Az éppen függetlenedő Szlovák Köztársaság első demokratikus alkotmányát 1992. szeptember 1-jén fogadta el a Szlovák Nemzeti Tanács. Akkoriban még ez volt a neve a szlovák köztársasági törvényhozásnak. De már nem sokáig, mert az éppen akkor elfogadott alaptörvény új nevet adott a parlamentnek - azóta a territorialitást és államiságot jobban kihangsúlyozó Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa nevet viseli. A szeptember 1-jei alkotmány ugyan még a csehszlovák föderáció idején született, de már egy önálló állam szükségleteit próbálta kielégíteni. Rögtön az elfogadás napján lépett hatályba, amely érdekes és némileg szokatlan alkotmányjogi helyzetet eredményezett. Igaz, akkor már mindenki tudta, hogy a föderáció napjai meg vannak számlálva, és Csehszlovákia 1992. szeptember 30-a éjszakáján békésen távozni fog az élő föderációk sorából.
Az alkotmány 15. születésnapja alkalmából a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága a Pavol Jozef Safárik Egyetem Jogtudományi Karával és a Kassai Önkormányzati Kerülettel együtt 2007. szeptember 6-án és 7-én Kassán egy reprezentatív konferenciát szervezett. Az esemény rangját emelte, hogy a házigazda alkotmánybírákon kívül, Ivan Gasparovic köztársasági elnök (civilben szintén alkotmányjogász), továbbá Pavol Paska, a szlovák parlament elnöke és Zdenko TrebuVa, a Kassai Kerület elnöke is eljött az eseményre.
A konferencia felépítése és a résztvevők összetétele nagyjából nyomon követte a szlovák demokratikus alkotmányosság eddigi fejlődését. Az alkotmányt az 1992 kora nyarán tartott választásokon nyertes pártok "csendes" koalíciója fogadta el - a Vladimír Meciar kormányfő vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), a posztkommunista Demokratikus Baloldal Pártja (SDL') és az egyértelműen függetlenség párti nemzetiek (SNS). Az említett három párt közül különösen az első kettő bővelkedett jogászokban, azért mondhatjuk azt, hogy az elfogadott dokumentum sok tekintetben a meèiarista és a demokratikus baloldali jogász-politikusok kompromisszumát tükrözte. Miután az alkotmányozó koalíció rendelkezett az alkotmányozáshoz szükséges háromötödös parlamenti többséggel, a győztesek a legtöbb kérdésben figyelmen kívül hagyták a szlovák kereszténydemokrata és a magyar kisebbségi ellenzék javaslatait.
Bár az 1992-ben elfogadott alaptörvény sok rendelkezése többé-kevésbé kiállta az idők próbáját, a dokumentum mégsem tekinthető hibátlannak. Ezt főleg az 1992 és 1998 közötti, belpolitikailag viharos időszak tette nyilvánvalóvá. Különösen a köztársasági elnök megválasztására, az államfő és a kormány kapcsolatára, valamint a népszavazásra vonatkozó rendelkezések bizonyultak problematikusnak.
A szlovák sajtóban meciarizmusnak elnevezett időszak végül 1998-ban ért véget. Az új kormánykoalíció, amely az előző kurzus ellenzéki pártjaiból (a kereszténydemokratákból, a liberálisokból, a magyar kisebbségiekből és az időközben átállt demokratikus baloldaliakból) állt össze elhatározta, hogy a vitás részeket módosítja. Az 1999-ben és 2001-ben elfogadott alkotmánynovellák ezt a célt szolgálták. Az alkotmány sok liberális kritikusa ugyan teljesen új dokumentum elfogadását szorgalmazta, de a kormányzó koalíció többsége - különösen a baloldali demokraták és a gyakori alkotmányozástól ódzkodó kereszténydemokraták hatására - végül csak a novellák elfogadása mellett foglalt állást. Nem sikerült ugyan minden hiányosságot kiküszöbölni, különösen a népszavazás szabályozása területén nem. Más oldalról viszont több olyan módosítást is végrehajtottak, amelyek nemcsak a korábbi viharos időszakra reagáltak, hanem előremutatóan az európai integrációra, a regionális önkormányzati reformra és az emberi jogok érvényesítésének bővülő mechanizmusaira is tekintettel voltak.
