A kulturális örökség sérelmére elkövetett cselekmények hazánk múltjának és jelenének olyan "pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását"[1] sértik, illetve veszélyeztetik, amelynek vagyoni értékén túl elsősorban tudományos és művészeti, eszmei értéke jelentős. A védett jogi tárgy specialitása differenciált szankciórendszert tesz szükségessé.
A kulturális örökség védelme többszempontú megközelítést igényel. A szabályozás első szintje - a jogok, kötelezettségek és tilalmak megfogalmazása - közigazgatási jogkörbe tartozik, hátterét alapvetően a szaktudományos ismeretanyag kell, hogy képezze. Ezzel kapcsolatos a védelem személyi, tárgyi és szervezeti feltételeinek jogszabályi megteremtése, azaz végrehajthatóságának biztosítása. A kötelezettségek és tilalmak megszegése esetére - azok súlyától függően - közigazgatási, szabálysértési és büntetőjogi szankciók, illetve polgári jogi következmények "állnak rendelkezésre", ezek hozzájárulnak a hatékonyabb védelemhez, a jogkövetési hajlandóság erősítéséhez.
A tapasztalatok alapján a jogi eszközök hatékonyságát hátrányosan befolyásolja, hogy a kulturális örökség védelmével kapcsolatban még nem megfelelő az általános tájékozottság. A kulturális örökség elemei ártalmatlannak tűnő beavatkozások, szabályszegések hatására is aránytalanul nagy sérelmet szenvedhetnek. Ennek megelőzését szolgálják az előírások és a szankciók, érvényesítésükhöz azonban elengedhetetlen a megfelelő jogalkalmazói hozzáállás.
A téma büntetőjogi, kriminalisztikai szempontú megközelítését indokolja többek között az a tény, hogy az illegális műtárgy-kereskedelem egyre nagyobb méreteket ölt, az abban rejlő anyagi motivációnak megfelelően mára a szervezett bűnözés egyik klasszikus ágazatává vált. A műtárgylopás mellett komoly veszélyt jelentenek más cselekmények is (főként a rongálás).
Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet kutatási feladatai között 2000 óta szerepel a kulturális örökség védelmével kapcsolatos jogszabályi háttér és a jogalkalmazói gyakorlat vizsgálata. Ennek a részét képezte, hogy a Kulturális Örökség Igazgatóságával (KÖI) történő együttműködés alapján, a KÖI tudomására jutott vagy az általa kezdeményezett büntetőügyeket dolgoztuk fel.
A kutatás kezdetén "a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről" szóló 1997. évi CXL. törvény (Ktv.) határozta meg a védelem tárgyát és eszközeit, a kötelezettségeket és a tilalmakat. Így ennek rendelkezései képezték a büntető jogalkalmazás hátterét. "A muzeális emlékek védelméről" rendelkező, többször módosított 1963. évi 9. törvényerejű rendeletet hatályon kívül helyező Ktv. több tekintetben újdonságot jelentett a korábbi jogszabályhoz képest. Mindenekelőtt meghatározta a védettség általános kritériumait és eszközeit, ezzel megteremtette a törvényi feltételeit a kulturális örökséghez tartozó, pótolhatatlan és kiemelkedő jelentőségű javak és gyűjtemények átfogó védelmének.
- 140/141 -
A Ktv. érdemi hatást gyakorolt a büntetőjogi szabályozásra azzal, hogy a vagyon elleni és a gazdasági bűncselekmények körében speciális elkövetési tárgyként határozta meg a kulturális javak körébe tartozó tárgyat, a régészeti lelőhelyet, valamint a műemléket úgy, hogy az ezek sérelmére elkövetett cselekmények súlyosabban minősülnek. Ezen túlmenően új tényállásokat is létrehozott a kulturális örökség védelmében.
