A történelmi Magyarország felbomlása előtt az egykori Krassó-Szörény vármegye egyike volt a három bánsági vármegyének. A Bánság egykori lakossága etnikai és felekezeti téren igencsak sokszínű volt. Kevesek számára ismert tény, hogy az Erdéllyel szomszédos három bánsági vármegye területe "speciális" térségnek számított.
A Bánság területe - az 1910. évi magyar népszámlálás adatai szerint - 28 523 km2 kiterjedésű volt.[1] Határait északon a Maros, nyugaton a Tisza folyó, majd délről a Duna folyam, kelet felől pedig az erdélyi - történelmi Hunyad vármegye határán fekvő - hegyek képezték. Természetföldrajzi értelemben a Bánság területének közel kétharmadát a Temesköz - kevésbé ismertebb nevén Bánsági-alföld - foglalta el, amely főképp a Bánság nyugati-északnyugati lapályosabb térséget jelentette. A Temesköz az Alföldhöz tartozó sík, mezőgazdasági művelésre - kevés kivételtől eltekintve - kiválóan alkalmas vidék.[2] A Bánság délkeleti harmadát viszont a Bánsági-hegyvidék dombjai, illetve hegységei foglalják el.
Közigazgatási értelemben a Bánság területe három történelmi vármegyének adott otthont, ezek - nyugatról kelet felé haladva - Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyék voltak.
A térség anyanyelvi-nemzetiségi és felekezeti sajátosságait erősen befolyásolta, hogy nem a karlócai békekötéssel (1699. január 26.) szabadult fel a török uralom alól, hanem csak a pozsareváci békekötés időpontjában, 1718. július 21-én. A Habsburg uralkodók önálló - Magyarországtól elválasztott - római katolikus felekezethez tartozó, németek által lakott, osztrák örökös tartománynak szánták. Ez a tény a lakosság etnikai és felekezeti viszonyait is meghatározta, mivel a magyarság nem költözhetett be a területre, egészen addig, amíg a Bánság teljes területét ismét integrálták a történelmi Magyarország területébe. Az előbbiekben említett sajátosságok miatt a Bánság területe európai viszonylatban is egyedülálló, soknemzetiségű térséggé vált.
- 163/164 -
A történelmi Krassó-Szörény vármegye népsűrűsége - 1910-ben - az egyik legalacsonyabb volt az országban (42,1 fő/km2), továbbá a magyar népesség aránya az össznépességen belül mindössze 7,3%-ot (33 787 fő) tett ki. Ezzel az értékkel az egyik legkevésbé "magyar" vármegye volt. Szintén beszédes adat, hogy az össznépesség mindössze 15,8%-a (73 526 fő) tudott magyarul.[3]
A történelmi Krassó-Szörény vármegye területét tekintve - a 64 magyar vármegye[4] rangsorában - a második helyen állt, az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye után. Területe: 11 074 km2 volt.
Határai északon a Maros folyó - túlpartján a történelmi Arad vármegyével -, nyugaton az egykori Temes vármegye, délen a Duna folyam - amely egyben államhatárt is képzett Szerbiával - keleten pedig Románia, valamint a történelmi Hunyad vármegye voltak.[5]
A vármegye közigazgatási szempontból 1910-ben 14 járásra, illetve két rendezett tanácsú városa (Lugos és Karánsebes) volt felosztva. A vármegye székhelye Lugos rendezett tanácsú város volt.
Az egykori Krassó-Szörény az egyik legfiatalabb magyarországi vármegye volt, mivel csak az 1880. évi LV. törvénycikk hívta életre, az addig önálló Krassó és Szörény vármegyék egyesítése által. A két rész közül Krassó vármegye már az I. (Szent) István magyar király (1000-1038) által létesített királyi vármegye-
- 164/165 -
rendszerben is szerepelt, központja Krassóvár (Carasova) volt.[6] A vármegye területének kiterjedése a következő évszázadokban jelentős változásokon ment keresztül, ráadásul a rövid ideig tartó török hódoltsági időszak (1658-1718) alatt a vármegyei élet is szünetelt.
