Dr. Györgyi Kálmán miniszteri biztos úr a plenáris ülésen elhangzott előadásában áttekintést adott a büntetőjogi reform fő törekvéseiről és irányairól. Egy mondatban összefoglalva teendőinket, úgy vélem, elméletileg megalapozott, a bűnözés elleni küzdelemben hatékony és eredményes, a gyakorlatban jól alkalmazható és lehetőleg időtálló Btk. megalkotására kell törekednünk. Persze egy ilyen általános megállapítással többé-kevésbé mindenki egyetért, de ott a bökkenő, hogy mindezt hogy lehet elérni az egész Btk. struktúráját és jellegét meghatározó, alapvető jelentőségű szabályok, az egyes jogintézmények és rendelkezések kidolgozása során.
Előadásom tárgya a büntetőjogi felelősség feltételei de lege ferenda, azaz azok a kérdések, amelyeket a bűncselekmény tanában szokás tárgyalni. Minthogy azonban a Btk. egységes egész, a büntetőjogi felelősséget és a szankciórendszert, az Általános Részt és a Különös Részt érintő problémák szervesen összefüggnek egymással, veszem a bátorságot, hogy néhány mondat erejéig kitérjek olyan általános követelményekre, amelyeket joggal támaszthatunk az egész új Btk.-val szemben.
Alapvető kérdés, hogy a bűnözés összetételét, jelenlegi méreteit és várható alakulását figyelembe véve a törvényhozó milyen kriminálpolitikai célok megvalósítására törekszik az új Btk. megalkotásával, és ennek megfelelően, milyen feladatok várnak a jogalkalmazóra.
Véleményem szerint hibás minden olyan helyzetelemzés, amely abból indul ki, hogy a bűnözési helyzethez képest az ítélkezési gyakorlat "általában" túl enyhe vagy túl szigorú. Az ilyen sommás megállapítás nem állja meg a helyét. Arra kell törekedni, hogy az új Btk. reális, az egyes társadalomra veszélyes (ha úgy tetszik: "materiálisan jogellenes" cselekmények súlyához igazodóan megfelelő, illetve azokat egymáshoz viszonyítva is arányos büntetési tételeket állapítson meg az egyes bűncselekményekre, és úgy állapítsa meg a büntetési tételek alsó és felső határát, hogy biztosítsa az egységes bírói gyakorlat kialakulását, de lehetővé tegye a legkülönbözőbb súlyú bűncselekmények differenciált elbírálását.
Ha a Btk. megfelel ezeknek a követelményeknek, a törvényhozó megtette a magáét. Bízni kell a független bíróságban és bírákban, hogy a törvényes keretek között, szélsőségektől mentesen, a büntetés célját szem előtt tartva, ha szükséges, kellően szigorú, ha indokolt, humánus és nem eltúlzott szankciókat alkalmaznak.
A részletek nem elsősorban erre a szekcióra tartoznak, de azért utalok arra, hogy a hatályos Btk. egyes eltúlzottan szigorú és belső aránytalanságuk miatt is joggal bírálható rendelkezéseit felül kellene vizsgálni. Ilyenek pl. a kábítószerrel visszaélésre vonatkozó szabályok.
A Btk.-val szemben támasztható jogállami követelmények nem állíthatók szembe a büntetőpolitikai hatékonysággal, de ezek a követelmények adott esetben egyes kodifikációs megoldások tartalmát meghatározhatják, bizonyos szabályozási lehetőségeket kizárhatnak vagy korlátozhatnak. Ugyanez mondható el egyes nemzetközi egyezményekről, amelyekhez már csatlakoztunk, illetve csatlakozni fogunk.
Szem előtt kell tartani, hogy valamely jogintézmény vagy rendelkezés nem sérti-e az emberi méltóságot, vagy nem ütközik-e a diszkrimináció tilalmába. Így pl. a Btk. 199. §-a bünteti (az erőszak nélküli) természet elleni fajtalanságot, ha a "partner" 18 éven aluli, de különböző nemű személyek között az ugyanilyen magatartás nem bűncselekmény. További alkotmányos követelményekre a részleteknél még utalok.
