Az eltelt időben egyre nagyobb figyelem terelődött a pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésével kapcsolatos bírósági eljárásokra, tekintettel arra, hogy az alapvető jogok biztosa korábban több jelentésében is foglalkozott a területtel.[1] A tapasztalatok alapján ugyanakkor országos szinten jelentős eltérések mutatkoznak a joggyakorlatban annak ellenére, hogy a jogállamiság fogalmi eleme a jogbiztonság, melynek részét képezi az egységes joggyakorlat. Az egyes bíróságok, megyék között nincs eltérés abban, hogy kijelölt bírósági titkárok nemperes eljárásban járnak el. Megjegyzendő, hogy korábban is bírósági titkárok vezették a meghallgatásokat, azonban a végzéseken bírói ellenjegyzés szerepelt, figyelemmel arra is, hogy az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette, alkotmányos követelmény, hogy bírósági titkár nem hozhat érdemi döntést ezen bírósági eljárásokban.[2] A közvetlenség elvének maradéktalan teljesülése érdekében azonban szükséges, hogy a bíróság részéről azonos személy rendelkezzen az eljárási és a döntési lehetőséggel, tehát a tények közvetlen észlelése, valamint az azok alapján történő döntéshozatal egy kézben összpontosuljon. A nemzetközi jogirodalomban is fellelhető analóg jogeset, mely szerint az elmebetegek sajátos helyzete megköveteli, hogy őket a bíróság személyesen hallgassa meg.[3] A megyék között azonban egyes jogkérdésekben teljesen eltérő gyakorlat alakult ki, sőt sok esetben még megyén belül sincs egyetértés az eljáró titkárok között. Ennek oka, hogy a vonatkozó jogszabály[4] kimondja, hogy "ha e törvényből, illetve az eljárás nemperes jellegéből más nem következik", a bírósági eljárásban a Pp. és a 2017. évi CXVIII. törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Az "eljárás nemperes jellegéből" ugyanakkor mindenki más következtetést von le, esetlegesen ugyanarra az élethelyzetre. A nemzetközi egyezmény sem segíti elő az egységes jogalkalmazást, hiszen az "ésszerű alkalmazkodás" a fogalom meghatározása szerint azon elengedhetetlen és megfelelő módosításokat és változtatásokat jelenti, amelyek nem jelentenek aránytalan és indokolatlan terhet és adott esetben szükségesek, hogy biztosítsák a fogyatékossággal élő személy alapvető emberi jogainak és szabadságainak a mindenkit megillető, egyenlő mértékű
- 19/20 -
élvezetét és gyakorlását.[5] Az egészségügyi intézmények által biztosított személyi- és tárgyi feltételekben, valamint a kérelmezettek állapotában ugyanakkor jelentős különbségek mutatkoznak, ezért az "ésszerű alkalmazkodás" követelményének ügyekre történő egyediesítése jogbizonytalansághoz vezetne, figyelemmel arra is, hogy erősen kérdéses, miként egyeztethető össze ez az eljárásban résztvevő felek érdekeivel. Nyilvánvaló, hogy a jogszabály alkalmazása az életviszonyok folytonos változása miatt megkívánja az analógia alkalmazását, mely a polgári jog területén széleskörűen alkalmazott is. Azonban az "ésszerű alkalmazkodás" követelményét elsősorban az államnak kell megvalósítania megfelelően kidolgozott, cizellált jogszabályi háttér megteremtésével.[6] Az általános fogalomhasználat önmagában nem sérti a jogbiztonság követelményét,[7] de a jogszabály alapvető kérdéseket sem szabályoz kellően pontosan, így a normák egyértelműségének hiányában a joggyakorlat eltérő, az eljárás nem kiszámítható a kérelmezettek számára, mely már sértheti a jogbiztonságot. A továbbiakban ezért azt kívánom vizsgálni, elemezni, hogy a hatályos hazai szabályozás összességében mennyiben felel meg a nemzetközi elvárásoknak.
A pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésével kapcsolatban a legtöbbet hangoztatott egyik alapelv a személyes szabadsághoz való jog mint alapjog, melyet már az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE)[8] és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya[9] is említ. A személyes szabadsághoz való jog korlátozásának tehát nem elegendő a hazai jogszabályoknak megfelelnie, annak összhangban kell állnia a nevezett nemzetközi dokumentumokkal is. Érdemes megemlíteni, hogy az EJEE az őrizetbe vétel lehetőségei között külön veszi az elmebetegeket, alkoholistákat, kábítószer élvezőket, sőt megemlíti a csavargók körét is. A hatályos magyar jogi szabályozás a veszélyeztető és közvetlen veszélyeztető fogalmak meghatározásánál[10] mentális zavart említ, mely tágabb kört jelent, már-már összefoglaló megnevezése az elmebetegségeknek és különböző függőségeknek, sőt ide vonhatóak a csavargókat esetlegesen jellemző személyiségzavarok is. A belső jog fogalomhasználata tehát nagyjából lefedi az egyezményben tételesen felsoroltakat, de véleményem szerint az egyes csoportok elhatárolása a személyi szabadságot korlátozó pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelésekor, a szükségesség-arányosság vizsgálatánál elkerülhetetlen. A személyes szabadság elmebetegség miatt történő korlátozásával kapcsolatban az EJEB három minimumfeltételt állított fel: a személy elmebetegségét meggyőző módon bizonyítani kell, azaz hatáskörrel rendelkező szerv előtt független orvosszakértői szakértelem alapján valódi mentális zavart kell megállapítani; a mentális zavarnak olyan típusúnak vagy fokúnak kell lennie, ami igazolja a kötelező intézetbe utalást és a további intézetben tartásnak a zavar fennállásától kell
- 20/21 -
függnie.[11] A szigorú követelmények oka az a kiindulópont, hogy a beteget a gyógykezelés során a külvilágtól elzártan, a gondolkodását és az elmeműködését radikálisan befolyásoló gyógykezelés alá vetik, ennek keretében többször kényszerítő eszközöket, például rögzítést, lekötözést alkalmaznak. A hazai Eü. tv. kimondja, hogy a beteget az egészségügyi ellátás igénybevétele tekintetében megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható.[12] Ezzel kapcsolatban született az a magyarországi eseti döntés, mely szerint a pszichiátriai megbetegedésben szenvedő, de cselekvőképes személy önrendelkezési joga nem sérül azáltal, hogy a bíróság a veszélyeztető magatartás fennállása esetén a személyi szabadságát korlátozó kötelező pszichiátriai gyógykezelését elrendeli.[13] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor, összhangban a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában foglaltakkal, kimondta, hogy a személyes szabadságtól való megfosztás jogellenes, ha nem a törvényben meghatározott okokból, de legfőképpen nem a törvényben meghatározott eljárás alapján történt.[14] A korlátozó rendelkezések tehát csak akkor fogadhatók el alkotmányszerűnek, ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükségszerű és arányos. Megfelelő garanciák nélkül a szabadságelvonásra lehetőséget adó jogszabályok alkotmányossága válhat kérdésessé.[15] Az Alaptörvény nemcsak formai, hanem tartalmi akadályokat is állít a személyes szabadsághoz való jog korlátozása elé.
