A firenzei köztársaság titkára, Niccoló Machiavelli egy magistrato, vagyis bíró hivatalba lépése alkalmából írta a következőket:
"Tiszteletre méltó polgárok, ti mindannyian, akik ítélkezni tartoztok, hunyjátok be szemeteket, dugjátok be fületeket, kössétek meg kezeteket, amikor barátok vagy rokonok állanak előttetek, amikor könyörgést, vagy elfogult érveket kell meghallgatnotok, amikor ajándékkal akarják lelketeket megvesztegetni, hogy elhagyjátok az igaz és becsületes cselekvés útját. Ha így jártok el, az igazság istennője, ha éppen nem volna itt közöttünk, visszatérne, hogy e városban lakozzék; ha pedig itt van, akkor szívesen itt is marad."
Machiavelli rövid méltatásában az igazságosság istennőjéről ír, aki egyik kezében a hatalom jelképét, a kardot tartja, a másikban az igazságosságot jelképező mérleget, és pártatlanságát hangsúlyozandó sokszor bekötött szemmel ábrázolják. Ez az ikonográfia egyébként Machiavelli korában, a reneszánszban terjedt el. Ezen a szimbólumon keresztül a bírói függetlenség fontosságát húzza alá.
A bírói hatalom apolitikussága, pártatlansága, függetlensége modernkori megfogalmazásban jelenik meg az 1869. évi IV. törvénycikknek a rendelkezéseiben is. Ennek alapja a hatalommegosztás, amelyet a sokszor idézett, és valóban veretes 1. § rögzít: "Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik." Ezzel a magyar jogrendnek is része lett az újkori hatalommegosztási elméletnek a bírói hatalom függetlenségét deklaráló tétele. Ezzel az igazságosság tartalmi követelménye a bírói függetlenség formai biztosítékaival társult.
Az osztrák közjogban már a 19. század folyamán felmerült az alkotmánybíráskodás valamilyen formájának gondolata, például 1848-ban, majd az - amúgy a Magyarországgal történő kiegyezést követően - elfogadott alkotmányban. Az 1848-ban Kremsier városában (Olmütz közelében) működő birodalmi parlament által kidolgozott alkotmánytervezet, majd az 1849. március 4-én elfogadott osztrák császársági alkotmány tartalmazta egy olyan birodalmi törvényszék intézményét, amely egyebek között a birodalom és a koronaországok közötti, illetve a koronaországok közötti konfliktusokat bírálta volna el (106. §).1 Az alkotmánybíráskodás előzményeinek birodalmi keretek közötti kezdetei is jelzik, hogy e felvetések szoros összefüggésben álltak a szövetségi államberendezkedéssel.
Ha már az Osztrák-Magyar Monarchia került szóba, érdemes megjegyezni, hogy az alkotmányvédelem gondolata erőteljesen megjelent Kossuth Lajosnak az 1850-es években megfogalmazott alkotmánytervezetében. A sérthetetlen és örökös "jogok biztosítása tekintetéből egy alkotmányőrszék leszen felállítandó, melly a törvények kihirdetése előtt azokat alkotmányos szempontból átnézi s kijelenti, alkotmányosak e vagy nem? Semmi törvény nem hirdettethetik ki a nélkül, hogy ezen magas bírói hatóság kijelentené, hogy semmi sincs benne, a mi az alkotmánnyal ellenkezik. Az alkotmányellenesnek ítélt törvény kihirdetés nélkül s az alkotmányellenes pont kijelölésével a törvényhozáshoz visza küldetik."2 A nemzetközi szakirodalom Eötvös József nevét is emlegeti, mint aki az amerikai típusú Legfelsőbb Bíróságra bízta volna a polgárok alapvető jogainak védelmét.3
Ausztriában a liberális, ún. alkotmánypárt nyomására kihirdetett alaptörvényekből álló 1867. december 21.-ei Alkotmány tartalmazta a polgári szabadságjogokról szóló törvényt, továbbá rendelkezett a Birodalmi Bíróság (Reichsgericht) és a Közigazgatási Törvényszék (Verwaltungsgerichtshof) felállításáról. Az 1869. április 18.-ai törvény szabályozta a Reichsgericht szervezetét és eljárását. E bírósághoz az alkotmányban biztosított jogaik sérelme miatt fordulhattak panasszal a polgárok.
