Az Európai Jog Nemzetközi Szövetségének[1] (FIDE - Fédération Internationale pour le Droit Européen) legfontosabb rendezvénye a kétévente megtartott kongresszus, amely a legrangosabb, európai uniós joggal foglalkozó tudományos események közé tartozik. E kongresszusok közel ötven esztendeje biztosítanak lehetőséget kiemelt érdeklődésre számot tartó EU‑jogi kérdések megvitatására. 2010. november 3-6. között Madridban EU-joggal foglalkozó professzorok és gyakorló jogászok, valamint az uniós intézmények tagjainak (pl. az Európai Unió Bíróságának bírái, főtanácsnokai) és magas beosztású tisztviselőinek részvételével a spanyol európai jogi egyesület (AEDEur) szervezésében került sor a FIDE kongresszusra.
A hagyományoknak megfelelően a kongresszuson az egymással párhuzamosan zajló szekcióüléseken három témát vitattak meg a résztvevők, ez alkalommal a következőket: a nemzeti parlamentek szerepe az Európai Unióban; a versenyjog bírósági alkalmazása; állami és magántőke a belső piacon. Minden téma általános jelentéstevője (raportőre) több mint egy évvel a kongresszus előtt kérdőívet állított össze és juttatott el a tagállami európai jogi egyesületeknek. E kérdőívek alapján a nemzeti raportőrök elkészítették a nemzeti jelentéseket.[2] A nemzeti raportőrök feladata az volt, hogy részletesen megvizsgálják és kifejtsék az adott téma belső jogi hátterét, bemutassák a releváns joggyakorlatot, és az esetleges problémákat. A nemzeti jelentések alapján az általános raportőrök három általános jelentést készítettek. Ezenkívül mindegyik témában az EU intézményeinek egy képviselője európai jelentést fogalmazott meg. Mindezen jelentéseket a FIDE három kötetben (témánként egy kötet) jelentette meg.[3]
Jelen beszámoló szerzője a kongresszusnak a nemzeti parlamentek Európai Unióban betöltött szerepét megvitató szekciójában vett részt. A következőkben részletesen az e kérdésben elhangzott előadások és lezajlott eszmecserék ismertetésére kerül sor. Először azonban érdemes áttekinteni, hogy miben rejlik a téma aktualitása.
A Lisszaboni Szerződéssel olyan új rendelkezések kerültek be az elsődleges jogba, amelyek egyrészt hangsúlyozzák a nemzeti parlamentek európai demokráciában betöltött szerepét (EUSz. 10. cikk és EUSz. 12. cikk), másrészt pedig lehetőséget biztosítanak a nemzeti parlamenteknek az európai döntéshozatalban és a szerződésmódosítási eljárásokban való részvételre (lásd különösen az EUSz. 12. cikket, az EUSz. 48. cikket, az 1. és a 2. sz. jegyzőkönyvet).
A nemzeti parlamentek európai döntéshozatalban való részvétele a szubszidiaritás elve érvényesülésének ellenőrzése, az ún. előzetes figyelmeztető eljárás keretében, és a Bíróság előtti keresetindításban valósulhat meg[4]. Ami az elsőt illeti, az eljárás "előzetes", mivel tárgya a jogalkotási aktusok (rendeletek, irányelvek, határozatok) tervezete, és "figyelmeztető", mivel a nemzeti parlamentek véleményét az uniós jogalkotó figyelembe veszi, de nem köteles követni. Az eljárás lényege, hogy a nemzeti parlamentek (illetve parlamenti kamarák), az európai jogalkotási aktusok tervezetének részükre való továbbításától számított nyolc héten belül indokolt véleményben jelezhetik az uniós jogalkotók felé, hogy a tervezetet nem tartják összeegyeztethetőnek a szubszidiaritás elvével. Minden nemzeti parlamentnek két szavazatot elosztva, amennyiben a megküldött indokolt vélemények száma a szavazatok legalább egyharmadát képviseli[5] a tervezetet a Bizottságnak felül kell vizsgálnia (ún. sárga lap). A felülvizsgálat ugyanakkor nemcsak visszavonást vagy a módosítást foglalhat magában, hanem változatlan formában való fenntartást is. Amennyiben a tervezetet rendes jogalkotási (a korábbi együttdöntési) eljárásban kell elfogadni, és a megküldött indokolt vélemények száma a szavazatok legalább egyszerű többségét képviseli, a Bizottság a felülvizsgálatot követően köteles a nemzeti parlamentek indokolt véleményeit és a saját indokolt véleményét az Európai Parlament és a Tanács elé terjeszteni. Az uniós jogalkotók ez alapján mérlegelik[6], hogy továbbtárgyalható-e a tervezet (ún. narancssárga lap).
