A Jura 2014. évi 2. számában "Az osztrák minisztertanács jegyzőkönyvei 1848-1918" című hatalmas ívű munka első sorozatának (1848-1867) részeként a Buol-Schauenstein-minisztertanács 1857. március 3. és 1858. április 29. közötti ülései jegyzőkönyveinek publikálásáról számoltam be. Szűk egy évvel később, 2015 őszén jelent meg az Osztrák Tudományos Akadémia Kiadójánál a következő, 7. kötet, amely a gróf Karl Ferdinand Buol-Schauenstein által vezetett kabinet üléseinek 1858. május 4. és 1859. május 12. közötti jegyzőkönyveit tartalmazza. A friss kötet jelentősége többek között abban áll, hogy ezzel az 1848 és 1867 közötti időszakra vonatkozó teljes első sorozat elkészült.
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek publikálását az Osztrák Tudományos Akadémia 1970-ben kezdte meg. Az elmúlt negyvenöt évben egy bevezető kötet és 27 szövegkiadást tartalmazó kötet jelent meg, mintegy 15.000 oldalnyi terjedelemben. A jövőben folytatódik a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában a második sorozat, valamint az Osztrák Tudományos Akadémia gondozásában a harmadik sorozat kiadása is; az első az 1867 és 1918 közötti időszak osztrák-magyar közös minisztertanácsának, a második ugyanebben a korszakban a ciszlajtán területek minisztertanácsának jegyzőkönyveit tartalmazza majd.
A három sorozat közlése az osztrák és a magyar kutatók, elsősorban jogtörténészek és gazdaságtörténészek, de szakterületük történeti fejlődésével foglakozó más tudósok számára is rendkívüli jelentőségű, hiszen olyan forrásanyagról van szó, melynek feltárása az 1848 és 1918 közötti korszak hiteles feldolgozásához nélkülözhetetlen. Az 1858. május 4. és 1859. május 12. közötti minisztertanácsi ülések főbb tárgyköreit egy ismertetés keretei között még felsorolni sem lehet, a kutató munkáját azonban részletes név- és tárgymutató segíti.
Michael Gehler a kötet előszavában mégis számba vette a korszak meghatározó eseményeit. A bő egy év szimbolikusnak tekintető nyitóakkordja volt, hogy Bécsben a Duna-csatorna mentén 1858. május 1-jén megnyitott új útszakaszt Ferenc Józsefrakpartnak nevezték el. A birodalmi székváros szépítése a városfal eltávolításával, a körút kiépítésével és impozáns, új épületekkel a gazdaság élénkítését szolgálta és a modernitás jele volt, de az egységes monarchia eszméjétől vezérelt uralkodó nagyságát is hirdette. A kormány eddigi haladó (liberális) gazdaságpolitikáját folytatta. Megtörtént a pénzügyi reform: az ún. osztrák valuta bevezetésével egyrészt rendet teremtettek a pénzkibocsátás területén, másrészt a bankjegy és az ezüstpénz szabadon átválthatóvá vált. A bányászati igazgatásra egységes hivatalrendszert állítottak fel, átalakítás történt a hadkiegészítés területén, szabályozták az árutőzsdét, a márka- és védjegyoltalmat. A birodalmi székváros fejlesztése szempontjából fontos volt, hogy Bécs városa liberális építési szabályzatot kapott. Magyar részről különös jelentősége volt annak, hogy a miniszterkonferencia ekkor fogadta el a rég tervbe vett protestánspátenst, amely egységes egyházszervezetet rögzített a lutheránus és a kálvinista egyház számára - azok történetileg kiépült autonómiáját figyelmen kívül hagyva. A pátens kiváltotta a magyar protestánsok nemzeti ellenállását, és hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben az uralkodó a közvetlen irányítás mértékén általában is enyhítsen. A magyar protestánsok ügye egyike volt azoknak a tényeknek, melyek jelezték, hogy a neoabszolutista kormányzati forma - a gazdasági reformok és növekedés ellenére is - elfogadhatatlan a magyar népesség többsége számára, mint ahogy igaz volt ez a Lombard-Velencei Királyság esetében is.
Miközben az ifjú császár uralmi területei centralizálásán és a dinasztia nagyhatalmi állásának fenntartásán fáradozott, a nemzetközi színtér kedvezőtlenül alakult számára. 1858. július 21-én a piemonti miniszterelnök, gróf Cavour és a francia császár, III. Napóleon titkos találkozón egyeztette itáliai céljait, ami Ausztriára nézve a háború közeledtét jelentette. Az év vége felé Ausztria már katonai és diplomáciai nyomás alá került, majd 1859. április 28-án hadba lépett az észak-itáliai színtéren. A Buol-Schauenstein-minisztertanács vége a hadjárat sikertelenségének következménye volt, így a minisztertanácsi jegyzőkönyvek a belpolitikai kérdések mellett a kabinet bukásához vezető külpolitikai döntések megszületésébe is belátást engednek.
Stefan Malfèr, a kötet szerkesztője bevezető tanulmányában nemcsak felsorolta a korszaknak ezeket a - sikereket és súlyos hiányosságokat egyaránt tükröző - eseményeit, hanem a jegyzőkönyvek fényében értékelte is őket. Segítséget jelent a kutató számára, hogy Malfèr jegyzéket állított össze a jegyzőkönyvekben előforduló rövidítésekről és azokról a kifejezésekről, melyeket a német nyelvben fejlődése miatt ma már nem használunk. A szerkesztő munkáját dicséri a függelék két fontos segédlete, a jegyző-
- 384/385 -
könyvek és mellékletek kronologikus listája a tanácskozás idejének, helyének és tárgyának megjelölésével, valamint a már említett név- és tárgymutató.
A 6. kötet ismertetésekor nem hagyhattam szó nélkül, hogy a jegyzőkönyvek értelmezéséhez ajánlott szakirodalomban annak ellenére is igen csekély volt a magyar szerzőktől származó művek száma, hogy a magyar jogtörténet-tudomány élénken foglalkozik az 1848 utáni korszak osztrák-magyar viszonyainak feltárásával. A lexikális segédeszközöket nem számítva sajnos a 7. kötet bibliográfiája is hasonló képet mutat. A szekunderirodalomban magyar szerző műve ritkán szerepel, és két kivételtől eltekintve ekkor is német nyelvű írásokról van szó. Mindezek alapján egyrészt felvetődik a kérdést, hogy a kiadó miért fordít csekély figyelmet közös történelmünk magyar értelmezésére, másrészt az említett tény a magyar jogtörténészeket arra sarkallja, hogy eredményeiket idegen nyelven is eléretővé tegyék.
A forráskiadást kiemelten ajánlom a korszakkal foglalkozó minden kutató figyelmébe. ■
JEGYZETEK
[1] Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 18481867. Abteilung III: Das Ministerium Buol-Schauenstein, Band 7. Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wien 2015. LV + 408 p.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habilitált egyetemi docens, PTE ÁJK Jogtörténeti Tanszék.
Visszaugrás
