Egy adott állam parlamenti képviselőinek viselkedése egy adott nemzet megítélését alapvetően befolyásolja mind hazai, mind nemzetközi színtéren. Ezért minden parlamenti megnyilvánulás a képviselők részéről egyfajta válasz a "Hogyan vizsgázott a nemzet?" örök kérdésére. A magyar Országgyűlésre is igaz a fenti állítás. A képviselőkkel és tevékenységükkel kapcsolatosan az évek során felmerülő etikai és jogi problémák arra mutatnak, hogy az egyetlen lehetséges jó megoldás az Országgyűlési Etikai Kódex elfogadása. Meg kell állapítanunk, hogy a hazai szakmai etikák irodalma szegényes, hiszen a jelenségre az 1990-es évektől kezdtek jobban odafigyelni, bár van az ügyvédi etikát érintő 19. századi munka is.[1]
Kifejezetten a magyar országgyűlési etikáról pedig szinte csak a Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottság megrendelé-
- 109/110 -
sére készült anyagok hozhatók fel példaként.[2] Engem a bizottságtól 2005. májusában kerestek fel, azt kellett megválaszolnom tanulmányomban, hogy egy etikai kódex alkalmas lenne-e a felmerülő problémák leküzdésére, valamint el kellett készítenem az etikai kódex koncepcióját is. A munka 2005. végére készen állt. A tervezgetések szintjén már az 1990-es években próbáltak egy képviselői etikai kódex elkészítésére célzásokat tenni. Téves az az elképzelés,[3] mely szerint lett volna egy etikai kódex kidolgozására irányuló bizottság az 1994-1998-as ciklusban, mivel ez a szerveződés az összeférhetetlenségi kérdésekkel foglalkozott. Az első lépéseket a
- 110/111 -
fentebbi munkacsoport tagjai tették meg ad hoc szakértőként, egymástól függetlenül dolgozva.[4] A munkacsoport létrejöttének oka az úgynevezett szonda-ügy volt, amikor is az egyik országgyűlési képviselő az eljáró rendőr felszólítására nem tett eleget a légzésminta-adási kötelezettség teljesítésének.[5] Ez országos felháborodást keltett. Az Országgyűlés ezen tanulmány írásakor, 2006. október 30-án, hétfői napon szavazott a kérdést rendező törvényjavaslatról. Ez a szavazás a törvényjavaslatot elutasította.
Előkérdés gyanánt tisztáznunk kell, hogy az általam írt koncepció a saját vélekedésemet tükröző maximumprogram. Azért gondoltam maximumprogramot írni, mivelhogy nálunk mindig, mindenben eleve minimumprogramokból indulnak ki, így az örökös konszenzuskeresés sok jó gondolatnak lett a sírásója. Egy másik sarkalatos pont, hogy abból kell kiindulnunk, miszerint az országgyűlési képviselők jogállás tekintetében a közszolgálatba tartoznak, úgy azonban, hogy sem nem köztisztviselők, sem nem közalkalmazottak, hanem a bírákkal, ügyészekkel, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaival együtt alkotják az úgynevezett egyéb közszolgálati rétegeket. Ezért a nálunk nem létező központi közszolgálati etikai kódexek (és a néhány hazai helyi önkormányzatnál létező közszolgálati etikai kódexek) megoldásai, elvi alapjai a kisszámú külhoni parlamenti etikai kódex tanúságai mellett alkalmazandók. Kiemelendő tény, hogy valamiféle fegyelmi szabályzat nem sokat segítene, ugyanis a parlamenti fegyelmi jog általában az adott nemzeti parlament belső szokásain alapul, esetleg a házszabályok tartalmazhatnak néhány kisegítő rendelkezést. A jelző nélküli fegyelmi jog ugyanis büntetőjogi gyökerű még az esetleges közszolgálati jogi vagy magán munkajogi alkalmazás esetén. Ugyanis van valaki a klasszikus közszolgálati és a munkajogi viszonyban, aki a parlamenti képviselők vonatkozásában tulajdonképpen hiányzik: ez pedig a fegyelmi jogkör gyakorlója, mint konkrét személy. Ilyen jogosítvánnyal a parlament elnöke, vagy főtitkára, vagy a frakció csak csonkán, vagy egyáltalán nem bír. Fegyelmi büntetést fegyelmi vétség esetén a fegyelmi jog-
- 111/112 -
kör gyakorlója: a szolgálatadó szerv vezetője, vagy a munkaadó szabhat ki. A parlamenti jogban az ilyesféle szabályok hosszú idő alatt alakulnak ki, ezt egy módosított, vagy új házszabály nehezen tudná implementálni, viszont nem kizárt, hogy egy etikai kódex joggal szolgálna egy ilyenfajta szokásrendszer újjáalakításához, tekintettel arra, hogy a parlamenti fegyelmi jog a II. világháború befejezése előttig létezett a hazai jogban. De ez egy fáradságos lassúsággal kialakuló folyamat.
