Az Európai Unió Bírósága 2012. július 5-én hozta meg a magyar kezdeményezésű C-527/10. számú ügyben az ítéletét. Az előzetes döntéshozatali eljárásban felvetett kérdés nemcsak azért volt érdekes, mert egy osztrák-magyar viszonylatú, határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásban tette fel a kérdést a Legfelsőbb Bíróság, hanem azért is, mert az Európai Unió Bíróságának ez volt az első olyan határozata, amely a 1346/2000/EK fizetésképtelenségi rendelet 5. cikkével foglalkozott.
Azt gondolhatnánk, hogy ebben a témában már sok jogvita keletkezett, és már sokan fordultak az Unió Bíróságához, hogy értelmezzék ezt a cikket, hiszen olyan nagyon fontos jogintézménnyel foglalkozik, mint a dologi biztosítékok (zálogjog, óvadék stb.), ennek ellenére az Európai Unió Bíróságának még nem volt lehetősége arra, hogy kifejtse álláspontját.
Miért olyan lényeges ez a rendelkezés? Azért, mert a Rendelet azon általános alapelve alól - mely szerint az Unió bármely tagállamában megindított főeljárás szabályai szerint, annak a tagállamnak a joga szerint kell mindent megítélni az eljárásban (4. cikk - alkalmazandó jog) - az 5. cikk egy kivételt fogalmaz meg. Azt mondja ki, hogy ha nem a főeljárást megindító tagállamban van az eljárás megindításának pillanatában az a dologi jogi biztosíték tárgyául szolgáló vagyontárgy, amely a hitelező igényének kielégítését biztosítja, akkor a hitelezőre - függetlenül attól, hogy a főeljárást megindító tagállam szabályai milyen rendelkezéseket tartalmaznak -, nincs hatással a főeljárás megindítása, azaz kielégítheti magát a biztosíték tárgyából. Így például, ha egy magyar főeljárás megindításakor a hitelező követelésének biztosítékául szolgáló vagyontárgy egy másik tagállamban van, a hitelező az 5. cikk szerint kielégítést kereshet a dologi joga alapján a vagyontárgyból. (Ebben a helyzetben lényegtelen, hogy a hitelező fő érdekeltségeinek a központja Magyarországon van, vagy egy másik országban, az 5. cikk alkalmazhatóságának a lényege az, hogy a dologi jogi biztosíték tárgya legyen egy másik tagállamban, mint ahol a főeljárást megindították.)
Az 5. cikk megfogalmazása már első olvasatra magában hordozza a vita lehetőségét, mert csak nagy vonalakban határozza meg, hogy mi is minősülhet a hitelezőt megillető dologi jognak. A polgári jogi rendelkezések különbözősége miatt nem is lehet jelenleg egyértelműen felsorolni, hogy az egyes tagállamokban milyen biztosítékokkal rendelkezhetnek a hitelezők. Az 5. cikk (2)-(3) bekezdése próbálja meghatározni, hogy mi is minősülhet ebben a tekintetben a hitelezőt megillető "dologi jognak": mindenképpen ide sorolja például a zálogjogot, követelésen alapuló zálogjogot, a biztosítéki célú árbevétel engedményezést. (Ez utóbbi azért érdekes, mert a magyar felszámolási gyakorlat szerint, ha azon követelés kötelezettjének, amelyet biztosítéki céllal engedményeztek a hitelező részére, Magyarországon van a fő érdekeltségei központja - itt van a székhelye, ténylegesen itt is működik stb. - akkor az engedményező adós felszámolásának megindulásával a hitelező biztosítéka értékét veszti, mert a be nem hajtott követelések a továbbiakban a felszámolási vagyonba tartoznak. Ha azonban a kötelezett fő érdekeltségeinek a központja a főeljáráshoz képest egy másik tagállamban van, a hitelező kielégítési jogát ez nem érinti, tehát csak el kell számolnia a befolyt összeggel, de nem a felszámoló hajtja be a követelést. Ezzel kapcsolatban részletesen lásd a www.lb.hu - Fizetésképtelenségi ügyek - Gfv. X.30.409/2010/5)
A konkrét esetben a bíróság abban a kérdésben még nem is foglalt állást, hogy vajon a felperes által állított dologi jog (óvadék) létrejött-e, a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) előtt levő felülvizsgálati eljárás a jogerős eljárást megszüntető határozat ellen került benyújtásra. A végzés értelmében az adós ellen Ausztriában megindult főeljárás szabályait kell alkalmazni, és ez alapján a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet ellen nem lehet keresetet indítani. Miután a felperes már a főeljárás megindítása után nyújtotta be a keresetlevelet, a főeljárás rendelkezései, mint alkalmazandó jog (4. cikk) veendők figyelembe.
A Legfelsőbb Bíróság azzal, hogy az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezte, gyakorlatilag arra kereste a választ, hogy egyáltalán lehetséges-e a Rendelet 5. cikkének a figyelembevétele akkor, ha az állított, hitelezőt megillető dologi jog még Magyarországnak az Unióhoz való csatlakozása előtt keletkezett. Ha ugyanis erre lehetőség van, akkor a dologi jog fennállásának-fenn nem állásának kérdése körében nem állapítható meg az osztrák jog kizárólagos alkalmazhatósága.
Az Európai Unió Bíróság azt a választ adta, hogy "a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendelet 5. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az alapügyhöz hasonló körülmények között e rendelkezés a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőzően indított fizetésképtelenségi eljárásokra is alkalmazandó olyan esetben, amikor 2004. május 1-jén az adósnak a szóban forgó dologi joggal érintett vagyontárgyai ezen állam területén voltak, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata".
A Kúriának az Európai Unió Bírósága ítélete után az ügyben abban kellett határoznia, hogy a 4. cikk vagy az 5. cikk alapján kell a jogvitát elbírálni. Ha ugyanis a 4. cikk figyelembevételével, akkor ez azt jelenti, hogy az osztrák jogot kell alkalmazni, ha azonban az 5. cikk alapján, akkor az osztrák fizetésképtelenségi törvény rendelkezéseit a dologi jog fennállása, érvényesítése tekintetében figyelmen kívül kell hagyni, mert azt a magyar jog szerint kell megítélni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
