A devizabotrány kiéleződése a fogyasztói oldal részéről kidolgozott adósmentő koncepciók sorát indukálta, amelyek rendszerint a devizakölcsön szerződések tisztességtelen voltát és a közjegyzők felelősségét állították. Az adósmentő programok nem bizonyultak eredménytelennek, hiszen mind jogalkotói, mind jogalkalmazói szinten olyan újszerű megoldásokat hívtak életre, amelyek megteremtették annak a lehetőségét, hogy a devizaadósok igényüket a kölcsönszerződéseket kötő pénzintézetekkel peren kívül, a közöttük fennálló szerződéses viszony keretein belül rendezzék. Amennyiben a pénzintézetek és a fogyasztók között rendezetlen kérdések maradtak, illetőleg a - perelkerülő eljárásnak tekinthető - forintosítás és elszámolás lefolytatása ellenére közöttük jogvita állt fenn, a jogszabályok a törvény rendes útjára, bíróság előtt zajló peres eljárásra terelték a fogyasztói igényérvényesítést.
A közelmúltban jelentősen enyhült a devizaügyletek jogi sorsát illetően kialakult bizonytalanság, azonban a kérdés mára sem veszítette aktualitását. A jogalkotó a devizakérdést rendezését célzó jogszabályok[1] megalkotása útján a véglegesség igényével kívánta rendezni a devizaadósok krízishelyzetét, azonban a gyakorlat tapasztalatai alapján azok mégsem tudtak teljeskörű megoldást kínálni. A bíróságok és a közjegyzők máig szembesülnek olyan, a kölcsönszerződések érvényességét vitató álláspontokkal, amelyeket a devizabotrány feloldására kidolgozott jogalkotási koncepciók kifogásolása és a média, valamint a világháló színterén jelenlévő szerveződések generálnak.
A dolgozat célja annak bemutatása, hogy a gyakorlat tapasztalatai alapján melyek azok a visszatérő adósmentő koncepciók, illetve gyakori hivatkozások, amelyek jellemzően felhasználásra kerülnek a devizakölcsön szerződések érvényességének, illetve létezésének vitatását célzó beadványokban, valamint, hogy azokra az eljáró bíróságok és
- 53/54 -
közjegyzők részéről milyen válaszok születnek, különös tekintettel a közjegyzőket ért támadásokra.
A továbbiakban a kronológia elvének megfelelően nyernek bemutatást azon bírósági döntések, amelyek kijelölték a devizakérdés eszkalálódásának és ezt követően a kölcsönügyletek jogi sorsa rendezésének fő irányvonalait.
A devizaadósok egyre kilátástalanabbá váló helyzete és az eladósodás tömegessé válása olyan fórumok megjelenését generálta, amelyek egyre markánsabban közvetítették a devizakérdés - általánossá váló - negatív megítélését. A jogkereső devizaadósok bíróság előtti igényérvényesítése következtében elkerülhetetlenné vált, hogy az eljáró bíróságok állást foglaljanak a tisztességtelen szerződési feltételek érvényességét illetően, a peres eljárásokat kísérő médiavisszahang pedig csak tovább fokozta az egyre bizonytalanabb és kétségbeesettebb közhangulatot.
A devizakérdés körül kialakult bizonytalan jogi helyzet felszámolása érdekében a Kúria Polgári Kollégiuma meghozta 6/2013. számú jogegységi határozatát, majd - annak kiegészítéseként - 2/2014. számú jogegységi határozatát, amelyek mérföldkőnek tekinthetők a kölcsönszerződések tisztességtelen szerződési feltételeit illetően. A Kúriának alapvetően két kérdést volt szükséges megválaszolnia ahhoz, hogy hozzásegítse a bíróságokat a devizaügyben kialakult jogi helyzet tisztázásához: egyrészről, hogy milyen ügyletek minősülnek devizaszerződésnek és önmagában ez a szerződéses konstrukció - a magyar szabályozás értelmében - tisztességtelennek bizonyul-e, valamint, hogy az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési rendelkezés mely esetben tekinthető tisztességtelennek.
