A fordítás és a tolmácsolás mint tevékenység úgy a gazdaság, a kereskedelem, az államigazgatás, a diplomácia, a jog avagy a kultúra területén jelentékeny hagyományokkal rendelkezik. Európában, illetve a világ más tájain is az egyes nemzetek nyelvi sokszínűségéből következőleg sokrétű, és a társadalom széles rétegét átfedő igény volt és van a nyelvi közvetítésre. Álláspontunk szerint ennek jelentősége a modern társadalmakban elvitathatatlan.
Közhelyszerű a kijelentés, hogy Magyarország
- habár nem vitatható módon Közép-Európa része -nyelvi szempontból Európa legtöbb országától izoláltnak tekinthető. Magyarország ugyanakkor jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, melyek hazánk Európai Uniós tagságával vélhetőleg jelentős mértékben fejlődni fognak. Az Európai Unió egyik - ismeretes - alapelve a személyek szabad mozgása, amely - társulva a szolgáltatások szabadságával - a magyar állampolgárok számára jelentős nemzetközi mozgásteret teremt.1
A nemzetközi kapcsolatok kiterjedése a fordítási és tolmácsolási feladatok bővülésével jár együtt. Az Európai Unió fordítás- és tolmácsszolgálatáról létezik magyar nyelven is elérhető kiadvány.2 A hiteles, közhiteles fordítások az egyszerű, mindennapi életben felhasználható fordításoktól abban különböznek, hogy a fordítás nyelvi tartalmát jogszabály az állami autoritással garantálja.
A hiteles fordítás, avagy a fordításhitelesítés közokiratnak minősül. A közokirat jelentőségét a bizonyító erő tekintetében már a római jog is felismerte. A római jog szerint rendszerint a felek által készített magánokiratok esetében a dokumentum valódiságát annak kellett igazolnia, aki a jogügyletet létrehozta, illetve akinek az érdekében létrejött. A hatóság által kiállított közokiratokat (instrumenta publica) viszont az ellenkező bizonyításáig valódinak kellett elfogadni, és azok közhitelességgel (publica fides) rendelkeztek.3
A középkorban az okiratok hitelességének elengedhetetlen bizonyítéka volt az okirathoz fűzött viasz vagy más anyagból készült pecsét.4 Az uralkodói pecsét a hatalom szakrális szimbólumaként is szolgált, az ún. hiteles helyeken kiállított okiratok pedig szintén közokirati funkciót töltöttek be.5
Álláspontunk szerint mai korunkban különös jelentősége lehet a hiteles fordításoknak. Az Európai Unió által kínált, fentebb jelzett lehetőségekkel élő magyar állampolgárnak jelentős érdeke fűződik ahhoz, hogy tisztában legyen a hiteles fordításokkal kapcsolatos külhoni szabályokkal. Jelen áttekintésünkben némely külföldi állam vonatkozó jogi megoldásait tekintjük át tömören, messzemenőleg a teljesség igénye nélkül. Jelen ismertetésünkben nem kizárólag európai uniós országokkal foglalkozunk, hiszen a nemzetközi kapcsolatok sem korlátozódhatnak az Európai Unió területére.
Németországban a polgári peres eljárást szabályozó Zivilprozessordnung (ZPO) 142. § (3) bekezdése mondja ki azt, hogy a polgári perben felhasználható fordítást csak olyan szakfordító készíthet, aki az adott szövetségi állam bírósági szervezeténél megfelelő módon nyilvántartásba került. Megjegyezzük, a helyzet Csehországban is hasonló, a hiteles fordítók jegyzékben szerepelnek nyilvántartás gyanánt.6
Az osztrák jogi szabályozás is ismeri a bíróság által vezetett hiteles fordítók vagy tolmácsok listáját.7 Ahhoz, hogy valaki hiteles fordítás készítésére váljon jogosulttá, számos - egyébként igen szigorú - feltételnek kell eleget tennie (pl. egyetemi végzettség, meghatározott szakmai gyakorlat, stb.). A peres eljárást szabályozó Zivilprozessordnung (ZPO) 293. §-a mondja ki azt, hogy a külföldön kiállított közokirat csak akkor rendelkezhet Ausztriában is teljes bizonyító erővel, ha az hiteles fordítás formájában került lefordításra.