E körben három fontos feltételt emel ki a biztos jelentése: az eljárásnak meghatározott formai követelményeken, megfelelő jogi szabályozáson kell alapulnia, a jogi szabályozásnak meg kell felelnie a szükségesség és arányosság kritériumainak, továbbá érvényesülnie kell olyan alkotmányi többlet követelményeknek mint a bíróság elé állítás garanciája és esetlegesen kártérítés lehetősége. Fontos kiemelni, hogy az Alkotmánybíróság útmutatása alapján a személyi szabadság korlátozása a szükségesség-arányosság mérlegelésével célhoz kötött. Kérdés azonban, hogy kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelésénél mi a cél: az egészséghez, szociális biztonsághoz való jog mint alapjog,[16] vagy a társadalom védelme? A magyar szabályozáshoz képest az EJEE fentebb már hivatkozott felsorolása cizelláltabb és az elmebetegektől külön veszi a függőségekben szenvedőket, valamint a csavargókat, a különféle csoportoknál pedig más-más lehet a személyi szabadság korlátozásának célja, módja. A hazai szabályozás a veszélyeztető és közvetlen veszélyeztető fogalmak meghatározásánál a veszély elhárítását kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezeléssel látja megvalósíthatónak. A szakértők azonban számtalan alkalommal nyilatkozzák, hogy egy alkoholistánál az absztinencia, az arra való törekvés, a belső motiváció függvénye, melyre egyébként a vonatkozó szakmai protokoll is rámutat.[17] A magyar jogrendszerből az alkoholisták kényszergyógyítása mint jogintézmény 2010-ben kikerült, vélelmezhetően annak alacsony hatásfoka, eredménytelensége miatt. Nemegyszer előfordul,
- 21/22 -
hogy a kérelmezett (beteg) egyenesen az elvonó kúra alatt italozik, betegtársaitól vagy a hozzátartozóktól jutva alkoholhoz. Ebben az esetben a személyi szabadság korlátozása értelmetlen, cél- és vég nélküli, hiszen elbocsátását követően a kérelmezett ugyanazon magatartást fogja tanúsítani, mely a bekerülését megalapozta. A személyi szabadság hosszabb távon tartó korlátozása ilyenkor szükségtelen, legfeljebb időszakonként megjelenő, alkoholmegvonásból eredő delírium esetén jöhet szóba, annak pár napig történő lezajlása idejére, amikor a kérelmezett magára nézve közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, esetlegesen életveszélyes állapotba kerül. Véleményem szerint mindezek miatt nem állja meg teljes mértékben a helyét az a megállapítás miszerint a jogszabályban foglalt, 15 napos határidőt előíró, kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés az addiktológiai betegekre alkalmazható lenne,[18] hiszen a nevezett csoportba tartozó betegnél, ha delírium zajlik az azonnali beavatkozást igényel, más esetben pedig szükségtelen a személyi szabadság korlátozása, az önveszélyeztető helyzet pszichiátriai intézeti gyógykezeléssel sem hárítható el. Emellett a jogalkotói szándékkal is ellentétes lenne, hogy az alkoholisták kényszergyógyítása megnevezésű büntetőjogi jogintézmény ezen polgári nemperes eljárás adta lehetőséggel kerüljön felváltásra. A kábítószer függőknél hasonló a helyzet azzal a különbséggel, hogy a tartós kábítószer-használat felszínre hozhat olyan elmebetegségeket, melyek kezelése kizárólagosan a pszichiátriai intézet kompetenciája és a megbetegedésből eredő veszélyhelyzet egy meghatározott ideig, más módon nem hárítható el. Az EJEE által megnevezett csavargók kategóriájába a személyiségzavarban szenvedők és esetlegesen a demensek tartozhatnak. Előbbiekkel kapcsolatban fennálló veszélyhelyzet hosszú távon nem, illetve nem kizárólagosan pszichiátriai intézeti gyógykezeléssel hárítható el, hiszen a személyiségzavar inkább kóros állapot semmint betegség és ezen esetekben legfeljebb a kompenzáltság elérése lehet a cél, ezen időszakra válhat szükségessé a személyi szabadság korlátozása. E körben érdemes megemlíteni, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottaknál gyakorlatilag kivétel nélkül diagnosztizálható személyiségzavar, elhelyezésük, ellátásuk mégsem a pszichiátria feladata. A demenseknél pedig csak a járulékos tünetekkel kapcsolatos kivizsgálás, gyógyszerbeállítás idejére lehet szükséges a pszichiátriai intézetben történő elhelyezéssel való személyes szabadság korlátozás, mint ahogy arra a vonatkozó szakmai protokoll is rámutat.[19] A magyar szabályozás tehát nagyjából lefedi az EJEE által említett esetköröket, de a gyakorlati alkalmazás szempontjából lehet szerencsésebb lenne konkretizálni azokat és egy részüket, mely állapotokban hosszú távon változás nem következhet be, külön kezelni például egy gondnoksággal kapcsolatos törvény keretében vagy eltérő felülvizsgálati időközöket előírni vonatkozásukban. Szükséges megjegyezni azt is, hogy a kötelező intézeti gyógykezelés gyakran, így az EJEE esetében is az őrizetbe vétellel, letartóztatással mint
- 22/23 -
büntetőeljárásbeli jogintézménnyel kerül összehasonlításra. Álláspontom szerint ugyanakkor az egyetlen közös vonás a személyes szabadsághoz való jog korlátozása. A letartóztatást egy hosszabb ideig tartó nyomozási szakasz előzi meg, ennek során történik a bizonyítékok beszerzése, míg például sürgősségi gyógykezelés esetén a kérelmezőnek, aki a pszichiátriai intézet vezetője, 24 órán belül kell a bíróságot értesítenie, ezzel az eljárást megindítania.[20] Ebből az következik, hogy a bekerüléskor rendelkezésre álló iratok alapján kell a bíróságnak döntenie, így a kérelem, az OMSZ beszállítási jegyzőkönyve, illetve a kórlapon szereplő anamnézis alapján. Elvileg van lehetőség tanúk megidézésére rövid úton,[21] ha a kórlapon feltüntetésre került a telefonos elérhetőség, de összességében, elméleti szinten is, sokkal felderítetlenebb tényállás kerül a bíróság elé a döntéshozatalkor. A jogorvoslat tekintetében lényeges különbség, hogy a kérelmezettek belátási képessége csökkent vagy hiányzik. A büntetőeljárásban is létezik az előzetes kényszergyógykezelés, ahol rendelkezik fellebbezési joggal a terhelt és még hozzátartozója is, de ezen ügyek mennyisége meg sem közelíti a polgári pszichiátriai intézeti gyógykezeléssel kapcsolatos bírósági eljárásokat. Nem beszélve arról, hogy a büntetőeljárásban a bíróság az előzetes kényszergyógykezelést hat hónappal hosszabbíthatja meg,[22] míg sürgősségi gyógykezelés esetén annak szükségességét harmincnaponként vizsgálja felül.[23] A szakismeret tekintetében a büntetőbíró egyben az ügy "szakértője" is, a bírósági titkár azonban nem rendelkezik megfelelő orvosi, pszichiátriai ismerettel, a szakértőre, illetve a kórház orvosa mint a kérelmező képviselője által előadottakra, valamint az orvosi szaknyelven megfogalmazott iratokra kénytelen támaszkodni. Végül, de nem utolsósorban a végrehajtás helye is eltérő. Egy büntetés-végrehajtási intézet álláspontom szerint nem hasonlítható össze egy kórházzal, sem az elhelyezés körülményei, sem a bánásmód tekintetében, értve ez utóbbi alatt a fogvatartottak, illetve a betegek egymáshoz és a személyzethez való viszonyulását is.