2000-ben a kormányzat a kulturális örökség védelméért felelős intézményrendszer megreformálását tűzte ki célul, és 2001. október 8. napján ennek megfelelően hatályba is lépett "a kulturális örökség védelméről" rendelkező új törvény. Az átalakítás célja a kulturális örökség védelmének egységes szabályozása volt - a műemlékvédelemtől az ingó javakon keresztül a régészeti örökség védelméig -, az egységes irányítás és ügyintézés szervezeteként pedig létrehozták a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt. A 2001. évi LXIV. törvény (Kövt.). pontosította a terminológiát, és lépéseket tett a védelem eszközeinek működőképessége, a törvény végrehajthatósága irányába.
A szabályozás változása, a 2001. évi LXIV. törvény hatályba lépése a büntetőjogi eszközökre nem gyakorolt érdemi hatást. Összességében tehát változatlanul aktuálisnak tekinthetők a 2000-től folyamatban lévő kutatásunk részeredményei. Meg kell jegyeznünk, hogy az 1997. évi törvény vonatkozó rendelkezéseinek hatályon kívül helyezésekor is igen fiatal volt ahhoz, hogy az erre épülő jogalkalmazói gyakorlatot befejezett ügyek alapján lehetett volna vizsgálni. Ezzel együtt - a többnyire folyamatban lévő vagy megszüntetett ügyek alapján is - markánsnak tekinthetőek a tapasztalatok.
Itt elsősorban azokra a cselekményekre térünk ki, amelyekkel kapcsolatban visszatérő minősítési és bizonyítási problémák merültek fel. Munkánk során a büntetőjogi eszközök mellett folyamatosan szem előtt tartottuk az egyéb jogi lehetőségeket is a védelem teljességének az igényével. A védett jogi tárgy jellege miatt újra és újra fel kell tenni azt a kérdést, hogy mikor és mennyiben megfelelő a büntetőjogi védelem, illetve melyek annak az alternatívái.
1998. július 1-jétől egyes vagyon elleni bűncselekmények (lopás, sikkasztás, jogtalan elsajátítás, orgazdaság) és gazdasági bűncselekmények (csempészet, vámorgazdaság) súlyosabban minősülnek, ha azokat kulturális javak körébe tartozó tárgyra követik el. Hasonlóan: a rongálás minősített esete valósul meg, ha annak tárgya a kulturális javak körébe tartozó tárgy, régészeti lelőhely vagy műemlék.
További speciális, új tényállások is születtek a védett kulturális javakkal kapcsolatban: A "kulturális javak megrongálásának bűntettét" követi el az, aki "a tulajdonában álló, a kulturális javak körébe tartozó és védett tárgyat megrongálja" (Btk. 216/A. §). A védett kulturális javak körébe tartozó tárgyak igazgatási szabályainak megsértését a "visszaélés kulturális javakkal bűntette" szankcionálja (Btk. 216/B. §).
A tényállások kereteit a Ktv., majd a Kötv. töltötte meg tartalommal: a kulturális örökséggel kapcsolatos fogalmak meghatározása és az általános szabályozás által. A tapasztalatok szerint a fogalmak pontatlansága jogértelmezési problémákhoz vezet a büntetőjogi alkalmazás során.
A Ktv. alapján a "kulturális javak" fogalom tartalma önmagában sem volt egyértelmű. A törvény 1. számú melléklete szerint ide sorolható "az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet és Magyarország népei történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, írásos és egyéb (hangdokumentum vagy régészeti jelenség) bizonyítéka, valamint a művészeti alkotások". A törvény tehát a művészeti alkotásokat a kulturális javak körébe vette, de definícióját nem adta meg.
A törvényben szerepelt továbbá a "kulturális örökség" fogalma is. Nehézséget jelentett, hogy a törvény nem határozta meg pontosan a kifejezés tartalmát. Nem derült ki egyértelműen a kulturális javak és a kulturális örökség fogalmak egymáshoz való viszonya sem.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
