A hazai magánjogi szakirodalomban 2008. nyarán jelent meg a polgári jog egyik klasszikusan központi jelentőségű területét, a szerződések érvénytelenségének kérdéseit feldolgozó mű.[1] A szerzők: Kiss Gábor (a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumának vezetője) a témakör bírósági gyakorlatának elismert szakértője, Sándor István egyetemi docens a kutatás tárgyát képező kötelmi jogban járatos oktató és gyakorló jogász. A téma feldolgozása során a szerzők a magyar jogirodalom és joggyakorlat részletes bemutatására és a főbb kulcskérdések beható elemzésére vállalkoztak.
A mű témája: a szerződések érvénytelensége, a magyar polgári jogban a szerződéses jogviszonyok körében kiemelt jelentőséggel bír: a szerzők jelentős mértékben támaszkodtak is a tárgykör gazdag bírósági gyakorlatára. Az érvénytelenség témakörének a teljesség igénye szerinti kiemelkedő feldolgozására a magyar jogirodalomban 1969-ben már sor került: ekkor jelent meg Weiss Emilia monográfiája, amely a mai napig példaértékű.[2] A szerződések érvénytelenségének témakörében kiemelendő továbbá Vékás Lajos munkássága. Menyhárd Attila monografikus munkái[3] az érvénytelenség egyes részterületeinek első sorban összehasonlító jogi áttekintésével foglalkoznak, melyek eredményeire szintén támaszkodtak a szerzők. A témakör egyes kérdéseinek elméleti és jogdogmatikai bemutatása mellett elsősorban a joggyakorlat, és azon belül is a bírói gyakorlat oldaláról világítják meg a szerzők a szerződések érvénytelenségének szinte valamennyi területét. A mű részletesen elemzi a Ptk.-ban szabályozott semmisségi okokat a személyek jogában, a dologi jogban, a kötelmi jog általános és különös részében, továbbá a megtámadhatóság kérdését is részletesen górcső alá veszi. A témakör új megközelítését eredményezi az, hogy a könyv - egyes meghatározó jelentőségű jogesetek bemutatásával együtt - végigvezeti az olvasót a kötelmi jogi különös részben foglalt szerződések esetében megjelenő tipikus érvénytelenségi okokon, valamint az érvénytelenség rokon jogágakban tapasztalt esetein.
A mű bevezetőjében erőteljesen jelenik meg az érvénytelen és a nem létező szerződések közötti hangsúlyos különbségtétel igénye. A szerzők rámutatnak arra, hogy a bírói gyakorlatban, számos esetben felmerül a nem létező és az érvénytelen szerződés elhatárolásának problematikája, és véleményük szerint jellemző a normatívizmus előtérbe kerülése, ugyanakkor fontos lenne figyelembe venni azt, hogy az érvénytelen szerződéseknek lehetnek bizonyos reflex joghatásai, ellentétben a nem létező szerződésekkel.
A munka öt fejezeten át - érvénytelenségi okok a Ptk.-ban, érvénytelenség a rokon jogágakban, a szerződés részbeni érvénytelensége, a szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei és az érvénytelenség eljárásjogi vonatkozásai - mutatja be az érvénytelenséggel kapcsolatos elméleti, történeti álláspontokat, illetve nagymértékben támaszkodik a bírósági esetjog gyakorlat által gyakorlatra is.
Az első fejezetben tárgyalják a szerzők a napjainkban kiemelt jelentőséggel bíró kérdéskört: a tulajdonjog korlátozásának eseteit, így pl. az elidegenítési és terhelési tilalom szabályozását. Rámutatnak a szerzők arra, hogy a Ptk. jelenlegi szabályozása alapján elidegenítési és terhelési tilalom szerződésben történő kikötése - a szerződés megkövetelésével egyidejűleg - csak valamely jog biztosítása érdekében történhet. Ilyen jog következhet a tulajdonjog átruházásához kapcsolódó valamely alapügyletből, vagy az alapügylethez szorosan kapcsolódó más jogügyletből (pl. harmadik személy által nyújtott hitel, kölcsön stb. viszonyában). Az elidegenítési és terhelési tilalom tartalma vonatkozásában a szerzők kiemelik, hogy a rendelkezési jog klasszikus tartalma szerint a tulajdonost megilleti az élők közötti és a halál esetére szóló átruházás joga, a dolog megterhelésének - azon idegen dologbeli jog alapításának - joga, valamint a rendeltetésellenes használat joga, ami akár a dolog megsemmisítéséhez is vezethet. Az elidegenítési és terhelési tilalom kikötése alapvetően valamilyen jog biztosítására szolgál (pl. tartási életjáradéki, kölcsönszerződés stb.), és ezek mellett a fiduciárius ügyletek megkötése során is jelentőséggel bír. Az elidegenítési és terhelési tilalom joghatásának bemutatása során a szerzők rá-
- 146/147 -
mutatnak arra, hogy a bírósági vagy hatósági határozaton alapuló elidegenítési és terhelési tilalom ellenére történő elidegenítést ipso iure érvénytelennek, semmisnek kell tekinteni és ezt utólag orvosolni, nem lehet. Szintén ebben a részben mutatnak rá a szerzők hangsúlyosan arra, hogy a tulajdonjog közjogi korlátozásainak igen nagy figyelmet kell szentelni, hiszen ma tulajdonjog közjogi korlátozása csak kivételesen és fontos közérdekből kerülhet sor. Nyilvánvalóan a téma szükségessé teszi a kérdéskörön belül annak nemzetközi áttekintését is. Ennek megfelelően a szerzők részletesen elemzik, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom mit jelent a francia Code Civilben, mit ír elő a német BGB, a svájci ZGB. Különböző nyugat európai szerzők álláspontját összevetve kerül bemutatásra, mutatja a tulajdonjog korlátozhatóságának sokszínűsége, ami gyakorlatilag előrevetíti azt, hogy napjainkban a tulajdonjog nem annak teljessége, sokkal inkább korlátozottsága oldaláról definiálható.
