2004. első félévében jelent meg Sáriné dr. Simkó Ágnes szerkesztésében, a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában A mediáció, a közvetítői tevékenység című mű. A könyv megírásában nyolc szerző vett részt, melyet indokol, hogy a téma több különböző jogterültet érint. A témaválasztás különös aktualitása abban rejlik, hogy a 2002. évi LV. törvénnyel szabályozásra, és bevezetésre került a magyar jogrendszerbe is a közvetítői tevékenység.
A közvetítői tevékenység, bár a hazai jogban meglehetősen új jogintézmény, mégsem mondhatjuk, hogy teljesen előzmény nélküli lenne. Ahogy azt Dr. Horváth Éva által írt első fejezetből megtudhatja az Olvasó, a választottbíráskodás - melynek előképei már a római jogban megjelentek - bizonyos mértékben a mediáció, a közvetítés előzményének tekinthető. Hasonlít a két jogintézmény annyiban, hogy jogvitás ügyben választottbírósági eljárásra is a felek megegyezése alapján van lehetőség, a jogvitát pedig ennek eredményeként nem állami igazságszolgáltató szerv dönti el, hanem a választottbíróság, mely által hozott határozat állami kényszereszközök igénybevételével végrehajtható. A választottbírósági eljárás előnyei közt a szerző a különleges szakértelmet, az eljárás gyorsaságát, olcsóságát, nem nyilvános voltát, valamint a viszonylag egyszerű végrehajtást említi. Alapvetően különbözik azonban a közvetítés és választottbíráskodás abban, hogy a választottbírósági eljárásban is - ahogy az állami bíróságok előtti eljárásban - a bíró, azaz a feleken kívül álló harmadik személy dönt, míg a közvetítői eljárásban a közvetítő, mint harmadik, pártatlan fél a felek megegyezését kívánja elősegíteni, de a jogvitát nem dönti el. A felek felelőssége, hogy a mindegyiküknek elfogadható megoldást megtalálják.
A szerző e fejezetben kitér a választottbíráskodás nemzetközi fejlődésére, valamint a jogegységesítési törekvésekre. Részletesen és átfogóan ismerteti a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény rendelkezéseit a bíróság megalapításától kezdve a meghozott ítélet végrehajtásáig. A választottbíráskodás fent említett előnyei ellenére sem jelenthet megoldást minden jogvitás helyzetben, hiszen választottbírósági hatáskört a felek csak akkor köthetnek ki szerződésükben, ha legalább egyikük gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy és a jogvita e tevékenységgel kapcsolatos, továbbá a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek. Így tehát családi jogi jogvitákban választottbírósági eljárásra nem kerülhet sor.
A második fejezetben Dr. Barinkai Zsuzsanna, Dr. Herczog Mária és Lovas Zsuzsanna a nemzetközi közvetítői gyakorlatot, az alternatív vitarendezés változatait, történetét mutatják be. Részletesen szólnak a családi mediáció különböző államokban megvalósuló formáiról, a bírósági eljáráshoz való viszonyáról. Ezen fejezet a családi problémáknak nem csak, sőt elsődlegesen nem a jogi oldalával foglalkozik, hanem nagy hangsúlyt helyez a konfliktusokat vezérlő pszichés folyamatok bemutatására. A családi jogi jogviták az esetek túlnyomó többségében érzelmileg túlfűtöttek, és számos esetben nem is érnek véget az első-, vagy másodfokú bírói ítélettel. Ezért is lehet különösen nagy jelentősége a közvetítésnek a családi jog területére tartozó jogvitás ügyekben. A mediációs eljárás célja a felek segítése abban, hogy a vitájukat lehetőség szerint egyezséggel rendezzék, mert szükségszerűen fennmaradó kapcsolatuk így hosszabb időszakra rendeződhet. A felek ugyanis könnyebben hajlandók olyan kötelezettség teljesítésére, melyet - legalábbis részben - maguk vállaltak. Így elérhető, hogy egyik fél se érezze magát kizárólag vesztesnek az eljárás végén.