Az egykori Szörény vármegye "jogelődje" a történelmi Szörényi Bánság volt, amely a mai - Romániához tartozó - Olténia területét, illetve Orsova (Orsova) környékét foglalta magába, a tartományt még Béla herceg, a későbbi IV. Béla magyar király (1235-1270) alapította 1228-ban, központjának Szörényvárat (Drobeta-Turnu Severin) tette meg. A török seregek már 1522 és 1524 között elfoglalták a térséget, majd 1524 szeptemberében Szörényvár is a kezükre került, megszüntetve ezzel a Szörényi Bánságot. Magyarország három részre szakadása idején az Erdéllyel közvetlenül határos, megmaradt bánsági területek az Erdélyi Fejedelemséghez kerültek. Ezekből szervezték meg Szörény vármegyét. Ennek a tulajdonképpeni "határőrvidéknek" az élén karánsebesi és lugosi bán állt. A térség központja Karánsebes volt. A terület 1658-ban veszett el, amikor Barcsay Ákos - az erdélyi fejedelmi címért folytatott küzdelmeiben, bízva a törökök támogatásában - átengedte azt a törököknek.[7]
A Bánság teljes területe az 1718. július 21-én megkötött pozsareváci békével szabadult fel a török iga alól. A térséget azonban nem kapta vissza Magyarország, hanem 1778-ig osztrák kormányzás alá került; előbb - 1751-ig - katonai, majd -1778-ig - pedig polgári igazgatás alatt állt. Ezt követően Mária Terézia Habsburg uralkodó (1740-1780) visszaadta a Bánságot Magyarországnak és elrendelte három vármegye (Torontál, Temes és Krassó) létrehozását, valamint - a Bánság déli részén - katonai határőrvidéket alapított. Krassó vármegye székhelye Lugos lett. A vármegye számára - Temes és Torontál vármegyékkel egyetemben - az 1790. évi XXVIII. törvénycikk adta vissza az országgyűlés ülési és szavazati jogot.[8]
Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc leverését követően Krassó vármegyét - Torontál és Temes vármegyékkel együtt - az újonnan felállított ún.
- 165/166 -
Szerb Vajdaság és Temesi Bánság területébe osztották be és csak 1860-ban került vissza Magyarországhoz.[9] A déli sávban elterülő Határőrvidék viszont nem osztotta a három bánsági vármegye sorsát.
A Határőrvidék "polgárosítását" követően - az 1873. évi XXVII. törvénycikk értelmében - a volt szerb bánsági ezred 10. és 11. századának területe teljes egészében, a 9. századé - Gajtás (Кајтасово/Kajtasovo) kivételével - jórészt és a 6. század területének a Karas folyó bal parti részét Krassó vármegyével egyesítette. Néhány évvel később - az 1876. évi XXXIII., illetve az 1877. évi I. törvénycikkek - a Néra és a Karas folyók közt fekvő Csehfalva (Чешко Село / Cesko Selo), Karasjeszenő (Јасеново/Jasenovo), Körtéd (Крушчица/Kruscica), Szőllőshegy (Калуђерово/Kaluderovo), Temesváralja (Дупљаја/Dupljaja), Ó- és Újpalánka (Банатска Паланка /Banatska Palanka), Varázsliget (Врачев Гај / Vracev Gaj) és Vöröstemplom (Црвена Црква / Crvena Crkva) községeket Fehértemplom (Бела Црква /Bela Crkva) városával együtt Temes vármegye kapta meg. Az előbbiekben említett településekből alakult meg Temes vármegye Fehértemplomi járása. Ekkor került továbbá - a korábban Krassó vármegyéhez tartozó, de vele földrajzilag nem összefüggő - Vámosmárga (Vama Marga) község Szörény vármegyéhez.[10]
A rövid életű - 1873 és 1880 között fennálló - Szörény vármegyét az 1873. évi XXVII. törvénycikk létesítette az 1873-ban polgárosított ún. oláh bánsági ezred területéből.[11] A Szörény nevet teljesen alap nélkül kapta, mivel területe a középkorban Temes vármegye része volt.[12] A vármegye székhelye Karánsebes, amely város 1873-ban törvényhatósági jogot kapott, az 1876. évi XX. törvénycikk azonban önállóságát megszüntette és Szörény vármegye alá rendelte.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
