Együttműködési megállapodást írt alá Trócsányi László igazságügyi miniszter és Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, ezzel egy közel 15 évvel ezelőtti kooperáció éled újra. Az együttműködés keretében az AB és az IM egy országos alkotmánybírósági "jogesetmegoldó" versenyt rendez, amely a hazánkban is már egyre ismertebb moot court módszerhez (vagyis bírósági szimulációhoz) igazodik.
Az AB teljes ülésének szimulációja keretében az ország összes, a versenyben részt vevő jogi karáról delegált joghallgató "bírák" és az AB tagjai tárgyalnak meg egy, az AB által kidolgozott jogesetet az AB elnökének vezetésével.
A teljes ülési tárgyalást az AB eljárásrendje szerint írásbeli anyagok, észrevételek készítése és köröztetése előzi majd meg a csapatok között. Ez a megoldás is mutatja, hogy a verseny a legteljesebb mértékben igyekszik igazodni az AB valós működési módszeréhez és eljárásrendjéhez, ezzel is messzemenőkig biztosítva a moot court jelleget.
A jogi karok csapatainak és oktatóinak tevékenységét az IM a jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében támogatja.
(2019. március 1.)
Trócsányi László a kölcsönös tisztelet és kommunikáció jelentőségét hangsúlyozta az Alkotmánybíróság által szervezett Alkotmányos EUdentitás 2019 című konferencián, a Magyar Tudományos Akadémián. A miniszter szerint az is lényeges, hogy a felek egyenlő partnerként érvényesülhessenek az Európai Unióban zajló vitákban, elkerülve a "maradandó sérüléseket". Ez ugyanis elengedhetetlen az integráció ápolásához, fejlődéséhez és globális megerősödéséhez.
Az igazságügyi miniszter szavai szerint az identitás és az integráció "kéz a kézben jár", de ebben a kézfogásban benne van az esetleges válsághelyzetek lehetősége is, például a Brexit, egy ilyen "európai szerelmi történet vége". Kifejtette, hogy a hit- és értékválságok bekövetkezése befolyásolhat bármilyen "európai love story-t", mert azok a társadalmat a szakadék szélére viszik, ahol megkérdőjeleződnek az értékek és hitek.
Trócsányi László arról is beszélt, hogy az európai értékek egyfajta életelixírnek tekinthetők, amelyek táplálják a közösség növekedését. A legfőbb cél, hogy Európa szerepét globálisan növeljük, de ez csak akkor érhető el, ha odafigyelünk egymásra. Ehhez szükséges feltétel, hogy mindenki egyenlő félként vegyen részt a kapcsolatban, egyenlő esélyekkel, és valamennyi szempont meghallgatást nyerjen. Fontos továbbá, hogy a felmerülő vitás helyzetek ne legyenek átpolitizálva, törekedni kell arra, hogy azok szakmai mederben maradjanak.
A miniszter hangsúlyozta az integráció növekedésének szükségességét, de emellett lehetőséget kell biztosítani "az identitás szelíd érintésére az integráció arcán".
Andreas Voßkuhle, a Német Szövetségi Alkotmánybíróság elnöke előadásában rámutatott: azért kell az értékekről beszélni, mert azok eltérő felfogása megjelent az egyes tagállamokban, például a jogállamiság és a bíróságok helyzete kapcsán. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az európai jogrend a kölcsönös bizalmon alapul, és ahol ez hiányzik, ott működési zavarok léphetnek fel.
Leszögezte, hogy nincs formális integráció érdemi értékközösség nélkül, a közös értékek rögzítése több, mint egyszerű kijelentés, egy normatív alapot is jelent az Unió számára, azonban a hagyományos konszenzuskereső mechanizmusok egyes jelek szerint manapság nem nagyon működnek. Figyelmeztetett arra is, hogy fontos a hatalmi ágak megosztása, szem előtt kell tartani a bíróságok függetlenségét, illetve más hatalmi ágak beavatkozását.
A nemzetközi konferencián Ausztria, Hollandia, Csehország, Lettország, Luxemburg, Olaszország, Svájc és Szlovénia alkotmánybírósága elnöki, illetve elnökhelyettesi szinten képviseltette magát.
(2019. március 8.)
