A magyar nyilvánosság előtt eleddig nem merültek fel a Charlie Hebdo, vagy a dán karikatúrák által korábban felvetett kérdések, legalábbis csak jóval csekélyebb intenzitással, mint Franciaországban vagy máshol Nyugat-Európában. A blaszfémia mint szólásszabadság-jogi kérdés azonban nálunk sem ismeretlen, a vallások, vallási szereplők, hittételek védelme a szólásszabadság legősibb korlátjának számított a nyugati jogrendszerekben és Magyarországon is. A huszadik században ezeket a korlátokat az államok fokozatosan lebontották, így a mai Európában alig-alig hallani blaszfémia miatti elítélésekről. A 2015. januári Charlie Hebdo-gyilkosságok azonban újból a szólásszabadság-jog fókuszpontjába helyezték e problémát. E tragédia fényében nem takaríthatjuk meg e nehéz kérdések újragondolását, akár a szólásszabadság változatlanul erőteljes védelme, akár a vallási meggyőződéssel bírók megóvása felé hajlunk. Szükséges tehát újból áttekinteni a blaszfémia korlátozásának elvi kérdéseit, a blaszfémia korábbi tilalmának feloldásához vezető megfontolásokat. E vitához kíván szempontokat nyújtani a tanulmány.
A blaszfémia mint szólásszabadság-jogi kérdés nem újkeletű, a vallások, vallási szereplők, hittételek védelme a szólásszabadság legősibb korlátjának számított a nyugati jogrendszerekben is.[1] Mivel azonban a huszadik században ezeket a korlátokat az államok fokozatosan lebontották, és a mai Európában alig-alig hallani blaszfémia miatti elítélésekről, a szólásszabadság "nagy" kérdései (jó hírnév- és becsületvédelem, a magánélet védelme, gyűlöletbeszéd, médiaszabályozás stb.) között manapság nem szoktuk emlegetni a blaszfémia korlátozását.
Ugyanakkor a kérdés, bár háttérbe szorult, nem tűnt el teljesen. A vita új lendületet kapott az elmúlt évtized tragikus következményekkel járó blaszfémia-esetei, sorrendben a dán karikatúrák (2005), majd a YouTube-on közzétett Mohamed-videó ügye (2012), illetve a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás (2015) következtében. Jelen tanulmány célja, hogy áttekintés tárgyává tegye a blaszfémia korlátozásának elméleti kérdéseit, az elmúlt évtized tragédiáinak fényében elemezve a korábbi, a blaszfémia tilalmának feloldásához vezető megfontolásokat.
A blaszfémia korlátozásának kérdéseiről folyó vitában nem lenne haszontalan, ha pontosan meg lehetne határozni az alkalmazott fogalom körvonalait. De ez nehezen lehetséges, egyrészt az európai jogrendszerek sokfélesége, másrészt a blaszfémia mint szólásszabadság-jogi korlát jelentőségének csökkenése miatt. Ráadásul a fogalom az évszázadok alatt jelentősen át is alakult, modernkori tartalma pedig nem tudott adaptálódni az iszlám jelentette legújabb fenyegetéshez, így a blaszfémia most lényegében azt jelenti, amit a szó mindenkori használója arról éppen gondol.
