"Ha magyar vagy, s sokáig élni akarsz, okos ne légy, vitéz ne légy, s pénzed se legyen sok" - idézte egyik írásában a híres erdélyi krónikás, Cserei Mihály bonmot-ját Herczegh Géza.[1]
Herczegh Géza tulajdonképpen fordulatos gyermekkorának és nehéz családi örökségének köszönhette sajátos történeti látásmódját.[2] "[A] nemzeti kisebbségek kérdései, jogai, nemzetközi védelmének problémái olyan ügyek voltak, amelyeket keserű ajándékként már a bölcsőmben megkaptam" - vallott a nemzetközi jog iránti érdeklődésének gyökereiről egy késői interjújában.[3] Bíróként dolgozó apjától a jogászi hivatástudatot, történész nevelőapjától - aki egy időben az Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja is volt[4] - a történelem iránti érdeklődést kapta "örökségként." Jogászként is otthonosan mozgott a történettudomány és az irodalom mezején,[5] kiváló stílusban megírt könyveinek többségét ezért a laikusok is érdeklődéssel forgatták és forgathatják.
Herczegh Géza viszonylag gyorsan rátalált a személyes sors, a családtörténet és az általa választott tudományterület, a nemzetközi jog metszéspontjában álló témára, a diplomáciatörténetre, amelyből az 1960-as évek közepén írta az első könyvét, egy egyetemi jegyzetet.[6] Bár ebben a munkában kifejezetten a két világháború történetét és e háborúknak az államok nemzetközi kapcsolataira gyakorolt hatásait elemezte, a szerző nem mulasztotta el a közép-európai események és összefüggések bemutatását sem. Ez a "mellékszál" egyszerre szólt a magyar és általában a közép-kelet-európai olvasóhoz, akik -ha olvasták volna a kizárólag magyar nyelven megjelent könyvet - könnyen dekódolhatták volna a tanulságot, amit egyébként Ady Endre már a 20. század fordulóján megfogalmazott: "A Duna-táj bús villámhárító, / Fél-emberek, fél-nemzetecskék / Számára készült szégyen-kaloda. / Ahol a szárnyakat lenyesték..."[7] Vagyis a Kárpát-medence és közvetlen környezete államainak történetét elsősorban rajtuk kívül álló erők alakítják, még ha a nemzeti elitek erről nem is mindig hajlandóak tudomást venni.
Aztán amikor - ahogy Herczegh közeli jó barátja és kutatótársa,[8] Mádl Ferenc megfogalmazta - "[a] hetvenes években. már. mindent le lehetett írni.",[9] Herczegh Géza elmélyült a magyar történelmi források és visszaemlékezések vizsgálatában, ennélfogva a korábbi mellékszál, a magyar és a közép-ke-
- 154/155 -
let-európai történelem determináltsága, a régió államainak szuverenitása, annak korlátozottsága vált az egyik legfontosabb kutatási témájává. Magyar szempontú diplomáciatörténeti publikációkkal főleg a nyolcvanas években jelentkezett,[10] és ezek összegzéseként készítette el a Magyarország külpolitikája című monográfiáját, amely először 1987-ben jelent meg. Herczegh Géza, a pécsi jogi kar második ciklusát töltő dékánja,[11] ekkor már két évtizede tanított Pécsett.[12] A Magyarország külpolitikája című munka tehát jelentős részben kötődik a pécsi jogi karhoz, illetve egyik lektora, Ormos Mária - aki ekkor éppen az egyetem rektoraként is működött[13] - révén a pécsi egyetemhez. Ormos nevét azonban nemcsak a Padovától Trianonig című könyv[14] szerzőjeként kell itt megemlíteni, bár Herczegh nyilvánvalóan erre, a korban nagy visszhangot keltő kötetre tekintettel kérte fel őt saját műve lektorálására. Ormos Herczegh-gel szemben "céhbeli" történész volt, de pályája előrehaladtával őt is egyre jobban foglalkoztatták a diplomáciai kérdések, és általában a közép-európai régió történetének nemzetközi összefüggései.[15] Ormos megjelenése Herczegh könyvének első kiadásánál különösen annak a fényében érdekes, hogy évekkel később saját maga is egy külön kötetben összegezte diplomáciatörténeti kutatásait,[16] amely részben Herczegh Géza opusával párhuzamosan beszéli el nem egyetlen régiónak, hanem magának a kontinensnek a történetét. A két könyv tehát - elsősorban perspektívájánál fogva - részben kiegészíti egymást, ezért is érdemes őket egyszerre elolvasni. Miután pedig mind Herczegh, mind Ormos diplomáciatörténeti kutatásai elsősorban a pécsi egyetemhez kötődnek, és két, a téma szempontjából alapvető munka létrejöttét eredményezték, talán nem tűnik túlzásnak pécsi diplomáciatörténeti iskoláról beszélni, hiszen mind a pécsi bölcsész-, mind a jogi karon máig rendszeresen szerepelnek különböző diplomáciatörténeti tárgyak a tanrendben.
