Ebben a dolgozatban arra teszünk kísérletet, hogy az arányos képviselet kérdését a közösségi döntések elmélete (Public Choice Theory) alapján megvizsgáljuk. Néhány ismert összetett többségi paradoxont bemutatva, amelyek a közösségi döntések elmélete szempontjából érdekesek, az arányos képviselet jelentését először visszavezetjük az összetett többségi paradoxonokra, majd egy itt talált analógiát játékelméleti eszközökkel általánosítunk a továbbiakban.
Az arányos képviseleti rendszerben a parlament összetételétől elvárják, hogy releváns kérdésekben a választói vélemények eloszlását hűen tükrözze. Ugyanakkor egy olyan meglepő konklúzióhoz jutunk, hogy az arányos képviselet rendszere nem képes mindig a választói véleményeloszlást tükrözni, csakúgy, mint a plurális (többségi) rendszer. E vizsgálatunk során egy általános félreértést is eloszlatunk. A módszertani individualizmus és a hasznosság-maximalizáló feltevés mellett, a racionális döntések elmélete, ami a közösségi döntések elméletének egy paradigmája, nem vezet szükségszemen a normatív demokrácia többségi modelljéhez, hanem pontosan ellenkezőleg, a nonnatív demokrácia pluralista modelljét támogatja.
Tekintsük a következő táblázatot, ami az Ostrogorski-paradoxon egy változatát mutatja:
| Választókerület | 1. ügy | 2. ügy | 3. ügy | IP-támogatás |
| 1. (20%) | X | X | y | X (20%) |
| 2. (20%) | X | y | X | X (20%) |
| 3. (20%) | y | X | X | X (20%) |
| 4. (20%) | y | y | y | y (20%) |
| 5. (20%) | y | y | y | y (20%) |
| Pl-támogatás | X(40%)y(60%) | X(40%)y(60%) | X(40%)y(60%) | X(60%)y(40%) |
1. táblázat: Ostrogorski-paradoxon (1903)
- 139/140 -
A táblázat egy hipotetikus versenyt ír le két párt, X és Y között, és minden egyes választókerület a választók 20%-át tartalmazza. Tegyük fel, hogy a választóknak három ügyben kell dönteniük, és ezek közül mindegyikben a választók képesek azonosítani a hozzájuk legközelebb álló párt nézeteit. Tegyük fel, továbbá, hogy a három ügy egyformán fontos a választás egészére tekintettel, így a három ügy alapján döntenek a választók arról, melyik pártot támogatják, hogy végül mind a három ügyet elvégezze.
Tegyük fel, hogy a szavazást kétféle módon is lebonyolítják. A fenti táblázat a két választási eljárás (IP és Pl eljárások) egy-egy lehetséges kimenetelét rögzíti.
1. IP-eljárás: Az egyes választókerületek minden ügyben külön-külön szavaznak, majd azt a pártot fogják támogatni, amelyik több ügyben szerzett nagyobb támogatást. A győztes pártot pedig ezek után választókerületenként - a választókerületek számarányára tekintettel - összegezve állapítják meg. Így kapjuk az IP-támogatást, és ezek alapján X párt 60%-kaI nyeri a választást, Y párt 40%-ával szemben. 2. Pl-eljárás: Mindhárom ügyet előbb megszavaztatják a választókkal, majd az öt választókerület döntése alapján - a választókerületek számarányát is tekintetbe véve - megállapítják az adott ügyben győztes pártot. Példánkban, mind a három ügyben Y párt 60%-os többséggel rendelkezik X párt 40%-ával szemben. Ezek után pedig a győztes párt, a három ügyben többször többséget elért párt lesz. Esetünkben ez Y párt lesz 3:0 arányban X párttal szemben. Látható példánk alapján, hogy ugyanazon körülmények között, csak a választás módjának megváltoztatásával, különböző párt kerül ki győztesként. Egyes interpretációk szerint az Ostrogorski-paradoxon mindig felbukkan, ha az IP-keresztezés, amelyet az IP eljárás eredményez és a PI-keresztezés, amelyet a Pl eljárás ad, különböző eredményekre vezet. Az Ostrogorski-típusú paradoxonok alapkérdése: vajon melyik lebonyolítási mód tükrözi jobban (arányosabban) a választók akaratát?
A felvetett kérdés megválaszolása érdekében gondolkodhatunk a következő módon. Nézzük meg alaposan az 1. táblázatot! Észrevehetjük, hogy az első lebonyolítási mód során, a választók többsége a vesztes oldalon áll az ügyek többségében. Valóban, az első választókerület az 1. és 2. ügyben, a második választókerület az 1. és 3. ügyben, míg a harmadik választókerület a 2. és a 3. ügyben áll a vesztes oldalon. Betudhatnánk közvetlenül ennek a ténynek, hogy az első és második lebonyolítási eljárások különböző eredményre vezettek. De Anscombe majdnem nyolcvan évvel Ostrogorski után a következő módosítással állt elő:
- 140/141 -
| Választókerület | 1. ügy | 2. ügy | 3. ügy | IP-támogatás |
| 1. (20%) | X | X | Y | X (20%) |
| 2. (20%) | Y | Y | X | Y (20%) |
| 3. (20%) | Y | X | X | X (20%) |
| 4. (20%) | X | Y | X | X (20%) |
| 5. (20%) | X | Y | X | X (20%) |
| Pl-támogatás | X(60%)Y(40%) | X(40%)Y(60%) | X(60%)Y(40%) | X(80%)Y(20%) |
2. táblázat: Anscombe-paradoxon (1976)
Az Anscombe által bemutatott helyzet szintén egy lehetséges kimenetelét rögzíti a fent leírt hipotetikus választásnak. Mint látható, az ügyek többségében a választók kisebbségben vannak ebben az esetben is: az első szavazó a 2. és 3. ügyben, a második szavazó az 1. és 3. ügyben, míg a harmadik szavazó az 1. és 2. ügyben van kisebbségben. Az Ostrogorski által rögzített helyzethez képest azonban egy lényeges változás történt: mindkét lebonyolítási mód ugyanazt a végeredményt hozta. Tehát Anscombe felvetése nem magyarázata az Ostrogorski-paradoxonnak, hanem csak egy jellemzése. Amikor az Ostrogorski-paradoxon felbukkan, gyakran a választók többsége az ügyek többségében kisebbségben vannak. Ezt nevezik Anscombe-paradoxonnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