A Kúria 6/2013. PJE határozatában deklarálta, hogy a deviza alapú kölcsönszerződések devizaszerződésnek minősülnek, amelynek lényege abban áll, hogy a pénztartozás devizában kerül meghatározásra (kirovó pénznem), azonban azt mindkét szerződő fél forintban köteles teljesíteni (lerovó pénznem). A devizaszerződés konstrukciójának következtében az adós devizában adósodott el és az árfolyamváltozás hatásait is kizárólagosan ő viselte, így a forint gyengülése az adós fizetési terheinek növekedését eredményezte. A Kúria kimondta, hogy a deviza alapú kölcsönszerződés, mint szerződéstípus nem ütközik sem jogszabályba, sem a jóerkölcsbe, nem uzsorás szerződés, nem irányul lehetetlen szolgáltatásra és nem színlelt szerződés, így önmagában véve nem minősül jogellenesnek az a szerződési konstrukció, hogy a kedvezőbb kamatmérték ellenében az árfolyamkockázatot az adós viseli. A szerződési terheknek a szerződés megkötését követő - előre nem látható - egyoldalú eltolódása a Kúria szerint az érvénytelenség körében nem értékelhető, tekintettel arra, hogy az érvénytelenségi oknak a szerződés megkötésekor kell fennállnia. A magyar jogban létezik azonban egy olyan érvénytelenségi ok is, nevezetesen a fogyasztói szerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételek tisztességtelenségének megítélése, amely - annak az uniós acquisból való átültetése folytán - az uniós szabályok értelmezését igényelte. A Kúriának e jogegységi határozatában arra tekintettel nem állt módjában véglegesen rendezni a tisztességtelenség kérdését, hogy a jogegységi határozat meghozatalának idején e kérdésben előzetes döntéshozatali el-
- 54/55 -
járás volt folyamatban az Európai Unió Bírósága előtt. 2014. április 30.-án az Európai Bíróság kihirdette a C-26/13. számú ítéletét[2], amely a 6/2013. PJE határozattal el nem döntött jogkérdések kapcsán iránymutató megállapításokat tartalmazott.
A Kúria 2/2014. PJE határozatában interpretálta és alkalmazta fentiekben is hivatkozott, az Európai Bíróság C-26/13. számú ítéletében foglaltakat és meghatározta a tisztességtelenség forrását, amely irányadónak bizonyult minden, a devizakölcsön szerződések érvényességét vitató eljárásban. A Kúria kimondta, hogy a főszolgáltatás körébe tartozik az a szerződési rendelkezés, miszerint az árfolyamkockázatot korlátozás nélkül a fogyasztó viseli. E rendelkezés tisztességtelensége csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó számára annak tartalma a szerződéskötéskor - figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is - nem volt világos, nem volt érthető. A Kúria a tisztességtelenség kritériumaként azt jelölte meg, hogy az adott szerződési rendelkezés - tekintettel a szerződés tartalmára és a pénzügyi intézmény által nyújtott tájékoztatásra - az ún. átlagos fogyasztó számára világos és érthető volt-e.
A Kúria egyértelműen amellett foglalt állást, hogy a pénzügyi intézmény által az árfolyamkockázattal kapcsolatban adott nem megfelelő (téves, ellentmondásos, hiányos, nem világos, nem érthető) tájékoztatás - az átláthatóság hiánya következtében - eredményezheti a szerződés árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezéseinek a tisztességtelenségét. Ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmaradása folytán a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen. A Kúria - a Ptk. vonatkozó szabályaival összhangban - megállapította, hogy a pénzügyi intézménynek szükséges bizonyítania, hogy a fogyasztó a jogszabály által előírt tájékoztatást megkapta, a kockázat feltáró nyilatkozatot aláírta, amelynek következtében - az ellenkező bizonyításáig - úgy kell értékelni, hogy az árfolyamkockázat mibenléte és annak a fogyasztót terhelő volta világos és érthető volt. Amennyiben azonban az árfolyamkockázat korlátlan viselésének szerződési rendelkezése a fogyasztó számára a pénzügyi intézménynek felróható okból nem volt világosan felismerhető, illetve érthető, a tisztességtelenség megállapításának feltételei fennállnak, amely a szerződés részleges vagy teljes érvénytelenségét eredményezi.