Az EJEE biztosítja a tisztességes tárgyaláshoz való jogot, rendelkezései azonban elsősorban büntetőügyekre vonatkoznak, de mint fentebb már kifejtésre került az Egyezmény az elmebetegek, csavargók és függőségben szenvedők személyi szabadságának korlátozására is mint őrizetbe vételre tekint, ezért rendelkezései e tekintetben[24] is analóg módon alkalmazhatók. Az EJEE tárgyaláshoz való jogot említ, a hatályos magyar szabályozás azonban az ügytípust nemperes eljárás keretében szabályozza, bár a mindennapi gyakorlatban elképzelhető olyan eset, amikor már szinte perbe fordul át a meghallgatás, kiváltképpen, ha a kérelmezett elbocsátása esedékes. Az EJEE rendelkezései külön kiemelik a nyilvánosság és időszerűség követelményét, de a tisztességes eljárás keretében úgy gondolom, több a Pp. által szabályozott elvet is meg kell említeni. E körben a felek
- 23/24 -
igazmondási kötelezettségét,[25] az anyanyelvhasználathoz való jogot,[26] a szakértő eljárására vonatkozó szabályokat,[27] a bíróság közrehatási tevékenységét,[28] a hivatalbóli bizonyítás[29] kérdését, a képviselethez és a jogorvoslathoz való jogot[30] érdemes felsorolni.
A nyilvánosság kérdése jelen eljárásokban azért is problémás, mert az egészségügyi adatok különleges személyes adatnak minősülnek.[31] A háttérjogszabályként alkalmazott Pp. az Egyezmény rendelkezéseivel összhangban szabályozza a nyilvánosság követelményét, így az érdemi döntést elméletileg nyilvánosan kell kihirdetni,[32] ami azért ellentmondásos, mert az egészségügyi adatokat tartalmazó kórlap, adatvédelmi okokból, elektronikusan nem továbbítható.[33] A hatályos magyar szabályozás tehát ez utóbbi vonatkozásban még szigorúbbnak is tekinthető, ami viszont nem feltétlenül járul hozzá az időszerűség követelményéhez. A bíróság hivatalból is kizárhatja a nyilvánosságot a közerkölcs vagy a fél személyiségi jogainak védelmében, ami nem áll ellentétben az Egyezménnyel, hiszen az is lehetővé teszi ezt a fél magánéletének megóvása céljából. Abban az esetben, ha a gondnoksági (személyállapoti) perekre vonatkozó szabályozást analóg módon alkalmazzuk, akkor a nyilvánosság kizárását elvileg a kérelmező képviselője úgy is kérheti a kérelmezett érdekében, ha az kommunikációba nem vonható.[34] A nyilvánosság kizárása azonban nem automatikus, döntését a bíróság indokolni köteles.[35]
Az EJEE a szabadsághoz és biztonsághoz való jog, az őrizetbe vétel, keretében csak annyit ír elő, hogy a bíróság rövid határidőn belül dönt.[36] Nem ismeretes más nemzetközi egyezmény sem, amely konkrét időpontot írna elő, így a magyar Alaptörvény szintén határidő nélkül, azt tartalmazza, hogy az őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül szabadon kell bocsátani vagy bíróság elé kell állítani.[37] Megjegyzendő, hogy a német Alkotmány szerint az őrizetbe vett személyt legkésőbb a következő napon bíróság elé kell állítani,[38] a cseh és szlovák Alkotmány előírásai szerint is 24 órán belül át kell adni a fogvatartottat a bíróságnak, amely 24 órán belül köteles döntést hozni, míg az orosz és portugál alkotmány 48 órát, a spanyol pedig 72 órát biztosít a bírói döntéshozatalra.[39] Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata a körülményektől teszi függővé az ideiglenes szabadságelvonás tartamát, de a 4 napon túli bíróság elé állítást még kivételes esetben is jogszerűtlennek tekintették.[40] Mindezek fényében nem tekinthetők eltúlzottnak az Eü. tv. mint speciális jogszabály rendelkezései, melyek a vonatkozó határidőket szabályozzák. Azokban az esetekben, amikor a kérelmezettek (betegek) személyi szabadsága bírósági határozat előzetes meghozatala nélkül kerül korlátozásra, így a gondnokság hatálya alatt álló önkéntes és sürgősségi gyógykezelések eseteiben, a bíróság számára a jogszabály 72 órán belüli eljárási határidőt ír elő, sürgősségi esetében az írásba foglalásra további 5 nap áll ren-
- 24/25 -
delkezésre.[41] Az időszerűség körében ki kell emelni azt is, hogy a felülvizsgálati eljárások lefolytatására szintén nem lelhető fel a vonatkozó nemzetközi dokumentumokban előírás, ugyanakkor a büntetőeljárásban sem tarthat a végtelenségig a letartóztatás, illetve a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés esetében is biztosítani kell a felülvizsgálat lehetőségét. Példaként hozható a német büntetőeljárási jog szabályozása, mely a bűnismétlés veszélyének indokán kívül, amikor is egy évben maximálja az időtartamot,[42] nem rendelkezik a határidő felső korlátjáról, ellenben az eljárás szabályai cizelláltak és a hat hónapon túli fenntartásnak összetett feltételei vannak. A bíróságoknak figyelemmel kell lenni a letartóztatás kivételes jellegére, az arányosság elve körében arra, hogy a szabadságelvonás minél rövidebb ideig tartson és vizsgálni kell az alternatív kényszerintézkedések lehetőségét is. Mindezekből következően egy éven túl csak kivételes lehetőség van a fenntartására.[43] A hatályos magyar büntetőeljárási törvény a bűncselekmény súlyához igazodva meghatározza a felső tartamot azzal, hogy vádemelés előtt elrendelt letartóztatás legfeljebb egy hónapig tarthat és egy év elteltéig alkalmanként legfeljebb három hónappal, ezt követően alkalmanként legfeljebb két hónappal történik a meghosszabbítás.[44] Az Eü. tv. a felülvizsgálatra pszichiátriai fekvőbeteg-gyógyintézetben harminc napot, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézetében hatvan napot ír elő,[45] melyből arra a jogalkotói szándékra, álláspontra lehet következtetni, hogy a pszichiátriai intézeti gyógykezelés a büntetőeljárásbeli letartóztatásnál vélhetően rövidebb ideig tart, ami a gyakorlatban nem feltétlenül így van, elsősorban szociális indikációból. Az időszerűség körében meg kell említeni azt is, hogy az Egyezmény a tisztességes eljárás részének tekinti, hogy a büntetőeljárással analóg módon a kérelmezettet tájékoztassák az eljárásról és rendelkezzék a meghallgatásra való felkészüléshez szükséges idővel.[46] A döntéshozatalra előírt rendkívül rövid határidők, melyek a gyakorlatban csak rövidülnek, azonban sok esetben nem teszik lehetővé a kérelmezett számára az eljárásról való tájékoztatás és a meghallgatásra történő megfelelő felkészüléshez való jog együttes biztosítását. Ennek megfelelően, ha a döntéshozatalra előírt határidő kerül betartásra, akkor a tájékoztatáshoz és felkészüléshez való jog sérülhet vagy fordítva. Álláspontom szerint az alapprobléma, ami a magyar jogalkotói hatáskörön kívül esik, hogy az EJEE a bűncselekmény gyanúja miatt történő őrizetbe vétellel együtt szabályozza az egészségügyi okokból történő személyi szabadság korlátozást. Különösen nagy gond ez akkor, amikor a pszichiátriai intézetek sok esetben a szociális ellátórendszer hiányosságait is hivatottak pótolni.