Trócsányi László újságírók előtt elmondta, hogy a szeptemberben induló felújítás révén a XXI. századi felsőoktatás követelményeinek megfelelő infrastruktúra jön létre, melyhez a kormány mintegy egymilliárd forint támogatást nyújt a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának helyet adó épület felújítására.
A miniszter kiemelte, hogy az ország versenyképessége szempontjából fontos a jogászképzés fejlesztése, a kormányzat pedig a vidéki jogászképzésnek különös figyelmet szentel. Ma a 6200 joghallgató közül csaknem háromezer az öt vidéki jogi kar valamelyikén tanul; utóbbiak tanulmányait 2016 óta évente 250 millió forinttal támogatja a kormányzat jogászösztöndíj-programok keretében. További 250 millió forint jut évente kutatási és oktatásfejlesztési projektek támogatására, így országos szinten már több mint kétmilliárd forintnyi külön támogatáshoz jutott a jogászképzés az elmúlt években.
Trócsányi László emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt a kormány már jóváhagyott 650 millió forintot a szegedi jogi kar épületének bővítésére, így összességében immár 1,65 milliárd forint használható fel a korszerű infrastruktúra kialakítására.
(2019. március 11.)
- 51/52 -
Trócsányi László igazságügyi miniszter sikeresnek nevezte a Velencei Bizottsággal folytatott párbeszédet a közigazgatási bíróságokról. Az ülésen a testület elfogadta az önálló közigazgatási bírósági szervezet felállításával kapcsolatos törvényekről szóló véleményét.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a vizsgálatot még novemberben kezdeményezte, figyelemmel arra, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége a demokrácia alapja. Magyarországon 1949-ig működött önálló közigazgatási bíróság.
A Velencei Bizottság elfogadott állásfoglalása elismeri a szervezetileg elkülönült közigazgatási bírósági rendszer létjogosultságát, valamint a miniszteri igazgatási modellt, azzal, hogy abban a bírói önigazgatási szerveknek is szerepet kell kapniuk. Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete külön kiemelte az igazságügyi tárcával folytatott kiváló együttműködést, és értékelte, hogy már benyújtották azt a törvénymódosítási javaslatot, amely elősegíti, hogy a szabályozás minél teljesebb mértékben megfeleljen a véleménytervezetben foglalt ajánlásoknak.
Az Igazságügyi Minisztérium meggyőződése szerint a Velencei Bizottság véleménye, illetve ajánlásainak megfontolása elősegíti, hogy erős hazai és nemzetközi legitimációval rendelkező, független és professzionális közigazgatási bírósági szervezet kezdhesse meg működését Magyarországon, magasabb szintre emelve a bírói jogvédelmet közigazgatási ügyekben.
(2019. március 15.)
Trócsányi László igazságügyi miniszter előadást tartott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által rendezett, nagyszabású migrációs konferencián.
A miniszter hangsúlyozta, hogy kizárólag erős nemzetek alkotta erős Európa adhat megfelelő választ a kor nagy kihívásaira, köztük a migrációs válságra. Nem gondolja helyesnek, ha az Európai Unió tagállamai egymást leckéztetik, ezért bízik abban, hogy a "szellemi totalitarizmus" helyett értelmes vita indul a migrációról, a biztonságról.
Trócsányi László emlékeztetett arra, hogy Magyarország sok bírálatot kapott a biztonsági határzár felépítése kapcsán: a déli határon álló kerítést "vasfüggönyhöz" vagy a berlini falhoz hasonlították. Fontos különbségnek nevezte ugyanakkor, hogy míg a "vasfüggönyt" azért hozták létre, hogy ideológiai alapon kettéválassza a világot, addig a magyar határzárat a rendezett, nemzetközi szabályoknak megfelelő határátlépés és határvédelem biztosítása érdekében állították fel.
Felszólalásában rámutatott, hogy egyaránt tévednek azok, akik a migrációt hasznosnak avagy elkerülhetetlennek gondolják. Trócsányi László szerint ezt bizonyítják a "brüsszeli relokációs tervek", az úgynevezett kvótadöntések működésképtelensége is, azok ugyanis kétségbe vonják az országok azon szuverenitását, hogy maguk döntsenek saját lakosságukról. A miniszter leszögezte, hogy a migrációval kapcsolatban az okok felszámolása, vagyis a különböző helyi konfliktusok felszámolása jelenti a legfontosabb feladatot.