A mediációs eljárás során a felek a pártatlan, semleges mediátor közreműködésével megkísérlik a vita békés rendezését, mindegyik félnek lehetősége van rá, hogy álláspontját, az üggyel kapcsolatos véleményét kifejtse. A közvetítő feladata, hogy a vitát mederben tartsa, azt irányítva előre vigye, ne hagyja, hogy a felek túlzottan belemerüljenek sérelmeik unalomig való ismétlésébe, mert az a megegyezés akadályát képezheti.
A családi kapcsolatokban több okból is célszerűbb megoldás, ha a felek vitájukat megegyezéssel rendezik, és nem a bíróságra bízzák a döntést. Egyrészt a már említett okokból, másrészt, mert az esetleg évekig elhúzódó bírósági eljárás - legyen bár szó bontóperről, gyermekelhelyezési perről, vagy tartásdíjjal kapcsolatos eljárásról - mindegyik felet, a kiskorú gyermekeket pedig fokozottan megterheli. Ez még erősebben jelentkezik, ha az érintett felek a közös lakáshasználatra tekintettel egy fedél alatt élnek,
és a mindennapi együttélésből adódó súrlódások mellett a bontóperből adódó konfliktusok is terhelik a kapcsolatot. Az éveken át tartó viszálykodás pedig oda vezethet, hogy az eljárás végeztével sem tudnak a felek egymással normális, a mindennapi emberi érintkezésben minimálisan elvárható magatartást tanúsítani.
A bírósági eljárás elleni érvként említik még a szerzők azt a tényt, hogy a perben mindegyik fél saját oldalára igyekszik állítani a bírót, a saját igazáról kívánja meggyőzni, és nem a probléma megoldására helyezik a hangsúlyt.
A bírósági eljárás keretei - az időbeli korlátokra, szigorú eljárásjogi szabályokra tekintettel - többnyire nem is alkalmasak a felek közti egyeztetésre. Ennek ellenére a gyakorlatban találkozhatunk olyan beállítottságú bírókkal, akik időt nem sajnálva törekednek a felek közti megegyezés létrehozására, amennyiben arra némi reményt látnak.
A mediációs eljárás bevezetésével a feleknek lehetőségük nyílt arra, hogy a bíróhoz hasonló, pártatlan személy segítségével, közreműködésével közelítsék álláspontjaikat. Véleményem szerint az ügyvédek felelőssége is nagy abban, hogy a feleket megfelelő jogi felvilágosítás mellett a megegyezésre, ha ez szükséges közvetítő igénybevételére biztassák.
A fejezet írói részletesen taglalják, hogy mi motiválhatja a feleket a családi mediációban való részvételre, valamint bemutatnak néhány családjogi mediációs modellkísérletet, kitérnek a gyermekelhelyezés Európa Tanács ajánlásában foglalt szempontrendszerére.
A családi mediációt követően a mediáció büntetőjog területén történő alkalmazásáról, valamint az üzleti mediációról szólnak a szerzők. A büntetőjogi mediációs lehetőségeket a nemzetközi elméleti irányokat és gyakorlati tapasztalatokat bemutatva ismertetik. Az üzleti élet területén elmondható, hogy a vitarendezés mindhárom módja alkalmazható, azaz az állami bírósági, a választottbírósági valamint a közvetítői eljárás. A gyakorlatban a közvetítői eljárás igénybevételével ritkán lehet találkozni, ami teljesen érthető annak a magatartásnak a tükrében, melyre a szerzők is kitérnek, azaz hogy hazánkban manapság a felek többnyire nyerni akarnak és megmutatni, hogy ki az erősebb, kinek van a vitás helyzetben igaza. Ennek a hozzáállásnak is meg van a veszélye, kockázata - figyelmeztetnek a szerzők -, a felek elveszítik ellenőrzésüket az ügy felett, s nem lehet tudni, mi lesz az eljárás eredménye, lehetséges, hogy a kívülálló személy végül olyan döntést hoz, mellyel egyikük sem tud azonosulni. Ennek a mentalitásnak a "levetkőzése" kell ahhoz, hogy a közvetítés az üzleti életben szélesebb körben elterjedhessen, ehhez azonban szükséges, hogy az emberek gondolkodásmódja változzon.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