A magyar diplomáciatörténet első kötete még a rendszerváltás előtt, 1987-ben jelent meg először. A témája - a két világháború kora (1914-1945) miatt érzékenyebb második kötet megjelenésére csak közel másfél évtizeddel később, 1999-ben került sor.[17] Herczegh Géza mindkét kötet esetében javításokat végzett a kéziraton, és - a téma további feldolgozását segítendő - részletes irodalomjegyzéket készített, az újabb kiadás azonban az ő életében már nem valósulhatott meg. A második, a szerző szándékainak megfelelően bővített és és javított kiadást a professzor özvegye, Herczegh Melinda, illetve a Magyar Szemle Alapítvány együttműködése tette lehetővé. A két kötet - röviddel egymás után - így jelenhetett meg 2019-ben és 2021-ben. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a kézirat kettéosztása üzenetértékkel bír. Egyrészt azt jelzi, hogy a 20. század első felének története még az "élő múlt" kategóriájába tartozik, amelyet nem feltétlenül lehet vagy szerencsés lezárt anyagként tárgyalni,[18] hanem inkább gondolatébresztőként kell beszélni róla. Másrészt a két kötet közti cezúrával a szerző vélhetően arra is utalt, hogy magyar szempontból az 1914-1945 közötti időszak súlya és fon-
- 155/156 -
tossága legalább akkora, mint a megelőző egy évezred eseménytörténetéé.
Mi a fő mondanivalója ennek a monumentális, de olvasmányosan, kiváló stílusban megírt munkának? Mindenekelőtt az, hogy Magyarország "Európa közepén terül el, és [ezért - D.E.] a kontinens nagy mozgalmai rendre végiggyűrűztek rajta."[19] Ez így önmagában egy triviális ténynek hangzó állítás, azonban a szerző e tételt két köteten keresztül jogászi logikával, történeti tényekre építve bontja ki és indokolja, így állítása erős jelzés az olvasó számára, hogy ideje szembenézni - és szembemenni - a hazai közéletet évszázadok óta fogva tartó "Extra Hungariam non est vita."-szemlélettel, és kitekinteni a Kárpátokon túlra, hogy az eseményeket ne csak a bekövetkezésükkor, hanem már korábban, röviddel a keletkezésüket követően is észlelni lehessen.