Kitért arra is, hogy minden országnak eltérő felelőssége van a helyi konfliktusok felszámolásának elősegítésében, saját geopolitikai helyzetének függvényében. Trócsányi László szerint Magyarország felelőssége is elsősorban azokra a területekre terjed ki, amelyekkel történelmi kapcsolata van. Példaként említette a Nyugat-Balkánt és Ukrajnát, majd aláhúzta, hogy Magyarország szolidaritása közismert, amit bebizonyított a délszláv háború idején menekülni kénytelen több tízezer ember befogadásával, illetve bizonyít a jelenleg is futó Hungary Helps programmal is.
(2019. március 24.)
Az állami fordítószolgálat jelentős szereppel bírt az elmúlt másfél évszázadban, amelynek fókuszában mindig a magas minőség és a közszolgálatiság állt - hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi módszertani irányításáért felelős helyettes államtitkára a Parlament Felsőházi termében megrendezett jubileumi konferencián, melyre hagyományosan a fordítók és tolmácsok napján került sor.
Borhy László rektor üdvözölte az egyetem mint fordítástudomány és az állami fordítóiroda mint gyakorlati hely együttműködését, kiemelte az immár 21. alkalommal megrendezett fordítástudományi konferencia jelentőségét. A két intézmény szakmaiságából kiemelte nemcsak az ELTE-n folyó fordítástudományi doktori iskola, hanem az OFFI gyakornoki programjának jelentőségét is a fordító-, és tolmácshallgatók képzésében.
Németh Gabriella, az OFFI Zrt. vezetője elmondta, hogy napjainkban az 1869-ben alapított Központi Fordító Osztály fordításszakmai és közszolgálati hagyományait ötvözik az elektronizált, projektmenedzsment alapú, és a nemzetközi ISO 17100 szabványnak is megfelelő megoldásokkal. A megújult OFFI-ban ma már akár Cégkapun keresztül is megküldhetők az e-hiteles fordítások a megrendelők részére.
Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda 1994-től napjainkig részvénytársaságként működik és számos nyelvi feladatot közfeladatként lát el (pl. hiteles fordítás, bírósági tolmácsolás, névátírási ügyekben szakvélemény készítése, jogszabályfordítás és lektorálás).
A fordítástörténeti és jogösszehasonlító plenáris előadásokon szó volt jogi, terminológiai kulisszatitkokról, bírósági tolmácsolásról és arról, hogy a hiteles fordítás helye a közszolgálatban van. A tudományos tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy az állami fordítószolgálat célja ma sem lehet más, mint kiváló hiteles fordításokkal biztosítani az Alaptörvényben garantált anyanyelvhasználat jogát valamennyi polgár részére a bírósági és hatósági eljárásokban.
(2019. március 26.)
- 52/53 -
Ezerhatszáz kötet magyar nyelvtankönyvet és hozzájuk tartozó munkafüzeteket adott át ünnepélyes keretek között - az Igazságügyi Minisztérium ajándékaként - Völner Pál parlamenti államtitkár a kárpátaljai Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond Középiskola tanulóinak.
A magyar kormány a nemzeti összetartozást erősítő nyelvtankönyvek adományozásával is jelezni kívánja, hogy felelősséget vállal a határon túli magyarságért, függetlenül attól, melyik nemzetrészről van szó. Völner Pál szavai szerint "a felelősség része, hogy az identitás egyik legfontosabb elemét, a magyar anyanyelvet megőrizzük és átörökítsük a szülőktől a gyermekeknek".
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is mindent meg fog tenni a határon túli magyar közösség nemzeti önazonosságának megőrzése érdekében, és köszönetet mondott azon kárpátaljai magyaroknak, akik vállalják nemzeti hovatartozásukat, anyanyelvüket és kultúrájukat.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője szimbolikusnak nevezte, hogy a köteteket az egykori ugocsai vármegyeházban található - a nagyszőlősi magyarok összefogása révén létrejött - Perényi Zsigmond Középiskola azon termében adták át, amelyben a gyermek Bartók Béla első koncertjét adta. Ezzel a gesztussal Trócsányi László és az általa vezetett minisztérium, valamint a kormány, amelynek a tagja, kifejezte az elkötelezettségét a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarság és általában a határon túli magyarok ügye iránt.
