A Magyar Köztársaság, mint az Európai Unió soros elnöki tisztét 2011. első félévében ellátó állam esetében különösen fontos, hogy a közösségi jognak mind az elméleti, mind a gyakorlati aspektusával foglalkozó hazai szakemberek tisztában legyenek az európai jogi gondolkodás és jogfilozófia gyökereivel, fejlődésével és ezeknek lehetséges jövőbeli irányzataival. De bízvást állíthatjuk azt is, hogy napjainkra az általános műveltség részébe integrálódott az uniós intézményrendszer és annak hátterét képező állam- és jogtudományi fejlődés főbb tendenciáinak ismerete. Mindezek - gondolkodásmódunkba történő - akceptálását segíti elő a szerzőpáros legújabb írása, mely hézagpóló szerepet is felvállalt az ilyen jellegű munkák esetleges hiányából fakadó űr kitöltése által.
A szerzők legújabb könyvük bevezetőjében félreérthetetlenül leszögezik, hogy nem fogadják el a sokak által vallott elvet[1], mely szerint az állam, a társadalom, a politikai berendezkedés és így maga a jog fejlődése megállt és lelassult. Hanem kinyilvánítva azt, hogy "bíznak abban; Európában az állam és a jog még fejlődőképes."[2], így a napjainkban kikristályosodott fejlődési tendenciákból kiindulva mutatják be és vizsgálják az európai jogfejlődés kialakulásának kezdeteit, egyes térségekre jellemző sajátosságait és az Európai Unió jogrendszerének jelenlegi helyzetét és a várható jövőbeli átalakulásának lehetőségét. A szerzőpáros szerint az Európai Uniónak az utóbbi időben és napjainkban bekövetkezett föderalizálódása, fragmentálódása, az integráció mélyülése, bővülése, illetőleg válsága több válaszra váró kérdést is felvet; Mindenek előtt a precedens-jog és a kontinentális jog kölcsönhatása és veszélye, a nemzeti jogrendszerek erősödésének, vagy elhalásának antagonisztikus ellentéte, a gazdasági válság okozta tényleges jogon kívüli - ahogy a szerzők fogalmaznak: "jog-alatti" - normák felbukkanása és hatása. Az említett problémákból kiindulva lehetünk tanúi a mű olvasása közben az imént feltett kérdések mélyreható elemzésének az európai jogfejlődés gyökereiben fellelhető sajátosságok és a jelenlegi uniós jogrendszerek és a ius commune Europaeum mint quasi egységes jogrendszer több perspektívából történő megközelítése és vizsgálata eszközével.
A napjainkban megkerülhetetlenül jelen lévő gazdasági globalizáció és az ebből fakadó, ennek hozadékaként jelentkező főbb megoldásra váró kérdések és anomáliák (világszerte jelen lévő egymásrautaltság, fenntartható fejlődés, globális biztonsági kockázatok, gazdasági világválság) kapcsán vetik fel a mű szerzői a globális kormányzás szükségességének jogosultságát és az ezen irányba mutató intézmények (nemzetközi szerződések, nemzetközi jog szabályozása) erősödésének és mindezekkel összefüggésben a jognak, mint alapvető értékhordozó diszciplínának[3] egyes intézményesült princípiumainak (pl. alapvető emberi jogok követelménye) lehetséges jövőbeli fejlődését.
