Az utóbbi öt évben a MÁV és a három vasutas szakszervezet között a kollektív szerződés megkötésével és a bérek megállapításával összefüggésben minden év végén, sőt 1999-ben a nyár közepén is sztrájkveszélyes helyzet alakult ki, amely 1996 februárjában, 1999 januárjában, 2000 januárjában és februárjában tényleges munkabeszüntetéshez vezetett a kétórás figyelmeztető sztrájkokon kívül. A leghosszabb vasutassztrájkra 2000 februárjában került sor, amely mintegy 186 órán keresztül tartott. E sztrájksorozat felvet néhány olyan jogi kérdést, amelyet a sztrájkokról szóló 1989. évi VII. törvény (továbbiakban: Szt. tv.) nem vagy nem megfelelőképpen rendez. Ezeket a problémákat kívánjuk e cikkben összegyűjteni és megválaszolni.
A sztrájkok, a figyelmeztető munkabeszüntetések és a velük összefüggő bírósági eljárások során négy lényeges kérdésben jelent meg bizonytalanság. Közülük kettő az 1998/99. év fordulóján lezajlott kollektív érdekvita és figyelmeztető munkabeszüntetés, valamint a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által meghirdetett részleges sztrájk során, kettő pedig most, az 1999 februári sztrájk során merült fel és került a munkaügyi bíróságok asztalára és futott fel egészen a Legfelsőbb Bíróságig. E négy problematikus kérdés a következő:
a) Az érdekegyeztető tárgyalásokban résztvevő szakszervezetek ugyanazon érdekvitában csak egy figyelmeztető sztrájkot szervezhetnek együttesen, vagy mindegyik szakszervezet külön-külön is meghirdethet 2 órás figyelmeztető munkabeszüntetést?
b) Ha a vállalati kollektív szerződést a vállalatnál működő reprezentatív szakszervezetek többsége megköti, a kisebbség viszont attól elzárkózik, ez utóbbi jogosult-e sztrájkot szervezni és ha igen, milyen feltételek között?
c) Jogszerű-e a sztrájk, ha csak a szakszervezeti tagdíjak munkáltatói beszedése (levonása) érdekében folyik?
d) A sztrájk ideje alatt megilleti-e a sztrájkot szervező szakszervezeti vezetőket a munkaidőkedvezmény?
Ami az első kérdéskört illeti, az újabb kollektív szerződéskötésre irányuló, 1998 decemberi érdekegyeztetési tárgyalások időszaka alatt azok megfeneklése miatt a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MSZOSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) két egymást követő napra, december 21-re és december 22-re két-két órás figyelmeztető sztrájkot hirdettek meg, amelyeket meg is tartottak. A MÁV emiatt a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, hivatkozva arra, hogy a Szt. tv. 2. §-ának (3) bekezdése alapulvételével nyomásként csak egy, maximum két óráig terjedhető figyelmeztető sztrájk alkalmazható az érdekegyeztetésben résztvevő szakszervezetek részéről. A két szakszervezet viszont az egyszeri figyelmeztető sztrájkra vonatkozó előírásokat úgy értelmezte, hogy valamennyi szakszervezet egy alkalommal külön-külön is megtarthatja a figyelmeztető sztrájkot. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság e vitában - szerintünk helyesen - akként foglalt állást, hogy az ugyanazon érdekegyeztetésben és kollektív érdekvitában résztvevő szakszervezetek részéről csak egy figyelmeztető sztrájk alkalmazható, amelyet ha csak az egyik hirdet meg és a többi nem csatlakozik hozzá, utóbb a többi már ugyanazon érdekvitában nem élhet ezzel a lehetőséggel. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság ezért a 7. Mpk. 50.358/1998/2. sz. végzésével a második figyelmeztető sztrájkot jogellenesnek minősítette, amit a Fővárosi Bíróság a 49. Mpkfv. 20.929/1999/2. sz. végzésével másodfokon is helyben hagyott.
Ugyanezen üggyel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság Mfv. II. 10.408/1999. szám alatt a következőket fejtette ki:
Az Sztv. 3. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint jogellenes a sztrájk kollektív szerződésben rögzített megállapodás megváltoztatása érdekében a kollektív szerződés hatályának ideje alatt.