Homoki Gabriella igazgató elmondta, hogy a Perényi Zsigmond Középiskolának, amelyben több mint 300 diák tanul, nagy szüksége van a tankönyvekre, mert ezekből nagy a hiány. Kiemelte, hogy a tanintézet a magyar nyelv és kultúra fellegvára, és egyre népszerűbb a nagyszőlősiek körében, évről évre növekszik a beíratott gyermekek száma. Mint megjegyezte, most azok a magyar nagyszülők hozzák az iskolába az unokáikat, akik a gyermekeiket nem taníttatták magyarul.
(2019. március 29.)
Trócsányi László igazságügyi miniszter, Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja mutatta be Boleratzky Lóránd munkásságának esszenciáját felölelő Egyházjog - a lelki egyház szolgálatában című kötetét, amely Révész Béla egyetemi docens (SZTE-ÁJK) szerkesztésében, az Igazságügyi Minisztérium támogatásával jelent meg.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen rendezett könyvbemutatón Trócsányi László elmondta: büszke arra, hogy Boleratzky Lórándot atyai jó barátjának tekintheti, aki mindenkor hű és alázatos szolgája volt egyházának és a jogtudománynak is.
Boleratzky Lóránd Vladár Gábor-díjas jogász, Magyarország egyik legkiválóbb egyházjogásza, a Miskolci Evangélikus Jogakadémia egykori nyilvános rendes egyetemi magántanára 1920-ban született Zala megyében, hite és értékrendje mellett a legsötétebb időkben is kitartott. Mind a mai napig gazdagítja a magyar jogirodalmat, rendszeresen publikál.
(2019. április 3.)
Az Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Versenyjogi Egyesület (MVE) megújította stratégiai partnerségi megállapodását: az erről szóló szerződést az igazságügyi tárca képviseletében Bóka János államtitkár, az MVE részéről pedig Hegymegi-Barakonyi Zoltán elnök írta alá.
A stratégiai megállapodás ünnepélyes aláírása során a felek elkötelezték magukat az eddigi sikeres együttműködés elmélyítése mellett, majd pedig eszmecserét folytattak a versenyjog aktuális kérdéseiről. A versenyhatóságok hatékonyságának megerősítését célzó, ún. ECN+ irányelv átültetésével összefüggő kérdések kapcsán az államtitkár jelezte, hogy számít az MVE szakmai közreműködésére, amelyre az MVE elnöke ígéretet tett.
Az Igazságügyi Minisztérium nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a versenyjog területén jártas elméleti és gyakorlati szakemberek észrevételei a jogalkotás előkészítő fázisában megfelelő módon megjelenhessenek, hozzájárulva a jogszabályok magas szakmai színvonalához.
(2019. április 9.)
Az Igazságügyi Minisztérium képviseletében Bóka János, európai uniós és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár adta át a tárca különdíját a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójának záróünnepségén, az Olasz Kulturális Intézetben.
Az Igazságügyi Minisztérium "a legjobb alkotmányjogi dolgozat szerzőjeként" Ősze Áront jutalmazta, aki a győri Széchényi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója.
A díjnyertes dolgozat címe: A titkos információgyűjtés egyes alkotmányossági kérdései, amely ezen kívül első helyezést ért el az Alkotmányjog III. tagozatban is. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar által megrendezett Állam- és Jogtudományi Szekciót az IM további támogatásban is részesítette, többek között a huszonkilenc tagozatban első helyezést elért dolgozatok különdíjainak felajánlásával.
(2019. április 12.)
- 53/54 -
Az igazságügyi miniszter leszögezte, hogy a magyar kormány nemet mond az antiszemitizmusra és elítél minden antiszemita cselekedetet. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját 2001 óta minden évben április 16-án tartják, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Trócsányi László beszédében kifejtette, hogy a holokauszt az egész magyar társadalmat érintette; az emlékezés a jelennek, és még inkább a jövőnek szól. "Emlékezni kell, hogy ezt a bűnt az emberiség soha többé ne kövesse el".
A miniszter értekezett a szólásszabadságról mint klasszikus alapjogról, de felhívta a figyelmet arra, hogy a véleménynyilvánításnak korlátot kell szabni az emberi méltóság védelme érdekében. Napjainkat érintő, globális problémának nevezte az internetes gyűlöletbeszédet. Mint mondta, a fake news-zal, a trollokkal szemben a jogrendszerek lépéshátrányban vannak, felelősség terheli etekintetben az államokat, az EU-t és a nemzetközi közösséget egyaránt.