Néhány szót szóljunk most általában az etikai kódexekről. Az etikai kódex a gyarmati Indiában jelent meg először 1764-ben, és a brit köztisztviselők etikai vétségeit volt hivatott gátolni. Az etikai kódex, vagy magatartási kódex (vitatott, hogy a két fogalom ugyanazt jelenti-e) zömmel az egyes hivatásokban követendő etikai szabályokat rögzíti (így van köztisztviselői, bírói, ügyvédi, ügyészi, rendőri, katonai, orvosi, mérnöki, geológusi, pedagógusi, könyvtárosi szakmai magatartási kódex is). Ismert még a múzeumok etikai kódexe, a régészek, újságírók, értékelemzők, és hangmérnökök szakmai etikai kódexe is. Az egyik legnagyobb múlttal bíró szakmai szabálytömeget az orvoslásban találjuk, bár nem kizárt, hogy a japán szamurájoknak volt legelőször íratlan szakmai etikai kódexük, a Busido, ennek kései forrása az úgynevezett Hagakure, melyet a 18. század elején írtak.[6] Ez nézetem szerint inkább alapvetően egy életpéldát nyújtó filozófiai elmélkedésgyűjtemény arról, hogy hogyan kell a szamurájnak szamurájhoz méltó magatartást tanúsítania. Közszolgálati etikai kódexet a világ számos országában elfogadtak már.[7] A parlamenti etikai kódexek elfogadására is van számos példa.[8]
- 112/113 -
A tézisvázlatot illetően előre kell bocsátani, hogy a kódex-koncepció célja a magyar közjogi hagyományok figyelembevételére épül, valamint arra, hogy a saját problémáinkat mi magunk, a saját módszereinkkel kell, hogy megoldjuk. Ha ez az alap kikristályosodik, a majdani kódex-tervezet egy etikai-jogi komparatisztikai aspektusból figyelembe veszi a hasonló külföldi alkotásokat, mert azok hatása kívánatos, de szolgai átvételük mellőzendő. Meggondolásra méltó az a tény is, hogy az etikai kódexek gyakran tartalmaznak lex imperfecta-jellegű normákat, sőt ezek előfordulása nem kivételes, semmint inkább jellegzetes dolog. Tanulva a magyar köztisztviselői törvény véletlen (?) kodifikációs hibájából, tartózkodni kell attól, hogy a kódexet úgynevezett ajánlás formájában fogadják el. A kötelező erőt még az etikai kódexektől sem muszáj megtagadni. Most az tűnik valószínűnek, hogy az eddig országgyűlési határozat formájában meghozott Házszabályt a jövőben egy törvény formájában kiadott Házszabály váltaná fel a magyar Országgyűlésben, a legjobb az lenne, ha az Országgyűlési Etikai Kódex ennek mellékleteként látna napvilágot. Néhány dolgot világossá kell tennünk:
Az etikai kódex nem jogszabály, vagy törvénykönyv, ezért a szankciók behatároltak, viszont ez egyáltalában nem jelenti azt, hogy ne lehetne etikai szankciókat alkalmazni.
A kódex által célba vett etikai felelősség nem azonos a jogi felelősséggel. Az etikai normasértés ugyanakkor etikai szankcióval jár.