1885-ben publikálta Georg Jellinek, a bécsi egyetemen az államjog professzora, "Alkotmánybíróságot Ausztriának" (Ein Verfassungsgerichtshof für Österreich) című, hetven oldal terjedelmű tanulmányát. Jellinek elemezte a vonatkozó szakirodalom főbb állításait, köztük Mohl, Laband, Gneist nézeteit. Áttekintette azokat a bíróságokat, amelyek alkotmánybírósági funkciót is betöltöttek. Ezek az amerikai Legfelsőbb Bíróság, a svájci Szövetségi Bíróság, továbbá egyes német birodalmi bíróságok. A korabeli osztrák jogrendszerben a Reichsgericht volt értékelése szerint az egyetlen törvényszék, amely alkotmánybírósági funkciót is betölthet. Jellinek, és a korabeli szakirodalom szerint három funkciót töltött be ez a bíróság: 1. hatásköri bíróság, 2. esetbíróság, és 3. közigazgatási bíróság. Jellinek úgy vélte, hogy a valódi alkotmánybírósággá alakuláshoz nem szükséges a testület hatáskörének kiterjesztése, hanem hatásköreit intenzívebbé kell tenni. Hatásköri bíróságként eljárna az alkotmányozó és a törvényhozó hatalom közötti konfliktusokban, továbbá a birodalmi és a tartományi törvényhozó közötti vitákban. A politikai jogokat védő eseti bírósági szerepében választási bíróságként is eljárna. Közigazgatási bírósági funkciója pedig az alkotmányban biztosított jogok megsértése miatti panaszok elbírálását jelentené. Úgy vélte, hogy az alkotmánybíráskodás nemcsak az alkotmányfejlődést szolgálná, hanem nagyon fontos lenne az alkotmányos monarchiák jövője szempontjából általában is. Az "osztrák modell" fölötti patrióta büszkeség hangja is megszólal a mű vége felé: "Birodalmi Bíróságával Ausztria a még meglévő monarchikus alkotmányos államok élén halad; itt a ritka alkalom, hogy egy új eszmét vezessen be termékeny módon az államéletbe!"4
1918 októberében Karl Renner kancellár felkérésére és iránymutatása alapján Hans Kelsen állt neki az osztrák köztársasági alkotmány kidolgozásának. Wickenburggasse 23. szám alatti lakása - ahol 1912 és 1930 között lakott - volt a szülőhelye az alkotmány általa készített tervezetének és azon belül az alkotmánybíráskodás európai modelljének. A tiszta jogtan elméleti kidolgozója az osztrák köztársaság egyik szülőatyja is. Meglepő, hogy későbbi reflexióiban, visszatekintéseiben viszonylag szerény szerepet tulajdonít e kiemelkedő történeti jelentőségű gyakorlati munkájának. Célja az alkotmányos garanciákkal körülbástyázott parlamenti demokrácia olyan rendszere volt, amely kellően rugalmas a változó politikai körülmények kezeléséhez, de elég stabil is. Az önálló alkotmánybíróság létrehozása az új alkotmányépítmény egyik lényeges eleme volt. Renner a föderális állam jó működéséhez elengedhetetlennek tartotta az alkotmánybíráskodás bevezetését. A kancellár 1918. december 16-án kelt kéziratos feljegyzésében bízta meg Kelsent az Alkotmánybíróság tervének kidolgozásával.5
Az osztrák Alkotmánybíróságot az 1919. január 25.-ei törvény állította föl; első ítéletét március 10-én hozta. Rövid működés után megszüntették, hogy az 1920. évi alkotmány alapján újraszervezzék. Az új Alkotmánybíróság első ítéletét 1920. december 14-én hirdette ki.
Ami Magyarországot illeti, ismert történelmi körülmények sorozatának eredményeként csak 1989-ben került sor Alkotmánybíróság felállítására. Ezzel a bírói szervezet mellett létrejött az a sajátos intézmény, melynek alapfeladata az alkotmányellenes jogszabályok megsemmisítése.
