A modern közigazgatási rendszerekben a közszolgáltatások mind szélesebb körben történő kiterjedésével, valamint a közszolgáltatások fejlődésével, a korábbi ellátások átalakulásával a közigazgatási jogban egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a közigazgatási egységek mérethatékonyságával, az egyes szereplők közötti feladatmegosztásokkal kapcsolatos kutatások. A helyi-területi önkormányzatok kiemelt szerepet játszanak az ellátások megszervezésében és igazgatásában, így a szolgáltatási rendszer pontos megismeréséhez fontos adalékokat szolgáltathat a feladatot ellátó egységek felépítésének áttekintése. Ennek legfontosabb oka abban a településszerkezeti tényben található meg, hogy valamennyi államban találhatunk falvakat, kisvárosokat, közepes méretű városokat és nagyvárosokat. Ezek az eltérő településtípusok különböző gazdasági és társadalmi teherbíró képességgel rendelkeznek, így ennek megfelelően eltérő feladatokat képesek ellátni, eltérőek a gondjaik, problémáik, az őket érintő kérdések. Valamennyi modern állam célja, hogy a különféle közszolgáltatásokhoz az állampolgárok egyenlő esélyekkel jussanak hozzá, s hogy a közigazgatás valamennyi településen nagyjából azonos színvonalon és módon működjék. Ezért különféle megoldásokat dolgoztak ki a településszerkezeti egyenlőtlenségek kezelésére.
A különböző államok közigazgatási jogai eltérő megoldásokat alkalmaztak a fent vázolt probléma megoldására, amelynek kutatása a magyar közigazgatási jogtudományban és közigazgatás-tudományban is hosszabb múltra tekint vissza.[1] Ezek a megoldások egyrészt csoportosíthatóak azon az alapon, hogy az adott közigazgatási rendszerben általában miként oszlanak meg a feladatok az államigazgatási és az önkormányzati alrendszer között, illetve, hogy milyen térszerkezeti és területi beosztási megoldást választottak. A preferált térszerkezeti megoldásokat is jelentős mértékben meghatározza az adott állam közigazgatási rendszerének felépítése, azonban az eltérő közjogi szerkezeteket követő országok is hasonló megoldásokat követnek, ha térszerkezeti felépítésük és területbeosztásuk hasonló. Így megkülönböztethetjük azokat a modelleket, amelyek a térszerkezeti egyenetlenségeket az államigazgatás széles felelősségi körével kívánták ellensúlyozni, valamint a kérdéskört az önkormányzati alrendszeren belül kezelő megoldásokat. A közszolgáltatások és a hatósági munka keretében széles feladat- és hatáskörrel rendelkező önkormányzatok[2] rendszeren belüli szabályozás vizsgálata körében külön figyelmet kell fordítani a középszint szerepére és annak felépítésére - ezen belül arra, hogy erős vagy gyenge-e a középszint, továbbá hogy egységes, vagy alsó és felső középszintre tagolt szerkezetről beszélhetünk-e -, valamint a településközi szint és a központi települések (városok) szerepére vagy jelentőségére. A fentiekre figyelemmel több különböző modellt különíthetünk el.
Az egyes önkormányzatok közötti térszerkezeti eltérésekből akadó méretbeli és teherbíró képességben
- 157/158 -
megjelenő különbségeket legegyszerűbben azzal lehet korrigálni, ha az önkormányzatok feladatait a jogalkotó akként határozza meg, hogy azokat valamennyi önkormányzati egység - vagy legalábbis azok többsége - el tudja látni. Ez egy töredezett településszerkezetű ország esetében a településszerkezethez igazodó országokban úgy oldható meg, hogy az egyes helyi egységek által nehezen vagy egyáltalán nem kezelhető közszolgáltatásokat az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása érdekében országos közügyként határozzák meg, s azok megszervezését az államigazgatási alrendszerre bízzák.
Ezt a modellt széles körben alkalmazzák a modern közigazgatási jogok, elsősorban a költségesebb és nagyobb szakmai tudást igénylő, jellemzően középfokú közszolgáltatások esetében. Így például a német szociális jogban a Sozialgesetzbuch XII. könyvében adott felhatalmazás alapján a személyes jellegű szociális szolgáltatások tekintetében az egyes tartományi törvények a helyi feletti szociális szolgáltatásszervezésért felelős szintként (überörtliche Träger der Sozialhilfe) jellemzően a tartományi szintet jelölik meg, azaz a tartományi államigazgatás[3] - jellemzően a tartományi, szociális feladatkörrel rendelkező főhatóságok útján -közvetlen szolgáltatásszervezési feladatokkal rendelkezik.[4] Szintén hasonló megoldásokat találhatunk egyes államok közoktatási jogában, ahol részben vagy egészben országos - azaz az államigazgatás révén megszervezendő közügyként - tekintettek ezekre a közszolgáltatásokra. Romániában ugyanis az iskolák fenntartása, finanszírozása, valamint a szakmai felügyelet alapvetően a megyei tanfelügyelőségek (inspectorate o colare judejbene) felelősek.[5] Szintén ebbe a körbe sorolható Franciaország oktatási rendszere, amelyekben az államigazgatás fontos szerepet játszik: így Franciaországban a tanárokat az államigazgatási szervnek minősülő tankerületi felügyelőségek (Académie) foglalkoztatják.[6]
Ebben a rendszerben így az egyes önkormányzatok közötti méretbeli különbségeket azzal ellensúlyozzák, hogy a fenti feladatokat egységesen, a kormányzat által irányított államigazgatási szervezetrendszer látja el. A legnagyobb előny, az egységesség azonban magában rejti ezeknek a megoldásoknak a legfőbb kockázatát is: a központosított rendszerek túlzottan nehézkessé válhatnak, s nem képesek reagálni a változásokra. Éppen ezekre figyelemmel ezt a módszert a modern posztindusztriális demokráciák a helyi jellegű közszolgáltatások kapcsán csak kisegítő jelleggel alkalmazzák.
A települések eltérő nagyságának problémáját ez a modell úgy kísérli meg kezelni, hogy szükség esetén a kisebb települések bizonyos mértékű összevonásával olyan méretű egységeket hoz létre, amely az adott önkormányzati rendszerben alapszintűként meghatározott feladatok ellátására önmagában képes.
A települési önkormányzatok radikális összevonása: a skandináv modell. A skandináv modellben a települési önkormányzatok alapszolgáltatásait viszonylag széles körben határozta meg a törvényhozás.[7] Ezzel egyidejűleg arra törekedtek, hogy olyan méretű települési önkormányzati egységeket alakítsanak ki, amelyek e széles körben meghatározott feladatok valamennyiét képesek megfelelően ellátni. Erre figyelemmel a skandináv államokban a települési önkormányzatok számának radikális csökkentésére került sor az 1960-as évektől kezdődően napjainkig.[8] A modell legjelentősebb előnye a feladatok széles körének önálló ellátása, azonban hátrányaként a kritikusai éppen azt róják fel, hogy a széles feladatkörök hatékony ellátásához szükséges koncentráció révén a települési autonómia túl messzire került a polgároktól, hiszen az összevont te-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
