Az Európai Bizottság 2011. szeptember 20-án szakpolitikai közleményt [2] hozott nyilvánosságra "Az uniós büntetőpolitika létrehozása" címmel, amelyben első alkalommal határozta meg generális jelleggel az uniós büntetőjog terén alkalmazni kívánt stratégiát és elveket az európai szakpolitikák hatékonyabb végrehajtása és a polgárok érdekeinek védelme érdekében. Az európai büntetőjogi integráció fejlődésének elmúlt 20 évére figyelemmel ez óriási jelentőségű lépés, hiszen ezzel nem csupán az európai büntetőjog létezését mondja ki nyíltan, hanem egyben a jogalkotás koherens irányítását is ígéri. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a Bizottság a jogalkotási folyamatban általános jogszabályelőkészítő és -kezdeményező hatáskörrel rendelkezik, elemi érdek tehát, hogy az uniós szintű, büntetőjogilag releváns normák megszületésénél valamiféle egységes szakpolitikai elképzelés bábáskodjon.
Az európai büntetőjogi integráció fejlődése sok szempontból egyedülálló és egyes mérföldkövei a büntetőjog évszázados tabuit döntötték meg, ehelyütt azonban csak azt szeretném kiemelni, hogy e fejlődés során óriási jelentősége volt - és úgy tűnik lesz is - a büntetőjog tudományának. A tudomány képviselőinek véleménye és javaslatai ezen a területen nemhogy mindig meghallgatásra találnak, de sokszor éppen jogtudományi műhelyekben alaposan kiérlelt koncepciók kapnak - megfelelő átalakítással - jogszabály-tervezeti köntöst. Ez pedig jelentős fegyvertény a tudomány művelői számára, még akkor is, ha e tervezetekből nem mindig lesz elfogadott jogszabály.
A fent említett szakpolitikai közlemény maga is hivatkozik egy komoly nemzetközi jogtudósi kezdeményezésre, méghozzá az "European Criminal Policy Initiative" csoport[3] egyik eredményére. A csoport igyekszik a büntetőpolitika európai kérdéseiben állást foglalni és e téren olyan sztenderdeket kidolgozni, amelyek elfogadhatók minden ország büntetőjogi rendszerében. Ilyen sztenderdek követésével az uniós, büntetőjogilag releváns normák is jobb általános elfogadottságra találhatnak. A csoport 2009-ben közzétette az "Európai kriminálpolitika kiáltványát"[4], amely végülis megjelent a bizottsági közleményben is. Megítélésem szerint a Kiáltvány különösen jó összefoglalása az európai büntetőjogi integráció mai problémáinak, illetve mivel igyekszik ezekre orvoslási javaslattal is előállni, kifejezetten jó iránytű lehet a jövőre nézve. Emiatt mindenképpen érdemes a hazai olvasóközönség számára is elérhetővé tenni az eredeti szöveg fordítását.
A 2009-es joghelyzet mára helyenként ugyan megváltozott; egyfelől új alapszerződési rendelkezések léptek életbe, másrészről pedig néhány hivatkozott kerethatározat helyébe irányelv lépett, ez azonban nem befolyásolja a Kiáltvány mondanivalóját. A könnyebb megértés érdekében azonban lábjegyzetekben - ahol szükségesnek láttam - elhelyeztem egy-egy utalást a hatályos jogra nézve.
Mi, tíz európai országból származó büntetőjogtudósok csoportja ezúton mutatjuk be a közvéleménynek az európai kriminálpolitika kiáltványát.
Az európai felvilágosodás hagyományának szellemében tesszük ezt
- annak tudatában, hogy Európában a civilizáció fejlődésének és az egységesülés folyamatának az európai felvilágosodás eszméje volt az alapja és a mozgatórugója, ezért az eszme megőrzése és fejlesztése kell, hogy vezesse Európát a jövőben is;
- azzal a meggyőződéssel, hogy a büntetőjogi szabályozáshoz a demokratikus legitimáció és a jog uralmának legmagasabb fokára van szükség, s hogy tartós biztonságot a kriminálpolitika terén is - és különösen ott - csak az alapvető szabadságból fakadó jogelvek érvényesítése biztosít.
