Mind a mai napig nem tudom elfelejteni, s épp ezért gyakorta veszem a kezembe a MAGYAR JOG 1998. évi 4. számát, melyben "Az igazságszolgáltatás reformja Franciaországban" címmel jelent meg egy beszámoló. Önmagában a cikk témája is érdekes volt, de figyelmemet a Bevezető rész egy mondata ragadta meg, kiváltképp azért, mert napjainkban mind az elektronikus, mind pedig a nyomtatott sajtóban sorra jelennek meg a bírósági munka kritikáját jelentő írások. Sajnálatosan ezek a kritikus, de inkább felülbírálatot jelentő írások igen sok esetben nyomasztóan nélkülözik - jól érzékelhetően - a ténybeli, s főként a szakmai-jogi megalapozottságot. De mi is volt a már fentebb hivatkozott írásnak mindmáig megmaradt megállapítása? Nos, a következő két alapvető gondolatsor: "az igazságszolgáltatásba vetett bizalom a nemzet tartóoszlopa. Amikor kétség merül fel az igazságszolgáltatásban, a társadalom lassanként szétfeslik". Annak számára, aki egyetemi-jogi tanulmányai befejezésével esküt tett, s még inkább annak számára, aki a bírói esküt letette, megrázóak ezek a gondolatok. De nyomban a megdöbbenés után felsejlik az a gondolatsor is, hogy miért is merült, merül fel kétség bárkiben is a nemzet említett tartóoszlopával kapcsolatban.
Ha az igazságszolgáltatásról, mint a nemzet tartóoszlopáról beszélünk, szinte elkerülhetetlen az, hogy - az allegóriánál maradva - megvizsgáljuk a "tartóoszlop" anyagát és az oszlop statikai tényezőit is. Aligha lehet kétséges, hogy az igazságszolgáltatás "tartóoszlopainak" anyagát az ítélkezésben eljárók, a bírák képezik. De épp ezért el kell gondolkodnunk azon, hogy a "tartóoszlop" említett "anyaga" megfelel-e annak az elvárásnak, amivel a jogkereső közönség és szakmai közvélemény okkal és megalapozottan fellépett és fellép, mitöbb, a jövőben is fel fog lépni. Ha tehát a "nemzet tartóoszlopát", az igazságszolgáltatást kellően szilárdnak, tehát megfelelő "anyagból" állónak akarjuk látni, mitöbb, mindenki számára láttatni, akkor ezt a "tartóoszlopot" megfelelő, alkalmas, sőt tiszteletet ébresztő elemekből kell felelősséggel létrehoznunk. Itt azért voltam bátor a többes számot használni, mert meggyőződésem az, hogy az igazságszolgáltatás "tartóoszlopának" létrehozatala, megteremtése, az "oszlopnak" a társadalom elé állítása mindannyiónk alapvető kötelessége. A "nemzet tartóoszlopának" ténybelileg és szakmailag egyaránt ingatag módon való, s igen sok esetben szubjektív motivációjú "támadása", illetve "kritikának" címzett felülbírálata az egész társadalom, vagy ha úgy tetszik az egész nemzet érdekeit sérti, mert ezek nyomában - az idézett megállapítás szerint - "a társadalom lassacskán szétfeslik". De ebbe a helyzetbe csendesen bele kell-e nyugodni akkor, amikor a "kritika" dörgedelmeit százezres példányszámban terjesztik, vagy az elektronikus sajtó hangjait - sőt, képeit kellő kivágásokkal - a nézők elé tárják belföldi és külföldi használatra egyaránt. Ha netalán valaki ebben a hangzavarban mégis veszi a bátorságot és felkészült szakmai érvekkel és indokokkal kísérli meg a "nemzet tartóoszlopának" épségét megóvni, ezt a hangot igen hamar elnyeri a tetszetős, igen sok esetben gúnyolódó, érzelmi húrokra hangszerelt, felerősített hangzavar. Jó példa erre, hogy amikor egyik bíróságunk igen jól felkészült elnökével készült interjú, annak szavait és azok értelmét a műsorvezető tartalmukból kiforgatta, s a kiváló szakembert szinte nevetségessé tette azok előtt, akik maguk is a műsorvezető felkészültségi szintjén állottak.
