1. Az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos felelősségi viszonyok elemzése körében megkerülhetetlen az egészségügyi szolgáltatók szakmai felelősségbiztosításának vizsgálata, lévén, hogy az egészségügyi szolgáltató felelősségének megállapítása esetén a felelősségbiztosítást nyújtó intézmény is belép a felelősségi viszonyok szereplői körébe. Tanulmányom célja a hazai egészségügyi felelősségbiztosítási rendszer működésének értékelése, valamint néhány külföldi ország kárfinanszírozási mechanizmusának bemutatása, értékelése.
2. A téma fontosságát és aktualitását bizonyítja, hogy az egészségügyi ellátás minősége és az ellátás során bekövetkező káresemények mind hazánkban, mind külföldön egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerülnek. Ennek talán legfőbb oka az egészségügyi ellátásokkal kapcsolatos közfelfogás, az elvárások megváltozása. Még néhány évtizeddel ezelőtt szinte senki nem kívánta megkérdőjelezni az orvostársadalom tudását, tevékenységének szakszerűségét, az információrobbanás a korábbi tekintélyelvű orvoslás korszakának leáldozását jelentette. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eütv.) egyik legfontosabb érdeme, hogy a beteget a korábbi teljesen kiszolgáltatott helyzetéből, a gyógyítókkal egyenrangú partnerré tette az egészségügyi tevékenység kapcsán. A betegek - ennek révén - az egészségügyi szolgáltatásokat is egyre inkább a gazdaság más területeihez hasonló módon közelítik meg. Az orvosi tevékenységgel kapcsolatban is kialakult a "tudatos vásárlói attitűd"[1] következtében a szolgáltatás minősége gyakran megkérdőjeleződik, csökken a toleranciaszint a nem megfelelő vagy nem megfelelőnek ítélt szolgáltatásokkal kapcsolatban. Ez pedig maga után vonja az egészségügyi kártérítési perek számának növekedését. Az Egészségbiztosítási Felügyelet által közzétett adatok szerint 2001 és 2007 között 1051 peres eljárás indult az intézmények ellen, az eljárások száma lassú növekvő tendenciát mutat.[2] Jelenleg évente körülbelül 300 peres eljárást kezdeményeznek egészségügyi szolgáltatók ellen, a betegek által támasztott kártérítési igények összértéke meghaladja az egymilliárd forintot.[3]
Láthatjuk, hogy nemcsak az eljárások számának sokasodásában figyelhető meg kedvezőtlen tendencia, hanem a kártérítésként megítélt összegek is egyre magasabbak,[4] a kamatokkal együtt több tízmilliós nagyságrendű összegekkel találkozhatunk. Ráadásul az alperesek elmarasztalása is egyre gyakrabban történik meg a bírói gyakorlat megváltozása miatt.[5]
3. Az előbbiekben vázolt környezetben érthetően, kiemelkedő jelentőséggel bír a kötelező szakmai felelősségbiztosítás intézménye az egészségügyi szolgáltatók tevékenységével kapcsolatban. Az egészségügyi szolgáltatók felelősségbiztosítása a rendszerváltás óta tölt be igazán jelentős funkciót hazánkban.[6]
1989-ben lehetővé vált a magánorvosi és az egészségügyi vállalkozási tevékenység folytatása. A működés feltételeit megfogalmazó jogszabályok[7] az előbb említett két területen elsőként írták elő a felelősségbiztosítás kötelező voltát. Ennek oka az volt, hogy ne állhasson elő a nem állami vagy önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények, valamint az ő szolgáltatásaikat igénybe vevő betegek kiszolgáltatott helyzete. A kiszolgáltatottság oka pedig nem más, minthogy a magánszolgáltatókért az állam, önkormányzat nem állt helyt a szolgáltató költségvetését meghaladó mértékben.[8] Ezért az esetleges kártérítési összegek kifizetésére ezeknek a szolgáltatóknak is kellett valamilyen biztosíték, amelyet a fele-
- 154/155 -
lősségbiztosítási szerződés megkötése jelentett.