Ugyanebben a fejezetben találkozunk napjaink jogalkalmazásának egyik legvitatottabb kérdésének elemzésével: az uzsorás és a színlelt szerződések értelmezésével. Az uzsorás szerződés-kifejezés a latin usura szóból származik, amely a római jogban eredetileg kamatot jelentett. Bár a kamatlábat az ókori Rómában már a XII táblás törvényben korlátozták, a kamatmaximumot sokszor nem tartották be. Kialakult ezért a fogalom negatív értelmezése, tehát az uzsora embertelen mértékű kamatot jelentett, és ez a jelentése mára kizárólagossá vált. Önmagával az uzsorás szerződésekkel a jogi szakirodalom mindig is kiemelten foglalkozott, sőt alkalmanként külön kötetet is szentelt neki.[4] Az uzsorás szerződésnek a Ptk. 202. §-a szerinti szabályai alapvetően azt a célt szolgálják, hogy a társadalmilag, gazdaságilag gyengébb, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket védelemben részesítsék. A szerzők számára fontos az uzsora fogalmának közgazdasági és szociális szempontból való értelmezése is. Ennek kapcsán azonban rámutatnak arra is, hogy nem csupán és nem kizárólagosan a társadalmilag és gazdaságilag gyengébb pozíció adhat alkalmat uzsorás szerződés megkötésére, de a kiszolgáltatott szerep kialakulhat könnyelműség, tapasztalatlanság miatt is. A szerzők részletesen elemzik a Ptk.-ban meghatározott tényállás három (pontosabban négy) feltételét, mely szükséges a contractusnak uzsorás szerződéssé való nyilvánításához. Kiemelik, a bírói gyakorlat alapvetően az objektív és szubjektív elemek között különbséget téve, így objektívnek tekintik a kiszolgáltatottságot, válságos gazdasági helyzetet és az értékkülönbséget, míg szubjektívnek az egyik szerződő fél részéről megvalósított célzatos magatartást, a másik fél kiszolgáltatott helyzetének kihasználását. A bírósági gyakorlat feldolgozása alapján a szerzők kiemelik, hogy azért mert valaki eladósodik, vagy gazdasági helyzete válságosra fordul, ez még nem elegendő ok arra, hogy a vele szerződő másik fél esetében automatikusan feltételezni lehetne, hogy ezt a helyzetet kihasználja. Idézik a töretlen bírói gyakorlatot, mely szerint "a jogalkotó olyan helyzetekre gondolt, amikor valaki, valamilyen hátrány elkerülése végett, vagy hátrányos helyzet közvetlen hatása alatt vállalja... a reá nézve szembetűnően hátrányos szerződési feltételek elfogadását."(Győri Ítélőtábla Pf. I. 20. 025/2005). A szerzők megítélése szerint a törvényalkotó tág teret biztosít a bíróságok részére annak megítélése tekintetében, hogy mi tekinthető a másik fél helyzetének kihasználásának. Az uzsorás szerződés fontos elemének - az aránytalan előny fogalmának - meghatározásakor kiemelik, hogy ennek megítélése lényegében a forgalmi szokások, a kereskedelmi gyakorlathelyes értelmezéséből kell kiindulni. A kialakult bírói gyakorlat az aránytalan előnyt lényegében a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékaránytalansággal azonosítja, az értékaránytalanság megítélése során azonban elmaradhatatlan a konkrét szerződéskötés helyén és idején általánosnak tekintett szerződéses gyakorlat. A Ptk. 207. § (6) bekezdésében szabályozott színlelt szerződések tekintetében a szerzők osztják Menyhárd Attila álláspontját, aki a színlelt szerződést találóan a felek együttes titkos fenntartásához hasonlítja, azzal párhuzamot von. Ebből az is következik, hogy színlelt szerződésről csak akkor beszélhetünk, ha valamennyi szerződő fél esetében a tényleges akarat és a nyilatkozat között egyező eltérés van. A szerződés színlelt jellege, így annak semmis volta tehát nem állapítható meg akkor, ha több szerződő fél közül akár csak az egyik fél akarata irányul az adott szerződés megkötésére. A kialakult bírói gyakorlatból egyértelműen következik, hogy a színlelt szerződés előfordulása általában vagy valamely jogszabályi tilalom, illetve a felekre nézve kedvezőtlen jogkövetkezmény elkerülése érdekében jön létre, vagy pedig valamely harmadik személy jogának érvényesíthetőségének a lehetőségét kívánja ezzel kijátszani.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