A jóhiszeműség elve közelebbről semmilyen módon nem körülírt magatartási szabály megszegéséhez fűz pénzbírságot és adott esetben egyéb szankciót. A keretjellegű norma alapján tehát egyértelműen nem tudható,
- 25/26 -
hogy milyen magatartások tartoznak alá, az jelen eljárásokban a titkár mérlegelésére van bízva. E körbe az eljárási jogok gyakorlásával és kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos magatartások tartoznak, így figyelemmel a kialakult joggyakorlatra is, olyanok amelyek az eljárás elhúzódását eredményezik, felesleges költségeket okoznak vagy egyéb módon megnehezítik az eljárást, illetve az eljárási jogok visszaélésszerű gyakorlását valósítják meg. Álláspontom szerint e körbe sorolható, amikor a kérelmező képviselője úgy terjeszti elő kérelmét, nyújtja be az értesítést, hogy adott esetben maga is tisztában van annak alaptalanságával, de a belső, kórházi konfliktusok elkerülése érdekében inkább a bíróság határozatát próbálja használni a kérelmezett (beteg) pszichiátriai intézeti elhelyezésének legitimációs alapjaként. Személyi hatályát tekintve a jóhiszeműség elve a feleken kívül kiterjed a tanúkra és a szakértőre is, de a felek igazmondási kötelezettsége már nem ebbe a körbe tartozik, azt külön jogszabályhely szabályozza és szankcionálja.[47]
A felek igazmondási kötelezettségének alapelve az eljárástámogatási kötelezettségből vezethető le, mely utóbbi minden féltől az eljárás tevőleges előrevitelét várja el. Elméletileg, főszabályként, a feleket terheli az a feladat, hogy megfelelő bizonyítási indítványaikat megtegyék, valamint a bizonyítási eszközöket a bíróság rendelkezésére bocsássák, azonban a gyakorlatban ez másképp működik, figyelemmel az eljárás nemperes jellegére is. Az igazmondási kötelezettség alá az aktív és passzív tényállítás tartozik, az a felek megtett tényállításaira, illetőleg ténytagadásaira terjed ki, a tény elhallgatására nem, hiszen nem azonos a valóságfeltárás igényével, mert nem írható elő a fél számára, hogy a valóság olyan szegmenseit ismertesse a bíróság előtt, amely nem áll érdekében. A jogszabály nyelvtani értelmezése alapján ez objektív, valóságnak megfelelő tényállítási kötelezettséget ír elő a felek számára, azonban ezen ügyekben mindez kivitelezhetetlen, hiszen míg általában is figyelembe kell venni a fél tényleges tudomását, mint szubjektív viszonyítási alapot, addig jelen eljárásokban a kérelmezettek belátási képessége a meghallgatás idején hiányzik vagy jobb esetben csökkent, sok esetben a mentális zavar diagnózisa paranoid pszichozis vagy olyan betegség, melyhez hallucinációk, téveseszmék társulnak, ezáltal a kérelmezettnek a realitásérzéke sincsen meg vagy csökkent. Az eljáró titkár csak a szakvélemény ismeretében tud nyilatkozni a kérelmezett belátási képességéről, állapotáról, tehát a kérelmezett meghallgatása során, annak kezdetén még nem, így ezen elvre vonatkozó figyelmeztetés mellőzése az ő vonatkozásában azért is szükségszerű, mert a törvény az alapelv megsértése esetére nem mérlegelhető módon, pénzbírság kiszabását rendeli szankcióként alkalmazni,[48] ami az említettek miatt életszerűtlen.
Az EJEE külön is nevesíti a tisztességes tárgyaláshoz való jog keretében.[49] A hatályos magyar szabályozás szerint a bírósági eljárásban szóban minden-
- 26/27 -
ki jogosult anyanyelvét használni, tehát a magyar nyelvet ismerő, de nem magyar anyanyelvű személyeket is megilleti. A regionális vagy nemzetiségi nyelv használatára azonban csak nemzetközi egyezményben meghatározott körben van lehetőség.[50] A hazai jogszabály ezzel kapcsolatban előírja, hogy a nemzetiséghez tartozó személynek joga van anyanyelvének szabad használatához szóban és írásban.[51] A gyakorlatban azonban a rendelkezésre álló kórlapból lehet egyedül következtetni arra, hogy a kérelmezett nem magyar anyanyelvű, esetleg halássérült, siketvak. A meghallgatás előkészítése során a kérelmezett részére - ha már a kérelemből, illetve annak mellékleteiből is kitűnik, hogy szükséges - a bíróságnak tolmácsot, illetve jelnyelvi tolmácsot kell kirendelnie, melynek költségét az eljárás tárgyi költségmentessége folytán az állam viseli és akire a kirendelt szakértőre vonatkozó szabályok alkalmazandók.[52] A kirendelés információ hiányából eredő elmaradása esetén az eljáró titkár a meghallgatáson megkísérli a kérelmezettel az írásbeli kommunikációt, hiszen, ha halasztásra kerül sor, akkor a 72 órás garanciális szabály sérül. A rövid határidő miatt a tolmács kirendelése sem feltétlenül egyszerű feladat, különösen ritka nyelvek esetében, de az eseti szakértőhöz hasonlóan, az adott nyelvet jó esetben anyanyelvi szinten beszélő, azonos nemzetiségű személy is kirendelhető. A bíróság ugyanakkor magyar nyelven küldi meg az érdemi döntést, írásbeli határozatát, a feleknek,[53] mely a korábbi rendelkezéshez képest jelentős újítás és nem feltétlenül áll összhangban a nemzetközi elvárásokkal, bár nemzetközi kötelezettségvállalás sem tartalmaz eltérő rendelkezést. A határozat magyar nyelven történő kézbesítése azért is célszerű, mert gyakran a kérelmezett már elbocsátásra kerül az intézetből mire a dokumentumok fordítása elkészül a bíróság részére és egy külföldi államba a kézbesítés sok esetben meglehetősen nehézkes. Mindezek alapján tehát látható, hogy e tekintetben a nemzetközi egyezményekben foglaltaknak a magyar jogi szabályozás alapvetően megfelel.