Az etikai kódex olyan, a szakmai etika körébe vágó magatartásokat szabályoz, melyeket a büntetőjog, vagy a fegyelmi jog figyelmen kívül hagy, mivel ezen magatartások egyiknek sem tartoznak érdekkörébe. A cél kettős: a törvényhozás zökkenőmentességét ne akadályozzák erkölcstelen magatartások, sem pedig a közbizalmat aláásó magatartások. (Például: a
- 113/114 -
képviselő ne telefonáljon ülés alatt, ne olvasson újságot sem, ugyanis nem ezért lett megválasztva. Ne éljen vissza képviselői mivoltával az országgyűlés hivatalában dolgozókkal, illetőleg más személyekkel szemben. Az egymással szembenálló pártok képviselői is a megfelelő hangnemet kellene, hogy tanúsítsák egymás iránt. Jelenjenek meg munkára képes állapotban a Házban, akárhányszor csak szükséges. Ruházatuk is legyen illendő az alkalomhoz. A fokozott felelősség nemcsak a meg-megújuló televíziós közvetítés, sajtónyilvánosság okán érhető tetten, hanem olyképpen, hogy a képviselők jogot alkotnak, azaz elvben a választóik akaratát képviselik. Az országgyűlési képviselőkben erősen tudatosítani kell, hogy magatartásuk befolyásolja választóikat, és így őket példamutatásra kell kötelezni. Az más kérdés, hogy lehet-e. Erre a legjobb válasz az etikai kódex elfogadása lehet.)
Egy etikai kódex megalkotása nem puszta kompiláció. A szöveghelyeket logikus, összefüggő, és ésszerű módon kell kódexszé formálni.[9] Ki kell mondani azt is, hogy a kódex a személyi hatálya alá tartozókra nézvést kötelező erővel bír.
A kódex valamennyi, adott időben a Magyar Köztársaság országgyűlési képviselőjeként tevékenykedő személyre kiterjed, ha törvényesen választották meg. Hatálya alá tartoznak az Országgyűlés előtt beszámolásra, jelentéstételre, tájékoztatásra kötelezett közjogi méltóságok is. Az ő esetleges (gyakorlati szempontból nem nagyon valószínűsíthető) nem megfelelő viselkedésüket az Országgyűlés elnöke lesz hivatott korrigálni. A kódex egyes szakaszai a képviselő házastársát, élettársát is kötelezik. (Ez főleg az együttalkalmazás tilalma vonatkozásában merül fel élesen. Ha ezt a képviselők jogállásáról szóló törvény nem rendezi, legalább a kódexbe bele kell írni, bár sorsa előre megjósolható).
A kódexet kezelhető számú irányító elvnek kell megalapoznia. (Négy talán kevés, negyven talán sok). Ilyen lehet az erkölcsi kontroll, a joggal való visszaélés tilalma, beépíthető az egymás tiszteletben tartásának elve. Fontosak az alapvető eljárási jogelvek: fair eljárás, ne bis in idem, nulla poena sine crimine, audiatur et altera pars, a közvetlenség elve.
- 114/115 -
A képviselőhöz méltó magatartás tanúsítása elengedhetetlen feltétel. Alapelvi éllel le kell szögezni, hogy olyan magatartást kell tanúsítani, amely az Országgyűlés normális működését nem sérti vagy veszélyezteti, személyek vagy testületek méltóságát nem ássa alá, és elősegíti a törvényalkotás gyors és hatékony megvalósítását. Az Országgyűlés ülésén tanúsított magatartás, amellett, hogy nem valósíthat meg természetszerűleg bűncselekményt vagy szabálysértést, tekintettel kell legyen az etikai vagy fegyelmi normákra. Mindez vonatkozik a bizottsági ülésekre is, mi több, az Országgyűlés ülésén kívül (például külföldön) tanúsított magatartás is az etikai kódex szabályozási tárgyát képezi. A képviselő nem hivatalos személyként történő szerepléskor is meghatározott magatartások tanúsítására köteles.
Tartózkodni kell ajándékok, szolgáltatások, "különleges bánásmód" elvárásától. Az üléseken megfelelő, alkalomhoz illő öltözékben kell megjelenni. (Például a férfiaknál a nyakkendőviselés elvárható, különösen az elnöklő személy részéről. Nem illik rövidnadrágban megjelenni. A hölgyek esetén sem illendő kihívó darabok viselete. Mondható, hogy mindez öltözködési kódexbe való, de kisszámú szabály esetén az etikai kódexben történő rögzítés sem zárható ki).
Nézetünk szerint a következő etikai szankciók kiszabása lehetséges:
1. Írásbeli vagy szóbeli nyilvános elmarasztalás.