Minden országban, ahol az alkotmányossági felülvizsgálat önálló szerv feladata (vagyis a Hans Kelsen által kidolgozott osztrák mintájú Alkotmánybíróságé), a bírói szervezet és az Alkotmánybíróság viszonya számos kérdést vet föl, együttműködés, kölcsönhatás, vagy éppen konfliktus formájában. A rendszerváltás Magyarországon is teljesen új alkotmányos környezetbe helyezte a bírói szervezetet, és ennek az új alkotmányos kontextusnak és az átalakult jogrendszernek szerves része az Alkotmánybíróság is.
Húsz év elteltével érdemes lenne alaposan elemezni az alkotmánybírósági hatásköröket, és újragondolni, annak eredményeként újraszabályozni azokat. Ezt azon az alapon kéne megtenni, hogy az alkotmánybírósági hatáskörök az alkotmányban szabályozott zárt rendszert képezzenek. Vagyis a jelenlegi helyzettől eltérően, amikor alkotmányos alapintézmény, az Alkotmánybíróság hatásköreit az alkotmány nem tartalmazza, a jövőben az alaptörvénynek kell tételesen és kimerítően felsorolni a hatásköröket. Ez azt a jelenlegi helyzetet is megszüntetné, hogy az Alkotmánybíróságról szóló törvény (a továbbiakban: Abtv.) felhatalmazása alapján a törvényhozó bármelyik, minősített többséget sem igénylő törvényben megállapíthat (és megszüntethet) alkotmánybírósági hatásköröket. Számos hatáskör változott az elmúlt két évtizedben: a köztársasági elnökre szűkült előzetes normakontroll indítványozására jogosultak köre, a felsőoktatási autonómia védelme kikerült a testület hatásköréből, pedig e téren meglehetősen aktív volt, a népszavazási ügyekben való, sok gondolt okozó jogorvoslati hatáskört 1997-ben telepítette a törvényhozó az Alkotmánybíróságra stb.
Alkotmánybírósági hatáskörök változtatása nem lehet tabutéma. A húsz év tapasztalatai alapján át kell gondolni a hatásköröket. Ehelyütt csak az általános hatáskörű bíróságokat is érintő alkotmánybírósági hatásköröket érintem.
Mindenekelőtt jeleznem kell, hogy az Európa Tanács Velencei Bizottsága a bírói függetlenségről készülő jelentésében nagyon szigorú ítéletet mond arról, ha egy felső bíróság nem egyedi ügyben hozott ítéleten keresztül alakítja a joggyakorlatot. A VB problematikusnak tartja véleményeiben, ha a legfelső bíróságok az alsóbb bíróságokra kötelező irányelveket ad ki. A jogalkalmazás egységét a felsőbíróságoknak egyedi ügyekben hozott döntéseik révén kell biztosítaniuk - mondta ki egy 2000-ben született vélemény.
A magyar Alkotmánybíróság (AB) és a Legfelsőbb Bíróság viszonyának legkényesebb kérdése azonban az lett, hogy az Alkotmánybíróság felülvizsgálhatja-e, és milyen mértékben a bírói jogot.
Az Alkotmánybíróság szerint a jogegység nem azonos a jogegységi határozattal. A 12/2001. számú határozata szerint a Legfelsőbb Bíróság feladatának ellátására a törvény a jogegységi határozaton kívül más módot is meghatározhat.
"Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése a Legfelsőbb Bíróság feladatává teszi annak biztosítását, hogy a bíróságok jogalkalmazása egységes legyen. Az Alkotmány e rendelkezése nem zárja ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság ezen alkotmányos feladatellátása érdekében törvény - a jogegységi határozaton kívül - a feladatellátás módjait kiegészítse..."
Az Alkotmánybíróság a jogegységi határozatokat normaként kezeli, és miután alkotmányos kötelessége minden norma alkotmányossági vizsgálata, ezekre is kiterjeszti hatáskörét. Ezzel természetesen mértéktartóan él. Ez a Legfelsőbb Bíróság alkotmányos jogállását nem csorbítja.