Nemzetközi dokumentum nem tartalmaz a szakértőre vonatkozó elvárásokat, ami vélhetően annak tudható be, hogy az őrizetbe vétellel veszi egy tekintet alá, mely jogintézményben alapvetően nem szükséges egészségügyi szaktudás. A magyar szabályozás előírja a bíróság számára, hogy határozathozatal előtt beszerezze független, a beteg gyógykezelésében részt nem vevő igazságügyi elmeorvos szakértő szakvéleményét.[54] Kötelező gyógykezelésnél azonban nincs lehetőség a szakvélemény szóbeli előterjesztésére, de a meghallgatásra idézni szükséges a szakértőt is.[55] Kiemelendő az is, hogy a bíróság a szakértőt hivatalból rendeli ki és nem indítványra. Kivételesen az igazságügyi szakértői tevékenység ellátására megfelelő szakértelemmel rendelkező eseti szakértő is igénybe vehető,[56] de ebben az esetben is figyelemmel kell lenni a függetlenség követelményére, a kirendelt pszichiáter
- 27/28 -
szakorvos nem állhat az adott pszichiátriai osztályon vagy jobb esetben az adott egészségügyi intézménynél munkaviszonyban vagy egyéb jogviszonyban. Ezen túlmenően a szakértő alkalmazására a Pp. szabályai irányadók,[57] emellett a lefolytatott elmeállapot vizsgálatra vonatkozóan külön jogszabály is tartalmaz rendelkezéseket.[58] A szakértőnek mindig az adott ügy specialitásaihoz, annak egyedi jellegéhez kell igazítania szakvéleményét, amire ezért külön előírások is irányadóak lehetnek. E körben kiemelendő, hogy tartalmaznia kell az adott módszertani levélre történő utalást, az abban foglaltaktól való eltérés esetén ennek indokait. Mindezek megkövetelik, hogy az igazságügyi pszichiátriai szakértői vizsgálat megfelelő vizsgálati körülmények között történjen, ennek hiányában - a mentális zavar megítélése szempontjából - nem tekinthető a szakvélemény aggálytalannak.[59] A szakvélemény továbbá nem tekinthető megalapozottnak akkor sem, ha pontosan, egyértelműen és érthetően nincsenek benne a közvetlen veszélyeztető és veszélyeztető magatartás[60] megállapíthatóságának indokai. Ezzel kapcsolatban az ombudsmani vizsgálat kiemeli, hogy önmagában a pszichés betegség vagy tünet, jogi szempontból, konkrét indokolás nélkül, a közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartás megállapítását nem alapozza meg, ebből következően önmagában a pszichés betegség ténye sem szolgálhat alapul a kötelező pszichiátriai gyógykezelés elrendelésére, még akkor sem, ha egyébként a kérelmezett kórházi kezelése orvosilag indokolt.[61] A gyakorlatban ugyanakkor ezek a rendelkezések szóbeli szakvélemény előterjesztése esetén kivitelezhetetlennek bizonyulnak, hiszen például a módszertani levélre történő utalás olyan alaposságot kíván meg, mely összeegyeztethetetlen a jogintézmény lényegével, a gyorsasággal.
Az EJEE csak általánosságban biztosítja a tisztességes eljáráshoz való jogot, de a magyar Pp. ennek keretében a bírósággal szembeni elvárásként nevesíti a közrehatási tevékenységet. Kérdéses azonban, hogy az meddig terjedhet úgy, hogy az ne ingassa meg a bíróság pártatlanságába vetett bizalmat, ezáltal csorbítva a tisztességes eljárás nemzetközileg is deklarált követelményét. A kérelmező képviselője a kórház orvosa, aki jogi végzettséggel nem rendelkezik. A bekerülés vonatkozásában előfordulhat, hogy a gondnokság alatt álló kérelmezett esetében sem a kötelező, sem a sürgősségi gyógykezelés feltételei nem állnak fenn, azonban ideiglenes pszichiátriai intézeti felvétele és gyógykezelése indokolt. Véleményem szerint a bíróság közrehatási tevékenysége keretében ilyenkor tájékoztathatja a kérelmező képviselőjét arról, hogy kérelmét módosíthatja, illetve adott esetben milyen feltételei vannak az önkéntes, sürgősségi és kötelező intézeti gyógykezelésbe vételnek, hiszen a laikus orvos eljárási kötelezettségét, így a kérelem megfelelő előterjesztését, csak ennek fényében tudja rendeltetésszerűen teljesíteni, továbbá ez segíti elő az idő-
- 28/29 -
szerűség, az eljárás ésszerű időn belüli befejezésének jogalkotói elvárását is. Az viszont már sértheti a pártatlanság[62] és végső soron az egyenlőség[63] követelményét és egyfajta prejudikálásnak minősülne, ha az eljáró titkár tájékoztatná a kérelmező képviselőjét, hogy mely formában lehet indokolt a kérelmezett pszichiátriai intézetbe történő felvétele és gyógykezelése. Kérdés az is, hogy a "többen a kevesebb" elve alkalmazható-e ilyen esetekben vagy ez ellentétben áll a kérelemhez kötöttség elvével.[64] Az Eü. tv. vonatkozó szakasza[65] szerint ideiglenes önkéntes intézeti felvétel és gyógykezelés folytatható abban az esetben, ha a kötelező és sürgősségi gyógykezelés feltételei nem állnak fenn, de a gyógykezelés indokolt. Úgy gondolom, lehetséges lenne az ideiglenes önkéntes intézeti felvétel és gyógykezelés indokoltságának megállapítása abban az esetben, ha a kérelem sürgősségi vagy kötelező gyógykezelésre vonatkozóan érkezik, hiszen ez utóbbi esetekben többletfeltétel, közvetlen veszélyeztető és veszélyeztető magatartás szükséges, ezek hiányában az intézeti gyógykezelés még lehet indokolt. Ez utóbbi esetben azonban fel kell hívni a kérelmező képviselőjének figyelmét a rendelet mellékletében szereplő beleegyező nyilatkozat csatolására.[66]
Mindezekhez társul a Pp. személyi állapotot érintő perekre vonatkozó közös szabályozása, mely szerint a bíróság az általa szükségesnek talált bizonyítást hivatalból is elrendelheti. Ezen rendelkezés álláspontom szerint jelen eljárásokban is analóg módon alkalmazható, különösen abban az esetben, ha a felülvizsgálati eljárások lefolytatására hivatalból kerül sor.
