A polgári jog, amely a jogágak közül a piacgazdaság logikáját elsősorban hordozza a jogalkalmazási tapasztalatok szerint tartalmi megújuláson megy keresztül és ez jelenti az olyan klasszikus jogintézményeinek tartalmi megújulását is, mint az érvénytelenség. Utalhatunk az érvénytelenségi okok közül a jogszabályba ütköző, nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések problémájára, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő aránytalansággal összefüggő fellángoló vitákra, az általános szerződési feltételek és tisztességtelen szerződési kikötések újszerű jogalkotási-joggyakorlati kérdéseire. Hasonló problémákat vet fel az érvénytelenség jogkövetkezményeinek, az eredeti állapot helyreállításának a gyakorlata, ezzel összefüggésben az is, hogy a semmisség körében a bíróság hivatalbóli eljárása meddig terjed, illetve mennyiben szükséges ebben a körben is egyfajta újabb szemlélet kialakítása. A dolgozat tárgyául választott téma szempontjából a fő kérdés: kialakítható-e a semmisség olyan újabb értelmezése, amely jobban beilleszkedik a polgári jog logikájába, rendszerébe (magánautonómia, rendelkezési jog), vagy pedig - a semmisség lényegéből fakadó sajátosságokon túl is - a joggyakorlat e körben változatlanul a magánjogtól idegen jogi technikákat alkalmazza (hivatalbóli eljárás terjedelme).
Az érvénytelenség problémája anyagi jogi gyökerű és természetű, mégis az eljárásjog legutóbbi törvényi változásai hozták a felszínre. Valójában az a kérdés mindenekelőtt, hogy a polgári anyagi jog által szabályozott vagyoni viszonyok elmúlt évtizedben történt átalakulása, a piacgazdasági árucsere viszonyok térhódítása szükségessé és indokolttá teszik-e a semmisség, mint anyagi jogintézmény szerepének megváltozását. A semmisség bírói joggyakorlatában szükséges-e radikális fordulat, vagy elegendő egy enyhébb korrekció, vagy pedig a semmisség jogalkalmazásában semmiféle változtatásra nincsen szükség, hanem változatlanul érvényesülhetnek a hosszú évtizedek alatt kialakult elvek, szempontok. Abban egységesnek mondható a felfogás, hogy miután a semmisség piaci viszonyok között is elsősorban a közérdeket védi, a felek által célzott joghatás - szándékuktól, jó- vagy rosszhiszeműségüktől függetlenül - nem állhat be. A Ptk. semmisségről rendelkező 234. § (1) bekezdés törvényszövege expressis verbis ugyan nem mondja ki, abból a rendelkezésből azonban, hogy "a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség", a bírói jogértelmezés olyan következtetésre jut, hogy a semmisséget a bíróságnak hivatalból kell észlelnie. Ez a jogértelmezés megfelel a korábbi magyar magánjogi felfogásnak is (Szladits: "A jogügylet semmis volta a felek akaratától független és a bíró azt hivatalból veszi figyelembe"). A semmisségi okot tehát hivatalból észlelni kell, semmis szerződésre jogot alapítani nem lehet, a felperesnek semmis szerződésre alapított keresetét - alperesi viszontkereset, vagy ellenkérelem nélkül is - el kell utasítani. A bíróság azonban a semmisséget gyakran olyan jogvitákban észleli, amelyekben a kereset szerződésszegéssel, elszámolással, károkozással kapcsolatos, a petítió is ehhez igazított, és a felekben sokszor fel sem merül az érvénytelenség lehetősége. Nem kétséges, hogy a semmisséget ilyenkor is - hivatalból észlelni kell a bírónak. Újragondolást igényel viszont annak az eldöntése, hogy az érvénytelenségből fakadó jogkövetkezményeket a kereseti kérelem korlátaitól függetlenül, esetleg a felek tiltakozása ellenére is le kell-e vonni. A vélemények abban térnek el, hogy a semmisség hivatalbóli észlelésén túl szükséges-e, illetve milyen mértékű hivatalbóli beavatkozás a felek elszámolási viszonyába, etekintetben a közérdek védelme indokolja-e a hivatalbóli rendezést.