A kérelmezőnek két reprezentatív szakszervezettel az 1998. évi személyi alapbérekről kötött megállapodása, még ha azt a felek a kollektív szerződéstől külön is kezelték, a tartalmát tekintve kollektív szerződéses megállapodás [Mt. 30. § a) pont]. Ez a megállapodás 1998. december hó 31. napjáig volt hatályban, ezért a béremelés mértéke tekintetében, ami érintette a személyi alapbérek megállapítását, eddig az időpontig jogszerűen nem lehetett sztrájkolni. A sztrájk jogszerűsége szempontjából nincs jelentősége, hogy az a kollektív szerződéses megállapodás hatályát követő időre szóló, a kérelmezettek szempontjából kedvező megállapodás megkötését célozta.
Az Alkotmány 70/C. §-ának (2) bekezdése szerint a sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni. Ebből következően a szakszervezetek sztrájk szervezésével kapcsolatos joga nem korlátlan, hanem a külön törvény, az Sztv. rendelkezéseihez igazodik.
Az Sztv. 2. §-ának (3) bekezdés szerint az egyeztetés ideje alatt általában tilos a sztrájk, de egy alkalommal két órát meg nem haladó tartamban megengedett. A kivételes rendelkezés kiterjesztően nem értelmezhető, így az egyeztetésben részt vevő felek számától függetlenül csak egy esetben és legfeljebb két óra hosszat lehet figyelmeztető sztrájkot tartani. Ez nem jelenti a szakszervezeteket általában megillető sztrájkjog korlátozását, mert az egyeztetés idejére más szabályok vonatkoznak.
Ebből következően a II. rendű kérelmezett által 1998. december 22. napján tartott sztrájk az Sztv. 2. §-ának (3) bekezdésének megsértése miatt is jogellenes volt.
A végzések elvi helytállóságát az alapozza meg, hogy az Mt. 33. § (1) bekezdése alapján - a nyugat-európai szabályozással és gyakorlattal egyezően - a munkáltatóval csak egy kollektív szerződés köthető. Ennélfogva a reprezentatív szakszervezetek kollektív szerződéskötés érdekében csak együttesen tárgyalhatnak. Az a szakszervezet viszont, amely nem akar kollektív szerződést kötni, kivonhatja magát a tárgyalások alól. Ez a lehetőség a következő pontban megtárgyalásra kerülő problémának egyik sarkalatos pontja.
Másik problémaként ugyanabban az érdekegyeztetési periódusban az merült fel, hogy a három vasutas szakszervezet közül a MOSZ a maga 13,94%-os reprezentativitásával, a VSZ a maga 49,58%-os reprezentativitásával, azaz kettőjük együttesen 63,52%-os reprezentativitása mellett megkötötte a kollektív szerződést a MÁV-val, míg a VDSZSZ a maga 26,23 %-os reprezentativitásával elzárkózott ettől és 1999. január 4-iki kezdettel négy napig tartó sztrájkot hirdetett meg arra hivatkozással, hogy a másik két szakszervezet által megkötött kollektív szerződés érvénytelen, mivel szakszervezeti oldalon az Mt. 33. §-ának (3) bekezdésében előírt reprezentativitási mérték hiányzik. Ezen az alapon kérte a VDSZSZ a Fővárosi Munkaügyi Bíróságtól a sztrájk jogszerűségének és a kollektív szerződés érvénytelenségének megállapítását, amellyel kapcsolatos nem peres eljárás a 7. Mpk. 50.001/1999. sz. alatt indult meg. Ezzel egy időben a MÁV a 7. Mpk. 50.001/1999. sz. alatt iktatott kérelmében ennek ellenkezőjének a megállapítását kérte a Fővárosi Munkaügyi Bíróságtól. A munkaügyi bíróság a két ügyet egyesítette és 7. Mpk. 50.001/1999/5. sz. végzésével a kollektív szerződés érvényessége és a sztrájk jogszerűtlensége mellett foglalt állást, amely határozatot másodfokon a Fővárosi Bíróság munkaügyi tanácsa is megerősített az Mpkfv. 20.930/ 1999/4. sz. végzésével.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