A tisztességes eljáráshoz való jog garantálása érdekében az EJEE előírja, hogy a félnek joga van, hogy védő segítségével védekezhessék.[67] A vonatkozó speciális jogszabály ezzel összhangban kimondja, hogy a bírósági eljárásban biztosítani kell a beteg megfelelő képviseletét. A betegjogi képviselő azonban csak a beteg vagy törvényes képviselője alapján jogosult a feladat ellátására, tehát a bíróság hivatalból nem rendelheti ki. Sőt a bíróság ügygondnokot is elméletileg csak akkor rendelhet, ha a betegnek nincs törvényes vagy meghatalmazott képviselője.[68] Egy gondnokság hatálya alatt álló kérelmezettnél (betegnél) azonban a gondnok törvényes képviselőnek minősül, tehát elméletileg a beteg képviseletét ügygondnok nem láthatná el, hanem a gondnokot kellene idézni. A mindennapokban ügygondnokot rendel ki a bíróság, mert a gondnok, különösen, ha hivatásos, idézése a rövid eljárási határidő miatt szinte lehetetlen, tekintettel arra is, hogy a bíróság által elérhető központi nyilvántartás hiányában az idézés előtt azonosítani kell személyét a gyámhatóságon keresztül. Emellett a betegjogi képviselő és az ügygondnok is köteles a beteget a meghallgatás előtt felkeresni és az eljárásról, valamint jogairól tájékoztatni.[69] Az EJEE által támasztott követelmények[70] ezért nem sérülnek, hiszen a kérelmezett jogvédelme biztosítva van akkor is, ha az ügygondnok főszabály szerint
- 29/30 -
nem minősül jogi képviselőnek és így a képviselt mellett jár el, hiszen az Eü. tv. ettől eltérően a kérelmezett részére kirendelt ügygondnokot képviselőnek tekinti. Az más kérdés, hogy gyakorlati tapasztalatok alapján a gondnokok sokkal többet élnek a jogorvoslat lehetőségével, különösen elbocsátás elrendelése esetén, mint az ügygondnokok, így meghallgatáson való jelenlétük vélhetően indokoltabb lenne.
A jogorvoslathoz való jogot külön nem nevesíti nemzetközi dokumentum, de a tisztességes eljárás követelményébe álláspontom szerint beleértendő, az Alaptörvény rögzíti is mint alapjogot.[71] Jelen ügyekben a döntéssel szemben a közléstől számított nyolc napon belül lehet fellebbezni, a másodfokú bíróság soron kívül jár el. Utóbbival kapcsolatban az egészségügyi törvény közelebbi ügyintézési határidőt nem ír elő, így a vonatkozó rendelet alapján minden intézkedést haladéktalanul kell megtenni.[72] A soron kívüliségnek sürgősségi gyógykezelés esetében jelentősége van azért is, mert az intézeti gyógykezelést elrendelő határozattal szemben benyújtott fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, tehát a jogerős döntésig a kérelmezett az intézetben tartható, személyi szabadsága korlátozott. A fellebbezéssel kapcsolatos további kérdésként merül fel, hogy mi minősül közlésnek: a kihirdetés vagy a kézbesítés. A háttérjogszabályként alkalmazandó Pp. szerint a bíróság a határozatát kihirdetéssel közli. A jogszabály meghatároz kivételeket is, így például az ítélet kézbesítés útján tekintendő közöltnek. Jelen eljárásban azonban a bíróság végzést hoz és nem ítéletet, de ezen végzés ügydöntő, hasonlóan az ítélethez. A meghallgatáson hozott ügydöntő végzés azonban nem szerepel a kivételek között, ezért a joggyakorlatban is általánossá váló nézet, hogy azt kihirdetés útján kell közöltnek tekinteni, innen számítandó a fellebbezési határidő.
Kérdésként merül fel az is, hogy e körben a Pp. rendelkezései, figyelemmel az Eü. tv. utaló szabályára[73] mennyiben alkalmazhatók, vagyis a kérelmezett rendelkezik-e önálló fellebbezési jogosultsággal. A Pp. a személyi állapotot érintő perek közös szabályainál kimondja, hogy a korlátozottan cselekvőképes fél, akinek a személyi állapotát a per érinti, a perben teljes perbeli cselekvőképességgel rendelkezik,[74] ezáltal fellebbezési jogosultsággal bír. A gondnokság alá helyezés iránt indított perben az alperes szintén teljes perbeli cselekvőképességgel rendelkezik,[75] a számára kirendelt ügygondnok, speciális jogállására figyelemmel,[76] nem minősül jogi képviselőnek, ezáltal nem az alperes helyett, hanem mellette jár el, tehát az alperes önállóan, akár az ügygondnok cselekményeivel ellentétesen is végezhet perbeli cselekményeket.[77] Az Eü. tv. a kérelmezett részére kirendelt ügygondnokot képviselőnek tekinti.[78] Az ombudsmani álláspont szerint az ügy jellegének az a gyakorlat felel meg, amely a kérelmezett által fellebbezési határidőn belül személyesen benyújtott fellebbezéseket önálló jogorvoslatnak tekinti és érdemben bírálja el. Véleményem szerint a helyes megoldás az lenne, ha a kérelmezettnek a
- 30/31 -
végzés kihirdetését követő fellebbezési joga a meghallgatás időpontjában meglévő belátási képességéhez lenne kötve, melyről a szakértőnek egyébként is nyilatkoznia kell.[79] Életszerűtlen az az álláspont, hogy egy akut mentális zavarban szenvedő kérelmezett, akinek betegségéből eredően betegségbelátása és végső soron belátási képessége sincs, adekvátan tudjon nyilatkozni a fellebbezés vonatkozásában. A belátás a megítélést jelenti, azt, hogy valaki képes ügyeinek vitelére,[80] képes magatartása jogkövetkezményeit előre látni és felmérni, ennek megfelelően képes cselekedeteit mérlegelni és irányítani. Emiatt álláspontom szerint indokolt, hogy az a kérelmezett, akinek a meghallgatás időpontjában, a szakértő véleménye alapján, átmeneti jelleggel vagy tartósan belátási képessége hiányzik, a kihirdetést követően ne rendelkezzen jogorvoslati jogosultsággal. Valahol a döntés megalapozottságát vonja kétségbe az az eset, ha a sürgősségi gyógykezelés keretében beszállított és sokszor még akut mentális zavarban szenvedő, betegségbelátással nem rendelkező, kérelmezett a bíróság döntésével szemben nem él jogorvoslattal, sőt fellebbezési jogáról lemond. Ellenkező esetben azonban indokolatlan és megalapozatlan fellebbezések dömpingje érkezhet a másodfokú bíróságra, melynek soron kívül[81] kell eljárnia ezen ügyekben, rendkívüli ügyterhet róva a nagyobb beteglétszámmal dolgozó intézmények vonatkozásában eljáró törvényszékekre. Mindez persze nem zárja ki az ügygondnok fellebbezési lehetőségét, mely megítélésem szerint ilyen esetben kellő jogvédelmet biztosít a kérelmezett számára. Ezenkívül sok esetben a kérelmezett (beteg) nincs kommunikációba vonható állapotban vagy mentális zavara, így például súlyos mentális retardációja, következtében nem is érti meg az eljáró titkár fellebbezésre vonatkozó kérdését. Ez utóbbi esetekben a jogszabálynak megfelelő, akár szóban, akár írásban előterjesztett fellebbezés egyenesen illúzió, továbbá a közlés, illetve a jogerőzés ilyenkor kizárólag kézbesítés útján, azt követően lehetséges. Kézbesítés esetén azonban kérdésként merül fel, hogy kinek kell a