A késztetés, ami miatt e hagyományra a Kiáltvány aláírói ezúton is nyomatékkal felhívják a figyelmet, az európai integráció folyamatából ered, melyben a büntetőjog és a büntető eljárásjog egyre gyakrabban került az európai jogalkotás fókuszába. A büntetőjogi jogközelítés forrásai már ma is jelentős mértékben befolyásolják a tagállamok büntetőjogi jogalkotását, s a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével ez a tendencia tovább erősödik. Az európai intézmények tehát jelentős mértékben kriminálpolitikai tevékenységet folytatnak, anélkül azonban, hogy e tevékenység önálló európai szakpolitika lenne, így hiányzik az önmagában koherens kriminálpolitikai elképzelés.
Alulírottak ezen oknál fogva osztoznak abban a meggyőződésben, hogy a kiegyensúlyozott európai kriminálpolitika azt feltételezné, hogy az európai jogalkotó minden, a büntetőjoggal kapcsolatos jogi aktus elfogadásakor figyelembe vegye az anyagi büntetőjog alább bemutatott alapelveit és a "good governance" kritériumának megfelelően igazolja lépéseit. Az európai büntetőjogi tradíciók ezen általánosítható alapelvei ugyanakkor nem tekinthetők idegentestnek az Európai Unió jogrendszerében, mert azok kivétel nélkül levezethetőek az Unió normatív alapjaiból.
Az európai jogalkotó büntetőjogi hatáskörét akkor gyakorolhatja, ha ezzel olyan alapvető érdekek kerülnek védelem alá, melyek
(1) az Unió elsődleges jogából származnak,
(2) nem ellentétesek a tagállamok alkotmányos hagyományaival és az Európai Unió Alapjogi Kartájával, valamint
(3) amelyek sérelme társadalmilag különösen ártalmas.
Az európai jogban ezt a követelményt az arányosság elvéből származtatják. Egy büntetőjogi norma csak akkor követ legitim célt és csak akkor arányos, ha ilyen különösen fontos érdek védelmezésére született. Az európai jogalkotónak mindig részletesen indokolnia kell (a "good governance" követelményével összhangban) az érdekek körét és azt, hogy a kriminalizálni kívánt magatartás ezeket nem csekély mértékben csorbítja. Az uniós szakpolitikák végrehajtásának biztosítása ugyanis önmagában nem igazolhatja a büntetőjog igénybevételét.
Az Európai Unió az egyént helyezi a középpontba, ezért csak akkor követelheti meg a tagállamoktól bizonyos magatartások kriminalizációját, ha egyéb, enyhébb eszközök nem állnak rendelkezésre a fent említett érdekek védelmére.
Mivel a büntetőjogi szankciók társadalmilag negatív, megbélyegző értékítéletet fejeznek ki, és az egyén - Európai Unió Alapjogi Kartájában is rögzített - jogaiba jelentős mértékben beavatkoznak, az európai jog arányossági elvének értelmében normatív aktus csak az említett előfeltétel mellett válhat "szükségessé". A büntetőjog túlzott alkalmazása erejének és hatékonyságának elvesztéséhez vezet.
A büntetőjog mint a társadalmi kontroll végső eszköze igénybevételének igazolására a "good governance" követelménye is kötelezi az Európai Uniót.
A tagállamok számára előírt uniós kötelezettségek, amelyekkel bizonyos magatartások büntetőjogi szankcionálást írják elő, kivétel nélkül feltételezik a büntetendő magatartás személyes szemrehányhatóságát ["a bűnösség elve" (nulla poena sine culpa)]. Ez a követelmény egyfelől a büntetőjog társadalmilag különösen káros magatartásokra történő korlátozásából fakad, másrészről pedig az emberi méltóság teljes körű garanciáját fokozottan szolgálja, összhangban az Európai Közösségek közigazgatási szankciói terén elismert bűnösségi elvvel és tükrözi az Európai Unió Alapjogi Kartájának 48. cikk (1) bekezdésében foglalt ártatlanság vélelmét is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