A folytatásban az "új világrend"[4] elméletének, a felbukkanása óta napjainkig tartó fogalmi átalakulását boncolgatják a szerzők, alapvetően abból kiindulva és arra a következtetésre jutva, hogy "Az új világrend azonban még csak kialakulóban van, a nemzetközi hatalmi viszonyok változásainak megfelelő új nemzetközi intézmények és a nemzetközi jogi szabályok még nem kristályosodtak ki."[5] Ebből az aspektusból közelítik meg szuverenitás és a nemzetközi szervezetek átalakulásának, a nemzetközi jog alanyai bővülésének vizsgálatát, feltéve a szupranacionalitás irányába való fejlődés szükségességének kérdését az Európai Unió jövője tekintetében. A kérdés pedig nem más - idézik José Manuel Barroso felvetését a szerzők - az, hogy a kontinens csak elszenvedi a globalizációt és alkalmazkodva másokhoz másodlagos szerepet tölt be a nemzetközi viszonyok porondján, vagy magának vindikálva a vezető szerepet a világszerte lezajló folyamatok élére áll és irányítja az eseményeket.[6] Ugyanakkor a vezető szerep felvállalása esetében arról sem feledkezhetünk meg, hogy "Ez az Európa nem irányul senki ellen; nincsen semmiféle agresszív vonása, semmiféle egoista vagy imperialista jellege, sem a közösségen belül, sem azon kívül. Nyitva áll mindazok előtt, akik csatlakozni kívánnak hozzá."[7] Ezen több évtizede keletkezett gondolat aktualitását bizonyítja az Európai Unió közelmúltban bekövetkezett, minden eddigit felülmúló bővítési folyamata, mely a közeljövőben minden bizonnyal újabb lendületet kap.[8]
A fenti gondolatmenet felvázolását követően az európai jogfejlődés kibontakozásába nyerhet bepillantást az olvasó. A főbb ún. törésvonalakra hivatkozva mutatják be a szerzők az európai jogcsaládok és jogkörök főbb jellemző vonásait és kialakulásuknak stádiumait. A common law és a római-germán (kontinentális) jogcsalád sajátosságainak összevetéséből elemzik az uniós jogrendszerek közeledésének lehetőségét és korlátait a ius commune Europaeum perspektíváinak tükrében. A tézis-antitézis-szintézis elméleti triásza filozófiájából kiindulva a konvergenciaelmélet segítségével jutnak arra a következtetésre, hogy egyesek véleménye szerint lehetséges a különböző uniós jogrendszerek egy bizonyos szintű egységesítése (tézis), ezzel szemben másik elmélet[9] szerint ez nem lehetséges (antitézis) hat különbséget eredeztető sajátosság (jogi érvelés természete, rendszerezés jelentősége, szabályok jellege, tények szerepe, jogosultságok jelentése, múltbeli megjelenés jelentősége) miatt, míg feloldva az antagonisztikus ellentétet a harmadik felfogás (szintézis) fogalmazza meg azt, hogy jogi kultúra formális értelmezésével szemben "olyan szociológiai megközelítésre van szükség, amely inkább identitásra koncentrál."[10] Azaz a nemzeti identitás szerves részét képező jogi kultúra és az Európai Unió identitását képező jogi kultúra nem szükségszerűen egymás ellenségei, hanem kooperálva is létezhetnek együtt, sőt akár kölcsönösen erősíthetik is egymást. A kutatók a konvergencia elméletet elfogadva állapítják meg azt, hogy a common law és a kontinentális szisztéma közeledését elősegíti az, hogy az előbbiben egyre hangsúlyozottabb szerepet kap a statutory law (írott jog), míg utóbbinak a case law (esetjog) jellege erősödik. Gondoljunk csak ezzel párhuzamosan a magyar jogrendszer (mely tipikusan a kontinentális jogcsaládba tartozik) szerves részét képező jogegységi határozat intézményére, mely alapján a Legfelsőbb Bíróság által adott ügyben hozott jogegységi határozat az Alkotmány erejénél fogva[11] kötelező az összes bíróságra, így mondhatni, az Alkotmánybíróság koncepciójából[12] kiindulva megjelent hazánk jogrendszerében a case law.
Az egyes európai jogrendszerek főbb vonásai fejezetben a francia, német, angol, spanyol és portugál, görög, ciprus, és a skandináv államok jogrendszereinek fejlődésébe nyerhet bepillantást az olvasó részletes történelmi alapokon nyugvó bemutatás és elemzés segítségével. A Code Civil és annak hatása a világ jogrendszereire, valamint a német jogterület meghatározó normája, a Bürgerliches Gesetzbuch külön figyelmet kap a műben, hiszen ezek képezik az Európai Unió magánjogának gerincét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