Joggal merül fel a kérdés, hogy a kialakult - de inkább kialakított - helyzetben egyáltalán lehet-e valamit tenni a "nemzet tartóoszlopa" megmentésének, régi fénye és tekintélye visszaszerzésének az érdekében? Nos, ha valaki is komolyan vette hivatását és diplomaszerzési, valamint bírói esküjét, akkor csakis azt válaszolhatja, hogy van mód, sőt, szükség arra, hogy az igazságszolgáltatást, a "nemzet tartóoszlopát" ismét mértékadó tényezővé tegyük az egész társadalom, az egész nemzet javára. Ezt a munkát azonban egyrészt a törvényalkotás berkeiben, másrészt a bírák személyének kiválasztása és felkészítése kapcsán kell elvégeznünk. Az elsőként említett vonatkozásban úgy tűnik, hogy könnyű a feladat végrehajtása. A valóságban azonban a törvényalkotásban igen sok és nagyon türelmes munkára van szükség, mert a jogalkotók és a törvényhozók filozófiai, jogelméleti felkészítése mellett komoly és felkészült politikai meggyőző munkára is szükség van annak érdekében, hogy a jogalkotás és a törvényhozás egymással szót értve és összefogva, az állampolgárokat meggyőzve biztosítsa törvényi úton a bírák és a bíróságok tekintélyét. Mindenkitől meg kell követelni - s nem csupán szólamszerű erkölcsi szinten - a törvények, a törvényt szolgáló bíróságok és bírák tiszteletét. Itt kell hivatkoznunk Magyary Géza professzor intelmet jelentő soraira a következők szerint. "Közéletünket a legutóbb lezajlott években is pártoskodás, egyéni gyűlölködés és kicsinyes önzés jellemezte, ezeknek az öröklött hibáknak tulajdoníthatjuk nagy részben vesztünket is. A magyar bírói kar azonban e hibáktól ment maradt, mert a törvény a mindennapi élet nem mindig tiszta küzdelmei fölé emelte. (Összegyűjtött dolgozatai 55. oldal - MTA Kiadás - Bp. 1942.)
A jelen írás célja azonban a korábban másodikként említett témakör munkáinak, hozzátéve, hogy nem könnyű munkáinak megvilágítása. Ennek kapcsán meg kell állapítani, hogy alapvetően olyan bírák kiválasztására van szüksége a magyar társadalomnak és a bírói karnak, akiket az egész társadalom, s ezen belül a jogászi szakma tisztelete kell, hogy övezzen. Vizsgáljuk meg épp ezért mindent megelőzően a tisztelet kategóriáját, majd ennek kapcsán azokat a tényezőket, amelyek a tisztelet, a megbecsülés alapjául szolgálhatnak.
A tisztelet fogalmát a mindennapi életben akkor használják, amikor valakit egy társadalmi közegben nagyrabecsüléssel fogadnak el. A Magyar Értelmező kéziszótár (Akadémia Kiadó, Budapest, 1978.) meghatározása már pontosabb amikor a tisztelet fogalmáról megállapítja, miszerint a tisztelet "valaki vagy valami értékének, tekintélyének elismerése". Ez a meghatározás igen közel áll a pszichológiai személyiség kategóriájához, minthogy az egyes szerzők - Wilhelm Sterntől egészen G. W. Allportig - sokféle megközelítési módja abban látszik egyezni, hogy a személyiség mindig a társadalom egyfajta értékítéletének hordozója is. Ebből következik, hogy amennyiben bármiféle siker reményében is a törvény, a bíróságok és a bírák tisztelete megvalósítására törekszünk, alapvetően csak akkor érhetünk el eredményt, ha első lépcsőként mindhárom esetben értékek megvalósítását igyekszünk elérni. A társadalom, sőt a jogászi hivatás számára is az érték mindig az emberi tulajdonságokban valósul meg, tehát az az intézmény, embercsoport, illetve ember az érték, az értékes, aki a társadalom számára értékes tulajdonságokkal rendelkezik. Összegezve mindezeket azt kell megállapítani, hogy az a bíróság, bíró számíthat a társadalom, a nemzet, mitöbb a jogászi szakma tiszteletére, akinek személyisége, személyiségének tulajdonságrendszere társadalmi érték.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