határozatot kézbesíteni: elég az ügygondnoknak vagy a kérelmezettnek is szükséges. Az ügygondnok általában nem keresi fel a végzés kézhezvételét követően az érintettet, hogy egyeztessen vele a jogorvoslati jog gyakorlásának lehetséges lépéseiről, ugyanakkor azt az ország jelentős részében csak neki kézbesítik és a kérelmezettnek nem. Az írásba foglalt határozatból adott esetben a kérelmezett értesülhetne az ügygondnok elérhetőségéről is, továbbá egy részletesebb indokolás birtokában dönthetne arról, hogy kíván-e jogorvoslati jogával élni. Különösen igaz ez akkor, ha a meghallgatás során a kérelmezett nem volt kommunikációba vonható. Belátási képessége bizonyos fokú visszatérte után ugyanis haladéktalanul informálni kell a meghozott döntésről,[82] mely adott esetben a kezelőorvos vagy az ügygondnok feladata lehet. A gyakorlatban előfordul olyan eset is, hogy a kérelmezett a kihirdetéskor tudomásul veszi a végzést, majd a kézbesítést követően, határidőn belül nyújtja be fellebbezését. Emiatt célszerű gyakorlat, ha az indokolás nem rövidített[83] akkor
- 31/32 -
sem, ha a fellebbezésre jogosultak a kihirdetés után valamennyien lemondtak fellebbezési jogukról. A korábban kifejtett ombudsmani álláspontnak megfelelően ebben az esetben a bíróság a jogerőt tanúsító végzését saját hatáskörben hatályon kívül helyezi és az iratokat felterjeszti a törvényszékre másodfokú elbírálás végett. A soron kívüliségre tekintettel ilyenkor véleményem szerint nem szükséges bevárni a kézbesítés alátámasztását szolgáló tértivevényeket, továbbá az eljárás sajátosságaiból, a kérelmezett mentális állapotából kifolyólag a hiányos fellebbezés hiánypótoltatásától is célszerű eltekinteni, illetve azt az eljáró másodfokú bíróra bízni. Felmerülhet, hogy a határozatban foglaltak a kérelmezett gyógyulását nagymértékben veszélyeztetik, hátráltatják, esetlegesen állapotromlást eredményeznek nála. Az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való jog kizárólagosan az orvos elrendelésére korlátozható,[84] a bíróság végzése azonban nem minősül egészségügyi dokumentációnak, ugyanakkor a benne foglalt indokolás sok esetben részben azon alapul, tartalmaz belőle adatokat. Véleményem szerint, ha a kérelmezett orvosa elrendelte, korlátozta a kérelmezettnek az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való jogát, akkor ez, a szabály analóg alkalmazásával, a teljes indokolt határozatra kiterjeszthető. Ebben az esetben viszont előfordulhat, hogy a kérelmezett fellebbezési jogával nem tud élni, hiszen a kihirdetés során nem volt kommunikációba vonható, az indokolt végzés kézbesítése ugyanakkor részére az említett okból nem történik meg. El-
képzelhető az is, hogy a meghallgatás idejéhez képest változik a kérelmezett állapota a kézbesítés időpontjáig. Abban az esetben, ha a végzés kizárólag az ügygondnoknak kerül megküldésre, akkor neki a kérelmezettel való közlést megelőzően lehetősége lenne egyeztetni a kezelőorvossal is. Az más kérdés, ha az ügygondnok mindezt elmulasztja, de ez nem eshet a bíróság terhére, valamint a kérelmezett egészségi, mentális állapotának kárára. Kérdés persze, hogy mi a kérelmezett érdeke az ügygondnok szemszögéből. Egy laikus számára is jól láthatóan mentális zavarral küzdő személy vonatkozásában nem feltétlenül az jelenti az érdekét, hogy a védett környezetből kikerülve, belátási képességgel nem rendelkezve veszélyeztesse akár saját, akár mások életét, testi épségét, egészségét. Sokkal inkább az lenne az ő érdeke is, hogy ha nem is gyógyultan, de legalább tünetmentesen kerülhessen ki a pszichiátriai intézetből és a lehetőségekhez képest váljon a társadalom hasznos tagjává.
A jogorvoslat kérdését egyébként tovább bonyolítja a gondnok fellebbezési jogosultsága, hiszen a Pp. vonatkozó szakaszai alapján a fél nevében jár el,[85] és fellebbezéssel élhet a fél,[86] tehát ezek alapján, figyelemmel a képviselethez való jognál kifejtettekre is, a gondnok jogorvoslattal élhet a döntéssel szemben, értelemszerűen kézbesítést követően, a rendelkezésre álló határidőben, mely lehetőséget a gyakorlati tapasztalatok alapján, különösen elbocsátás esetén, ki is használják.
- 32/33 -
Az összehasonlító elemzésből látható, hogy a magyar jogi szabályozás alapvetően megfelel, sőt sok esetben szigorúbb követelményeket is támaszt a nemzetközi elvárásoknál, különösen az adatvédelem és a határidők területén. Utóbbi probléma elsődlegesen a felülvizsgálati eljárásoknál jelentkezik, hiszen nemzetközi egyezmények sem írják elő, valamint a külföldi joggyakorlatban sem általános a harminc napos eljárási határidő. Ezen rövid időtartam akkor lenne indokolt, ha a kérelmezettek (betegek) kizárólag egészségügyi okból tartózkodnának a pszichiátriai intézetekben, ugyanakkor a gyakorlati tapasztalatok mást mutatnak. Szükséges lenne ezért a jogszabályi háttér módosítása, átstrukturálása, a kérelmezettek (betegek) pszichiátriai intézetben történő egészségügyi és szociális okokból történő elhelyezésének szétválasztása. E körben indokolt lenne egy külön gondnoksági törvény, mely alapvetően a szociális okból történő pszichiátriai intézeti elhelyezést a hivatásos gondnok hatáskörébe vonná és csak abban az esetben írna elő kötelezettséget a bíróság számára, ha a gondnoki teendőket hozzátartozó látja el, ezáltal érdekellentét merülhet fel a gondnok és a gondnokolt között. Igaz, ekkor a magyar szabályozás nem biztos, hogy maradéktalanul megfelelne az EJEE által támasztott követelményeknek, hiszen őrizetbe vételre nemzetközi szinten is alapvetően a bíróság döntése szolgálhat legitimációs alapként. Paradox helyzetet teremt az is, hogy az őrizetbe vétel büntetőeljárási jogintézmény, míg a magyar szabályozás a polgári jogba sorolja e területet. Ennek következménye, hogy azokban az esetekben, ahol hozzátartozó megidézésére lenne szükség, a büntetőeljárási jog tanúvédelmi rendelkezései nem alkalmazhatók, mely pont a veszélyezetető magatartást tanúsító személyeknél eredményezhet az alapul fekvő magatartásra vonatkozóan bizonyítatlanságot. Emellett elvárható lenne a kórházaktól is, hogy kellően megalapozott, részletesen indokolt kérelmek kerüljenek benyújtásra, hiszen a vázolt magas szintű követelmények megfelelő felkészültséget várnak el az eljáró titkártól, ami csak jól előkészített iratanyag esetén teljesíthető. ■
JEGYZETEK
[1] Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-305/2017. számú ügyben és kiegészítő jelentése az AJB-344/2018. számú ügyben
[2] 21/2010. (II.25.) AB határozat
[3] Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban: EJEB): Winterwerp v. Hollandia Judgement of 24 October 1979, 1980, Series A. no. 33.