Rámutatott, hogy a magyar Polgári Törvénykönyv lehetővé teszi a közösség tagja számára, hogy fellépjen a gyűlöletkeltő megnyilvánulások ellen, a Büntető Törvénykönyv pedig szankcionálja a holokauszt tagadását. Összességében azonban kijelenthető, hogy a jog szükséges, de nem elégséges eszköz, mert nem elég nemet mondani, hanem igent kell mondani az egymás megbecsülésén, tiszteletén, megismerésén alapuló kultúrára.
Grósz Andor, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy emlékezni kell, még akkor is, ha az feltépi a sebeket. Felidézte, hogy 1944 tavaszán a magyarországi zsidók abban reménykedtek, hogy "a kormányzó úr nem engedi" azt, ami Szlovákiában, Ausztriában és több más országban már megtörtént; holott akkor már hat éve életbe lépett Magyarországon az első zsidótörvény. Véleménye szerint az áldozatok halálához nagyban hozzájárult a társadalmat, az államigazgatást átható, az állami politika szintjére emelt antiszemitizmus.
(2019. április 16.)
Trócsányi László az Europe Direct Szeged és az Európai Közjogi Szervezet (European Public Law Organisation - EPLO) közös konferenciáján kijelentette, hogy Európa ereje tagállamai gazdaságában és politikai elkötelezettségében nyilvánul meg, és az Európai Unió csak akkor lehet versenyképes, ha tagállamai megőrzik és erősítik versenyképességüket.
Hozzátette, hogy ez a folyamat állandó koordinációt igényel, amelynek színteréül az európai intézmények szolgálnak. A megfelelő jogi környezet a befektetők számára alapvető fontosságú. A jognak segítenie, s nem gátolnia kell a gazdasági fejlődést, ezért fontos feladata az EU-nak a bürokráciacsökkentés és a dereguláció.
Az elmúlt évek hazai lépései közül a miniszter kiemelte a választottbíráskodásról szóló új törvényt, amely alkalmas arra, hogy ismét lendületet kapjon a jogvitarendezésnek ez a módja Magyarországon. A magyar versenyképességet segíti az is, hogy - nemzetközi példák alapján - a legfontosabb kódexek már elérhetők angol nyelven.
Trócsányi László hangsúlyozta továbbá a fizetésképtelenségi eljárás egyes kérdéseinek újraszabályozását, melynek előkészítő munkái már folynak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szakértőinek bevonásával. Az új törvény egyik fontos célja, hogy elősegítse a fizetési nehézségekkel küzdő, de működőképes cégek reorganizációját.
(2019. április 25.)
Trócsányi László igazságügyi miniszter - az intézmény létrehozásának kezdeményezőjeként - úgy nyilatkozott, hogy a jogalkotói munka segítése lesz a fő feladata a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézetnek, amely a kormány döntése alapján június 1-jén kezdi meg működését.
A miniszter meggyőződése szerint az egyes szabályozások előkészítésekor az igazságügyi tárcának és a kormánynak szüksége van arra a tudásra, nemzetközi kitekintésre, amely más országok jogi megoldásait tartalmazza egy adott témakörben. Az intézet munkatársai elsősorban a jogalkotói munkát segítő alkalmazott kutatásokat végeznek, de távlati feladataik közé tartozik majd a jogszabályok utólagos hatásvizsgálata is.
A kutatók főként a visegrádi országok és más uniós tagállamok jogrendjét fogják tanulmányozni. A cél egy olyan nemzetközi hálózat létrehozása, amely folyamatosan nyomon követi az egyes országok jogalkotását - ebben az intézet partnere lesz az Európai Közjogi Szervezet (European Public Law Organisation, az EPLO), így ezeket figyelembe lehet venni a magyar döntések során.
A Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet az Igazságügyi Minisztérium háttérintézményeként, központi hivatalaként kezdi meg a működését, szoros együttműködésben a felsőoktatási intézményekkel. Hasonló intézmény működik több országban, így pl. Svájcban, Görögországban vagy Lengyelországban is.
Trócsányi László elmondta, hogy az intézet névadója, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök e jogterület hazai úttörője volt, az elsők egyikeként hívta fel a figyelmet az összehasonlító jog fontosságára. Az intézet elnöki feladatait Martonyi János professzor vállalta el.