A bíróságok és az AB között "munkamegosztás" van; az utóbbi feladata az Alkotmány, az előbbieké az Alkotmány alatti jogforrások értelmezése. Ez az általánosítás annak ellenére helytálló, hogy egyes szerzők számon kérik a bíróságokon az Alkotmány értelmezését, illetve az AB is szembesül azzal, hogy jogszabályok jelentéstartamát kell megállapítania.
Az AB nem végez önálló, alkotmányossági problémától elvonatkoztatott jogszabály-értelmezést, nincs hatásköre arra, hogy absztrakt módon megadja valamely törvény helyes jelentését. Normakontroll azonban nem végezhető anélkül, hogy az AB meghatározza annak a jogszabálynak a jelentését, amelyet az Alkotmánnyal összevet. Az elvi síkon tett megállapítás tehát úgy értendő, hogy az AB törvényt önmagában nem értelmez, de a vizsgálat alá vont jogszabály tartalmának a meghatározása nélkülözhetetlen eleme feladatának ellátásához. Ha pedig a vizsgálat tárgyává tett jogszabálynak több lehetséges értelme van, az AB segítségére lehet, ha figyelembe veszi, hogy az adott jogszabály a gyakorlatban hogyan érvényesül, azt a bírói jogalkalmazás milyen tartalommal tölti ki. Az "élő jog" azt jelenti, hogy a vizsgált normát nem, mint élettelen normatartalmat, hanem értelmezett és alkalmazott tartalmával együttesen kell érteni6, továbbá annak az elismerése, hogy az Alkotmány alatti jogszabályok helyes értelmének a feltárása alapvetően a bíróságok feladata7.
Az élő jog vizsgálata a későbbi gyakorlat során is szerepet kapott, úgy, mint az AB "értelmezési segédlete" az utólagos normakontroll során. Az élő jog segítségével azonban csak akkor lehet a jogszabály tartalmát meghatározni, ha annak bírói értelmezése egységes és folyamatos.8
Számos indítványozó az élő jog vizsgálatát nem értelmezési eszközként kéri az AB-tól, hanem azt az alkotmányellenesnek vélt bírói gyakorlat orvoslásának tekinti. Az élő jog vizsgálata azonban nem jelenti azt, hogy az AB felülvizsgálhatná a jogalkalmazás törvényességét. A tényállás és a jogszabály egymásra vonatkoztatása, ezzel kapcsolatban a jogszabály értelmezése a bíróságok hatáskörébe tartozik; az AB-nak nincs hatásköre annak elbírálására, hogy a bíróságok helyesen alkalmazták-e a törvényeket és más jogszabályokat. Emiatt az AB nem vizsgálhatja, hogy az indítványozónak sérülnek-e alkotmányos alapjogai a bírósági eljárás során; ilyen esetekben is csak a jogszabály Alkotmányba ütközése a kérdés.
Az élő jog vizsgálata semmiképpen nem jelenti a bírói jogértelmezés axiológiai vizsgálatát (azaz, hogy helyesen értelmezték-e a jogszabályt), de még csak a bírói gyakorlat alkotmányosságának vizsgálatát sem. A jogalkalmazási gyakorlat kialakítása ugyanis nem alkotmánybírósági hatáskör9, az AB-nak azt kell feltételeznie, hogy a jogszabály azt jelenti, amit a bíróságok szerint jelent. Az viszont már az AB hatáskörébe tartozik, hogy ezzel a jelentéstartalommal a jogszabály alkotmányos-e vagy sem.
Az élő jog vizsgálatához több tekintetben hasonlít az az eset, amikor az AB kijelöli az alkotmányos értelmezési tartományt. Ennek oka a jogrendszer kíméletében keresendő: ha valamely jogszabálynak van alkotmányos és alkotmányellenes értelmezése is, akkor az AB kijelöli azt az értelmezést, amely mellett a jogszabály megfelel az Alkotmánynak.
