Jelen tanulmány középpontjában az Európai Parlament és a Tanács (EU) az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló 2022/2041 irányelvével (2022. október 19.) (a továbbiakban: minimálbér-irányelv, illetve irányelv) kapcsolatos keresettel összefüggő főtanácsnoki indítvány érvelése és annak kritikája áll.
1. A minimálbér-irányelv tágabb kontextusa
2. A főtanácsnoki indítvány főbb pontjai
3. A kereset
4. A főtanácsnoki indítvány
5. A főtanácsnoki előfeltevés az összeegyeztethetőség kérdésében
6. A minimálbér-irányelv 5. cikke
7. A minimálbér-irányelv egyéb rendelkezései
8. Az Európai Szakszervezeti Szövetség álláspontja
9. Összegzés
Mindenekelőtt szükséges megvizsgálni a minimálbér-irányelvet, amely a preambulumában egy értelmezései keretet ad. Ezt az értelmezési keretet azért tartom fontosnak, mert az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) többször is megerősítette, hogy a rendelkezések értelmezéséhez az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően figyelembe kell venni azon szabályozás szövegkörnyezetét és céljait, amelynek a vitatott szakasz részét képezi.[1]
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 151. cikke kimondja, hogy az alapvető szociális jogokat, úgymint az Európai Szociális Chartában meghatározott jogokat szem előtt tartva az Unió és a tagállamok célkitűzése többek között a foglalkoztatás előmozdítása, az élet- és munkakörülmények javítása - lehetővé téve ezáltal a fejlődési folyamat fenntartása mellett ezek összehangolását -, a megfelelő szociális védelem, valamint a szociális partnerek közötti párbeszéd elősegítése. Azaz az életszínvonal emelkedése és a szociális partnerekkel való párbeszéd kéz a kézben jár. Számomra ez az irányelv egyik legfontosabb üzenete. Miközben a főtanácsnok indítványának[2] középpontjában az EUMSZ 153. cikke áll. Az érvelését egy szálon vezette végig: vajon a 153. cikk (5) bekezdésébe, a díjazásra és az egyesülési jogra vonatkozó kizárásba ütközik-e az irányelv? Vitathatatlanul értékes elemzés a főtanácsnoki indítvány, lehetőséget ad a szabad véleményalkotásra minden oldalról. Hogy leegyszerűsíthető-e a kérdés a főtanácsnok előfeltevéseire és oly módon, ahogyan ő tette, ez jelen tanulmány központi kérdése.
Amennyiben a főtanácsnok érvelése nem győzi meg az EUB-ot, úgy eszmefuttatása megdől. A leegyszerűsített megközelítésének van még egy olyan veszélye is, hogy nem vizsgálja kontextusában a problémát. Ezt a kontextust - részben - az irányelv preambulum is rögzíti. Legteljesebben azonban az Európai Szakszervezeti Szövetség véleményében láthatjuk.
Az irányelv (3) preambulumbekezdése utal az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 31. cikkére, amelynek értelmében minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez. A Charta 27. cikke biztosítja a munkavállalók tájékoztatáshoz és konzultációhoz való jogát. A Charta 28. cikke rögzíti a munkavállalók és a munkaadók vagy szervezeteik azon jogát, hogy az uniós joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban a meg-
- 17/18 -
felelő szinten kollektív tárgyalásokat folytassanak és kollektív szerződéseket kössenek. A Charta 23. cikke pedig biztosítja a nők és férfiak közötti egyenlőség jogát minden területen, a foglalkoztatást, a munkavégzést és a díjazást is ideértve.
Az irányelv (4) preambulumbekezdése hivatkozik továbbá az Európai Szociális Chartára, amely kimondja, hogy minden dolgozónak joga van az igazságos munkafeltételekhez. Rögzíti, hogy minden dolgozónak joga van a maga és családja számára tisztes életszínvonalat biztosító méltányos díjazáshoz. Elismeri továbbá a szabadon létrehozott kollektív szerződések, valamint a jogszabályban meghatározott minimálbér megállapítására irányuló mechanizmusok szerepét e jog hatékony gyakorlásának biztosításában, és azt, hogy minden dolgozót és munkaadót megillet az a jog, hogy gazdasági és szociális érdekei védelmében helyi, nemzeti és nemzetközi szervezetekben szervezkedjen, valamint az a jog, hogy kollektív megállapodásra irányuló tárgyalást folytasson.
