első - mai értelemben vett - teljes körű népesség-összeírást Mária Terézia rendelte el. Az 1777-ben hozott intézkedés a királynő 1780-ban bekövetkezett halála miatt fiára, II. Józsefre maradt, 1784 és 1787 között folytatták le.

Magyarországon az első hivatalos statisztikai szolgálatot 1867-ben alapította meg a kormány a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium kötelékében kialakított statisztikai szakosztály létrehozásával. A Keleti Károly vezette új szervezet egyik első és jelentős feladata az ország egész területére kiterjedő, teljes körű népszámlálás megszervezése volt, ezt 1869-ben tartották, ez már a lakásokra is kiterjedt. Azóta nagyjából 10 évente követik egymást a népesség összeírások hazánkban, míg 5 évente ún. mikrocenzusokat tartanak.

Az Országgyűlés 2009. október 5-én fogadta el a 15. népszámlálást elrendelő törvényt. 2010. június 1-jén a jogszabályt úgy módosították, hogy a vallásra, az egészségi állapotra, a nyelvismeretre, a közlekedésre és az utazásra, az üdülőtulajdonra is rákérdeznek az eredeti törvényben rögzítetteken túl, ugyanakkor az adatszolgáltatás az egészségi állapotra, a fogyatékosságra, a vallásra, az anyanyelvre és a nemzetiségre vonatkozóan önkéntes. Kimarad a gyűjtendő adatok közül az egy évvel korábbi lakóhely, a születési hely, míg a nemzeti és etnikai hovatartozás helyett a nemzetiségre kérdeznek rá. A törvény végrehajtására kiadott 305/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet tartalmazza a 2011. évi népszámlálás végrehajtásával kapcsolatos részletszabályokat.

Az adatfelvételt 2011. október 1-je és 2011. október 31. között kell végrehajtani, az összeírásból kimaradt személyek és lakásuk pótösszeírását 2011. november 8-ig kell befejezni. A munkát 40 ezer számlálóbiztos végzi országszerte, összesen egy ötvenezer fős apparátus dolgozik majd a népszámláláson. A teljes költség mintegy 19 milliárd forint lesz.

A népszámlálás, mint ellátandó feladat 2010. év végén jelentkezett a települési önkormányzatok jegyzőinél. Dunaújváros esetében ekkor került megkötésre az a támogatási szerződés, amely alapján a KSH rendelkezésre bocsájtotta az összeírás kalkulált költségének mintegy 70 százalékát. A megállapodás alapján a népszámlálás szervezésével kapcsolatos személyi kiadások, valamint a számlálóbiztosoknak járó megbízási díj teljes összege csupán a cenzus befejezését követően, a konkrét teljesítmény alapján kerül megállapításra. Ebből kifolyólag az önkormányzatnak mintegy 10 millió Ft összegben ki kell egészítenie az állami támogatást, amelyet utólag fog megkapni.

Az első feladatok közé tartozott egy fő népszámlálási előadó és 2 fő népszámlálási ügyintéző kijelölése. Már az előkészületek során igyekeztünk felmérni a feladat nagyságát, és a jegyző, mint népszámlálási felelős ennek megfelelően választotta ki a munkatársakat. Tudtuk azt, hogy 2001-ben a jegyzők szervezési feladatai jóval szerényebbek voltak, mint a jelenlegi összeírásnál. A KSH területfelelőse szintén felhívta a figyelmünket arra, hogy a feladat nagysága indokolja legalább 2 fő alkalmazását, akiknek 2011 augusztusától teljes munkaidejét kitölti majd a népszámlálási feladatok szervezése. Mindezek ismeretében úgy döntöttünk, hogy a népszámlálási ügyintézői feladatra olyan nyugdíjas kollégákat fogunk alkalmazni, akik maguk is már megfelelő jártasságot szereztek a népszámlálások, mezőgazdasági összeírások során.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére