Az 1986-os Egységokmány nyomán létrehozott belső piac logikus következményeként az EGK különböző tagországainak állampolgárai közötti személyes és kereskedelmi kapcsolatok intenzívebbé válása nyilvánvalóvá tette egyrészt annak fontosságát, hogy az e kapcsolatokból keletkező, határokon átnyúló okiratok érvényének és hatályának elismerését megkönnyítsék, másrészt annak szükségességét, hogy ezt az elismerést néhány minimális formalitás előzetes meglétéhez, valamint a jogszerűség és a hitelesség biztosításához kössék.
Közjegyzői szemszögből a fentiek két alapvető kérdésbe sűríthetők:
1. A közjegyzői okirat érvényének és hatályának elismerése az összes (európai) közösségi országban, az okiratkészítő közjegyző nemzetiségétől függetlenül.
2. Annak megkövetelése, hogy a közjegyzői közreműködés bizonyos egységes szabályoknak megfelelően történjék, amelyek garantálják a közjegyzői közreműködéshez mindig is kapcsolódó biztonságot.
Az első kérdés feltételezi a közjegyzői okiratok szabad forgalmát, és ha feltétlenül szükséges, túllép a szigorúan vett (európai) közösségi kereteken, mivel nemzetközi vonatkozásban ugyanúgy felvetődik, a közjegyző által kapott külföldi okiratok érvényének és hatályának kapcsán. Ugyanakkor (európai) közösségi körben a probléma sajátos árnyalatokat mutat, minthogy az Európai Közösségnek, mint nemzetek feletti csoportosulásnak maga a létezése is indokolja és megköveteli a helyi határok eltörlését. Másrészt a közjegyzői okirat szabad forgalma elvének elfogadása nagymértékben oldja azokat a nehézségeket, amelyeket a szabad megtelepedésnek a közjegyzői tevékenység - mint a nemzeti szuverenitás részét képező funkció - gyakorlása tekintetében történő alkalmazása felvet.
A második kérdés kifejezetten gyakorlati jellegű és valójában az első kérdés alkalmazásának előfeltételét alkotja, mivel csupán bizonyos, a közjegyzői közreműködésre mindenkor jellemző, közös alaki követelmények megtartása igazolhatja a más (európai) közösségi országokból érkező közjegyzői okiratok azonos hatályának elismerését.
Csábító lenne azt hinni, hogy a kérdés magától megoldódik a "locus regit actum" általánosan elfogadott elvének hatályban tartásával, mely elv értelmében az alakiság alá van rendelve az okirat elkészítési helyén hatályos törvénynek, így csak az abban előírt alakiságokat kell betartani.
A megoldás azonban nem ilyen egyszerű, mégpedig több oknál fogva:
1. Elsősorban azért, mert a "locus regit actum" szabály alól vannak kivételek, mindenekelőtt az ingatlan jogforgalomban, mégpedig a "lex rei sitae" vonzereje miatt, valamint azért, mert a jogalkotók többnyire előnyben részesítik az okiratok és szerződések tartalmát szabályozó törvény alkalmazását, amikor azok végrehajtó hatályát bizonyos alaki követelményektől és formalitásoktól teszik függővé. Ezekben az esetekben ezeket az alakiságokat mindig be kell tartani, még akkor is, ha külföldön készült okiratokról vagy szerződésekről van szó.
2. Másodszor azért, mert egy dolog egy okirat vagy szerződés érvényességét elfogadni, és igencsak más dolog elismerni azt a kivételezett hatályát, amellyel a törvény a hiteles közjegyzői formában készült okiratokat vagy szerződéseket ruházza fel. Ennek az a magyarázata, hogy - eltekintve most az alaki szabadság általános elvétől - a befogadó ország törvénye megköveteli, hogy az okiratot közjegyző készítse; e követelménnyel ragaszkodik ahhoz, hogy a közjegyzői közreműködés és a benne megtestesülő törvényességi kontroll e törvény logikája szerint különleges minőséggel ruházza fel az okiratot, miáltal az magasabb kategóriába kerül, mint az egyszerű magánokirat. Ez a logika megszűnik akkor, ha a befogadott okirat nem igazi közjegyzői okirat, mert a közjegyző közreműködése pusztán az aláírások hitelesítésére korlátozódik.
Ebből következik, hogy a közjegyzői okiratok szabad forgalmának lehetővé tétele szempontjából az alakiság és a hatály ekvivalenciájának elve lényegbevágó.
3. Harmadszor azért, mert közjegyzői okiratról lévén szó, az "auctor regit adum" szabálya kötelezi a közjegyzőt, hogy az okirat elkészítésekor tartsa tiszteletben a belső jogrendet.
4. Végül azért, mert a törvény előtti egyenlőség és a kölcsönösség elve alapján kötelezően el kell vetni azt a lehetőséget, hogy egy külföldi okirat, abban az alakban, ahogy elkészült, a befogadó országban magasabb értékű legyen, mint amilyennel egy ugyan ilyen, de a befogadó országban készített okirat rendelkezne. Ugyanezen oknál fogva a "locus regit actum" szabálya sem vezethet ahhoz az abszurd következményhez, hogy egy külföldi okirat a célországban nagyobb értéknek örvendjen, mint amekkora a származási országban járna neki.
A közjegyzői okiratra ruházott meghatározott érték és különleges hatály a közjegyzői okirat sajátos jellegén alapul. A közjegyző, mint az okiratot készítő, a felek személyazonosságát, jogképességét és legitimációját, valamint az okirat tartalmának jogszerűségét megállapító jogász közreműködése az alapja és egyúttal az oka annak, hogy a jogforgalomban a közjegyzői okirat figyelemre méltóan erősebb érvénnyel és hatállyal rendelkezik, mint amekkorát az egyszerű magánokiratnak szokás tulajdonítani.
Tehát ez, az ok és okozat, a jelleg és érték közötti összefüggés teszi a közjegyzői okirat társadalmi hasznosságát és magát a közjegyzői funkciót egyfajta jogbiztonsági mechanizmussá, amely közismert módon hozzájárul a peresített konfliktusok számának csökkentéséhez.
Ehelyütt fölösleges lenne bemutatni azt a definíciót és azokat az alakiságokat, amelyek maga az UINL szerint jellemzik és meghatározzák a közjegyzői tevékenységet. A lényeg az, hogy ne maradjunk meg a terminológia, a szavak szintjén, hanem a dolgok mélyére hatoljunk. Másként szólva, nem elég a közjegyző szót használni, elemezni kell azt is, hogy miben áll e közjegyző tevékenysége, hogy e tevékenység megfelel-e a modern közjegyzőség jellemzőinek és következésképpen indokolja-e, hogy a közjegyzői közreműködéssel készült okiratok különleges hatállyal bírjanak.
Mindezen okoknál fogva, miközben nem szabad takarékoskodnunk az erőfeszítésekkel annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben megkönnyítsük a közjegyzői okiratok szabad forgalmát, nem kevésbé fontos az sem, hogy e feladat végrehajtása során egy pillanatra se tévesszük szem elől a közjegyzői funkció természetét, mert ha az egyébként kívánatos szabad forgalom előmozdítása érdekében megfosztjuk a közjegyzői okiratot éppen azon sajátos jellemzőitől, amelyek hasznossá teszik a társadalom számára, akkor végül eljutunk magának a közjegyzői okiratnak a denaturálásához és a közjegyzői funkció leértékeléséhez, a közjegyző puszta aláírás-hitelesítővé, tehát egy olyan feladat végrehajtójává degradálásához, amelyet bármely funkcionárius elvégezhet, függetlenül attól, hogy közjegyző-e avagy sem.
A fentiekből kitűnik a jelen dolgozatban taglalt téma kiemelkedő jelentősége. Az anyagot, amelyet most elemzünk, részben már korábban is tanulmányoztuk, átfogó tanulmány azonban még nem készült a témáról, különösen az EGK tagországok vonatkozásában nem.
Az előzmények között az alábbiakat érdemes megemlíteni:
A) A latin közjegyzőség nemzetközi kongresszusain számos beszámoló hangzott el, amelyek közül a legemlékezetesebbek a következők:
1. "A közjegyzői okirat nemzetközi értéke" (a Latin Közjegyzőség Nemzetközi Uniójának II. Kongresszusa, Róma, 1950).
2. "A közjegyzői okirat hatályossága a nemzetközi kapcsolatokban" (a Latin Közjegyzőség Nemzetközi Uniójának V. Kongresszusa, Róma, 1958).
3. "A locus regit actum szabálya alóli kivételek a végrendelkezések, az örökösödés és az ingatlan átruházások terén" (a Latin Közjegyzőség Nemzetközi Uniójának XIII. Kongresszusa, Barcelona, 1975).
4. "A közjegyző által kapott külföldi okirat érvénye és hatálya" (a Latin Közjegyzőség Nemzetközi Uniójának XX. Kongresszusa, Cartagena, Kolumbia, 1992).
B) A CACE albizottság jelentése az 1993-as Maastrichti Értekezleten a "Határokon átnyúló ingatlan ügyletek" témájában, az ingatlan adásvételi szerződések érvényességéhez megkövetelt alakiságokra vonatkozó rész.
C) Az Európai Parlament Bizottságának munkája "A közjegyzőség helyzete az Európai Közösségben" témájában, különösen Marinho úr jelentése.
A delegátusok által az e jelentésben felvetett különböző kérdésekre adott válaszokból fontos következtetéseket lehet levonni a közjegyzői okiratok szabad forgalmának problémájára vonatkozóan.
Ezek a következtetések az alábbiak:
1. A közjegyzői okiratok szabad forgalmának lehetővé tétele az Európai Közösség országaiban olyan cél, amelyet rövid időn belül el kell érni, mint a latin közjegyzőség hozzájárulását az (európai) közösségi állampolgárok közötti jogforgalom megkönnyítéséhez.
2. A közjegyzői okirat mint hiteles okirat léte - különbségeivel és közös jellemzőivel együtt - az európai országok többségében azt bizonyítja, hogy az előző következtetésben említett cél könnyen elérhető azon országok esetében, amelyek a latin közjegyzőség rendszerét tették magukévá, amelyben a közjegyző okiratkészítő jogász szakértő, aki az okiratot a törvényekkel összhangban készíti el és garantálja a felek személyazonosságát, jogképességét és legitimitását, valamint az okirat tartalmának jogszerűségét.
3. Azoknak az (európai) közösségi országoknak az esetében, amelyek nem ismerik a közjegyző intézményét, vagy ismerik azt, de nem ruházták fel a latin rendszer jellemzőivel, az erőfeszítéseknek olyan közelítő megoldásokra kell irányulniuk, amelyek lehetővé teszik a külföldi okirat befogadását, anélkül, hogy a kifejezetten közjegyzői okiratot megfosztanák lényegétől. Ennek érdekében a külföldi okirat a fogadó ország közjegyzőjének közreműködésével kiegészíthető.
4. A közjegyzői okiratok szabad forgalma nem szűkítheti az egyes országoknak azt a jogát, hogy ne ismerjék el az olyan külföldi okirat érvényét és hatályát, amely a származási ország szabályai értelmében nélkülözi a befogadó ország által az okiratokkal szemben megkövetelt hitelességet, amely az okiratok és szerződések érvényének és hatályának jellemző feltétele.
5. A közjegyzői okiratok szabad forgalmának elve alóli kivételeket egyedi esetekben a belső jogszabályok engedélyezhetnek az adórendszer korrekt működésének védelme, vagy a külföldi beruházások ellenőrzése érdekében.
6. A közjegyzőségnek folytatnia kell erőfeszítéseit az egységes közjegyzői okirat elismerésének elérése érdekében, azáltal, hogy összeállítja a minimális feltételeket és a tökéletesen szabványosítható jellemzőket, oly módon, hogy a közjegyzői okirat Európa egész területén a garancia abszolút szinonimája legyen a felek személyazonossága, jogképessége és legitimációja, az okirat tartalmának jogszerűsége és a rajta szereplő aláírások hitelessége tekintetében.
A hiteles közjegyzői okirat harmonizációja a latin közjegyzőség fontos hozzájárulása lehet az európai jogi unió megteremtéséhez. ■
Lábjegyzetek:
[1] Juan Bolás Alfonso közjegyző, Madrid
Visszaugrás