Törekedni kell arra, hogy a Btk. szabályai megfeleljenek "a tudomány mai állásának", de rugalmasak is legyenek, ne fékezzék a büntetőjogi dogmatika fejlődését. Nem kell mindent és mindenáron módosítani, indokolt figyelembe venni a magyar hagyományokat, a jogalkalmazók megszokásait és befogadóképességét.
Rátérve a részletekre, az időbeli korlátok között érintek a büntetőjogi felelősség témaköréből néhány véleményem szerint fontos kodifikációs kérdést.
a) A nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvének kodifikálása magától értetődik.
b) Egyetértek a kodifikációs bizottság egységes álláspontjával, amely szerint a társadalomra veszélyesség maradjon el a bűncselekmény törvényi meghatározásából. Az uralkodó dogmatikai felfogás szerint a bűncselekmény tényállásszerű, jogellenes, bűnös és büntetendő cselekmény. A jogellenesség mellett a társadalomra veszélyesség feleslegesnek látszik, de "ideológiai színezete" miatt is célszerű a mellőzése. A továbbiakban még visszatérek arra, miért nem kell tartani attól, hogy a társadalomra veszélyesség elhagyása hátrányosan befolyásolná a gyakorlat alakulását
c) A törvényi tényállás határozottsága, világossága alkotmányos követelmény. Ennek a követelménynek a tükrében megfontolandó, hogy több külföldi Btk. példájára az új Btk. kifejezetten rendelkezzen a mulasztásért való büntetőjogi felelősség feltételeiről. Lényegében az feleljen mulasztásért, aki a speciális jogi kötelezettségként előírt tevékenységet nem fejti ki.
Általánosságban a törvényi tényállási ismérvek legyenek kellően határozottak és konkrétak, de kerülendő a túlzott részletezés, a tényállási ismérvek és a minősítő körülmények halmozása.
Szót kell ejteni az ún. keretdiszpozíciókról. Ezek alkotmányosságát az Alkotmánybíróság sem kifogásolta, de a lehetőséghez képest kerülni kell a más jogszabályra utaló keretszabályozást. Ha pedig ezt teljes következetességgel nem lehet megvalósítani, legalább a büntetőjogi norma lényegét a Btk.-ban kell meghatározni.
Itt térek ki arra, hogy az egységes büntető törvénykönyv megtartását tartom célszerűnek, azaz nem vagyok meggyőződve arról, hogy a fiatalkorúak büntetőjogát, a katonai büntetőjogot vagy más büntetőjogi matériát külön törvényben kellene szabályozni. Ez több hátránnyal járna, mint előnnyel.
Még mindig a törvényi tényállásnál maradva: abból a dogmatikai álláspontból indokolt helyesen kiindulni, hogy a törvényi tényállás objektív és szubjektív elemek egysége. Ennek megfelelően a szándékosság és a gondatlanság ismérvei is a tágabb értelemben felfogott törvényi tényállásba tartoznak, és elavult az a felfogás, amely ezeket (csak) a bűnösség alakzatainak tekinti. Erre azonban nem a törvény szövegében, hanem legfeljebb a miniszteri indokolásban célszerű utalni, de a büntetőjogi felelősség feltételeinek, illetve akadályainak mikénti törvényi szabályozását lényegesen befolyásolja.
A szándékosság és a gondatlanság törvényi meghatározása egyébként fenntartható, bár egyes ismérvek megfogalmazása vitatható (pl. a hatályos Btk. szövegezésében: a "kívánja", "belenyugszik" kitétel a meghatározásban csak a szándékosság érzelmi elemére utal kifejezetten. A jelenlegi meghatározás előnye viszont a tömörsége.
Igen jelentős kérdés a tényállásszerűség és a jogellenesség viszonyának helyes megközelítése. A törvényi tényállás nem értékmentes leírás, hanem összefoglalja a büntetőjogi normát sértő cselekmény összes ismérveit. A tényállásszerű cselekmény rendszerint jogellenes is, és a jogellenességét csak a törvényben kifejezetten szabályozott okok (pl. jogos védelem, végszükség), illetve egyéb általánosan elfogadott okok zárhatják ki.