Az irányelv (5) preambulumbekezdése utal továbbá a 2017. november 17-én Göteborgban kihirdetett szociális jogok európai pillérének (a továbbiakban: pillér) II. fejezetére, amely meghatároz egy sor, a méltányos munkafeltételek biztosítása tekintetében irányadó alapelvet. A pillér 6. alapelve megerősíti a munkavállalók tisztességes életszínvonalat biztosító, méltányos bérezéshez való jogát. Az említett alapelv kimondja azt is, hogy gondoskodni kell megfelelő minimálbérekről, amelyek a nemzeti gazdasági és szociális feltételek mellett biztosítják a munkavállaló és családja szükségleteinek kielégítését, és egyúttal a foglalkoztatáshoz jutást és a munkakeresés ösztönzését is. Emlékeztet továbbá arra, hogy meg kell akadályozni a dolgozói szegénységet, és hogy a béreket a nemzeti gyakorlatoknak megfelelően átlátható és kiszámítható módon kell megállapítani, tiszteletben tartva a szociális partnerek autonómiáját. A pillér 8. alapelve előírja, hogy a nemzeti gyakorlatoknak megfelelően a szociális partnerekkel konzultálni kell a gazdasági, foglalkoztatási és szociális politikák kialakításáról és végrehajtásáról, és - autonómiájuk és a kollektív fellépéshez való joguk tiszteletben tartása mellett - a szociális partnereket arra kell ösztönözni, hogy az őket érintő kérdésekben tárgyalásokat folytassanak és kollektív szerződéseket kössenek.
Úgy tűnik, hogy a pillér megalkotásakor már tudták, lesz egy megfelelő minimálbérről szóló jogszabály, amely egyúttal egy másik alapvető célt jelöl meg, nevezetesen a kollektív tárgyalások és a kollektív tárgyalásos lefedettség előmozdítását. S ez utóbbi, véleményem szerint, az irányelv egy sarkalatos pontja. Ahogy az irányelv (16) preambulumbekezdésében is olvashatjuk, a kollektív tárgyalások hagyományos struktúrái az utóbbi évtizedekben fokozatosan erodálódtak, többek között a gazdaságon belül az olyan ágazatok irányába bekövetkezett strukturális eltolódások miatt, amelyekben a szakszervezetek jelentősége csekélyebb, valamint a szakszervezetek taglétszámának csökkenése miatt, különösen a szakszervezetek gyengítésére irányuló gyakorlatok és a bizonytalan és atipikus munkavégzési formák terjedésének következtében. Emellett a 2008-as pénzügyi válságot követően az ágazati és ágazatközi szintű kollektív tárgyalásokra néhány tagállamban nyomás nehezedett. Az ágazati és ágazatközi szintű kollektív tárgyalások azonban létfontosságúak a minimálbérek által nyújtott megfelelő védelem eléréséhez, ezért azokat elő kell mozdítani és meg kell erősíteni. Mindemellett a preambulum arra is rámutat, hogy a sérülékeny munkavégzők még kiszolgáltatottabbak lettek. A (14) preambulumbekezdésben olvasható, hogy az Európai Unióban (a továbbiakban: EU) nem minden munkavállaló számára biztosítanak hatékony védelmet a minimálbérek, mivel néhány tagállamban vannak olyan munkavállalók, akik - noha kiterjed rájuk a védelem - a gyakorlatban a jogszabályban meghatározott minimálbérnél alacsonyabb összegű javadalmazásban részesülnek, a meglévő szabályoknak való meg nem felelés miatt. Az ilyen meg nem felelés a tapasztalatok szerint különösen a nőket, a fiatal munkavállalókat, az alacsony képzettségű munkavállalókat, a migráns munkavállalókat, az egyedülálló szülőket, a fogyatékossággal élő személyeket, az atipikus formákban foglalkoztatott munkavállalókat, például a határozott idejű munkaszerződéssel rendelkező és részmunkaidős munkavállalókat, valamint a mezőgazdasági és vendéglátóipari munkavállalókat érinti, és a bérek csökkenését vonja maga után. Azaz, mint ahogyan erre törekvéseket látunk az európai döntéshozók részéről, a kollektív szervezettség a sérülékenységet és a kiszolgáltatottságot csökkenti és hatékonyabb védelmet nyújt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