A "feljavított" alkotmányt így most már a korábbi kritikusok is pozitívabban értékelik. Az új alkotmány elfogadásának ötlete ezzel valószínűleg végleg lekerült a napirendről. Ezt az üzenetet közvetítette a mostani konferencia is, amelyen az 1992-es szöveg "szellemi szülői" és az 1999-es és 2001-es "módosítói" közül többen is részt vettek. Ezt a logikát követte az egyes blokkok összeállítása is.
Elsőként Milan Cic akadémikus, az első átmeneti (1989-1990) szlovák kormányfő, majd az alkotmánybíróság első elnöke kapott szót. Felszólalásában az elfogadott dokumentum érdemeit méltatta és elhatárolódott annak radikálisabb kritikusaitól. Az alkotmány szerinte természetjogi alapokon, valamint a keresztény és szociális elveken nyugszik. A Szlovák Köztársaság pedig nemzetállam, amely megvalósítja a szlovák nemzet önrendelkezési jogát. Cic szerint, miután az alkotmány több rendelkezése amúgy is szociális indíttatású, jó lenne egyértelműen deklarálni benne az állam szociális jellegét. Ezen kívül szerinte magában a szövegben ki kellene mondani, hogy a Szlovák Köztársaság egységes állam, amit az előadó főként az itt-ott felbuk-
- 530/531 -
kanó autonomista törekvések miatt tart fontosnak. Az Európai Uniót az előadó a független európai nemzetállamok közösségeként határozta meg. Előadásban többször elhangzott, hogy meg kell őrizni az állam nemzeti jellegét, nem kell hozzányúlni az alkotmány historizáló és ideologizáló preambulumához, viszont többet kell beszélni magáról a társadalomról.
A második főelőadó, aki szintén aktívan közreműködött az 1992-es alkotmányozási folyamatban, Katarina Tóthová volt. Referátumában kiállt az alkotmány mellett és az alkotmány iránti nagyobb tiszteletet hangsúlyozta. Szerinte annak idején ők minél autentikusabb módon akarták kifejezni és megfogalmazni a születő szlovák államiságot. A munka során néhány pszeudoprobléma is felmerült (például a hatalom négyes felosztása az ellenőrző szervek külön kiemelése révén). Nagy viták folytak a preambulumról és arról, hogy ki az államiság hordozója. Az akkori kormányzó és alkotmányozó koalíció ragaszkodott ahhoz, hogy ekként elsősorban a szlovák nemzetet kell megemlíteni. Sok vita volt az élethez való jogról is, végül megegyeztek abban a megfogalmazásban, hogy az élet már a születés előtt is védelemre méltó. Ezen rendelkezés értelmezéséről egyébként az abortusz kérdés kapcsán a szlovák alkotmánybíróság nemsokára dönteni fog. Szintén vitatott kérdés volt a frissen kinevezett bírák első megbízatásának időben korlátozott jellege. Negatívumként Tóthová főleg a népszavazási eredmény kötelező vagy ajánló jellegének (a törvényhozó számára) nem teljesen tisztázott voltát említette.
A harmadik főelőadást Marcela Gbúrová politológus professzor asszony tartotta, aki a szlovák alkotmány megszületésének eszmei és pártpolitikai kiindulópontjaival foglalkozott. Ő is kiemelte, hogy legnehezebben éppen a preambulum született meg. Gbúrová az alkotmányozás három eszmei forrását jelölte meg: az első a keresztény vallás, a második a szlovák nemzeti emancipációs folyamat és annak értékei, a harmadik pedig a szociális eszme.
A következő blokkot döntően olyan előadók alkották, akik eredetileg az elfogadott szöveg liberális vagy konzervatív kritikusai közé tartoztak, és a meciarizmus végét jelentő 1998-as választások után komoly szerepet játszottak az alkotmánynovellák kidolgozásában. Kivétel L'ubomír Fogas, a demokratikus baloldal egyik főjogásza, aki az eredeti szöveg és a módosítások kidolgozásának is aktív résztvevője volt. Előadásában és hozzászólásában az 1992-es alkotmányozás egyik leginkább problematikus kérdését abban látta, hogy az önálló Szlovákia alkotmánya még a föderális jogrend körülményei között született. Az alkotmány egyik fő célja a stabilitás biztosítása volt. Fogas ugyanakkor elismerte, hogy az eredeti szöveg kidolgozása során némileg alábecsülték a potenciális politikai és alkotmányos krízishelyzetek kialakulásának lehetőségét. Ezért sok feladat hárult az alkotmánybíróságra. Továbbá 1992-ben még nem láthatták előre az európai integrációs folyamat alakulását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