Franciaországban már egy 1539. augusztus 25-én kelt rendelet, a Villet-Cotterets Order akként rendelkezik, hogy a bírák által elfogadott mindennemű dokumentumnak francia nyelvűnek kell lennie. Ezen rendelet alapján alakult, hogy minden olyan dokumentum, amely francia nyelven nem került csatolásra a bírósági eljárásban, nem is volt alkalmazható a bírósági procedúra során. Kiemelendő, hogy 1985-ben a Conseil d'Etat azt is kimondta, hogy a francia közigazgatási eljárásban is minden kérelmet francia nyelven kell benyújtani. Az is rögzítésre került, hogy a közigazgatási bírónak - a kérelem elutasítása előtt - fel kell hívnia az eljárásban részt vevő felet a francia nyelv használatára.
A francia nyelv kötelező használatával foglalkozik az 1944. augusztus 4-én elfogadott Loi Toubon is. Ezen törvény első cikkelye azt rögzíti, hogy a francia nyelv a francia nemzeti karakter alapvető eleme, és azt is kiemeli, hogy a francia az oktatás, a munka és a közszolgáltatások nyelve is.
A hivatalos eljárásokban használatos fordításokat általában a bírósági szakértők hitelesítik. Ezen bírósági szakértők jelölésével az 1974. december 31-én elfogadott rendelet foglalkozik. E rendelet szerint az a személy, aki ilyen szakértővé kíván válni, minden év március első napja előtt terjeszthet elő kérelmet a lakóhelye szerint illetékes megyei bíróság vezető ügyészénél (Procureur de la République du Tribunal de Grande Instance). Ezt követően az adott bíróság fogja a kérelmet elbírálni, és ha azt megfelelőnek találja, a jelölt - szabályszerű eskü letétele után - fel fog kerülni a szakértők listájára. Ezen lista évenként kerül felülvizsgálatra. Ezek a szakértők - a fordítás hitelességének tanúsítása mellett - bírósági tolmácsként is eljárhatnak, de természetesen végezhetnek természetes személyek, avagy szervezetek részére is eseti tolmácsolást vagy fordítást.
Ahhoz, hogy egy adott dokumentum hiteles fordításnak legyen tekinthető, a fellebbezési bíróság által meghatalmazott fordítónak le kell azt fordítania, és a - a fentebb részletezett - szakértőnek kell azt hitelesítenie. Mint látható, ez egy igen szigorú - voltaképpen kettős garanciához kötött - rendszert jelent.
Ennek ellenére a francia judikatúrában akadtak olyan esetek, melyekben a hiteles fordítások megkérdőjelezésre kerültek. Egy 1995. január 19-én kelt ítéletében a Versailles-i Fellebbviteli Bíróság vitatott egy szakértő fordító által készített fordítást, és egy másik fordítást fogadott el, melyet pontosabbnak vélt. Döntését azzal indokolta, hogy a szakértő fordító túlzottan sok szabadságot engedett meg magának a fordításban. A Cour de Cassation a döntést nem helyezte hatályon kívül. Szintén a Versailles-i Fellebbviteli Bíróság egy 1991. október 29-én kelt határozatában a szakértő fordító által készített fordítást a saját fordításával helyettesítette. Ez a fordítás sem került hatályon kívül helyezésre.
A spanyol jogalkotó is igen szigorú szabályokat hozott arra nézve, hogy ki válhat hiteles fordítóvá vagy tolmáccsá. Az erre vonatkozó képesítési feltételeket a Külügyminisztérium évente teszi közzé. A jelöltnek egyetemi végzettséggel kell rendelkeznie - ez a szakmaiság biztosítására szolgál - vagy spanyol állampolgárnak vagy európai uniós állampolgárnak kell lennie.8
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
