Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is kezdeményezhető, ha a) az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és b) nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette.
Az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz és a korábban is hasonló formában létező Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasz között elhelyezkedő,[2] az Abtv. 26. § (2) bekezdésében szabályozott alkotmányjogi panaszt az eddigi szakmai diskurzus több névvel is illette már. E körben szerepelt kivételes, közvetlen, és gyors alkotmányjogi panaszként is. Az Alkotmánybíróság új hatásköreivel foglalkozó egyes munkákban[3] felmerült, hogy a törvényben szabályozott "kivételesség" hogyan viszonyul, illetve hogyan viszonyulhat az alkotmányjogi panasz jogorvoslati jellegéhez. Gyakorlati szempontból azt mondhatjuk azonban, hogy az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasz befogadását illetően valóban léteznek különleges kritériumok, ezeket azonban helytállóbb egymással szoros egységben szemlélni. Ennek oka, hogy az eddigi gyakorlatból nem olvasható ki, hogy bármelyik elnevezés egymagában képes lenne visszaadni e panasztípus jellegzetességeit; az eddigi irányok inkább azt mutatják, hogy az adott ügy sajátosságaitól függően kerül előtérbe egyik, illetve másik jellemző.
Annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában nem foglalkozott kifejezetten az Abtv. 26. § (2) bekezdésében foglalt "kivételes" jelzővel - és ez az előbb kifejtett okokból nem is mutatkozik szükségesnek -, néhány megjegyzés mégis a kérdés tisztázása céljából ide kívánkozik. A kivételesség értelmezhető egyrészt oly módon, hogy a szóban forgó eljárást csak kivételesen folytatja le az Alkotmánybíróság, illetve úgy is, hogy az adott alkotmányjogi panasz típus olyan kivételes (értsd: különös) jogintézmény, amely jellemzőiben eltér a többi alkotmányjogi panasz fajtától. Az alkotmányjogi panasz azon általános céljával, miszerint annak rendeltetése az alkotmányos jogsérelmek orvoslása, nehezen lenne összeegyeztethető a "kivételesség" olyan értelmezése, amely az indítványok közötti szabad válogatást lehetővé tenné. Mivel e célt az Alkotmánybíróság általában az alkotmányjogi panaszok tekintetében többször is megerősítette,[4] az eddigi gyakorlat alapján kizártnak tekinthető, hogy a "kivételesség"-en "kivételesen befogadható"-t kellene érteni.
Az Abtv. 26. § (2) bekezdésének eddig kialakított gyakorlatáról általában véve mindemellett elmondható, hogy az Alkotmánybíróság a befogadási kritériumokat kifejezetten szigorúan értelmezte, így különösen a határidőre és az érintettségre vonatkozó rendelkezések alkalmazása oda vezetett, hogy az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján benyújtott alkotmányjogi panaszoknak csak szűk köre jutott át a befogadási eljárás szűrőjén.[5]
Az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján kezdeményezhető alkotmányjogi panasz körében kialakult szigorú befogadási gyakorlat egyik oka a megszűnt, bárki által kezdeményezhető utólagos absztrakt normakontroll eljárástól való elhatárolási szándék lehet. A közvetlenül, bírói döntés nélkül hatályosuló norma ellen megindítható alkotmányjogi panasz befogadásakor sok esetben tetten érhető azon igény, hogy az az actio popularis érintettségen alapuló változatától jól elkülöníthető legyen.
Az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján megindítható alkotmányjogi panasz tehát az egyes befogadási krité-
- 90/91 -
riumok értelmezésétől függően magában foglalja a két véglet, az actio popularis visszaszivárgása és a kivételes érintettségen alapuló alkotmányjogi panasz gyökereit. Éppen ezért ezek között az értelmezési pólusok között több alternatív megoldás és irány létezhet, és ahogy alább láthatóvá válik, létezik is.
Az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasz további érdekessége, hogy az egyéni jogsérelmet orvosló funkció és a támadott norma megsemmisítése révén a jogrendszer alkotmányosságát védő általános alkotmányvédelmi funkció ebben az esetben különösen szorosan összefonódik. Adódik ez abból, hogy egyrészt ebben az esetben is normakontrollról van szó, vagyis egy egyedi ügy kapcsán az Alkotmánybíróság egy egyébként mindenkire kötelező magatartási szabályt vizsgál felül, másrészt viszont ez a normakontroll valakinek a jogsérelmét okozta, amelyet az Alkotmánybíróságnak orvosolnia kell. Ez a kettős jelleg azért bír különös jelentőséggel - tekintve, hogy nincs rendes bírói döntés, illetve bírósági eljárás -, mert az egyéni jogsérelem orvoslásaként kizárt a bírói döntés megsemmisítése, a norma megsemmisítése azonban nem garantálja önmagában a panaszos jogsérelmének orvoslását. Az alkotmányos jogorvoslatnak tehát másképpen kell érvényesülnie. Az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerint indult ügyek másik jellegzetessége tehát az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak érvényesítését szolgáló jogkövetkezmények megállapítása,[6] ennek azonban előfeltétele, hogy a befogadási eljárás során különösen a jogorvoslatot és az érintettséget illető követelményeket az Alkotmánybíróság megfelelően feltárja.
E körben a befogadási eljárásának sarokpontja, hogy - bírói döntés híján - hogyan határolható be az érintettek köre. Az Abtv. 26. § (2) bekezdésében a "közvetlenség" kritériuma rendelkezik a leggazdagabb értelmezési gyakorlattal. Az Abtv. megfogalmazása nem emeli ki a panasz benyújtóit, vagyis nem beszél "érintett személyről vagy szervezetről". Beszédes azonban a 26. § (2) bekezdés első mondatrésze, amely úgy szól, hogy "az (1) bekezdéstől eltérően" ki jogosult a panasz benyújtására. Fontos megemlíteni, hogy az érintettségre vonatkozó befogadási kritérium könnyen összefolyhat a panasszal támadható jogszabályi rendelkezésre vonatkozó ("közvetlenül hatályosuló") feltétellel. Az alkotmánybírósági gyakorlatban elterjedt "közvetlen érintettség", valamint a "közvetlen hatályosulás" törvényi feltétele között természetesen szoros kapcsolat áll van, mégis fontos látni, hogy az első esetben többnyire a német gyakorlatból átvett dogmatikai konstrukcióról, míg a másik esetben a támadható normát meghatározó törvényi kritériumról van szó. Előfordul, hogy e két fogalom az alkotmánybírósági gyakorlatban is összemosódik, mégis a különválasztást elősegítendő az alábbiakban arra törekedtünk, hogy megkíséreljük ezeket egymástól külön tárgyalni.
Az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti közvetlen panasz esetében tehát - mivel az közvetlenül a norma ellen irányul - különös jelentősége van az érintettség vizsgálatának. Az Abtv. 52. § (4) bekezdése alapján az eljárás feltételeinek, így az érintettség fennállását is az indítványozónak kell igazolnia, tehát az indítványban nem elég csupán utalni az érintettségre, hanem elő kell adni az azt igazoló tényeket, valamint csatolni kell az erre vonatkozó dokumentumokat. Az érintettséget bizonyító tények és iratok értékelése az előadó alkotmánybíró előterjesztése alapján az alkotmánybírói testület feladata.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
