Az utóbbi tizenöt évben az államok versenyhatóságai új kihívásokkal szembesültek a munkáltatók által kötött, átcsábítási tilalomra és bérrögzítésre irányuló megállapodások formájában. Elsőként az Amerikai Egyesült Államok volt sikeres ilyen megállapodások felderítésében és felszámolásában, azt pedig lassan követik az európai versenyhatóságok is, köztük Magyarországgal. A tanulmány első részében ismertetem a piacon működő vállalkozások, munkáltatók gazdasági érveit a versenykorlátozás mellett, valamint a társadalom és a hatóságok jogi és etikai érveit ellene. Ezt követően az amerikai egyesült államokbeli szabályozást és gyakorlatot mutatom be. A magyar és az európai uniós fejleményekkel a tanulmány második része foglalkozik majd.
1. Bevezetés
1.1. A "no-poaching" megállapodások meghatározása
2. Munkagazdaságtan
2.1. A munkaerőpiac működése
2.1.1. Makroökonómia
2.1.2. Mikroökonómia
2.2. A vevőoldali verseny, a monopólium és a monopszónia
2.3. Érvek a no-poaching megállapodások mellett és ellen - közgazdaságtani szempontból
3. Az Amerikai Egyesült Államok szövetségi szabályozása és hatósági gyakorlata
3.1. Jogi szabályozás és policy
3.1.1. Sherman Act 1890
3.1.2. Department of Justice policy
3.2. Bíróságok által alkalmazott tesztek a versenykorlátozás vizsgálatára
3.2.1. "Per se" teszt
3.2.2. "Rule of reason" teszt
3.2.3. "Quick look" teszt
3.3. Egyes mérföldkőnek számító esetek: a High Tech-ügyek és a franchise szektor ügyei
3.3.1. A High Tech-ügyek
3.3.2. A franchise-szektor
4. Konklúzió
"Keveset hallunk a munkáltatók, de annál többet a munkások összefogásáról"[1] - írja Adam Smith. "Aki azonban ennek alapján azt képzelné, hogy a munkaadók csak kivételesen fognak össze [a bérek csökkentésére], az épp úgy nem ismeri a világot, mint a szóban forgó kérdést. [...] Az ilyen megegyezésekről persze ritkán hallunk, mert napirenden vannak, szinte magától értetődnek, s ezért senki sem beszél róluk. Ezeket mindig a legnagyobb csendben tárgyalják és végrehajtásuk pillanatáig titokban tartják, s a kívülállók bizony soha tudomást sem szereznek róluk, ha a munkások, akiket pedig súlyosan érintenek, történetesen ellenállás nélkül engednek a nyomásnak."[2]
A no-poaching megállapodások két vagy több, szervezetileg elkülönülő munkáltató által, a munkavállalók tudta nélkül kötött megállapodások, melyek arra irányulnak, hogy a felek ne foglalkoztathassák egymás munkavállalóit, így korlátozva a munkavállalók választási lehetőségeit a munkaerőpiacon.
Ennek egy tipikus esete, hogy a megállapodás a kulcsszerepet betöltő, nagy tudású munkavállalók megkeresését tiltja, mivel egy-egy ilyen munkavállaló versenyelőnyhöz juttathatja az egész vállalkozást (például "non-solicitation", "no cold-call" megállapodások). Másik tipikus eset azonban az is, amikor a nagy fluktuációjú munkakörökben akár a rivális, akár az ugyanazon franchise-hoz tartozó munkaadók állapodnak meg abban, hogy egymás (volt) munkavállalóit akkor sem veszik fel, ha az illető maga jelentkezik náluk állásra, így állandóan alacsony szinten tartva a fizetéseket.
Jelen tanulmányban igyekszem a no-poaching megállapodások elméleti, gyakorlati és szabályozási kérdéseit egyaránt körüljárni, figyelembe véve mind a munkáltatók, mind a munkavállalók szempontjait.
- 41/42 -
A no-poaching megállapodások megértéséhez elengedhetetlen a jelenség közgazdaságtani hátterének megismerése, amelyben a munkagazdaságtan - a munkaerőpiaci folyamatok vizsgálata - nyújt segítséget.
A munkagazdaságtan a munkaerő mint a termelési folyamat egyik elemének vizsgálata. Itt a "munkaerő" magában foglal minden szereplőt, aki a munkaerőpiac működésében valamilyen haszonszerzés céljával vesz részt - így a munkavállalók és munkanélküliek mellett figyelembe kell venni az egyéni vállalkozókat is. A munkaerőpiacot a munkavállalók és a munkáltatók interakciói működtetik. A munkagazdaságtan vizsgálja a munkaerőpiac szereplőit, az őket a munkában és munkán kívül érő hatásokat (például oktatás, szabadidő, gyermekvállalás). A munkagazdaságtan foglalkozik továbbá a munkavállalók földrajzi piacon belüli és különböző földrajzi piacok közötti, valamint a munkáltatói hierarchián belüli mobilitásával is.[3]
Ebben a kontextusban a "munka" az emberek által végzett munka mértéke, amelyet hagyományosan szokás más termelési tényezőkkel, a földbirtokkal és a tőkével összehasonlítani. A munka vizsgálata azért különösen érdekes, mert egy olyan speciális jószág, amelyet nem lehet elválasztani a "tulajdonosától" - vagyis attól, aki végzi. A munkaerőpiac abban is különbözik a többi piactól, hogy a munkavállalók az "eladók", a cégek pedig a "vevők".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
