A Munka Törvénykönyve kodifíkációja szempontjából kiemelt jelentőséggel bír az Mt. és a Ptk. viszonyának tisztázása. E témakör kiemelt fontosságát mutatja, hogy a jelenleg hatályos Mt. számos ponton már közelíteni próbál a polgári jogi szabályzási megoldásokhoz, azonban ez pillanatnyilag csak el nem hanyagolható töréseken és következetlen megoldásokon keresztül érvényesül.
Tény, hogy az Mt. kodifíkációja (illetve ennek előkészítése) önállóan a Kjt., illetve a Ktv., valamint a Ptk. szintjén napirenden levő kodifikációjától függetlenül történik meg. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy hibás az ilyen irányú mesterséges szétválasztása a munkajog egyes területeinek, valamint a jelenleg önálló jogágként kezelt polgári jognak. Ezt az eddigi gyakorlat is alátámasztja, amely bizonyítja, hogy - a fentebb említetteket illetően -esetlegességen alapuló párhuzamosságok, eltérések, valamint joghézagok fedezhetők fel, és amennyiben a kodifikáció jövőbeni menete is az előbb jelzett irányvonalat követi, ezek (a szerencsés véletlent kivéve) a bizonyosság szintjén prognosztizálhatóan fenn is fognak maradni.
Megjegyzendő, hogy mereven a jogágakban való gondolkodás mindig is csak elméleti volt, a jogági tagozódást a gyakorlat soha nem követte, amelynek oka, hogy a jogalkalmazás szintjén az előbbi megközelítési mód - az esetek túlnyomó többségében - nem járható. Bár nem tartozik szorosan az alábbi kifejtendő témakörhöz, de a magam részéről alapvetően vitathatónak tartom a most jelzett - de valóságban ilyen formában soha nem létező -jogági szemléletet.
Mindezek előre bocsátása után a továbbiakban igyekszem kizárólag az Mt. és a Ptk. viszonyára koncentrálni.
Mivel a munkajog szabályozásának technikája részben a múltban gyökerezik és történeti hagyományai vannak, ezért etekintetben szükséges egy sommás visszatekintés a munkajog szabályozását illetően.
A munkajog jogi szabályozása egyetlen esetben sem önálló jogági szabályozással kezdődött, hanem az a magánjogban helyezkedett el. E megállapítást támasztja alá Szladits Károly A magánjog vázlata II. rész (Bp, 1933. Grill Károly Könyvkiadó) című munkájának 9. fejezete, amely a munka jogviszonyai címszó alatt taglalja a szolgálati szerződést, a vállalkozási szerződést és a közvetítés, díjkitűzés kategóriáit. Az előbbi kategóriákból a jelenleg hatályos munkajoghoz a szolgálati szerződés kategóriája áll a legközelebb.
Más, Magyarországgal azonos vagy attól magasabb szintű fejlettséget mutató országok jogi szabályozásában is a munkavégzésre irányuló jogviszonyok elsődlegesen a magánjogban vagy a polgári jogban öltöttek testet. A fejlődés későbbi szakaszában a ma kollektív munkajog kategóriájaként említett területek részben vagy teljes mértékben (bár sehol nem törésmentesen) a közjogban (is) megjelentek.
A kelet-, illetve közép-kelet-európai jog fejlődésére a szovjet jogfejlődés nyomta rá a bélyeget, amely kifejezetten ideologikus alapon de iure önálló jogágat konstruált a munkajogból. Ezen időszakot amúgy is jellemezte a jognak különböző jogágakba való tagolása, amely de facto már a fogantatás pillanatában is vitatható volt.
A rendszerváltást követően a megváltozott gazdasági körülmények kényszerítő hatására születtek meg az első olyan jogszabályok [pl. sztrájktörvény, munkanélküliek ellátásról szóló törvény, az 1988. évi VI. (társasági) törvény], amelyek elodázhatatlanná tették egy új típusú Munka Törvénykönyve megalkotását. E Munka Törvénykönyv, amely kétségkívül jelentős előrelépést jelentett a korábbi szabályozáshoz képest, számos ellentmondással volt terhelt (ezek némelyikére a következő pontban térek ki) és az azóta eltelt időszak gazdasági realitása vetette fel a magyarországi foglalkoztatottak döntő többségére vonatkozó előbbi joganyag újragondolását.
