A Lisszaboni Szerződés hatályba lépésétől kezdődően egy új, erőteljes nemzetközi jogalannyal bővült a nemzetközi közösség. A szerződés hangsúlyozza is azt a szerepet, amelyet az új Európai Uniónak be kell töltenie a nemzetközi jogban. Nemcsak az Európai Unió fejlődik, de jelentős változásokon megy keresztül maga a nemzetközi jog is. A nemzetközi szervezetek számának és súlyának növekedésével fokozatosan erősödik az a szerep, amelyet a nemzetközi jog ezen alanyai a nemzetközi jogban betöltenek. A nemzetközi szervezetek szerződéseket kötnek, más nemzetközi szervezetekben tagsági jogokat szereznek1, diplomáciai kapcsolatokat tartanak fenn ad hoc és állandó képviselők útján. A nemzetközi szervezetek aktívabbá válása óhatatlanul felvetette a nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos felelősségi viszonyok rendezésének szükségességét.
A felelősség témaköre régóta tárgya az ENSZ-ben zajló kodifikációs munkának. A Közgyűlés már 1953. december 7-én felkérte2 a Nemzetközi Jogi Bizottságot, hogy kodifikája az államok felelősségével kapcsolatos szabályokat. A munka rövidebb-hosszabb megszakításokkal majd fél évszázadig tartott és az ENSZ közgyűlése 2001. december 10-én vette tudomásul a kodifikációs tervezet megalkotását3. Mindaddig, amíg az államok felelősségének szabályait tárgyalta a Nemzetközi Jogi Bizottság, a további bonyodalmak elkerülése érdekében nem foglalkozott a nemzetközi szervezetek felelősségének kérdésével. Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága ezért csak 2002-ben, 44. ülésszaka alkalmával vette föl a nemzetközi szervezetek felelősségének témakörét programjába, kinevezve egyben Giorgio Gaja-t, a téma előadójának4. Giorgio Gaja 2003. és 2009. között hét jelentést terjesztett elő a Nemzetközi Jogi Bizottságnak, amely 2009-ben, 61. számú ülésszaka alkalmával elfogadta a nemzetközi szervezetek felelősségéről szóló cikkeket első olvasatban. Az ENSZ Közgyűlése 2009. december 16-én, 64/114. számú határozatával kifejezte elismerését a Nemzetközi Jogi Bizottság által végzett munkáért és felkérte a tagállamokat, hogy 2011 január 1-jéig juttassák el a cikkekkel kapcsolatos álláspontjukat.5
Ebben a tanulmányban arra teszünk kísérletet, hogy megválaszoljuk, hogy az új Európai Unió, mint az egyik legnagyobb és legfontosabb nemzetközi szervezet, vajon beleszorítható-e az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága által megalkotás alatt álló felelősségi proküsztész-ágyába6.
Elöljáróban érdemes felidézni, hogy az Európai Unió nem részese az 1986-os Bécsi Egyezménynek az államok és nemzetközi szervezetek szerződéseiről. Az ENSZ részére ezért különlegesen fontos volt, hogy az Európai Uniót meggyőzze, hogy állásfoglalásával és véleményével járuljon hozzá a nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos felelősségi tervezet megalkotásához. Az Európai Bizottság végül több dokumentumban is kifejtette nézeteit a Nemzetközi Jogi Bizottságban formálódó tervezetről7.
Christian Thomuskat álláspontja szerint az Európai Uniót csak egy vörös vonal választja el attól, hogy föderális állammá váljék8, és az Európai Unió vonakodó jelenléte a nemzetközi szervezeteket érintő kodifikációs eljárások kapcsán talán abban is megragadható, hogy egyesek reménye szerint ezt a jogi Rubicont talán az Unió ténylegesen is át fogja lépni. Helytelen lenne azonban, ha az Európai Unió, nemzetközi szervezetek és államok között - Christian Tomuscat kifejezésével élve - a jogi senki földjén maradva9 esetlegesen kivonja magát a kötelezettségei esetleges megszegéséből fakadó nemzetközi felelősségi jogviszonyokból.