Mind az élő jog, mind az alkotmányos követelménynél tehát Alkotmány alatti jogszabály értelmezésének a szükségessége merül fel, és mindkét esetben olyan jogszabály a vizsgálat tárgya, amelynek több lehetséges értelme van. Az élő jog vizsgálata és az alkotmányos követelmény megállapítása között azonban jelentős eltérések is vannak. Ilyen eltérés, hogy a kettő kizárja egymást; ha az adott jogszabályi rendelkezést a bíróságok egységesen és következetesen egyféleképpen értelmezik (azaz az adott rendelkezéshez kapcsolódik élő jog), akkor az AB-nek ezt a jelentéstartalmat tényként el kell fogadnia, és nem állapíthat meg alkotmányos követelményt.
További jelentős különbség, hogy az élő jog vizsgálatánál a jogszabály helyes értelmét nem az AB állapítja meg, csak irányadónak tekinti az arra vonatkozó bírói gyakorlatot. Ebben a körben az AB-nak elvileg azt sem kell vizsgálnia, hogy milyen más lehetséges értelme van a jogszabálynak; az élő joghoz való visszanyú-lásnak elégséges oka, hogy a jogszabály értelme kérdésessé vált. Ezzel szemben alkotmányos követelmény megállapításánál az AB tárja fel a jogszabály lehetséges értelmezéseit, és választja ki ezek közül azt, amelyik az Alkotmány rendelkezéseinek is megfelel. Látható tehát, hogy az alkotmányos követelménynél az AB-nak sokkal nagyobb szerepe van az Alkotmány alatti jogforrás értelmezésében, mint az élő jog vizsgálatakor.
Alkotmányos követelmény megállapítására elsőként a 38/1993. számú határozattal elbírált ügyben került sor10. Az alkotmányos követelmény a kezdeti időszakban azt a célt szolgálta, hogy azokban az esetekben, amikor a jogszabálynak több lehetséges értelme van, az AB kiválasztja azt, amellyel a jogszabály megfelel az Alkotmánynak.11
Az AB későbbi gyakorlata azonban az alkotmányos követelményt olyan esetekre is alkalmazta, amelyeknél új értelmet adott a jogszabálynak. Tehát nem az egyik lehetséges értelmezést választotta ki, hanem olyan értelmezést, amely eredetileg a jogszabályban nem szerepelt.
Az Alkotmány alapján az AB elsődleges feladata az absztrakt normakontroll, az Alkotmány védelme érdekében bárki indítványára felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát. Az AB fő feladatát tekintve nem egyedi alkotmánysértések elbírálására hivatott, csak másodlagosan tekinthető alapjogok intézményi garanciájának. Az Abtv. két olyan hatáskörről tesz említést, amelyben az AB konkrét normakontrollt gyakorol: az alkotmányjogi panaszt és a bírói kezdeményezést.
Az Abtv. szerint alkotmányjogi panasszal - meghatározott határidőn belül - az élhet, akinek alapjoga alkotmányellenes jogszabály alkalmazásával sérült, és más jogorvoslati lehetőséggel már nem tud élni. A bírói kezdeményezést pedig az Abtv. az utólagos normakontroll speciális eseteként szabályozza: akkor ad lehetőséget a bírónak, hogy ügyét felfüggesztve az AB-hoz forduljon, ha álláspontja szerint az a jogszabály, amit ügyében alkalmazni köteles, alkotmányellenes.
Mindkét hatáskör kettős természetű. Mindkét eljárásnak egyszerre tárgya az indítványra okot adó konkrét ügy, és az az absztrakt jogszabály, amelynek alkalmazása az alkotmányellenességhez vezetett. Így e hatáskörökben az AB eljárásának is két következménye lehet: az alkotmányellenes jogszabály megsemmisítése és a konkrét ügyben való alkalmazhatóságának kizárása.
Mindkét hatáskör egyben normakontroll is; a jelenlegi gyakorlat szerint önmagában az alkalmazási tilalom kimondására nem irányulhat sem a panasz, sem a bírói kezdeményezés. Mindazonáltal az egyedi jogsérelem orvoslása érdekében az AB akkor is érdemben jár el e két hatáskörében, ha az alkotmányellenes jogszabály már nincs hatályban.