A hatályos Mt. még mindig elsősorban a nagyvállalati modellt veszi alapul, figyelmen kívül hagyva, hogy a foglalkoztatás struktúrája 1992. óta jelentős mértékben megváltozott (kis- és középvállalati kategóriák túlsúlya érvényesül).
A nagyvállalati modellből történő kiindulás miatt a munkajogi szabályozás túlzott mértékben munkavállaló centrikus és számos helyen (pl. kollektív munkajog) meglehetősen kevés teret enged a munkajogviszonyban résztvevő felek szabad megállapodásának; azaz etekintetben mindenképpen lépéshátrányban van a felek autonómiáját előtérbe helyező polgári jogi szabályozási elvvel.
A hatályos Mt. kétségkívül döntően előremutató módon jóval részletezőbb szabályanyagot (több mint 200 paragrafus) ölel fel mint elődei, azonban szerkezete egyrészt nem eléggé következetes, másrészt pedig nem eléggé tagolt. Utalok itt arra, hogy pl. a Ptk. részekre, azon belül címekre, a címeken belül fejezetekre tagolódik, ezzel szemben az Mt. öt részből áll, amelyen belül fellelhetők ugyan fejezeteket, de a fejezeteken belül további bontást nem találunk, annak ellenére, hogy a fejezetek tagoltsága szintén megfigyelhető (azzal most külön nem kívánok foglalkozni, hogy a fejezeteken belüli tagoltság menyire következetes), de leszögezhető, hogy etekintetben is - legalábbis jogszabályszerkesztési szempontból - példaértékű lehetne a Ptk.
Ellentmondó a munkajog szabályozásában az is, hogy az Mt. még csak kísérletet sem tett a polgári joggal való összhang megteremtésére annak ellenére, hogy nem egy helyen kizárólag a Ptk.-ban fellelhető jogintézményeket emel be a szabályanyagba (erre még a következő 3. fejezetben bővebben is kitérek).
A jelenleg folyamatban lévő kodifikációt megelőzően is felvetődött, de a kodifikáció során külön is hangsúlyt nyert, hogy a munkajog szabályozását hogyan lehetne a legmegfelelőbben megoldani. E tekintetben megítélésem szerint, részben mintegy összegezve az eddig felmerült lehetőségeket, a következők jöhetnek szóba:
a) Kizárólag önálló és egyben jogágilag is elkülönült törvényi (munka törvénybeli) szabályozás. E megoldás a jogirodalom és a jogalkotásban résztvevők álláspontja szerint egyaránt túlhaladott, mivel az effajta rendezés gyakorlatilag épp a jelen tanulmány címében szereplő alapprobléma feloldására teljesen alkalmatlan.
b) Több törvényben történő szabályozás, amelynek rendező elve lehet, hogy külön törvény rendezi a kollektív munkajog és az individuális munkajog kérdéseit. Az előbbi némiképp leegyszerűsítő, két vagy több törvényben történő szabályozásnak ellentmond, hogy bár elméletileg elválasztható egymástól a kollektív és individuális munkajog, a jogérvényesülés gyakorlatában azonban ez törésmentesen nem megvalósítható. Ezt szemlélteti, hogy a munkaügyi kapcsolatok látszólag csak a kollektív munkajogot érintik, míg a munkaviszony (azaz a munkajogviszony két személyes eleme) kizárólag az individuális munkajogba tartoznak. Ez a látszólagos elhatárolhatóság a valóságban - megítélésem szerint - a maga tisztaságában nem létezik, mivel a kollektív munkajogban rendezett jogintézmények (pl. szakszervezetek, kollektív szerződés stb.) közvetlen és direkt kihatással vannak az individuális munkajogra, azaz a munkaviszony kérdéseire. Még inkább nyilvánvaló az előbbi felosztás problematikája, ha az Mt. bevezető rendelkezéseire, vagy a munkaügyi vita kérdéseire gondolunk. Ez utóbbi két terület vegyesen tartalmaz kollektív és individuális elemeket. Mindezek alapján nem látom célszerűnek az egyébként összetartozó dolgok mesterséges és a jogban történő eligazodást is gátló, törvényi szintű kettéválasztását. Véleményem szerint - bár ez látszólag csak technikai kérdés - szükségtelen egy adott területre vonatkozó joganyagnak több jogszabályban történő megjelenítése.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