Kialakulhatnak-e nemzetközi felelősségi viszonyok az Európai Unió és tagállamai között, vagy annak minden aspektusát az európai jog szabályozza? Két európai uniós tagállam között előfordulhat-e, hogy európai jogból fakadó jogaik és kötelezettségeik teljesítése egyben egymással szemben fennálló nemzetközi jogi kötelezettségeik megszegését eredményezi? Hogyan hat ez nemzetközi felelősségi viszonyaikra? Ezekre a kérdésekre keressük a választ ebben az alfejezetben.
Az Európai Bíróság az európai jogot a Van Gend en Loos ügyben a nemzetközi jog új rendszereként írta le10. A Bíróság Costa v ENEL ügyben kimondta, hogy az alapító szerződések megteremtették a saját jogrendszerüket, amely a tagállamok jogának integráns részévé vált11. Az európai jogot egyes szerzők, mint a nemzetközi jog önálló alrendszerét írták le12, hasonlóan például a humanitárius joghoz, vagy a diplomáciai kapcsolatok jogához. Ez utóbbiak, bár a nemzetközi jog részei, de alkalmazásukat illetően és különösen a nemzetközi felelősségi viszonyok vonatkozásában az általános nemzetközi jogtól eltérnek. Az Európai Bíróság azonban valójában az európai jogra nem, mint a nemzetközi jog elkülönült alrendszerére tekint, mert az feltételezné, hogy e szabályok alkalmazása és érvényesítésének keretei a nemzetközi jog által diktált feltételektől függhetnének.13 Éppen ezért az Európai Bíróság a nemzetközi jogot az európai jog vonatkozásában csak, mint inspiráció értékes forrását határozta meg.14 Érdekes ugyanakkor, hogy az Európai Bíróság a Köbler ügyben az európai jogot megsértő tagállam felelősségét a nemzetközi jogi analógia alapján terjesztette ki a tagállami bíróságok által megvalósított jogsértésekre is, hiszen a nemzetközi jogban az állam valamennyi hatalmi ágának jogsértő magatartásáért felel. Annál érdekesebb, hogy Takis Tridimas éppen a Köbler ügy15 kapcsán állapítja meg, hogy az Európai Bíróság az Európai Uniót szövetségi struktúrának tekinti.16
Az Európai Bíróság valójában úgy alkalmazza az európai jogot, mintha az az Európai Egyesült Államok szövetségi belső joga lenne. Ebből következően a tagállamok jogánál az európai jog mindig magasabb rendű. Az Európai Bíróság ugyanakkor kész helyt adni a rendeletek és irányelvek ellenében is azoknak a nemzetközi szerződéseknek, amelyeket az Európai Közösség kötött meg. Ennek alapján akár azt is feltételezhetnénk, hogy az Európai Unió monista jellegű. Valójában azonban a rendeletek és irányelvek az európai jog másodlagos jogforrásának számítanak, míg az Európai Unió által kötött nemzetközi szerződések az európai jognak az elsődleges forrásai és másodlagos jogforrásai közé besorolt jogforrásai17, így önmagában az európai jog belső normahierarchiája szerint is megilleti őket az elsőbbség. Ezt a folyamatot Klabbers, Nollkaemper, és de Wet a nemzetközi jog "europanizációjának" nevezik.18 A képet tovább árnyalja, hogy a WTO-val kötött megállapodások esetében az Európai Bíróság mindeddig megtagadta, hogy a rendeletekkel vagy irányelvekkel szemben érvényesítse annak rendelkezéseit19. Sőt, egy közelmúltbeli esetben a Nemzetközi Tengerjogi Egyezmény rendelkezéseit sem volt hajlandó figyelembe venni az európai jog másodlagos jogforrásaival szemben, azon az alapon, hogy az egyezménynek nincs közvetlen hatálya az Európai Unióban ezért arra magánszemélyek nem hivatkozhatnak20.
Még sajátságosabb az Európai Bíróság álláspontja a nemzetközi közjog olyan kardinális jogforrásait illetően, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai. A Kadi ügyben az Európai Bíróság kimondta, hogy az ENSZ BT határozatait sem lehet érvényesíteni az Európai Unió területén, ha az az Európai Unió emberi jogi rendelkezéseibe ütközik. Az ítélet szigorúan dualista rendszerben fogja föl az európai jog és a nemzetközi közjog viszonyát21, és elutasítja a nemzetközi jog primátusát:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