2. Az Országgyűlés megkövetése (ez egy régi magyar jogkövetkezmény, az elnöki szék megsértése esetén a sértést követő ülésen alkalmazták. Ilyenkor a sértő fél az Országház mértani közepére állva, egy meghatározott szöveg elmondása útján megkövette az Országgyűlést).
3. Illetmény csökkentése, súlyos esetben akár megvonása.
4. Kiutasítás az Országgyűlés (Bizottság) üléséről (határozott idejű, általában a folyó ülésről).
5. Kizárás az Országgyűlés (Bizottság) üléséről (határozott időre).
6. Ismétlődő kizárás esetén, ha a cselekmény rendkívüli tárgyi súlyú, alkalmazható a határozatlan tartamú kizárás intézménye (de a felülvizsgálat időpontját előre meg kell adni).
Az egyes magatartások felmerülése pontosan nem felleltározható, ezt a megalkotandó kódex-tervezetnek kell kiformálnia. Több megoldás merülhet fel az eljárással kapcsolatban. Egyszerűbb esetekben (melyek azonnali beavatkozást igényelnek, és világos ügyek) az elnöklő személy alkalmazhat szankciót. A bonyolultabb ügyekben a Mentelmi Bizottság mint Etikai Bizottság járhatna el, az "etikai" jelzőt nevében is viselnie kell.
- 115/116 -
Az etikai kódex-koncepció egy etikai kódex kiformálásának szükségképpen első, néha egyben utolsó eleme. Rendes lebonyolódás szerint a néha egy személy által alkotott kódex-koncepciót szükségképpen követi egy quasi normaszöveg-tervezet: az etikai kódex-tervezet. (Itt a jelző a normaszöveg kifejezésre vonatkozik, nem a tervezetet minősíti). Itt már többek közreműködése az üdvözítő megoldás. Fontos, hogy ez nem kodifikáció, esetleg úgy mondhatnánk quasi-kodifikáció. Az etikai kódex ugyanis egy kakukktojás. A jog művelői ugyanúgy nem tudnak vele mit kezdeni, mint ahogy az etika művelői sem. Kellő etikai értékmérő híján azonban az etikai kódexeket általában szívesen fogadják, ezért valóságos etikai renaissance zajlik a szemünk előtt.
A kódex-tervezetből jó esetben kódex-javaslat lesz, és azt a képviselők - elfogadó szavazás útján - magukra nézve kötelezőként elismerik, és ezen túl ennek szellemében tevékenykednek. Így a kódex megalkotása annak hatálybalépésével befejezetté válik. Hogyan lesz a kódex-koncepcióból kódex-tervezet? A Mentelmi Bizottság ki fogja jelölni az alkalmas személyi kört, akik a koncepciótól, mint "kályhától" kiindulva megfogalmazzák a tervezet normaszövegét. A szöveg érthető, a jogias kifejezéseket kerülő nyelvezetet kell, hogy előnyben részesítse. A köznyelvhez kell közeledni tehát, mivel a képviselőknek csak töredéke jogvégzett. Hozzá kell tenni, hogy helye van új ötleteknek. Ilyen lehet a káros szenvedélyek gyakorlása szabályozásának kérdésköre.
Összegezve megállapíthatjuk, hogy ha minden a tanulmányban írtak szerint zajlik, akkor még akár egy országgyűlési etikai kódex-tervezet, mi több, talán egy működő etikai kódex megszületése sem tökéletesen hiábavaló várakozás.■
- 116 -
JEGYZETEK
* Készült a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete és a Friedrich Ebert Stiftung, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlése Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottsága által szervezett Parlamenti etika-Parliamentary Ethics című, 2006. december 4-én megtartott nemzetközi konferencián elhangzott előadás alapján.
[1] Fejes, J.: De munere advocati ad nutum Christianae moralis obeundo. Joseph Maier, [Lőcse], 1809.