(2019. április 25.)
- 54/55 -
A magyar kormány és a CESCI (Central European Service for Cross-border Initiatives) együttműködése nemcsak a térség, hanem egész Európa versenyképességét erősíti - mondta Völner Pál a szervezet működésének tizedik évfordulója alkalmából tartott konferencián.
Az államtitkár kiemelte azt az együttműködést, amelyet a tárca még 2014 végén kezdett el formálni a CESCI-vel, a határ menti kapcsolatokat terhelő jogi akadályok felszámolása érdekében. Az Igazságügyi Minisztérium 2016 óta a negyedik Jogi akadálymentesítési projektet támogatja idén. A projektek célja az egyes magyar határszakaszok mentén meglévő, a különböző államok eltérő jogrendje miatti jogi és adminisztratív problémák számbavétele és javaslatok megfogalmazása ezek megszüntetésére. A CESCI munkatársai 2016-ban összesen 39 ilyen konkrét akadályt azonosítottak be, és azóta átfogó elvi, valamint konkrét jogi szövegszerű javaslatokat is megfogalmaztak ezeknek az akadályoknak az elhárítása érdekében.
A CESCI egy budapesti székhelyű egyesület, amely a határon átnyúló tevékenységek kérdéskörével foglalkozik. Fő célkitűzésük, hogy minél több szállal kössék egymáshoz a határ két oldalán élőket, segítsenek megszüntetni az együttműködés előtti akadályokat, és ezáltal ne csak a hétköznapi életet tegyék könnyebbé, hanem hozzájáruljanak a közép-európai népek közötti kölcsönös megértéshez és közeledéshez is.
(2019. április 30.)
Trócsányi László a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett konferencián úgy nyilatkozott, hogy az Uniónak tiszteletben kell tartania a nemzeti sajátosságokat, a szuverenitást, a tagállamok nemzeti identitását, "mert Európa önmagában bonyolult kontinens, nem létezhet csak egyfajta gondolkodás benne".
A miniszter beszélt arról is, hogy míg - a koncentrikus körök elmélete alapján - a volt gyarmattartó országok a gyarmatuk iránt éreznek elkötelezettséget, addig Magyarországnak elsősorban a Balkán térségével kapcsolatban van felelőssége, mert "ezt ismerjük, ehhez kötődünk történelmileg", és ami ott történik, az hatással van Magyarországra is. Szavai szerint ezért lehetetlen végrehajtani a kvótahatározatot, hiszen az nem veszi figyelembe az egyes országok kulturális-történelmi hagyományait.
Az Európai Uniónak a szerződésben foglalt hatásköröknél kell maradnia, az Európai Bizottság nem terjeszkedhet túl rajtuk. Helyre kell állítani az intézmények közötti egyensúlyt: az Európai Tanács határozza meg a politikai irányokat és prioritásokat, az Európai Bizottság pedig csak ezen keretek között dolgozhat.
A miniszter hangoztatta, hogy Európában a legfontosabb a bizalom megléte. Vissza kell állítani mind az Unióba, mind pedig a tagállamokba vetett bizalmat. Konstruktív párbeszédnek kell megvalósulnia, ahol kicsi, nagy és közepes mind egyenlő, és megvalósul az egymás iránti tisztelet. Nem lehet homogenizált, mindig mindenre részletesen kiterjedő szabályozást adni Európában, különbséget kell tenni az egyes országok között, azok történelmi, kulturális sajátosságai miatt.
Trócsányi László úgy vélte, az európai integráció fő kérdése a jövőben a versenyképesség lesz, amit nem a túlszabályozás, hanem a flexibilitás szolgál.
(2019. május 9.)
A Keresztény Civil Szervezetek országos fóruma által A keresztény Európa jövője - Mit adhat Magyarország Európának? címmel megrendezett konferencián Trócsányi László hangoztatta: fontos, hogy Európa ne veszítse el a lelkét.
A XXI. századi Európa lelke azt is jelenti, hogy az üldözött keresztényeknek segíteni kell világszerte, ezt szolgálja a Hungary Helps program is.
A miniszter szavai szerint a Notre-Dame leégése utáni napokban összegyűlt 700 millió eurónyi adomány is bizonyosságot ad arról, hogy "Európa érzi, keresztény öröksége nélkül nem lehet az, ami".