Az angol jog egyik ősatyja, William Blackstone a 18. században így határozta meg a blaszfémia fogalmát: "A blaszfémia a Mindenható létének tagadása vagy gondviselése, vagy a megváltó Krisztusra vonatkozóan mondott arcátlan gyalázkodások."[2] Ez a szigorú megközelí-
- 580/581 -
tés - amely lényegében nem hagyott teret a kereszténység bírálatának sem - jelentősen enyhült az évszázadok során. A 20. század közepén az angol jog szerint "Minden publikáció blaszfém, amely valamely megvető, becsmérlő, trágár vagy nevetséges tartalmat hordoz Istennel, Jézus Krisztussal, a Bibliával vagy az anglikán Egyház szabályaival kapcsolatban, ahogyan azokat törvény meghatározza. Nem minősül blaszfémnek a keresztény vallással szembeni ellenséges beszéd vagy publikált vélemény, vagy Isten létének tagadása, ha a publikáció megfelelő és mérsékelt nyelven megfogalmazott. A teszt a tantételek támogatásának modorával, és nem a tételek tartalmával kapcsolatban alkalmazandó."[3] A korábbi angol jogfelfogás tehát még a 20. században is csak a kereszténységnek (azon belül is elsősorban az anglikán egyháznak) nyújtott védelmet a blaszfémiával szemben, igaz, a korábban tiltott vélemények körét alaposan szűkítette, engedve a vallás bírálatát (ha az megfelelő stílusban hangzik el). A 2009-es ír rágalmazási törvény természetesen már tekintettel van a vallások egyenjogúságára, amikor így határozza meg a blaszfémia fogalmát: "tartalom, amely jelentősen gyalázkodó vagy sértegető olyan témák irányában, amelyeket valamely vallás szentnek tart, felháborodást keltve ezáltal az érintett vallás jelentős számú követőjének körében."[4] Az ír törvény tehát a fogalom részének tekinti a vélemény hatását is, azaz felháborodás nélkül nem beszélhetünk blaszfémiáról [önmagában egy vélemény blaszfém jellege sem elég a jogsértés megvalósulásához, ahhoz szükséges a felháborodás okozásának szándékos volta is, ld. Defamation Act 2009, 36. cikk, (2)(b)].
Egységes és tartós blaszfémia-fogalom nélkül is megállapíthatjuk, hogy mára nem tekinthetjük e körbe tartozónak a vallásokkal szemben kritikus megnyilvánulásokat, nem lehet blaszfém önmagában az, ha valaki tagadja a vallások igazságát, Isten létezését, illetve, hogy nem tehetünk különbséget az egyes vallások, egyházak között sem. Blaszfémnek tehát a valamely vallást (annak hittételeit, tisztelt személyiségeit stb.) gyalázó, sértegető, a megtámadott vallás híveit indokolatlanul sértő, megbántó véleményt tekinthetjük, azaz a blaszfémia megítélésekor kiemelt a jelentősége a véleménynyilvánítás stílusának, és háttérbe szorul a kritika tartalma.
Mielőtt a blaszfémia-korlátozás egyes lehetséges szempontjainak vizsgálatához érnénk, még egy kérdést fel kell vetni: kaphat-e különleges, más védendő érdekektől, értékektől eltérő, azokhoz képest erősebb - a szólásszabadságot erőteljesebben korlátozó - védelmet a vallási meggyőződés? Ha erre a kérdésre magabiztosan tudunk "nem"-mel válaszolni, akkor a blaszfémia korlátozásának elvi megalapozása elnehezül, hiszen ez esetben a korlátozás szempontjait az általános, a közéleti viták korlátozására alkalmazandó szigorú mércék szerint kell megítélni. Vajon elismerhető-e a vallási meggyőződés kivételezett jellege jogi értelemben, más meggyőződésekhez, az emberi személyiséget formáló más erőkhöz, értékekhez képest? Különleges-e jellegénél fogva a vallási meggyőződés? Olyan, amit lehet erősebben védeni más meggyőződéseknél, személyiségalakító jegyeknél? Ha igen, mi tekinthető vallásnak, hogyan lehet meghatározni, és hogyan lehet megkülönböztetni az egyazon alapjog által védett világnézeti/lelkiismereti meggyőződéstől? E kérdések biztosan nem elsősorban jogászok válaszára várnak. A történelmi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a vallási meggyőződés az egyén, a személy legintimebb, legbensőbb szférájához tartozik, személyiségét és cselekedeteit alapvetően, és a személyiség egészére kiterjedően határozza meg, itatja át létezését minden pillanatban. Az egyes személyeknél biztosan találunk olyan, más típusú meggyőződéseket, amelyek hasonló erővel hatnak az egyén életére (lehet ilyen akár a politikai meggyőződés, patriotizmus, nem-vallásos világnézet stb.), de az egyének szintjétől elemelkedve, társadalmi szinten, ráadásul a történelmi időkbe visszanyúlóan létező, hasonló befolyással bíró meggyőződést nem biztosan.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
