A magyar adórendszer egyik jellegzetes elemévé vált, hogy a közelmúltban több olyan különadó is bevezetésre került, amelyek alkalmazási köre nem általános jelleggel a gazdasági élet valamennyi szereplőjére, hanem csak meghatározott szektorokban folytatott tevékenységekre terjed ki. A szektorális jelleg mellett e különadók különlegessége, hogy az adó alapját jellemzően nem az elért nyereség, hanem a nettó árbevétel képezi, valamint, hogy az alkalmazandó adókulcsok meghatározása sávosan történik, tipikusan egy kezdeti mentességi küszöb alkalmazásával (amely közgazdasági értelemben egy 0%-os kulcsnak felel meg). Ez a sávos adóztatás jogi személy adóalanyok esetében még a jövedelemadók területén is szokatlan, különösen igaz ez az árbevétel alapú adók kontextusában, hiszen egyes versenytársak jelentősen eltérő adóterheknek lehetnek kitéve. A különadók másik jellemzője azok potenciálisan fojtó jellege, amikor az adó a nyereség jelentős részét teszi ki, vagy akár meg is haladja azt. A fentiek fényében nem meglepő módon számos kritika és egyben jogi kihívás érte e különadók struktúráját. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy az Európai Unió (a továbbiakban: EU) jogával való összhangot számos ítéletében vizsgálta az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB vagy ahol megkülönböztetésre kerül, ott a Bíróság, illetve a Törvényszék).
A jelen tanulmány aktualitását két - a Nitrogénművek- (C-519/24) és a bányajáradék- (C-144/24) ügyekben - a közelmúltban meghozott EUB-ítélet adja, amelyekben a Bíróság a magyar jogszabályok uniós jogba ütközését mondta ki. Ebből a két ítéletből is jól látható, hogy az uniós jognak számos aspektusába képes egy nemzeti adójogszabály ütközni. Az ítéleteket önmagukban vizsgálva az a benyomásunk lehet, hogy az uniós korlátok kaotikus kavalkádjával néz szembe egy nemzeti jogalkotó, amikor adókat vezet be. Annak érdekében, hogy kirajzolódjanak az EUB gyakorlatából a főbb sarokpontok, az elemzésünket rendszerszemléletben végezzük el, külön fejezeteket szánva az EU elsődleges jogába, annak másodlagos jogába, az EU Alapjogi Chartájába és a tiltott állami támogatásokba való ütközés eseteinek.
Az eddig bevezetett különadókat övező kiemelt figyelmet és kritikát jól mutatja, hogy mostanra a magyar különadókat érintő EUB-ítéletek száma jelentősnek mondható, amelyek mind számosságukat, mind témájukat tekintve természetes korlátját adják a jelen elemzésnek. A szerzők éppen ezért kizárólag a magyar különadókat érintő EUB-ítéletekre koncentrálnak, azzal a céllal, hogy azokból potenciálisan olyan általános következtetéseket vonhassanak le, amelyek iránymutatásul szolgálhatnak jövőben esetleg tervezett különadók bevezetése és alkalmazása, illetve a meglévők esetleges reformja kapcsán.
Az EU gazdasági jogának alapját képező elsődleges uniós jogban két olyan jogintézmény is található, amelyek fókuszában a megkülönböztetés (diszkrimináció) tilalma áll. Egyrészt, a tiltott állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések az adózás területén diszkriminációt tiltó szabályként funkcionálnak az EUB joggyakorlatában a szelektív előny értelmezésén keresztül. Másrészt, az alapvető szabadságjogok, így a tőke, személyek, áruk és szolgáltatások szabad áramlását biztosító rendelkezések diszkriminációtilalomként érvényesülnek a közvetlen adózást megvalósító tagállami szabályozás kapcsán. A személyek szabad mozgása magában foglalja a jogi személyek elsődleges (vállalkozás alapítása egy másik tagállamban) és másodlagos (meglévő vállalkozás által fióktelep, leányvállalat létesítése másik tagállamban) letelepedésének szabadságát is.
