Még alig tettük le nagyszabású, két éve publikált "A jog kultúrája és etikája" c. monográfiáját, 2016-ban Visegrády Antal, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának professzora, a Łódźi Egyetem honoris causa doctora máris új művel jelentkezett.
A tankönyv, amely a Jog- és állambölcselet címet viseli, a Menedzser Praxis Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó Kft. gondozásában jelent meg[1], a korábbi kiadások átdolgozott változataként.
A mű jelentőségét nagyban növeli, hogy a professzor a legfrissebb kutatási eredményekre épít, és mindmáig ez az egyetlen olyan tankönyv, amely átfogóan tárgyal mind jogbölcseleti, mind állambölcseleti tematikákat.
A Jog- és állambölcselet című tankönyv 12 fejezetben foglalja össze a diszciplína legfőbb kérdésköreit.
Az I. fejezet "Az állam- és jogtudományok tárgya és rendszere" címet viseli.
Ebben a fejezetben olvasható a szerző álláspontja a jog- és állambölcselet jellegét illetően, amely szerinte elméleti és filozófiai jellegű, általános állam- és jogtudomány.
Ezt követően a jogi kultúra fogalmát, elemeit, csoportosítását (külső-belső; regulatív-orientatatív) olvashatjuk. A szerző kifejti, hogy a kultúra és a jog között állandó kölcsönhatás figyelhető meg, amelyet két alaptételben lehet összefoglalni. Egyfelől a jog egyik összetevője az adott társadalom kultúrájának, másfelől pedig nincs olyan jog, vagy jogrendszer, amelyet ne hatna át a társadalom kultúrája.
A professzor ezután Alan Watson ún. jogtranszplantáció elméletével, illetve az európai integráció nemzeti jogi kultúrákra gyakorolt hatásával foglalkozik. Utóbbi körében szót ejt az ún. konvergenciaelmélet Európa-jog területén való alkalmazhatóságáról, az Európai Bíróságról, mint az angolszász és kontinentális jogi kultúrák egyfajta "kohójáról", és hangsúlyozza, hogy az európai integráció nem zárja ki a jogi kultúránk egyediségének megőrzését, hiszen a jogi kultúrának csakis olyan elemeit lehet és kell egységesítenünk, amelynek sine qua non szereppel eszközszerű jelentősége van a mindenképpen megvalósítandó alapcélok szemszögéből. A jövő egyik fő kérdése, hogy a komplex, ám homogén jogrend, hogyan fogadja be a kelet-európai államok jogi hagyományait.
A II. fejezet "A jogbölcselet modern és posztmodern irányzatait" taglalja.
Elsőként a neoanalitikai jogtudományt veszi górcső alá a szerző. Itt Herbert Hart jogbölcseletéről, illetve Joseph Raz és Ronald Dworkin jogfilozófiájáról olvashatunk.
Ezt követően a jog gazdasági elemzéseit tárgyalja a professzor. Megtudjuk, hogy a kutatók harminc év után sem alkotnak egységes iskolát, ezért szükséges többes számban beszélni róluk. Főbb képviselői: Guido Calabresi, aki a normatív megközelítés vezéralakja és Richard Posner, aki a pozitív irányzat prófétája. Cento Veljanovski pedig a bűnözésre és a büntetőjogi szabályozásra terjeszti ki a jog gazdasági elemzését.
Harmadikként a jogi moralizmus szerepel az irányzatok között, amelynek Lon Fuller, Deryek Beyleveld és Roger Brownsword a fő képviselői.
Ezután a kritikai jogelmélet és benne a feminista irányzat következik. Unger, MacKinnon, Estrich és Gilligan felfogását olvashatjuk.
A fejezetben helyet kaptak az igazságosságelméletek, nevezetesen Friedrich August von Hayek és John Rawls koncepciója. A jog autopoetikus elmélete körében foglalkozik Niklas Luhmann és Günter Teubner jogelméleteivel, valamint a skandináv jogfilozófiával, amelynek fő képviselői Axel Hagerström, Vilhelm Lundstedt, Karl Olivecrona, Alf Ross, Aulis Aarnio és Alexander Peczenik.