A Kúria által irányadónak tekintett C-26/13. számú ügyben hozott ítéletben az Európai Bíróság kifejezetten meghatározta azon szempontokat, amelyek mentén eldönthető, hogy a devizaszerződések részét képező általános szerződési feltétel mely követelmények teljesülése esetén minősíthető világosnak és érthetőnek. A világosság és érthetőség kritériuma - az Európai Bíróság értelmezése szerint - nem kizárólag azt jelenti, hogy az érintett feltételnek nyelvtani szempontból kell érthetőnek lennie a fogyasztó számára, hanem azt is, hogy a szerződésnek átlátható jelleggel fel kell tüntetnie az érintett feltételben meghatározott külföldi pénznem átváltási mechanizmusának konkrét működését, valamint az e mechanizmus és a kölcsön folyósítására vonatkozó többi feltételben
- 55/56 -
előírt mechanizmus közötti viszonyt oly módon, hogy a fogyasztónak módjában álljon egyértelmű és érthető szempontok alapján értékelni a számára ebből eredő gazdasági következményeket. Az előbbi meghatározás mentén haladva a Kúria kimondta, hogy minden esetben szükséges annak vizsgálata, hogy az adott konstrukció egyik lényegi eleme, az árfolyamkockázat fogyasztók általi viselése világos, érthető szerződési feltétel volt-e. A Kúria jogegységi határozatában - az Európai Bíróság ítéletében kifejtettekkel megegyezően - alapvető követelményként rögzítette, hogy a fogyasztó számára ténylegesen lehetőséget kell biztosítani a szerződéskötés következményeinek megismerésére, hiszen a fogyasztó ezen ismeret alapján döntheti el, hogy a másik fél által előzetesen meghatározott feltételeket elfogadva megköti-e a szerződést. A Kúria értelmezése szerint a fogyasztó alatt nem a konkrét fogyasztó értendő, hanem az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó.
A másik neuralgikus kérdés az egyoldalú szerződésmódosítás jogi megítélése volt, amelynek tárgyában a Kúria azt állapította meg, hogy abban az esetben tekintendő tisztességtelennek, ha nem felel meg az egyértelmű és érthető megfogalmazás-, a tételes meghatározás-, az objektivitás-, a ténylegesség és arányosság-, az átláthatóság-, a felmondhatóság, valamint a szimmetria elveinek. Ez nem azt jelenti, hogy a fogyasztónak a szerződéskötéskor a körülményváltozás - előre nem ismert - konkrét mértékétől függetlenül, abszolút értékben fel kell tudnia mérni a várható fizetési kötelezettsége felső határát, hanem azt, hogy a szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötésnek meg kell határoznia a fogyasztó szerződéses terheinek lehetséges alakulását. Az Európai Bíróság ítélete mentén az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési rendelkezések akkor minősülnek tisztességtelennek, amennyiben a fogyasztó számára nem került világosan és érthetően meghatározásra, hogy az oklistában megjelölt körülmények változásai milyen módon és mértékben hatnak aki a fogyasztó fizetési kötelezettségére, tehát, ha a tájékoztatás nem tette ellenőrizhetővé, hogy az egyoldalú szerződésmódosításra a szerződéses rendelkezések betartásával az arányosság, a ténylegesség és a szimmetria elvének érvényre juttatása mellett került-e sor.
Azt követően, hogy a Kúria jogegységi határozataiban - az Európai Bíróság döntéseinek beépítésével - meghatározást nyert, hogy milyen feltételek fennállta esetén minősülnek tisztességtelennek az egyes szerződési rendelkezések, a devizaügy új szakaszába lépett és immáron az vált centrális kérdéssé, hogy mely eljárásban nyerhet megállapítást az egyes szerződési rendelkezések tisztességtelensége és a fogyasztó hogyan érvényesítheti az abból eredő igényeit, valamint, hogy a fogyasztóval szerződő pénzügyi intézményre nézve milyen jogkövetkezményeket hordoz a tisztességtelenség mivolta. A devizaszerződések tömeges közjegyzői okiratba foglalása - amelynek oka főként a közjegyzői okiratok közvetlen végrehajthatóságban gyökeredzett - és a pénzügyi intézmény által felmondott kölcsönszerződések végrehajtási záradékkal való ellátása iránt indult eljárások során a közjegyzők is közvetlenül érintették váltak a tisztességtelen szerződési feltételek kérdésében. Tekintettel arra, hogy a Vht.[3] pusztán az általa meghatározott törvényi
- 56/57 -
feltételek teljesülése esetén, alaki vizsgálatot követően lehetővé teszi a végrehajtás elrendelését, elkerülhetetlenné vált annak tisztázása, hogy a közjegyző az előtte folyó eljárásban jogosult, illetve köteles-e érdemben megvizsgálni az egyes szerződési rendelkezések tisztességtelenségét.