- 12/13 -
Az alapvető szabadságjogok kontextusában a diszkrimináció tilalma a határon átnyúló - de a tőke szabad mozgását leszámítva EU-n belüli - elemet védi: az ilyen elemet tartalmazó gazdasági tevékenység nem szenvedhet el hátrányosabb bánásmódot, mint a vele összehasonlítható helyzetben lévő, tisztán belföldi gazdasági tevékenység. Ez a szabály nemcsak a közvetlen (külföldi elemhez kifejezetten kapcsolódó), hanem a közvetett diszkriminációt is tiltja, amikor a megkülönböztetés alapja egy látszólag semleges kritérium, azonban gyakorlati hatását tekintve a külföldi elemet tartalmazó helyzetekre nézve kedvezőtlenebb eredménnyel jár.
Az árbevétel alapú progresszív adók és a letelepedés szabadságának potenciális összeütközése keretében központi kérdés, hogy milyen jellegű és milyen mértékű kapcsolatnak kell fennállnia egy látszólag semleges megkülönböztető kritérium (azaz az árbevétel nagysága) és a tiltott megkülönböztető kritérium (azaz a jogi személyek nemzetisége) között[1] ahhoz, hogy közvetett diszkrimináció fennállása megállapítható legyen.[2] Mindaddig, amíg a magas árbevételt elérő - és ezáltal magasabb adókulcs alá eső - vállalkozások főként külföldi tulajdonban vannak, az alacsonyabb árbevételű vállalkozások pedig főként hazai tulajdonban, felmerülhet a kérdés, hogy az árbevétel szerinti megkülönböztetés a letelepedés szabadságának megsértését jelentő, külföldi tulajdonú vállalatokkal szembeni közvetett diszkriminációt valósít-e meg.[3] Az EUB fenti kérdésre adott korábbi válaszát a magyar kiskereskedelmi adó és a telekommunikációs adó vonatkozásában az alábbiakban tekintjük át, röviden ismertetve Kokott főtanácsnok véleményét is.
A magyar különadók közül első ízben az EUB a kiskereskedelmi adó összhangját vizsgálta a letelepedés szabadságával.[4] Az adó alapját az adózó kiskereskedelemből származó nettó árbevétele képezte, és annak mértékétől függően fokozatosan emelkedő adókulcsok (0-0,1-0,4-2,5%) kerültek alkalmazásra. Az osztrák SPAR-csoport két magyar leányvállalattal rendelkezett, a SPAR és a Hervis társaságokkal, amelyek élelmiszer- és sportáru-kiskereskedelmi üzleteket üzemeltettek. A kiskereskedelmi adó egy konszolidációs szabályt is tartalmazott, amely szerint a Hervis bevételére alkalmazandó adókulcsot a teljes csoport összesített magyar árbevétele alapján számították ki, beleértve azokat a SPAR-üzleteket is, amelyek egyáltalán nem voltak jelen a sportáru-kiskereskedelmi piacon. Így a progresszív adókulcsstruktúra miatt a Hervisre magasabb átlagos adókulcs vonatkozott, mint abban az esetben, ha azt kizárólag a saját árbevétele alapján számították volna ki. Ugyanakkor közvetlen versenytársainak átlagos adókulcsát a saját egyéni árbevételük alapján számították ki, mivel az összevonási (konszolidációs) szabály az ő esetükben nem volt alkalmazható. Ezen sajátos helyzet miatt az EUB megvizsgálta az árbevétel alapú adó progresszív adókulcsstruktúrájának és a csoporttagokra alkalmazandó konszolidációs szabálynak az összeegyeztethetőségét a letelepedés szabadságával. Az EUB megállapította, hogy a csoporttagok két tényező kombinációja miatt hátrányos helyzetbe kerültek:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