Ebben a felfogásban a jogi tárgyat nem sértő cselekmény nem is tényállásszerű, hanem büntetőjogilag irreleváns. Pl. a korrupciós bűncselekményeknél tényállási elem a "jogtalan előny" adása vagy elfogadása stb. Egy virágcsokor vagy egy tábla csokoládé nem tekinthető tényállásszerű jogtalan előnynek, hanem büntetőjogilag közömbös. Ha ezt elfogadjuk, a társadalomra veszélyesség ismérvének elhagyása a bűncselekmény fogalmi elemei közül nem jár veszéllyel, mert a tényállásszerűség helyes értelmezésével megnyugtatóan megoldhatók azok az esetek, amelyekben a bíróság eddig a társadalomra veszélyesség hiányát állapította meg.
A tényállásszerű cselekmény viszont - az említett jogellenességet kizáró okok hiányában - egyúttal jogellenes is. A konkrét cselekmény kisebb vagy nagyobb "súlya" a büntetés kiszabása körében értékelhető, az elenyészően csekély súlya pedig indokolhatja, hogy az elkövetőjével szemben ne büntetést, hanem intézkedést alkalmazzanak. Erről a lehetőségről a büntetés enyhítéséről szóló szabályokat követően lenne célszerű rendelkezni.
A bűnösség fogalmával összefüggésben is megemlítek néhány vitás dogmatikai kérdést, amelynek a mikénti eldöntése befolyásolhatja a kodifikációs megoldásokat.
Utaltam már rá, hogy a szándékosság és a gondatlanság a törvényi tényállás elemei közé tartozik. Ezenfelül a szándékos és a gondatlan bűncselekmény között a jogellenesség szintjén is mélyreható különbség van. Ez a különbség megnyilvánul a szándékos és a gondatlan bűnösség szintjén is.
A (büntető)jogellenes cselekmény elkövetőjével szemben büntetőjogi intézkedés alkalmazása indokolt lehet, büntetést azonban csak azzal szemben lehet kiszabni, akinek szemrehányást lehet tenni a jogellenes cselekmény elkövetése miatt, azaz aki (büntető anyagi jogi értelemben) bűnös.
Ilyen szemrehányást érdemel a jogellenes cselekmény elkövetője, aki képes volt felismerni a törvényt (a tilalmat); ez a beszámítási képesség kérdése; és ha igen, fel is ismerte, hogy a tilalom ellenére cselekszik, vagy ezt legalább felismerhette volna.
A szándékos cselekmény elkövetője általában felismeri, hogy a cselekménye tilalomba ütközik, de ahhoz a felfogáshoz csatlakozom, amely szerint a szándékosságot nem zárja ki, ha ennek a felismerésnek legalább a lehetősége megvolt (Schuldtheorie). Erre a tévedés szabályozásánál még visszatérek.
A bűnösség megállapítása szempontjából további fontos kérdés, hogy a jogellenes cselekmény alanyának az adott helyzetben lehetősége is volt-e másként, a normának megfelelően cselekedni, és ez el is volt várható tőle.
Azt elvárhatóság hiánya a gondatlan bűnösséget kizárja, a szándékos bűnösségnél nincs ilyen általános bűnösséget kizáró ok.
A szándékos bűnössége ellenére mentesülhet a felelősség alól, kifejezett törvényi rendelkezésre figyelemmel, pl. az, akitől nem várható el, hogy önmagát feljelentse. Ez vonatkoztatható a vámcsempészet elkövetőjére, aki a csempészett árura nézve nem teljesíti adófizetési kötelezettségét. Ezért adócsalásért nem vonható felelősségre, holott ennek a bűncselekménynek a törvényi tényállását megvalósította, és a cselekménye jogellenes. Ilyen értelemben foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a 2/2002. BJE számú jogegységi határozatában.