A szubszidiaritás ex post felülvizsgálatát a Bíróság biztosítja, ugyanis hatáskörrel rendelkezik a szubszidiaritás elvét megsértő jogalkotási aktus megtámadására irányuló keresetek elbírálására. E keresetet a nemzeti parlamentek, illetve a nemzeti parlamenti kamarák nem közvetlenül, hanem a kormányuk közreműködésével[7] nyújtják be a Bírósághoz.
Ami a szerződésmódosításokat[8] illeti, a nemzeti parlamenteket a következő jogok illetik meg: a rendes felülvizsgálati eljárás keretében összehívott konventbe képviselőket küldhetnek; a konventet követően vagy annak mellőzésével összehívott kormányközi konferencia által elfogadott módosítások megerősítésében - a belső alkotmányos szabályok függvényében - részt vehetnek; az egyszerűsített módosítási eljárásban az Európai Tanács által elfogadott határozatok jóváhagyásában - szintén a belső alkotmányos szabályok függvényében - részt vehetnek; az ún. rugalmassági klauzulák (passerelles)[9] alkalmazásáról szóló európai tanácsi határozati javaslatról értesülnek, és az ellen kifogást emelhetnek (ez esetben a határozatot nem lehet elfogadni).
A nemzeti parlamentekkel kapcsolatos szekció üléseit Czuczai Jenő, az Európai Unió Tanácsa jogi szolgálatának vezető jogásza és a College of Europe vendégelőadója, Niel Fennelly, az ír legfelsőbb bíróság bírája és a Bíróságnak volt főtanácsnoka, valamint Jürgen Schwarze, a freiburgi egyetem professzora vezették. Az ülés az általános és az európai jelentések ismertetésével, illetve az azokhoz fűzött észrevételekkel indult.
Az általános jelentést Miroslaw Wyrzykowski, a lengyel alkotmánybíróság bírája, a téma általános raportőre foglalta össze. Az általános jelentés egyrészt részletesen elemzi a nemzeti parlamentek európai szerepét a Lisszaboni Szerződés fényében, másrész összehasonlító vizsgálatnak veti alá az európai ügyek nemzeti parlamenti kontrollját. Wyrzykowski vitaindító kérdésként felvetette, hogy a Lisszaboni Szerződés vajon tényleg a nemzeti parlamentek "győzelmeként", szerepük megerősítéseként értelmezhető‑e. Kétségeit az ún. sárga és narancssárga lap hatékonysága, az eljárás szigorú határideje, valamint a kormányok és parlamentjeik közötti információs szakadék táplálja. Összességében azonban a nemzeti parlamentek, véleménye szerint, már nem az "integráció vesztesei"[10], hiszen az Európai Unió aktív szereplőivé válhatnak.
A téma európai raportőre, Christian Pennera, az Európai Parlament jogi szolgálatának vezetője (Jurisconsult) a Lisszaboni Szerződést a parlamentek szerződésének nevezte, aláhúzva az Európai Parlament megnövekedett szerepét az európai döntéshozatalban. Kiemelte a nemzeti parlamentek szerződésmódosításokban meghatározott jogait, ugyanakkor utalt arra, hogy a Lisszaboni Szerződés első módosítása konvent összehívása nélkül történt, így a parlamentek a tagállami ratifikációs eljárásokban hagyhatják jóvá az Európai Parlament összetételére vonatkozó új szabályokat.[11] A rugalmassági klauzulákkal kapcsolatban elmondta, hogy azzal a nemzeti parlamentek "biankó csekket" adtak a későbbi szerződésmódosításokhoz, jóllehet megmarad számukra a klauzulák alkalmazásával szembeni vétójog. A nemzeti parlamentekről, valamint a szubszidiaritás és arányosság elvéről szóló jegyzőkönyveket illetően hangsúlyozta, hogy több fogalom (pl.: jogalkotási aktus tervezete, módosított tervezet) értelmezése nem egyértelmű.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