A Fővárosi Törvényszék az előtte folyamatban lévő ügyben előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult az Európai Bíróság felé, amely C-32/14. számú ítéletében[4] állást foglalt a végrehajtási záradék konstrukciójának jogszerűségét illetően. A Fővárosi Törvényszék azon kérdéseket terjesztette az Európai Bíróság elé, hogy megfelel-e a vonatkozó uniós szabályoknak, ha a fogyasztó közokiratban vállalt kötelezettségeinek megszegése esetén a pénzügyi intézmény a bíróság előtti peres eljárás elkerülésével, úgynevezett végrehajtási záradék kiállításával anélkül érvényesíti igényét az általa meghatározott összegű tartozásra, hogy a devizaszerződés egyes kikötései tisztességtelenségének vizsgálatára sor kerülne. Azt követően, hogy a Kúria az említett jogegységi határozataiban állást foglalt az egyes szerződési kikötések tisztességtelen mivoltát illetően, az adósok részéről tömegesnek mondható igényérvényesítés indult meg a már kiállított végrehajtási záradékok törlése iránt. A Fővárosi Törvényszék az Európai Bírósághoz előterjesztett második kérdéssel - amelyet az előbbi tendencia generált - arra kívánt választ kapni, hogy a fogyasztó jogosult-e a már kiállított végrehajtási záradék törlését kérni azon az alapon, hogy a szerződés egyes kikötései tisztességtelenségének vizsgálatára nem került sor.
Az Európai Bíróság a probléma eredeteként azt jelölte meg, hogy a devizaszerződések végrehajtható jellegének megállapítását anélkül lehet a közjegyzőtől kérni, hogy előzetesen megvizsgálásra került volna az egyes szerződési kikötések tisztességtelen jellege. Az Európai Bíróság - annak ellenére, hogy az okirat végrehajtási záradékkal való ellátása a bírósági határozat joghatásaival analóg joghatásokat keletkeztet - megkülönböztette a bírói és a közjegyzői funkciókat és hangsúlyozta, hogy a közjegyzői eljárással szemben nem támaszthatók ugyanazon követelmények, amelyek kizárólag a bírósági funkciók sajátosságai. Az Európai Bíróság hangsúlyozta, hogy gyakorlatilag áthidalhatatlan annak lehetősége, hogy a közjegyző olyan hatásköröket gyakorolhasson, amelyek közvetlenül a bíróság funkciói közé tartoznak, különös tekintettel a bírósági funkció monopóliumának elvére. Az előbbiekből következően tehát, kizárólag a bíróságnak van jogi lehetősége arra, hogy bizonyos szerződéses kötelezettségek végrehajthatóvá nyilvánítása előtt megvizsgálja, hogy fennállnak-e esetlegesen tisztességtelen kikötések, kontradiktórius jogvitát kezdeményezzen és adott esetben meghatározza a tisztességtelenség jogkövetkezményeit. Az Európai Bíróság kimondta, hogy a tagállamok nem kötelezhetők a közjegyzői hatáskörök oly mértékű kiszélesítésére, hogy a közjegyző kontradiktórius jogvitát indítson a szerződő felek között és ennek eredményeként maga döntsön az egyes szerződési kikötések tisztességtelen jellegéről. Az a puszta körülmény, hogy a nemzeti jog szerint a közjegyző nem köteles arra, hogy az okirat végrehajtási záradékkal való ellátása során hivatalból vizsgálja az egyes szerződési kikötések tisztességtelen jellegét
- 57/58 -
és meghatározza annak jogkövetkezményeit, önmagában nem vezethet arra a következtetésre, hogy a magyar szabályozás ellentétes az uniós joggal, annál is inkább, mert a fogyasztó számára a bírói út igénybevételének lehetőségével egyébként biztosított a hatékony jogvédelem. A bíróságok azon kötelezettségéből, hogy hivatalból kötelesek értékelni a szerződés kikötéseinek tisztességtelen jellegét, szükségszerűen következik, hogy a fogyasztónak előbb bírósághoz kell fordulnia, amely igényérvényesítés tárgya az érvénytelenség megállapítása, illetőleg a végrehajtás korlátozása vagy megszüntetése iránti per lehet.