Az alkalmazhatóság kizárása a megsemmisítésnek csak lehetséges, de nem szükségszerű következménye; ha az AB meg is állapítja a támadott norma alkotmányellenességét, akkor is mérlegel az alkalmazási tilalom tekintetében.
Ami az alkotmányjogi panaszt illeti, a szakirodalomban és az Alkotmánybíróságon belül is határozott hangok javasolják a "valódi" alkotmányjogi panasz, más néven közvetlen vagy direkt alkotmányjogi panasz bevezetését. Magam is egyet értek azzal a jogirodalmi állásponttal, hogy a konkrét normakontroll és az alkotmányjogi panasz szabályait el kell választani az absztrakt normakontroll szabályaitól, és főleg differenciáltabban szabályozni a jogkövetkezményeket.12 Többen amellett érvelnek, hogy az alkotmányjogi panaszt ki kell terjeszteni a bírósági és hatósági határozat alkotmányellenességére is.13
A konkrét normakontroll viszonylag ritka bírói alkalmazásának egyik - jogos - indoka az eljárás elhúzódásától való félelem volt - 2008-ig. Ez az aggodalom megszűnt a parkolási ügyekben, ahol 2008 során közel nyolcszáz felfüggesztés érkezett; jelenleg több mint 175 újabb, parkolással kapcsolatos, 2010-ben érkezett ügy vár elbírálásra az Alkotmánybíróságon.
Milyen eszközei vannak az Alkotmánybíróságnak az alanyi jogok védelmére az ún. sorozatperek esetében? Kell-e és ha igen miért, a bírónak a sorozatperek esetében minden egyes ügyében az Alkotmánybírósághoz fordulnia az alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességének gyanúja esetén?
Ezek a kérdések merültek fel az utóbbi időkben részben bizonyos munkaügyi tárgyú, egyes magánjogi perekben (pl. törlési perek), illetve legutóbb a parkolással összefüggésben több alkalommal is. Igény mutatkozik a bírói joggyakorlat oldalról egy olyan, "ügyfél-barát" alkotmánybírósági értelmezésre, amely lehetőséget teremtene a konkrét normakontroll indítvány alapján indult eljárásban az alkotmányellenes jogszabály alkalmazási tilalmának generális jellegű, azaz minden azonos vagy hasonló ténybeli alapból származó peres eljárásban való kizárására.
A '90-es évek elején fellelhető egy-két olyan döntés14, amely a jövőre nézve, általánosan mondta ki a jogszabályok alkalmazásának tilalmát. Mindegyik esetben már hatályon kívül helyezett adójogszabály alkotmányosságát vizsgálta az Alkotmánybíróság, részben bírói kezdeményezésre, részben pedig alkotmányjogi panasz alapján. A hatályon kívül helyezett adójogszabály alkotmányellenességének oka a visszamenőlegesen megállapított adófizetési kötelezettség volt.
Az Alkotmánybíróság ezekben az ügyekben az alkotmányellenesség kettős következményét állapította meg: kizárta az alkotmányellenes jogszabály alkalmazhatóságát a konkrét perben, és emellett - a határozat közzétételének napjától kezdődően - generálisan is tilalmazta, hogy annak alapján az adóhatóság az elévülés még hátralévő idejében adóhiányt állapítson meg. A generális alkalmazási tilalom kimondására vonatkozó AB gyakorlat első "felvonását" a 68/1995. számú határozat zárta le, amikor a konkrét esetben az általánostól (ex nunc) eltérően meghatározott alkalmazhatóságra vonatkozó rendelkezést kivételesnek és a konkrét esetre korlátozottnak minősítette. Ezzel lényegében a generális tilalom kimondásától elhatárolódott. Ennek ellenére - egy más összetételű testület - általános alkalmazási tilalmat mondott ki a későbbiekben a 33/2003. számú határozatban.
