Kovacsicsné Nagy Katalin: A kriminálstatisztika területi sajátosságai. Az Észak-magyarországi Régió bűnözése (2001, 2007) (Acta ELTE, tom. XLVI, ann. 2009, 83-104. o.)

1. Bevezetés

A bűnözés területi sajátosságainak mérése. A kriminalitás területi vonatkozásainak jelentőségét már a korai kriminálstatisztikai vizsgálatokban is felismerték. A statisztikai adatgyűjtés már a XX. század első éveiben kiterjedt az elkövetés helyére, 1909-től pedig az elkövető születési helyére is. Ezen adatokat és az ezekből számított mutatószámokat Bud János kriminálgeográfiának nevezte. A szerző a kriminálgeográfia fontosságát hangsúlyozta a bűnözés okainak kutatásában.[1]

A statisztikai feldolgozások ezen adatokból a megyék szerinti csoportosításra korlátozódtak; ezen kívül létezett még az elkövetés helyének jellege szerinti (Budapest, városok, községek) csoportosítás is. Ez az adatgyűjtési rendszer a II. világháborúig fennállott; a csoportosítás a megyékre és az elkövetés helyének jellegére terjedt ki.

A II. világháborút követően a hatvanas évekig a bűnügyi statisztika titkos volt. Ezt követően - és jelenleg is - a bírósági statisztikák a megyék szerinti feldolgozást alkalmazzák. Az elkövetés helyének jellege szerinti csoportosítás megszűnt, mivel a sorozatos közigazgatási változások miatt az adatok összehasonlíthatatlanná váltak. Sűrűn változik a városok és községek száma, ezzel együtt a népességszámuk is, így az összehasonlítás értelmét veszti.

Az 1964. év új eseményt hozott a kriminálstatisztikában; ebben az évben került bevezetésre az ERÜBS (Egységes Rendőrségi Ügyészségi Bűnügyi Statisztika. A rendszer megfigyelte az elkövetett bűncselekményeket, ebben az elkövetés helyét és az elkövetőket is, azok lakhelyével. Bár a begyűjtött adatok változatosabb feldolgozási lehetőséget is biztosítottak, a közelmúltig az ERÜBS is csak megyék szerint csoportosított, az elkövetés helye és a lakhely vonatkozásában egyaránt.

- 83/84 -

A XX. század második felében már jelentősen megváltozott a bűnelkövetők összetétele az elkövetés helye - lakhely összefüggésének viszonylatában. A motorizáció fejlődésével a bűnözés egyre inkább mobilizálódott. A XX. század végére, ill. a XXI. század elejére nem csak az elkövetés helye és a lakhely különült el egymástól. Kialakult az ún. mozgóbűnözés; ebben az időszakban már az tekinthető ritkaságnak, ha az elkövető lakóhelyén követi el a bűncselekményt. A határok megnyitásával a bűnelkövetők országhatárokat átlépő mobilitása is elterjedt, különösen a legsúlyosabb bűncselekmények körében.

A fentiekből következik, hogy a bűnözés területi sajátosságainak vizsgálata korábban gyakorlatilag nem volt lehetséges, mivel a különböző (rendőrségi, ügyészségi, bírósági) statisztikák a terület adatait csak megyei szintig figyelték meg, ill. dolgozták fel. Az informatikai módszerek fejlődése tette lehetővé, hogy a megfigyelés és a nyilvántartás a községi, városi szintre is kiterjedjen. 2001 óta az ENYÜBS (Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika) már települési szintig gyűjti az adatokat, lehetővé téve ezzel a "kriminálgeográfia" megteremtését.

A kriminálstatisztika mértékegységei. Mielőtt még számok, táblák özönét mutatnám be, el kell mondanom, hogy a bűnözést, ezt a negatív társadalmi tömegjelenséget mivel is lehet mérni. Ismeretes, hogy a hosszúságot cm-rel, m-rel, a területet pedig m2-rel, négyszögöllel, holddal vagy hektárral mérjük. De mivel mérjük a bűnözést? Hosszú szakmai viták előzték meg a jelenlegi mérési módszerek kialakulását, de ma már ezek a módszerek sok évtizedes múltra tekintenek vissza. Három egyaránt fontos mértékegység alkalmazásával történik a mérés hazánkban:

• az ismertté vált közvádas bűncselekmények számával;

• az elkövetők számával (ezt a két mértékegységet és az ezzel mért számadatokat az Egységes Rendőrségi [Nyomozóhatósági] és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika szolgáltatja), valamint

• a jogerősen elítéltek számával (ez az utóbbi a Bírósági Statisztika mértékegysége.

Megjegyzem, hogy míg az első kettő 1963-ban, tehát közel 50 éve jött létre, addig az utóbbi már 1880-ban, vagyis 130 éve.

2. A bűnözés időben és térben

A bűnözés idősorai. Ha az Észak-magyarországi Régió bűnözését akarjuk vizsgálni, kicsit messzebbről kell elindulnunk, hogy legyen mivel összehasonlítani. Nézzünk meg egy viszonylag hosszú idősort, 1965-től napjainkig. Láthatjuk, hogy az elkövetett bűncselekmények száma 1980-ig stabilan évi

- 84/85 -

120 ezer körül ingadozott; nagyjából ennek megfelelő volt az elkövetők és a jogerősen elítéltek száma is. 1980-tól ez a szám elkezdett növekedni; 1990-ben már meghaladta a 300 ezret, 1995-ben pedig az 500 ezret. 1998-ban érte el a maximumát, amikor már a 600 ezret is meghaladta az ismertté vált bűncselekmények száma. Azóta lassan csökken, az utóbbi években 400 és 450 ezer között ingadozik. Tehát azt mondhatjuk, hogy 1998 óta, ha lassan is, de javul a bűnügyi helyzet.

A táblából, de még inkább az ábráról leolvasható, hogy a három idősor ugyan hasonló tendenciát mutat, de az egyes értékek nagyon különbözőek (1. tábla, 1. ábra). A legnagyobb értéket az elkövetett (ismertté vált, közvádas) bűncselekmények száma mutatja, ennél lényegesen kisebb az elkövetők száma. Ennek oka többféle lehet, éspedig:

■ a bűncselekmény ismertté válik, de az elkövetője nem;

■ egy elkövető több bűncselekményt is elkövet;

■ a bűncselekményt az elkövetés helye szerint tartják nyilván, az elkövetőt pedig a lakhelye szerint.

1. tábla

A bűncselekmények, az elkövetők és az elítéltek száma, 1965-2007