Vajon elegendő-e az európai integráció alapját alkotó négy szabadság - a személyek, a munka, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása - az európai közösség egyben tartásához, vagy az új kihívások régi értékek újrafelfedezését is igénylik - vetette fel felszólalásában a miniszter.
Trócsányi László kifejtette, hogy a kereszténység szerepével kapcsolatban eltérő nézetek fogalmazódnak meg Európa-szerte. Vannak államok, amelyek a teljes laicitást hangsúlyozzák, vannak, amelyekben bizonyos területeken az államvallás koncepciója érvényesül és létezik egy olyan megoldás is, amelyben az állam és egyház partnerségi viszonyban állnak; ezt valósítja meg Magyarország. Az állam biztosítja a vallásszabadságot, de ezen túlmenően bizonyos közfeladatok ellátása érdekében együttműködik az egyházakkal.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a kereszténység európai szerepéről, jelentőségéről folytatott heves vitákról beszélt. Sokan próbálják elvágni Európa keresztény gyökereit a jakobinusok óta, és nem csak a kommunisták. Európában ezreket öltek meg hitük miatt. Ma már nincs ilyen, de van keresztényellenesség. Megpróbálják a keresztény közösségeket ellehetetleníteni, a nyitott társadalom hívei a hagyományos identitást őrző közösségeket ellenségként kezelik, gyengítik Európa önvédelmi reflexeit.
Elfogultság figyelmen kívül hagyni Európa évezredes gyökereit és csak azt hangsúlyozni, ami a felvilágosodás óta történt. Az emberi méltóság, szolidaritás megerősítése egy egészséges társadalom kialakulásának a feltétele. Szükség van a családra, az egyházi közösségekre és a nemzetre - hangoztatta Harrach Péter.
(2019. május 9.)
- 55/56 -
Az európai parlamenti (EP) választás nem hagyhatja érintetlenül az Európai Unió belső szerkezetét, az európai társadalmakhoz való viszonyát, és a kontinenst gyötrő problémákkal, például a migráció ügyével is sokkal hatékonyabban kell foglalkoznia - vélekedett az igazságügyi miniszter a Magyar Demokrata című hetilapnak adott interjújában.
Trócsányi László véleménye szerint sok múlik azon, hogy milyen szemléletű lesz az új Európai Bizottság. Bízik abban, hogy az újonnan alakuló testület a kollegialitást jobban tiszteletben tartja majd, és a szerződések szellemében jár el.
A miniszter szerint a választások után jobban látható lesz, merre megy Európa. A választás tétje az is, hogy a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi keretről szóló tárgyalásokon a nemzeti érdekeket is szem előtt tartsák. A magyar kormánynak szilárd álláspontja van a mezőgazdasági támogatások és a kohéziós források ügyében. Emellett azt szeretnék, ha a határvédelem finanszírozása is megjelenne a keretben.
Trócsányi László úgy értékelt: az Orbán-kormány 2010-es választási győzelmével, valamint a visegrádi együttműködés megerősödésével új időszámítás kezdődött az Európai Unióban. A kormány az elmúlt nyolc évben olyan fontos témákban is határozott álláspontot fogalmazott meg, amelyek szembementek az európai fősodorral, az úgynevezett politikailag korrekt beszéddel. A nem kormányzati szervezetek finanszírozása és az átláthatóságuk, a multikulturális társadalom, a migráció, a határvédelem kérdése, a nemzetpolitika ügye mind vitát váltott ki Európában.
A jogállamisági bírálatról azt mondta: úgy tűnik, a nyugati országokkal, az úgynevezett régi demokráciákkal szemben elnézőbbek, mert ott a jogi kultúrát stabilnak vélik. Ezzel szemben a még mindig "új demokráciáknak" titulált közép-európai országok iránt erős a politikai bizalmatlanság, ebből kifolyólag a politikai döntésekbe könnyebben látnak bele jogállamisági problémákat.
Trócsányi László interjújában arra is rámutatott, hogy számos elvi problémát vethet fel az uniós támogatások összekapcsolása az úgynevezett jogállamisági kritériumokkal. Aggályosnak nevezte, hogy az Európai Bizottság - amely önmagát politikai testületnek tartja - jogállamisági kérdésben kíván döntést hozni.
(2019. május 15.)
* * * A Közéleti hírek rovat zárása: 2019. május 24. * * * ■
Visszaugrás