Felvethető, hogy hasonló gyakorlat milyen következményekkel járna magánjogi viszonyok között? Milyen eredményre vezetne, ha a meghatározott jogi környezetben létrejött jogviszonyok, keletkezett és adott esetben elbírálás alatt álló igények esetében generális jelleggel mondana ki az Alkotmánybíróság egyedi ügyben alkotmányellenesnek minősített jogszabály alkalmazására tilalmat? Mennyire férhet össze egy ilyen döntés az Abtv. jogbiztonságra alapozott 42-43. §-aival, és főként az Alkotmánybíróság elsődlegesen az Alkotmány és a jogrend koherenciájának védelmére vonatkozó hatáskörével?
Felvethető ugyanakkor e kérdés az alanyi jogok érvényesítésének oldaláról is: milyen lehetőségei vannak a feleknek, illetve a bírónak a hatályos perrendi szabályok alapján a sorozatperekben, hogy az AB egy konkrét ügyben hozott döntése, valamennyi hasonló vagy azonos ténybeli alapból származó eljárásban érvényesíthető legyen? Jelenleg semmi, mivel a hatályos Polgári perrendtartás egyáltalán nem tartalmaz útmutatást az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti hatásköri szabály végrehajtására.
A másik problematikusnak mondható kérdés az egyedi normakontroll-eljárásokban az alkotmányossági vizsgálat és alkalmazási tilalomra vonatkozó rendelkezés. Gyakorta szembesül az Alkotmánybíróság azzal az igénnyel, hogy a későn indítványozó bíró alkalmazási tilalom kimondását kezdeményezi más eljárásban alkotmányellenesnek minősített jogszabály kapcsán. Az AB gyakorlata e kérdésben talán egységesebbnek mondható, mint a generális alkalmazási tilalom tekintetében, de tagadhatatlan, hogy a testületi döntések sajátosságaként mindig felmerültek eltérő vélemények. A legutolsó "nagy csata" ebben a tekintetben 2003-ban zajlott egy önkormányzati rendeletre vonatkozó indítvány megítélésekor. A 6:5 arányú többségi döntés azon az elvi alapon született meg, hogy a normakontrollra irányuló indítvány és a jogszabály alkalmazhatóságának valamely konkrét perben történő kizárására vonatkozó kérelmet csak egy eljárásban lehet elbírálni. Másként megfogalmazva: hatáskör hiányában egy jogszabály alkalmazásának konkrét ügyben való kizárása nem lehet önálló alkotmánybírósági eljárás tárgya.
Természetesen ez a probléma is megközelíthető más oldalról:
Különösen a bírói kezdeményezések esetében érdekes az a helyzet, ami az "elsők" preferálásának következménye. Ha a parkolási ügyeket vesszük, a tavalyi 109/2009. számú határozatban bírói kezdeményezések kapcsán mondott ki az AB alkotmányellenességet és alkalmazási tilalmat az akkor hatályos 2009-es, illetve a határozat hozatalakor már nem hatályos, de még perek ezreiben alkalmazandó 1993-as és 2005-s fővárosi közgyűlési rendeletek egyes rendelkezései vonatkozásában. A bírák egyet értettek az alkotmányellenességgel, ezért hasonló ténybeli alapból származó pereikben szintén alkalmazási tilalom kimondását kezdeményezik, sorozatosan. Olyan probléma előtt állunk - mint erre Kemenes István az Alkotmánybírósági Szemle első számában megjelenő tanulmányában utal15 -, hogy a konkrét normakontroll alapján hozott döntés csak az első ilyen elbírált ügyben hozott határozat által érintett feleket "premizálja", és nem terjed ki a többi azonos tényállású ügyre. Ez az igazságosság és az egyenlőség, de mindenképp az aequitas sérelmeként érzékelhető.
Amennyiben az AB - eddigi gyakorlatának megfelelően - res iudicata-ra hivatkozik, és az alkotmányossági kérdés tekintetében megszünteti az eljárásokat, az alkalmazási tilalomra irányuló indítványokat pedig visszautasítja, úgy kérdéses lehet a parkolási igények kötelezettjeinek bíróság előtti egyenlőségre vonatkozó alapjoga. Ráadásul olyan körülmények között, amikor a peres fél részben ki van téve a bírói döntés következ-ményének16. Ehhez a dilemmához társul még az, hogy a 109/2009. számú határozat miatt a peres fél már alkotmányjogi panasszal sem fordulhat az Alkotmánybírósághoz.