A bűnösség komplex fogalom, törvényi meghatározása nem lenne szerencsés. Inkább a bűnösséget kizáró okok törvényi meghatározásából kell kitűnnie, hogy melyik fogalmi eleme hiányzik. Ugyanígy kell eljárni általában a felelősséget kizáró okok szabályozása során.
A megfelelő kodifikációs technika az lehetne, ha az egyes rendelkezések - a személyre helyezve a hangsúlyt - így vagy hasonlóan kezdődnének: "nem vonható felelősségre, aki…". A másik lehetőség, amely a cselekményt helyezi előtérbe: nem bűncselekmény az a cselekmény, amely…"
Rátérek - a hatályos Btk. szóhasználatát követve - a büntethetőséget kizáró okokra.
A gyermekkor felső határának (a 14. életévnek) a leszállítását nem javasolom. De egyetértek azzal, hogy "gyermekbűnözés" elleni fellépés eszközrendszerét tovább kellene fejleszteni.
A fiatalkor alsó és felső határa is megfelelőnek látszik. Megfontolandó azonban, hogy a (15 vagy 16 éven aluli) fiatalkorú szellemi fejletlensége esetén mellőzni lehessen a felelősségre vonását, azaz a gyermekkorúakra vonatkozó szabályokat kellene rá alkalmazni.
Másrészt - bizonyos feltételek mellett - lehetővé kellene tenni fiatal-felnőtt korúakra nézve a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok alkalmazását. (Ilyen irányú javaslatokat terjesztett a kodifikációs bizottság elé Csemáné dr. Váradi Erika és dr. Lévay Miklós.)
A tévedés. A társadalomra veszélyességben való tévedés helyett a tilalomban való tévedésről kellene rendelkezni. Helyesebbnek tartanám, mint már utaltam rá, a hatályos jogtól eltérő olyan törvényi szabályozást, amely szerint a szándékos cselekmény elkövetője, aki gondatlanságból téved a tilalomban, szándékos bűncselekményért felel, de a büntetését korlátlanul enyhíteni lehetne (ún. Schuldtheorie). Ez a megoldás áll összhangban azzal, hogy a szándékosság nem pusztán bűnösségi alakzat, hanem a törvényi tényállás eleme. A tilalomban való nem menthető tévedés nem változtat a cselekmény szándékos jellegén. A menthető tévedés viszont teljesen kizárja a felelősséget.
A jogos védelem. A védekező pozícióját kellene erősíteni. Kifejezetten rendelkezni kellene a támadás és a védekezés közötti arányosságról, és az arányosság megsértése esetén inkább a támadó viselje a "kockázatot", és ne a védekező.
Egyéb büntethetőségi akadályok. Megfontolandó, hogy a hivatali, hatósági jogkör gyakorlása, illetve a hivatásbeli kötelezettség teljesítése az Általános Részben kifejezetten szerepeljen a felelősséget kizáró okok között. Ilyen javaslatot tett dr. Nagy Ferenc a kodifikációs bizottságnak.
A bűntett-vétség felosztást fenntartandónak vélem, de megjegyzem, hogy igazán minőségi különbség csak a szándékos és a gondatlan bűncselekmény között van. A szándékos vétségek köre megállapodás kérdése.
A szándékos bűncselekmények súlyát jobban kifejezi a konkrét ügyben kiszabott büntetés. Szabadságvesztés és még inkább végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása lényegesen súlyosabb bűncselekményre utal, mint más büntetés vagy intézkedés alkalmazása. Mindezt a bűntett-vétség felosztás felülvizsgálata során érdemes lenne megfontolni.
Halmazat, törvényi egység. A folytatólagosság ismérvei felülvizsgálhatók. Az "azonos sértett sérelmére" ismérv a vagyon elleni bűncselekményeknél elmaradhatna.
Újabb keletű viták miatt egyértelműen szabályozni kellene, hogy csak olyan cselekmények tartozhatnak-e a folytatólagosság egységébe, amelyek önmagukban is bűncselekmények lennének. (A jelenlegi és helyesnek látszó gyakorlat szerint a szabálysértési értékre stb. elkövetett részcselekmények is a folytatólagosság egységébe tartozhatnak.)