1. A Legfelsőbb Bíróság a kérdésben huzamos idő óta töretlen joggyakorlatot követ. "Az érvénytelenség azt jelenti, hogy a jogrend a felek által létesíteni szándékolt jogviszonyt nem ismeri el, attól a célzott joghatásokat megtagadja. A szerződés érvénytelenségének megállapítása esetén ezért az ilyen szerződés alapján indult perben a bíróságnak - a Ptk. 237. §-ban foglalt rendelkezések alkalmazásával - hivatalból kell rendeznie a felek jogviszonyát" (13. számú Irányelvvel módosított 7. számú Irányelv 4. pont). Az Irányelvet időközben a Legfelsőbb Bíróság ugyan hatályon kívül helyezte, a joggyakorlatát azonban a közzétett eseti döntésekből kitűnően lényegében továbbra is fenntartotta. A jogkövetkezmények hivatalból történő alkalmazásának követelménye a legutóbbi időkig nem kérdőjeleződött meg, a bírói beavatkozást szűkítő jogértelmezés csupán abban mutatkozott meg, hogy a gyakorlat a hivatalból alkalmazandó jogkövetkezmények terjedelmét egyes esetekben szűkebb határok között vonta meg. Ennek a következő jelei voltak:
- Az lényegében kezdettől egyértelmű, hogy a semmisség hivatalbóli alkalmazása az eredeti állapot teljes körű, minden igényre kiterjedő rendezésére nem vonatkozik. A Legfelsőbb Bíróság PK 32. számú állásfoglalásában kifejtettek szerint a szerződéskötés előtt fennállott helyzet rendezésére a Ptk. 237. §-ában foglalt törvényi tényállás jelenti az irányadó határt. A Ptk. 237. §-a nyilvánvalóan vonatkozik az érvénytelen szerződés alapján teljesített szolgáltatásokra, ezek visszaszolgáltatási kötelezettségére. Teljesítés esetén azonban a szerző fél rendszerint a dolgot, ingatlant birtokba veszi, használja, hasznait szedi, abba esetleg beruházásokat fektet, felújítja, átépíti, illetve állagát megrongálhatja. A birtoklás és használat ellenértéke, a hasznok, költségek, károk felmerülése nem az (érvénytelen) szerződés visszatérítendő szolgáltatásának része, hanem a szerződésen kívüli olyan többlettényállások, amelyekhez az érvénytelen szerződés csupán a feltételt adta. Az érvénytelen szerződéshez tehát többlettényállás is kapcsolódhat, a többlettényállásból adódó jogviták rendezésére azonban már a Ptk. más, megfelelő törvényi tényállásait, szabályait kell alkalmazni. Így károkozás esetén a kártérítésre, az alap nélküli gazdagodás esetén a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó rendelkezések az irányadók, e kérdésekre a hivatalbóliság már nem terjed ki.
- Eredetileg a PK 32. számú állásfoglalás az eredeti állapot helyreállítását a hasznokra is kiterjesztette: "Az a fél, aki ingatlan visszaadására köteles, általában a szokásos bérnek - haszonbérnek - megfelelő összeget tartozik megfizetni a birtoklás időtartamára. Egyéb vagyontárgy birtoklásáért az eset körülményeinek megfelelő használati díjat kell felszámolni". A bírói gyakorlatban viszont olyan döntések is születtek, amelyek a használati díjra a hivatalbóli elszámolást mellőzték (pl. BH 1976/11/497. számú jogeset). A használati díjat (hasznokat, költségeket) megtéríteni ugyanis nem azért kell, mert a szerződés érvénytelenségi okban szenvedett, hanem azért, mert az egyik fél az érvénytelen teljesítés folytán a használattal jogalap nélküli előnyhöz jutott, vagy a beruházással vagyoni hátrányt szenvedett. Ezeknek a tételeknek az elszámolásánál célszerű a jó- és rosszhiszeműség között differenciálni, a polgári jognak a hasonló helyzetekre már kidolgozott más törvényi tényállásait, szabályait alkalmazni. Eljárásjogi szempontból azért is szükséges a szűkítés, mivel az ilyen igények elbírálása az esetek igen nagy hányadában szakértői bizonyítást feltételez, amelynek jelentős költségeit előlegezni kell.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