Az Európai Bíróság a közjegyzőket terhelő különös kioktatási és tájékoztatási kötelezettség keretében hangsúlyozta, hogy a közjegyzőnek egy olyan szerződés elkészítésekor, ahol az egyik szerződő fél fogyasztó, nem kizárólag arra kell ügyelnie, hogy felhívja a fogyasztó figyelmét az általa észlelt esetlegesen tisztességtelen szerződéses kikötésekre, hanem arra is, hogy kioktassa a számára a törvény által biztosított azon hatáskörről, hogy az esedékességkor egy puszta alakszerűségi vizsgálatot követően végrehajtási záradékkal láthatja el az okiratot. Az előbbiekből következően a nemzeti szabályozás az esetlegesen tisztességtelen kikötések tárgyában egyfajta megelőző szerepet szán a közjegyzőknek, miszerint a tisztességtelen jelleg kétségessége esetén a közjegyző felhívhatja a szerződő felek - elsősorban a fogyasztó - figyelmét, aki adott esetben jogorvoslattal élhet és a hatáskörrel rendelkező nemzeti bírósághoz fordulat.
Összességében, az Európai Bíróság a feltett kérdéseket akként válaszolta meg, hogy az uniós szabályokkal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely pusztán a törvényben meghatározott alakszerűségi követelmények betartásának vizsgálatát követően lehetőséget biztosít az okiratot készítő közjegyző számára, hogy a kötelezettségeit elmulasztó fogyasztóval szemben az okirat végrehajtási záradékkal való ellátása útján indítsa meg a végrehajtási eljárást, valamint, hogy megtagadja a végrehajtási záradék törlését anélkül, hogy e két szakasz valamelyikében sor került volna a szerződés kikötései tisztességtelen jellegének vizsgálatára.
Az Európai Bíróság által meghozott ítélet jelentősége abban áll, hogy az - a jogi helyzet tisztázásához szükséges kérdések megválaszolásával - alapvetően hozzájárult a devizaszerződésekre nézve elrendelt végrehajtási eljárások jogszerűségét illetően kialakult bizonytalanság rendezéséhez. Az Európai Bíróság ítéletének további - nem elhanyagolható - hozadéka, hogy elősegítette annak a tendenciának a felszámolását, miszerint a jogkereső közönség jelentős hányada - a devizaszerződések közjegyzői okiratba foglalása és a végrehajtás puszta alakszerűségi vizsgálatot követő elrendelése okán - a közjegyzőket tette felelőssé a devizaadósságok tömegessé válásáért, továbbá iránymutató funkciójával előmozdította az egységes európai joggyakorlat biztosítását.
A dolgozat záró részében áttekintésre kerül, hogy a közjegyzők eljárásuk során általában hogyan szembesülnek a fogyasztók tisztességtelenségre való hivatkozásaival. A közjegyző az általa készített közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátása tárgyában folytatott eljárás során kizárólag a Vht.-ban meghatározott törvényi feltételeket jogosult és köteles vizsgálni, amelyek mindössze alakszerűségi követelmények teljesülése esetén lehetővé teszik a végrehajtás elrendelését. A végrehajtási ügyek adósai részéről
- 58/59 -
a legmarkánsabb hivatkozási alapot az adja, hogy - fellebbezéseik szerint - a végrehajtás elrendelésére egy nem létező jogokat tartalmazó ténytanúsítvány alapján került sor, illetve, hogy a ténytanúsítványt készítő közjegyző semmis szerződés alapján állapított meg nem létező jogokat[5]. Hivatkoznak továbbá az Európai Unió jogalkotására, az európai jog elsőbbségére, az előzetes döntéshozatali eljárásra és az Európai Bíróság joggyakorlatára. Az adósok, mint fogyasztók leginkább azt sérelmezik, hogy a közjegyző előtt zajló eljárásban nem kerül sor a fogyasztói szerződés előzetes vizsgálatára. Kifogásolják, hogy a devizaárfolyamok változásának dokumentálását a pénzügyi intézmények elmulasztották, amelyből következően számukra megismerhetetlen és ellenőrizhetetlen a forintban meghatározott tartozásuk összegének számítási módja, így a követelés összegszerűségét nem tekintik igazoltnak.