Az üzletszerűség újra törvényi egységként való szabályozását aggályosnak tartom. Inkább a tettes életvitelét, motivációját jellemzi és nem a cselekményei közötti összefüggést. A folytatólagosság mellett egy újabb törvényi egység szabályozása egyébként sem lenne célszerű, s ezért nem kívánatos az értékegybefoglalás jogintézményének újra bevezetése sem.
A kísérlet és az előkészület szabályozásában jelentős változtatás nem látszik szükségesnek. Megfontolható az alkalmatlan kísérletért való felelősség feltételeinek esetleges módosítása. A jogi tárgy veszélyeztetésének teljes hiánya indokolhatja a felelősség mellőzését, egyébként a büntetés korlátlan enyhítésére kerülhetne sor.
A tettesség és a részesség szabályai lényegében fenntarthatók, de egy lényeges módosítással. Minthogy az elkövetők a tényállásszerű és a jogellenes cselekmény elkövetésében működnek közre, indokolt olyan szabályozás, hogy a felbujtás és a bűnsegély ne csak olyan alapcselekményhez járulhasson, amely bűncselekmény.
A közvetett tettesség törvényi szabályozása helyeselhető.
Megfontolandó, hogy a törvény rendelkezzen arról, hogy az ún. személyes körülmények mely esetben hatnak ki más elkövetőre. Ennek jelentősége van annak elbírálásánál, hogy az ún. delicta propria esetében tettes vagy társtettes lehet-e az, akinél nincs meg a törvényben megkívánt személyes minőség.
Felül kellene vizsgálni a társas bűnelkövetési alakzatok jelenlegi szabályait. A számuk túl nagy: csoportos elkövetés, bűnszövetség, bűnszervezet, és emiatt a szabályozás is bonyolult, jogértelmezési nehézségeket okoz.
Egyértelműen rendezni kellene, hogy a társtettesség, illetve a különböző társas bűnelkövetési alakzatok megállapíthatóságát miként befolyásolja, ha a cselekményben nem büntethető személy (pl. gyermek, elmebeteg) is közreműködik.
A társtettesség, mint már utaltam rá, akkor is megállapítható, ha a szándékos és jogellenes cselekmény elkövetője bűnösség hiányában nem vonható felelősségre. Ugyanez legyen irányadó a többes elkövetés más eseteire, így a csoportos elkövetésre, a bűnszövetségre és a bűnszervezetre is.
A Btk. 15. §-át, amely az eredményért mint a bűncselekmény minősítő körülményéért való felelősségről rendelkezik, fenn kellene tartani, de egyértelműen kifejezésre kellene juttatni, hogy a szándékos alapcselekmény részese is felelősséggel tartozhat az eredményért mint minősítő körülményért, ha arra a gondatlansága kiterjed.
Számos további kérdést, megfelelő idő hiányában, kénytelen vagyok mellőzni. Így pl. az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményért való felelősség szabályozása kifogásolható olyan címen, hogy az objektív felelősség elemeit hozta be büntetőjogunkba. Tény azonban, hogy a Btk. 25. §-ának alkalmazása eddig nem okozott nehézséget a bírói gyakorlatban és nem vezetett méltánytalan eredményre. ■
JEGYZETEK
A Balatonfüreden, 2002. június 6-8. között megtartott Hatodik Magyar Jogászgyűlés a Polgári Törvénykönyv, a Közigazgatási Eljárási Törvény és a Büntető Törvénykönyv kodifikációját tűzte napirendre. A plenáris ülésen elhangzott előadást követően a büntetőjogi szekció három ülésén megtartott előadások és korreferátumok a büntető kódex kodifikációja szempontjából lényeges kérdéseket tárgyalták. Itt a Jogászgyűlésen elhangzott előadásokból adunk közre kettőt: "A büntetőjogi felelősség feltételei" címmel, dr. Berkes György legfelsőbb bírósági tanácselnök előadását és a "A bűncselekmény büntetőjogi következménye" témakörből dr. Kónya Istvánnak, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma vezetőjének a korreferátumát. (A szerkesztő)
Visszaugrás