Könyvrészletek, tanulmányok a téma magyarországi irodalmából: Csépainé Széll P.-Fogarasi J.: A közszolgálati etikáról. Magyar Közigazgatás, XLI. évf. (1991) 5. sz. 401-407. Hencz A.: Gondolatok a közszolgálati pragmatikáról és etikáról 1867-1944. Magyar Közigazgatás, XLIII. évf. (1993) 1. sz. 13-23. Bogdanor, V.: Közalkalmazottak alkalmazása Nagy-Britanniában, etikai és szakmai követelmények. Magyar Közigazgatás, XLIV. évf. (1994) 4. sz. 31-39. Bailey, S. K.: Etika és közszolgálat. In: Közigazgatás. Public Administration (ed.: Stillman, R. J.; válogatta és a fordításokat ellenőrizte: Lánczi A.). Osiris-Századvég, Budapest, 1994. 131-145. Gulyás Gy.: Közszolgálat és etika. A morális felelősség dilemmái. Aula, 1994/5. sz. 18-32.; Ádám A.: A közszolgálati erkölcs alkotmányi és egyéb forrásairól. Magyar Közigazgatás, XLVIII. évf. (1998) 5. sz. 250-264. Dudás F.-Hazafi Z.-Pölöskei I.: Etika a magyar közigazgatásban: aktuális kérdések és a gyakorlat. Magyar Közigazgatás, XLVIII. évf. (1998) 5. sz. 265-281. Gulyás Gy.-Jenei Gy.: Morális dilemmák a 90-es évek közszolgálatában. Magyar Közigazgatás, XLVIII. évf. (1998) 5. sz. 282-288. Torma A.: A köztisztviselői etika alkotmányos elveiről de lege ferenda. Magyar Közigazgatás, XLVIII. évf. (1998) 8. sz. 464-467. Torma A.: Közszolgálati etika-köztisztviselői etika. In: VI. Jegyző-Közigazgatási konferencia (szerk.: Fogarasi J.). Siófok, 1998. szeptember 10-12. Magyar Közigazgatási Kar, Budapest, 1998. 227. Orosz G.: Közszolgálat és etika. Magyar Közigazgatási Kar, Budapest, 1998. Dudás F.: Gondolatok a közszolgálati etikáról I.-III. Magyar Közigazgatás, XLIX. évf. (1999) 8-10. sz. 418-425, 501-507, 550-559. Fogarasi J.: A Köztisztviselők Etikai Kódexéről. Magyar Közigazgatás, L. évf. (2000) 6. sz. 361-376. Nemes F.: Etika és társadalmi felelősség. In: Vezetési ismeretek és módszerek (szerk.: Nemes F.). Harmadik, javított kiadás. Macropolis Bt., Budapest, 2001. 307-319. Gulyás Gy.: Az adminisztratív erkölcs megalapozási kísérletei. Magyar Közigazgatás, LI. évf. (2001) 4. sz. 230-242. Fogarasi J.: Az etika helye, szerepe a közigazgatásban a szakmai érdekvédelem szempontjából. Hangos meditáció. Comitatus, 2002/9. 56-64. Koi Gy.: Töprengés a közszolgálati etika és a közszolgálati etikai kódex aktuális problémáin. Magyar Közigazgatás, LII. évf. (2002) 12. sz. 725-736. Torma A.: Reflexiók a közszolgálati etikához. Magyar Közigazgatás, LIII. évf. (2003) 1-15. Koi Gy.: Közszolgálati etika és ügyészi törvényességi felügyelet. Ügyészek Lapja XI. évf. (2004) 3. sz. 11-22. Fogarasi J.: Hozzászólás [Koi Gyula: Töprengés a közszolgálati etika és a közszolgálati etikai kódex aktuális problémáin című cikkéhez]. Magyar Közigazgatás, LV. évf. (2004) 4. sz. 250-251.
[2] Koi Gy.: Quasi-kodifikációs szempontú megjegyzések egy megalkotandó Országgyűlési Etikai Kódex elkészítése tárgyában. Kézirat. Budapest, 2005. Ennek bővített, részben átdolgozott változata: Koi Gy.: A parlamenti fegyelmi jog etikai elemei avagy szükség van-e külön országgyűlési etikai kódexre? Állam- és Jogtudomány, XLVII. évf. (2006) 1. sz. 115-144. Bibliográfiát is tartalmazó összefoglalás. Haraszti P.-né-Pétervári K.-Samu Nagy D.: Kutatószolgálati jelentés az országgyűlési képviselők etikai kódexéhez. Kézirat. Budapest, 2005. szeptember. Pesti S.: Fegyelmi esetek a magyar parlamentarizmus történetéből. Kézirat. Budapest, 2005. Szente Z.: A parlamenti fegyelmi jog és a képviselői etikai szabályok elvi alapjai és gyakorlati lehetőségei. Kézirat. Budapest, 2005.