A III. fejezet "A társadalmi normák és a jog" címet viseli.
Bevezetésül Visegrády Antal tisztázza a norma fogalmát és típusait. A norma általános jelentése szerint magatartási szabály, amely a lehetséges cselekedetek közül előírja a helyeset, a követendőt. A társadalmi normák rendelkeznek bizonyos közös jellemzőkkel, melyek a következők: érvényesség, általánosság, ismételtség, hipotetikus szerkezet, normativitás, szankció, reciprocitás és értékviszony.
A normáknak három nélkülözhetetlen lényegi mozzanata van: a magatartás leírása, normatív minősítése és a normasértés következményeinek leírása.
Régóta ismert az autonóm és heteronóm normákra való felosztás. Ehhez közel áll az elvi és célszerűségi megkülönböztetés. További csoportosítási szempont az anyagi kötelező erő és a formális kötelező erő normái közti elhatárolás. Beszélhetünk továbbá zárt és nyitott, valamint hatékony és hatástalan normákról is.
A fejezetben szerepel még a norma funkciójának ismertetése, valamint a jogi normának a társadalmi normákkal való sokrétű kapcsolata is. Külön kiemelést érdemel a jog és erkölcs, valamint a jog és méltányosság közti sokrétű viszonyrendszer.
Végezetül pedig a jog történetileg kialakult fő funkcióiról olvashatunk.
- 745/746 -
A IV. fejezet "A jogforrások" címet kapta.
Ebben a jogképződés módjainak, a jogforrás fogalmának, valamint a jogforrások hierarchiájának elemzésére kerül sor.
A jogképződés módjainak tárgyalása során elsőként a szokásjog mint a jogképzés legősibb módja jelenik meg. A szokásjog elemeinek és egyben feltételeinek meghatározását követően a jogirodalomban jogi jellegét tárgyaló elméletek olvashatók, melyek a következők: A hagyományos (ortodox) felfogás, képviselője Savigny. Az engedélyezési elmélet, amely Binding és Zittelman nevéhez köthető, a harmadik felfogás szerint pedig a szokásjog csupán bíró alkotta jog (Blackstone).
Ezt követően a szerző a bírói jogalkotást taglalja, önálló jogképződési módként ábrázolja, majd a törvény- és rendeletalkotást tárgyalja.
A jogforrás fogalma és fajai körében az anyagi-alaki, külső-belső, elsődleges-másodlagos, formális-nem formális, írott-nem írott jogforrások közti különbségtétel hangsúlyos.
A jogforrások hierarchiája az állami szervek által létrehozott jogforrások alá-fölé rendeltségi viszonyát jelenti az adott állam jogforrási rendszerében.
"A jog tagozódása" című V. fejezet első része a jogrendszer fogalmáról, valamint annak belső tagozódásáról szól. A jogrendszer nem más, mint az adott állam hatályos jogszabályainak rendezett összessége, mely jelenti a jogszabályok meghatározott elvek szerinti tagozódását is.
A fejezetben a jogágakra és a jogrendszerek tipizálására (jogcsaládokra) vonatkozó főbb tudnivalók is helyet kaptak. Visegrády professzor René David francia jogtudós koncepciója nyomán négy jogcsaládot tárgyal, melyeket Zweigert és Kötz nagy hatású elmélete alapján jogkörökre tagol, és részletesen kifejti jellemzőiket.
Elsőként a római-germán (kontinentális) jogcsaládnak és jogköreinek (a romanista, a germán és az északi jogkör) jellemző vonásait emeli ki. Ezt követi a common law jogcsalád, és az ezen belül kialakult angol, amerikai és ausztrál jogkörök. A szocialista jogcsalád, benne a volt szovjet jogkör, a volt európai szocialista jogkör és az Európán kívüli szocialista jogkör után a vallási és tradicionális jogcsalád és jogköreinek (muzulmán, hindu, távol-keleti, fekete afrikai) bemutatása következik.
Figyelemre méltóak a szerzőnek az angolszász jogcsaláddal kapcsolatos - több évtizedes kutatási eredményeken alapuló - fejtegetései.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