A közjegyzőknek a nemzeti szabályozás okán nincs jogi lehetőségük helyt adni az adósok végrehajtási záradék törlése iránti kérelmében vagy fellebbezésében foglaltaknak, hiszen az iratokból - tipikus esetként - kizárólag azt állapíthatják meg, hogy az adós és a szerződő fél pénzügyi intézmény között - jellemzően - devizakölcsön szerződés jött létre, amelyet a hitelező az adós szerződésszegése miatt szintén közokiratban felmondott és az adós részére igazoltan kézbesítésre került, így az hatályosuk. A felmondás hatályosulásával a tartozás lejárttá vált, így a Vht. 23/C. § (3) bekezdésében írt feltétel igazolást nyert. A közjegyzők az adósi fellebbezések elutasítása során hangsúlyozzák, hogy amennyiben a végrehajtás elrendelésének törvényi feltételei fennállnak és a végrehajtási kérelemben megjelölt összeg az eredeti kötelezettségvállalás keretén belül van, a közjegyzőnek minden további vizsgálat nélkül el kell rendelnie a végrehajtást akként, hogy a végrehajtási kérelemben megjelölt összeg helyességéért a végrehajtást kérő felel.[6] A közjegyzők minden esetben felhívják az adósok figyelmét arra, hogy igényüket a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben érvényesíthetik, illetve bármikor indíthatnak pert a szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében. A közjegyzői gyakorlat az Európai Bíróság döntéseivel is konzisztens, hiszen az Európai Bíróság ítéleteiben maga is hivatkozik arra, hogy a közjegyzői hatáskörök nem szélesíthetők ki akként, hogy a közjegyző bírósági funkciókat gyakoroljon, így elkerülhetetlen, hogy a tisztességtelenség megállapításának tárgyában bíróság döntsön. Az Európai Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy azzal, hogy a nemzeti szabályozás a fogyasztó számára lehetővé teszi a bíróság előtti igényérvényesítést, a fogyasztó hatékony jogvédelme biztosított, így nem hivatkozhat arra, hogy számára aránytalan nehézséget okoz a tisztességtelenség jogkövetkezményeinek megállapítása iránt eljárást indítani.
A tapasztalatok összegzéseként megállapítható, hogy a közjegyzői kar hatékonyan és jogszerűen válaszolta meg a devizaügyben felmerült jogalkalmazási kérdéseket, amellett, hogy az őket terhelő kiemelt tájékoztatási kötelezettség maradéktalan teljesítésével elősegítették a jogkereső közönség igényérvényesítését a tisztességtelen szerződési feltételeket illetően. Vitán felül áll, hogy a közjegyzők gyakorlata mind az Európai Bíróság,
- 59/60 -
mind a hazai bíróságok gyakorlatával koherens. A banki hitelezés és a devizaügyletek biztonságának erősítése a közjegyzői kar egybehangzó érdeke, így a jövőre nézve kívánatos a fogyasztók védelmét elősegítő, a közvetlen végrehajthatóság által is megkövetelt jogszabályi kioktatás magas színvonalának fenntartása úgy a devizaügyletek mibenlétét és immanens jogi tartalmát, mint a szerződésszegés jogkövetkezményeit illetően. ■
JEGYZETEK
[1] A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (Dtv.), A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről (Etv.), valamint az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény (Ftv.)
[2] Az Európai Bíróság C-26/13. számú ügyben hozott ítélete (Kásler Árpád és Káslerné Rábai Hajnalka kontra OTP Jelzálogbank Zrt.)
[3] A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.)
[4] Az Európai Bíróság C-32/14. számú ügyben hozott ítélete (Erste Bank Hungary Zrt. kontra Sugár Attila)
[5] A Fővárosi Bíróság 53. Pkf. 631.314/2016. számú ítélete
[6] A Fővárosi Bíróság 53. Pkf. 631.314/2016. számú ítélete
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