A kifelé nyitottság - amely értelemszerűen elsősorban más európai régiók felé nyitottságot takar - ugyanis a magyarság és általában valamennyi kárpát-medencei népcsoport közös érdeke, hiszen egy földrajzilag lehatárolt zárt medence lakói az elmúlt évezredben szinte folyamatosan megélték a Szózat költőjének igazságát: "Itt élned, halnod kell."[20] Vagyis a reálpolitika parancsa az, hogy helyben kell maradni, de a helyben maradás önmagában nem elég: túl is kell élni - bármi is történjen. A magyar történelem Herczegh általi elbeszélése tehát nemcsak a nyitottságra, az összefüggések szem előtt tartására figyelmeztet, hanem arra is, hogy bezárkózásunk következtében sokszor negatívabban látjuk saját történetünket és eredményeinket. A magyarság ugyanis több mint egy évezreden keresztül meg tudott maradni ott, ahol ősei egy kedvező történelmi helyzetben, egy hatalmi vákuum időszakában letelepedtek. Ez önmagában is jelentős teljesítmény, hiszen számos más megtelepedési kísérlet korábban már elbukott.
A magyar értelmiség mellett Herczegh a közép-kelet európai régió kisállami elitjeihez is szólni kíván. A régiót alkotó országok története ugyanis szorosan összekapcsolódik és számos hasonlóságot takar - ahogy erre korábban már többen is (például Szekfű Gyula vagy Németh László) felhívták a figyelmet. A könyv közép-európaiak számára megfogalmazott üzenete az, hogy "[a] kelet-közép-európai országok "természetes" integrációja. elmaradt, illetve olyan torz formában valósult meg, mely nem mozdította elő fejlődésüket."[21] A régió történelmi államai - Csehország, Magyarország és Lengyelország - önállóságának elvesztésével nemcsak egy-egy ország tűnt el a térképről, "... hanem megszűnt politikai értelemben a kelet-közép-európai régió is, melynek következményei az európai egyensúly szempontjából is igen súlyosak voltak."[22] Herczegh professzor meggyőzően érvel amellett, hogy a természetes integrációt a térséget részben magába olvasztó Habsburg Birodalom sem tudta megvalósítani, és legkésőbb a 19. század közepétől bukása elkerülhetetlen volt. A Habsburg Birodalomnak, majd az Osztrák-Magyar Monarchiának fennállása alatt természetesen voltak jobb és rosszabb időszakai, a mérleg nem egyértelműen negatív vagy pozitív, és még számos részletkérdés vár megvá-
- 156/157 -
laszolásra vagy kidolgozásra. Ami viszont bizonyos, hogy egyik államnak, népnek sincsen egyetlen, kizárólagos történeti igazsága, helyette arra kellene koncentrálni, hogy a "sokszólamú történelem"[23] minél több árnyalatát felfedezzük, és rögzíteni tudjuk, mert ahogy a régió államainak múltja közös, úgy a jelene és a jövője sem választható el egymástól.
Herczegh Géza könyvének harmadik címzettje a laikus magyar olvasó. A professzornak, aki mindvégig tárgyilagosan, ugyanakkor mély empátiával mutatja be a magyar történelem sokszor sorsfordító eseményeit, még akkor sem rezdül meg a toll a kezében, amikor a családja és a saját sorsát is alakító I. világháborús békekötés következményeiről beszél. A trianoni traumával ugyanis minden nemzedéknek újra és újra szembe kell néznie. Herczegh Géza hatalmas élettapasztalatával, valamint a jogász éleslátásával érthetően és világosan szálazza szét az érveket és ellenérveket, mérlegeli a folyamatokat, vázolja fel a következményeket. A szerző pontosan érzi mindenkori olvasójának rezdüléseit, és nem veszik el a részletekben, ehelyett rövid, pontos, szakmai hivatkozásokat tartalmazó lábjegyzetekkel kiegészített magyarázatokkal ad támpontot a trauma megértéséhez és feldolgozásához. Okfejtése jól reprezentálja kiváló pedagógiai érzékét is, így például amikor a trianoni traumát kettébontva a soknemzetiségű Magyarország felosztását elválasztja "a magyar nép felosztásától", és e két eseménysor előzményeit külön-külön is felvázolja.[24]
Herczegh Géza kétkötetes munkája egy remekmű, amely minden nemzedéket önvizsgálatra, a magyar múlt feltárására, illetve a közép-európaiság ismérveinek összegyűjtésére és végiggondolására sarkall. A könyvnek helye van a könyvespolcokon, de az egyetemi oktatásban is, akár kiegészítő irodalomként, akár önálló kurzus keretében a történész- és a jogászképzésben. Ami fájó hiányosságként említhető, az az idegen nyelvű fordítás hiánya, hiszen láthattuk, hogy Herczegh professzor nemcsak a magyarokhoz, de általában a közép-európaiakhoz is szólni kívánt. Érdemes lenne tehát elgondolkodni, hogy a most elkészült teljes munkát, a lábjegyzeteket és a szakirodalmat némiképp tovább bővítve, ki lehetne-e adni egy V4-es projekt keretében, akár angol, akár lengyel nyelven. Mert közös érték. ■
JEGYZETEK
[1] Herczegh Géza: Hármas szaltó - In memoriam Tóth Miklós László. Magyar Szemle 1996/1. 39. o. Az idézet eredeti lelőhelye: Cserei Mihály: Erdély históriája. Európa Kiadó. Bp., 1983. 195. o.