[3] A tévedés helye: HARASZTI-Pétervári-SAMU NAGY: i. m. 17. A szíves szóbeli helyreigazító közlés forrása Karsai József Főtanácsadó (Mentelmi Bizottság).
[4] A kódexkoncepció kidolgozása az én feladatom volt, javaslatokat Pesti Sándor és Szente Zoltán tett.
[5] Az Országgyűlés Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottsága 2005. május 10-i állásfoglalása a kérdés rendezése mellett felkérte az Országgyűlés Elnökét, hogy tegye meg az etikai kódex kidolgozása érdekében szükséges intézkedéseket.
[6] CUNETOMO, J.: Hagakure. A szamurájok kódexe. Második kiadás. Szenzár kiadó, Budapest, 2004. 40. o. 12. lábjegyzet.
[7] Van etikai kódexe az OECD-nek, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának (2000), alkotott az Európai Ombudsman az eurokraták számára etikai kódexet (2005). Nagy-Britannia már 1764-ben is felmutatott egy közszolgálati etikai kódexet, a legújabb Civil Service Code 2006-ból datálódik. Az USA ICMA kódexe 1924-es, ASPA kódexe 1984-es, 1994-ben új kódex született. Kanada ötvenes évekbeli etikai kódexe 2003-ban újult meg. Ausztráliában 1998-ban az etikai kódexet beépítették a közszolgálati törvény preambulumába (ez annak ellenére is érdekes megoldás, hogy az etikusok szerint nem lehet az etikai kódexet jogszabályi formában kiadni). A német törvény 1957-es. Franciaországból említendő a Charte de déontologie des cadres dirigeants des collectivités locales, amely 1995. május 5-től hatályos. Az olasz Codice di Comportamento 2004. november 28-án került kiadásra (volt előzménye). Spanyolországban a 2005. évi 516. számú rendelet hozott ilyen szabályozást. Portugáliában a 2004. január 15-én kelt 2004. évi II. törvény szabályozza a kérdést. 1999-ben Észtország, 2002. júliusában Szlovákia, 2004-ben Lengyelország fogadott el közszolgálati etikai kódexet a teljes szolgálati ágazatra kiterjedően. Peruban is van közszolgálati etikai kódex. A letteknek és a cseheknek is van kódexük. Bulgária esete vitatott. A bolgár etikai kódex létezése mellett foglal állást: Bertók J.: Kodifikált etika? Dilemmák és megoldások nemzetközi perspektívából. In: Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége: Konferencia a közszolgálati etikáról (2002. június 4.) http://www.kszsz.org.hu/archiv/2006/etika_konf.html. Alexander V. Obolonsky, a moszkvai Orosz Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete tudományos főmunkatársa, közszolgálati etikával és összehasonlító közszolgálattal foglalkozó kutató szerint Bulgáriában nincs közszolgálati etikai kódex.
[8] Az USA-ban a Képviselőház és a Szenátus is ismer releváns etikai szabályokat. Az Egyesült Királyságban a Code of Conduct of the Commons 1996-os, ez jelen évben megújult. A skót Code of Conduct of the MSP 1998-ból való. Németországban az 1977-es Abgeordnetengesetz tartalmaz szabályokat. Az osztrák parlament házszabálya is tartalmaz etikai szabályokat. Az izraeli Knesszet is rendelkezik etikai kódexszel. Lengyelországban is ismert az etikai szabályozás a Szejmben.
[9] Jean-Pierre, D.: La déontologie de l'administration. PUF, Paris, 1995. 111. Az adminisztratív etikára vonatkozó újabb külhoni irodalomból: Salminen, A.: Accountability, values and the ethical principles of public service: the views of Finnish legislators. International Review of Administrative Sciences, Vol. 72. (2006) 159-184. Lewis, C. W.: In pursuit of the Public Interest. Public Administration Review, 2006/September-October. 694-701.
Lábjegyzetek:
[1] Koi Gyula, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30., E-mail: legislator@freemail.hu
Visszaugrás