[5] A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2007. évi XCII. törvény (továbbiakban: CRPD) 2. cikk
[7] 30/2012. (VI.27.) AB határozat
[8] Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikk 1. e) pont; Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikk
[9] 1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről 2. § 9. cikk 1.
[10] Eü. tv. 188. § b) és c) pontjai
[11] EJEB: Pleso v. Magyarország, Strasbourg 2012. október 2., https://hudoc.echr.coe.int/eng#(%22fulltext%22:[%22pleso%22],%-22languageisocode%22:[%22HUN%22],%22do-cumentcollectionid2%22:[%22GRANDCHAM-BER%22,%22CHAMBER%22]), letöltés: 2019.08.03., 21. o.
- 33/34 -
[12] Eü. tv. 15. § (1) bekezdése
[13] EBH2004.1130.
[14] 36/2000. (X.27.) AB határozat
[15] 66/1991. (XII.21.) AB határozat
[16] Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdés
[17] Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja az alkoholbetegségről, készítette: A Pszichiátriai Szakmai Kollégium, https://kollegium.aeek.hu/Iranyelvek/Index, letöltés: 2019.08.22. 20. o.
[18] Tatárné dr. Gyöngyösi Johanna: "Állandóság? Változás?" A pszichiátriai betegek sürgősségi és kötelező gyógykezelésével kapcsolatos bírói eljárások gyakorlata, figyelemmel az Alapvető Jogok Biztosának e tárgyban készített jelentésére (in.: Mailáth György Tudományos Pályázat 2018., https://birosag.hu/sites/default/files/2019-03/dijazott_dolgozatok_-_mailath_gyorgy_tudomanyos_palyazat_2018.pdf, letöltés: 2019.08.05. 134. o.
[19] Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja a demencia kórismézése, kezelése és gondozása vonatkozásában, készítette: A Pszichiátriai Szakmai Kollégium, https://kollegium.aeek.hu/Iranyelvek/Index, letöltés: 2019.08.22., 17.o.
[20] Eü. tv. 199. § (2) bekezdés
[22] Be. 301. § (3) és (6) bekezdései
[23] Eü. tv. 199. § (8) bekezdése
[24] Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk
[25] Pp. 4. § (3)
[26] Pp. 113. § (3)-(4) bekezdései
[27] Pp. 314. § (1) és 304. § (5)
[28] Pp. 6. §, Pp. 111. §
[29] Pp. 434. §
[30] Eü. tv. 201. § (8) bekezdése
[31] 2011. évi CXII. törvény 3. § 3. pont
[33] Büsz. 5. § (2a) bekezdése
[36] Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikk 4. pont
[37] Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdés
[38] Grundgesetz Art 104. (2)-(3), https://www.gesetze-im-internet.de/gg/BJNR000010949.html, letöltés: 2019.08.10.
[39] Az Alkotmány kommentárja I-III., Szerkesztő: Jakab András, Századvég Kiadó 2009., 2032. o.
[40] Kupecki Nóra: A személyi szabadság elvonásának büntetőeljárásjogi aspektusai alapjogi megközelítésben (PhD értekezés, Szeged 2016., http://doktori.bibl.u-szeged.hu/3136/1/Kupecki_Nora_ertekezes.pdf, letöltés: 2019.08.10. 71. o.
[41] Eü. tv. 197. § (7) bekezdés és 199. § (3) bekezdései
[42] Strafprozeßordnung § 122a, https://www.gesetze-im-internet.de/stpo/, letöltés: 2019.08.15.
[43] Löwe-Rosenberg: Die Strafprozeßordnung und das Gerichtsverfassungsgesetz. Großkommentar. Band II. (Hrsg.: Rieß, Peter) 25. Auflage. De Gruyter Recht, Berlin 2004. 279. o.
[44] Be. 297. § (1) és (2) bekezdései
[45] Eü. tv. 198. § (1) bekezdés és 199. § (8) bekezdés
[46] EJEE 6. cikk 3. pont a) és b) alpontok
[47] dr. Varga István: A Polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja (továbbiakban: Pp. Kommentár). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2018. I. kötet 31-32. o.
[48] Pp. Kommentár 31. o.
[49] Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk 3. pont a) és e) alpontok
[50] A Strasbourgban, 1992. november 5-én létrehozott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának kihirdetéséről szóló 1999. évi XL. törvény 9. cikk Igazságszolgáltatás
[51] A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 12. § (1) bekezdés a) pont
[52] Pp. 61. §
[53] Pp. 113. § (2) és (3) bekezdései
[54] Eü. tv. 197. § (7); 199. § (6a);
[55] Eü. tv. 200. § (4) bekezdése
[56] Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. tv. (továbbiakban: Szaktv.) 4. § (4) bekezdés a) és b) pontjai
[58] Az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII.31.) IRM rendelet 18-19.§§
[59] BH2018.340.
[60] Eü. tv. 188. § b) és c) pontjai
[61] dr. Kussinszky Anikó: Az alapvető jogok és alkotmányos elvek érvényesülésének garanciái a pszichiátriai betegek gyógykezelése során (AJB-305/2017, AJB-344/2018. sz. jelentések); (Magyar Igazságügyi Akadémián 2018. június 19. napján tartott előadás vázlat); AJB-344/2018. sz. jelentés 17. o.
[62] Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés
[63] Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdés
[65] Eü. tv. 197. § (3) bekezdése
[66] ESzCsM rendelet 2. és 4. számú mellékletek
[67] EJEE 6. cikk 3. pont c) alpont
[68] Eü. tv. 201. § (4) bekezdés
[69] Eü. tv. 201. § (5) bekezdés
[70] EJEE 6. cikk 3. pont a) és c) alpontok
- 34/35 -
[71] Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése
[72] A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII.1.) IM rendelet (továbbiakban: Büsz.) 33/A. § (1) bekezdése
[73] Eü. tv. 201. § (1) bekezdése
[77] Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2018. március 23-án tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 36. pont
[78] Eü. tv. 201. § (4) bekezdése
[79] Eü. tv. 201. § (10) bekezdése
[80] Hargitai József: Jogi fogalomtár. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2005. 159.o.
[81] Eü. tv. 201. § (8) bekezdése
[82] EJEB: Van der-Leer v. Hollandia Judgement of 21 February 1990. Series A. no. 170.
[83] Pp. 347. §
[84] Eü. tv. 193. §
[86] Pp. 365. §
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bírósági titkár, Zalaegerszegi Törvényszék.
Visszaugrás