[2] Egy korai, 1957-ben készült életrajzát lásd: AL II. osztály iratai 67. doboz, 9. dosszié. Életútjára bővebben: Herczegh Géza. In: Sereg András: Alkotmánybírák talár nélkül. KJK-KERSZÖV Kiadó. Bp., 2005. 73-80. o.
[3] Sereg i.m. 74. o.
[4] Az 1940/1941-es tanévben (Pécsi Egyetemi Almanach, https://almanach.pte.hu, 2021.12.27.).
[5] L.: Herczegh Géza: Peres örökségünk. Magyar Szemle Alapítvány. Bp., 2005., illetve Herczegh Géza: Foggal és körömmel. Helikon Kiadó. Bp., 2008.
[6] Herczegh Géza: A diplomáciai kapcsolatok története I-II. (1914-1945). Tankönyvkiadó. Bp., 1965 és 1966.
[7] Ady Endre: A Duna vallomása (1907).
[8] Herczegh Géza 1951-1967 között, míg Mádl Ferenc 1956-1971 között dolgozott kutatóként az Állam- és Jogtudományi Intézetben. Voltak közös munkáik - ilyenkor Szabó Imre és Eörsi Gyula irányítása alatt dolgoztak - és részben közös volt a baráti körük (például Bokorné Szegő Hanna) is. Mádl Ferenc egyik utolsó írásában Herczegh Gézát is az ÁJI "másként érző és gondolkodó" kutatói között említette - Péteri Zoltán, Viski László és saját maga társaságában (Mádl Ferenc: Találkozásom Hans Kelsennel. In: Király Miklós (szerk.): "Fabula de te narratur" ELTE ÁJK. Bp., 2011. 71. o.). Bár Herczegh Géza gyermekkori emlékei révén ismerősen mozgott Pécsett, az egyetemi beilleszkedésben valószínűleg a pécsi jogi kari kapcsolatait egészen a haláláig megőrző Mádl Ferenc is segíthetett neki, aki Csizmadia Andor dékánnal (1964-1968) már az 1960-as évek közepétől szoros szakmai és emberi kapcsolatban állt. Mádl Ferenc pécsi jogi kari kapcsolataira l. bővebben: Domaniczky Endre: Mádl Ferenc a pécsi jogi karon (Jogtörténeti Szemle - megjelenés alatt); Domaniczky Endre: 95 éves lenne a Benedek "Franci" (Jura - megjelenés alatt); Domaniczky Endre: Ércnél maradandóbb. 15 éve halt meg Benedek Ferenc (Per Aspera ad Astra 2022/1. - megjelenés alatt).
- 157/158 -
[9] Mádl i.m. 71. o.