Ez a kérdéskör jól érzékelteti, hogy a bírói szervezet és az Alkotmánybíróság viszonyában számos, súlyos következményekkel járó közös gond mutatkozik, és ezen dogmatikai vagy eljárásjogi kérdések tisztázása nemcsak az érintettek, hanem a jogtudomány bölcsességét is igényelnék. ■
JEGYZETEK
1 Bemutatja Georg Jellinek, Ein Verfassungsgerichtshof für Österreich. Wien, Alfred Hölder, 1885. 60-64.
2 "Javaslat Magyar Ország jövő politicai szervezetét illetőleg tekintettel a nemzetiségi kérdés megoldására." In Spira György, Kossuth és alkotmányterve. Debrecen, Csokonai Kiadó, 1989. 56.
3 Sylvie Peyrou-Pistouley, La Cour Constitutionnelle et le controle de la constitutionnalite des lois en Autriche. Paris, Economica, 1993. 27.
4 Jellinek, i. m., 66.
5 Herbert Haller, Die Prüfung von Gesetzen. Wien, Springer Verlag, 1979. 41.
6 4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 60.
7 38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256. 262.
8 Az AB 1/1995. (II. 8.) AB határozatában nem állapította meg az élő jog tartalmát, mert ugyan a Legfelsőbb Bíróság két eseti döntésében megállapította a múlt rendszerekben az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak személyi kárpótlását, számos jogerős bírósági döntés elutasította a kárpótlási igényeket, ha azokat nem harcoló alakulatnál teljesített munkaszolgálat miatt jelentették be. (ABH 1995, 31.)
9 Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogalkalmazási gyakorlat alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre [57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272, 277.; 1267/D/1997. AB végzés, ABH 1998, 1131, 1132.].
10 A konkrét ügyben az indítványozók szerint sértette a bírói függetlenséget, hogy az igazságügy-miniszter volt jogosult a bírói kinevezés iránti előterjesztés elhatárolására és megtételére, illetve, hogy a törvény nem sorolta fel tételesen, hogy az igazságügy-miniszter milyen okokból tagadhatta meg az előterjesztést. Az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az egyoldalú politikai meghatározottságú jelölés akkor nem alkotmányellenes, ha annak hatását valamilyen ellensúly (mint a bírói hatalom vagy az államfő) semlegesíti. (ABH 1993, 256.)
11 Például: 41/1993. (VI. 30.) AB határozat (az OGY elvi állásfoglalása csak az OGY-re és szerveire lehet kötelező), 48/1993. (VII. 2.) AB határozat (rádiótávközlés miniszteri korlátozása szükségállapot idején), 56/1994. (XI. 10.) AB határozat (közalkalmazottak "méltatlan magatartásának" megítélése)
12 D. Tóth Balázs-Enyedi Krisztián-Halmai Gábor- Németh Attila-Polgár Eszter-Sólyom Péter: Alkotmányos és nemzetközi követelmények a rendes bíróságok gyakorlatában, Bíróságok mérlegen II., Szerkesztette: Fleck Zoltán, Pallas, 2008., 163.o.
13 DIEIP 2010/1. szám 25. o.
14 4/1992. (I. 28.) AB határozat; 38/1992. (VI. 22.) AB határozat; 7/1994. (II. 18.) AB határozat.
15 Kemenes István: Alkotmány, bíróság; Alkotmánybírósági Szemle, 2010/1., 135-137. o.
16 Ha a bíró nem ad helyt az alkotmányossági okokból felfüggesztést és AB-hoz fordulást kezdeményező ügyféli kérelemnek, még végzést sem köteles hozni erről a döntésről, azaz az ügyfél a hatályos perrendtartás szerint [Pp. 155. § (3) bek.] csak az eljárást befejező határozat elleni jogorvoslati kérelemben támadhatja az elutasító döntést.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Paczolay Péter a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának elnöke
Visszaugrás