Annak ellenére, hogy az állami fenntartású egészségügyi intézmények számára ebben az időszakban még nem volt kötelező a felelősségbiztosítás, 1992-re szinte mindegyik intézmény kötött ilyen szerződést. A kezdeti időszakban a biztosítók is lelkesedéssel fordultak az új piacot nyújtó lehetőség felé és változatos ajánlataikkal versengtek a kórházak igényeinek kielégítéséért.
4. Az Eütv. a felelősségbiztosítás megkötésének kötelezettségét kiterjesztette valamennyi egészségügyi szolgáltatóra.[9] Ezzel létrejött egy új jogintézmény, melynek célja az volt, hogy jog- és vagyonbiztonságot garantáljon az egészségügyi szolgáltatók és az állampolgárok számára egyaránt, az egészségügyi ellátás során bekövetkező káresemények esetén. A felelősségbiztosítás az alábbi működési mechanizmus szerint nyújt védelmet. Amennyiben megállapítják az egészségügyi szolgáltató felelősségét vagy egyezség születik közte és a károsult között,[10] a biztosító egészben vagy részben mentesíti a szolgáltatót a fizetési kötelezettség alól. Az 1959. évi IV. törvény a polgári törvénykönyvről (továbbiakban: Ptk.) megfogalmazása szerint: felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős.[11] rendszer eleinte jól működött, valódi biztonságot nyújtott a szolgáltatóknak, a betegeknek biztosítékot a kártérítés kifizetésére, a biztosítóknak pedig új bevételforrást jelentett.
A jelenlegi hazai helyzet rövid ismertetése előtt úgy vélem, hogy fel kell tennünk a kérdést: eléri-e a jogintézmény jelen adottságaival is a célját, a felvázolt mechanizmusnak megfelelően tud-e működni?
5. A fent ismertetett ideális állapot megváltozása, az egészségügyi felelősségbiztosítási rendszerünk hanyatlása véleményem szerint az egészségügyi szolgáltatók elleni perekben megfigyelhető gyakorlat megváltozására vezethető vissza elsődlegesen. Ez volt az, a momentum, ami megbontotta a biztosítók és a szolgáltatók közötti addig fennálló érdekazonosságot. A profitorientált biztosítóknak csak addig állt érdekében szolgáltatást nyújtani, amíg ez számukra nyereséget hozott. Azonban 7997 és 1999 között fokozatosan romlani kezdett a biztosítási díjakból származó bevétel és a kifizetett kártérítések aránya. A perek számának és a kártérítési összegeknek az emelkedése miatt a biztosítók számára veszteségessé vált ez az üzletág, felismerték, hogy nem áll érdekükben a biztosítási piac ezen szegmensében szolgáltatást nyújtani.[12]
6. A következőkben három olyan tényezőt emelnék ki, mely véleményem szerint a többi visszásság genezise. Ezek pedig a következők:
A biztosítási piac kínálati oldalának beszűkültsége. Jelenleg egy olyan biztosítótársaság van, amely valamennyi egészségügyi szolgáltató számára kínálja szolgáltatását, monopolhelyzet alakult ki a piacon.
Egyoldalú szerződéskötési kötelezettség áll fenn, ugyanis az egészségügyi szolgáltató a működési engedély kiadása feltételeként köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni,[13] a biztosító viszont akkor és azzal az egészségügyi szolgáltatóval köt szerződést, amikor és amelyikkel neki megéri.
Bár az erre vonatkozó felhatalmazást az Eütv. már egy évtizede tartalmazza, a kormány még a mai napig sem alkotta meg az egészségügyi szolgáltatók szakmai felelősségbiztosításának minimumfeltételeiről szóló jogszabályt.[14] Így jelenleg semmi más nem határozza meg ezen speciális felelősségbiztosítási ágazat működésének részletszabályait, mint a biztosító üzletpolitikája, az általa kialakított általános szerződési feltételek. Ezek a szerződési feltételek pedig számos olyan elemet tartalmaznak, amelyek kedvezőtlenek az intézmény számára és amelyek kiüresítik a felelősségbiztosítás tartalmát, figyelmen kívül hagyják a jogintézmény eredeti célját.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