[10] L. például: Herczegh Géza: A nemzeti kérdés nemzetközi vonatkozásai a reformkori Magyarországon. Jogtudományi Közlöny 1980/10. 648-654. o.; Herczegh Géza: Bethlen Gábor külpolitikai törekvései. In: Kovács Kálmán (szerk.): Bethlen Gábor állama és kora. Tanulmányok. ELTE ÁJK MÁJT, Bp., 1980. 37-48. o.; Herczegh Géza: XVI. századi külkapcsolataink intézésének néhány szervezeti és igazgatási kérdése. In: Ádám Antal - Benedek Ferenc - Szita János (szerk.): Jogtörténeti tanulmányok. Emlékkönyv Csizmadia Andor hetvenedik születésnapjára PTE ÁJK. Pécs, 1981. 141-152. o.; Herczegh Géza: Egy "kelet-európai birodalom" kialakításának körvonalai, avagy késő középkori perszonáluniók Kelet-Közép-Európában. Jogtudományi Közlöny 1983/2. 114-118. o.; Herczegh Géza: Magyarország és Európa (1683-1686) Jogtudományi Közlöny 1986/6. 353-360. o.
[11] Herczegh Géza 1981-1987 között volt a volt a pécsi jogi kar dékánja. "Egyetemi karrierem a diktatúra puhulását jelezte" - mondta erről később. (Sereg i.m. 78. o.).
[12] Ahol egyébként gyerekként (a Pécsi Püspöki Tanítóképző gyakorló iskolájában) részben az iskoláit is végezte. L.: A Pécsi Püspöki Tanítóképző-Intézet Értesítője az 1936/37. iskolai évről, A Pécsi Püspöki Tanítóképző-Intézet Értesítője az 1937/38. iskolai évről és A Pécsi Püspöki Tanítóképző-Intézet Értesítője az 1938/39. iskolai évről. Felnőttként egy pályázatot követően 1968-ban került vissza Pécsre, ahol a nagymúltú (itt elegendő csak Faluhelyi Ferenc (1886-1944) és Flachbarth Ernő (1896-1955) nevét megemlíteni) Nemzetközi jogi tanszék vezetője lett.
[13] Ormos Mária 1984-1992 között volt a PTE rektora.
[14] Ormos Mária: Padovától Trianonig 1918-1920. Kossuth Kiadó, Bp., 1984.
[15] A Padovától Trianonig c. munkáját részben ez a teljesen újszerű, a politikatörténet mellett a diplomáciatörténetre is építkező szemléletmód tette egyedivé.
[16] Ormos Mária - Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás (1814-1945). Osiris Kiadó. Bp., 2003.). Ormos szerzőtársa, Majoros István (a könyv megírása idején a PTE BTK Újkortörténeti Tanszék tanszékvezető docense) ekkoriban már évek óta külön kurzust tartott a pécsi történészhallgatóknak a nemzetközi kapcsolatok történetéről.
[17] Ekkor még önálló kötetként: A szarajevói merénylettől a potsdami konferenciáig. Magyarország a világháborús Európában 1914-1945. (Magyar Szemle Alapítvány, Bp., 1999.) cím alatt. A két kötet címének egységesítése csak a második kiadás előkészítésekor történt meg.
[18] Erre a szerző a II. kötet utószavában utal is (II/389. o.).
[19] L.: Herczegh i.m. I./5. o.
[20] Vörösmarty Mihály: Szózat (1836).
[21] Herczegh i.m. II/18. o.
[22] Herczegh i.m. II/19. o.
[23] A sokszólamú történelem a 19. századi magyar történelem és a nemzetiségi kérdés egyik legjelentősebb szakértőjének, Katus László (1927-2015) életút-interjújának egyik központi gondolata volt (l. bővebben: Katus László: Sokszólamú történelem. Válogatott tanulmányok és cikkek. PTE BTK TTCS. Pécs, 2008.
[24] Herczegh i.m. I/344. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző óraadó, PTE ÁJK Nemzetközi és Európajogi Tanszék.
Visszaugrás
